MÁRIA

(a héb. Mirjamból; jelentése feltehetően: ’lázongó’):

A Bibliában hat különböző Máriáról van szó.

1. Jézus anyja. Héli lánya volt, bár a Lukács evangéliumában található nemzetségtáblázatban Mária férje, József szerepel mint „Héli fia”. M’Clintock és Strong Cyclopædiája (1881, III. köt. 774. o.) ezt írja: „Közismert tény, hogy a zsidók a nemzetségtáblázataik megszerkesztésekor kizárólag a férfiakkal számoltak, és ha egy nagyapa vére egy lányon át öröklődött egy fiúunokára, a lány nevét kihagyták, és a lány férjét tekintették az anyai nagyapa fiának (4Mó 26:33; 27:4–7).” Kétségtelenül emiatt írta azt Lukács, a történetíró, hogy József „Héli fia” volt (Lk 3:23).

Mária Júda törzséhez tartozott, és Dávid leszármazottja volt. Ezért elmondható a fiáról, Jézusról, hogy „Dávid magvából származott test szerint” (Ró 1:3). Nevelőapja, József által, aki szintén Dávid leszármazottja volt, Jézusnak törvényes joga volt Dávid trónjához, az anyja által pedig, aki Dávid ’utódja’, ’magva’ és „gyökere” volt, természetesen öröklött joga volt ’atyjának, Dávidnak a trónjához’ (Mt 1:1–16; Lk 1:32; Cs 13:22, 23; 2Ti 2:8; Je 5:5; 22:16).

Ha a hagyomány nem téved, Héli felesége, Mária anyja Anna volt, és az ő lánytestvérének volt egy lánya, Erzsébet, Keresztelő János anyja. Eszerint Erzsébet Mária unokatestvére volt. Maga a Szentírás is kijelenti, hogy Mária rokona volt Erzsébetnek, aki „Áron leányai közül való” volt, Lévi törzséből (Lk 1:5, 36). Némelyek feltételezik, hogy Mária lánytestvére volt Salómé, Zebedeus felesége, akinek két fia, Jakab és János Jézus apostolai közé tartoztak (Mt 27:55, 56; Mk 15:40; 16:1; Jn 19:25).

Az angyal látogatása: I. e. 2 eleje táján Isten elküldte Gábriel angyalt Máriához, a szűzhöz Názáret városába. „Légy üdvözölve, te nagy kegyben részesített asszony, Jehova veled van” – hangzott az angyal meglehetősen szokatlan köszönése. Amikor elmondta Máriának, hogy teherbe fog esni, és fiút szül majd, akinek Jézus lesz a neve, Mária, aki akkor még csak jegyben járt Józseffel, megkérdezte: „Hogyan lesz ez, hiszen nekem nincs nemi kapcsolatom férfival?” „Szent szellem száll reád, és a Legfelségesebb ereje árnyékol be téged. Ezért is lesz, hogy a születendőt szentnek fogják hívni, Isten Fiának” – magyarázta meg az angyal. Mária izgatottá vált ettől a kilátástól, de illő szerénységgel és alázattal válaszolt: „Íme! Jehova rabszolgalánya! Történjék velem a kijelentésed szerint!” (Lk 1:26–38).

Hogy Mária hite még inkább megerősödjön, s ezáltal felkészüljön erre a különleges élményre, az angyal elmondta neki, hogy a rokona, Erzsébet időskora ellenére már hat hónapos terhes, mivel Jehova csoda folytán megszüntette meddőségét. Mária meglátogatta Erzsébetet, és amikor belépett az otthonába, a magzat örömében megmozdult Erzsébet méhében. Erzsébet erre így köszöntötte Máriát: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!” (Lk 1:36, 37, 39–45). Máriából pedig ihletett szavak törtek elő, melyekkel magasztalta Jehovát a jóságáért (Lk 1:46–55).

Mária, miután mintegy három hónapig Erzsébettel volt a júdeai hegyekben, visszatért Názáretbe (Lk 1:56). Amikor József tudomást szerzett róla, hogy Mária várandós (vsz. magától Máriától), nem akarta közmegvetésnek kitenni, ezért azt tervezte, hogy titokban elválik tőle. (A jegyeseket házastársaknak tekintették, és csak válással lehetett felbontani az eljegyzést.) De megjelent Jehova angyala, és elmondta Józsefnek, hogy a gyermek szent szellem által fogant. József az Istentől kapott útmutatásnak megfelelően feleségül vette Máriát, „de nem hált vele, míg az fiút nem szült; és József a Jézus nevet adta neki” (Mt 1:18–25).

Betlehemben szüli meg Jézust: Ahogy az események kibontakoztak, Augustus császár gondviselésszerűen a megfelelő időben adta ki a rendeletét – mely szerint mindenkit a származása helyén kell bejegyezni –, mivel a Jézus születési helyére vonatkozó próféciának be kellett teljesednie (Mi 5:2). Így hát József magával vitte a „várandós” Máriát a több mint 110 km-es, fárasztó útra, otthonuktól, az É-on fekvő Názáretből a D-en lévő Betlehembe. Mivel nem volt hely számukra a szálláshelyen, a gyermek egészen szerény körülmények között született meg, és egy jászolba fektették. Ez valószínűleg i. e. 2. október 1-je környékén történt (Lk 2:1–7; lásd: KÉPEK: 2. köt. 537. o.; JÉZUS KRISZTUS).

Miután a pásztorok hallották az angyal bejelentését – „Dávid városában Megmentő született ma nektek, aki Krisztus, az Úr” –, Betlehembe siettek, és rátaláltak a jelre: Mária kisbabája ’bepólyálva egy jászolban feküdt’. Elmesélték a boldog családnak, hogy a nagy angyali kórus ezt énekelte: „Dicsőség fenn a magasságokban Istennek, és béke a földön a jóakarat emberei között!” „Mária pedig megőrizte mindezeket a beszédeket, és következtetéseket vont le szívében” (Lk 2:8–20).

Jehova törvényét megtartva Mária a nyolcadik napon körülmetéltette a fiát. A 40. nap után a férjével elvitték a gyermeket a jeruzsálemi templomba, hogy bemutassák az előírt felajánlást. A Törvény értelmében egy fiatal kost és egy fiatal galambot vagy egy gerlét kellett feláldozni. Ha a családnak nem telt juhra, felajánlhatott két gerlét vagy két fiatal galambot is. József szűkös anyagi helyzete abból látszik, hogy Mária „egy pár gerlét vagy két fiatal galambot” ajánlott fel (Lk 2:21–24; 3Mó 12:1–4, 6, 8). Egy igazságos ember, Simeon a gyermeket látva dicsérte Jehovát, amiért megengedte neki, hogy meglássa a Megmentőt, mielőtt vénségben meghalna. Majd Máriához fordulva így szólt: „igen, hosszú kard fogja átjárni a te lelkedet”. Nem arra gondolt, hogy az asszonyt szó szerint átszúrják majd egy karddal, hanem arra a fájdalomra és szenvedésre utalt, amelyet Mária a fia megjövendölt, kínoszlopon bekövetkező halálakor fog átélni (Lk 2:25–35).

Visszatér Názáretbe: Valamivel később egy angyal figyelmeztette Józsefet, hogy Nagy Heródes a kisgyermek életére tör, és felszólította, hogy meneküljön Jézussal Egyiptomba (Mt 2:1–18). Heródes halála után a család visszatért, és Názáretben telepedett le. Mária az elkövetkező években szült még gyermekeket, legalább négy fiút, meg lányokat is (Mt 2:19–23; 13:55, 56; Mk 6:3).

Habár a Törvény a nőktől nem követelte meg, hogy részt vegyenek az évenkénti pászkaünnepen, Mária évről évre elkísérte Józsefet Jeruzsálembe, mely úgy 150 km-re volt tőlük (2Mó 23:17; 34:23). Az egyik ilyen utazás alkalmával, i. sz. 12 táján a család hazafelé tartott, amikor Jeruzsálemtől egynapi távolságra felfedezték, hogy Jézus, a fiuk nincs velük. A szülők nyomban visszatértek Jeruzsálembe, hogy megkeressék. Három nap múlva a templomban leltek rá, amint a tanítókat hallgatta és kérdezgette. Mária felkiáltott: „Gyermekem, miért bántál így velünk? Íme, apád és én kétségbeesetten kerestünk.” Jézus így felelt: „Miért kellett keresnetek? Nem tudtátok, hogy nekem az Atyám házában kell lennem?” Tagadhatatlan, hogy Isten Fiának logikusan a templomban kellett lennie, ahol oktatást kaphatott az Írásokból. Mária „gondosan megőrizte mindezeket a beszédeket a szívében” (Lk 2:41–51).

Jézus ahhoz képest, hogy még csak 12 éves volt, kiemelkedően nagy tudásról tett bizonyságot. „Mindenki, aki figyelt rá, csak ámuldozott az értelmén és a válaszain” (Lk 2:47). Az, hogy Jézus ismerte és megértette az Írásokat, arra vallott, hogy jó nevelést kapott a szüleitől. Mária és József bizonyára nagy gondot fordítottak a tanítására és képzésére, „Jehova fegyelmezésében és az ő gondolkodásának zsinórmértéke szerint” nevelték, és értékelést plántáltak bele a sabbatonkénti zsinagógába járás szokása iránt (Lk 4:16; Ef 6:4).

Jézus tisztelte és szerette: Jézus a megkeresztelkedése után nem bánt kitüntetett figyelemmel Máriával; nem szólította az anyjának, hanem csupán ’asszonynak’ (Jn 2:4; 19:26). Ez semmi esetre sem a tiszteletlenség jele volt, ahogyan talán a mai nyelvhasználat alapján gondolnánk. Mária vér szerint volt Jézus anyja, de attól kezdve, hogy Jézus a keresztelkedésekor szent szellem által született, elsősorban Isten Fia volt, az ’anyja’ pedig „a fenti Jeruzsálem” lett (Ga 4:26). Jézus ezt hangsúlyozta, amikor Mária és a többi gyermeke egyszer félbeszakították tanítás közben, és arra kérték, hogy jöjjön ki hozzájuk. Jézus kijelentette, hogy a szellemi családjához tartozók az ő igazi anyja és közeli rokonai, és hogy a szellemi dolgok előbbre valók a fizikai érdekeknél (Mt 12:46–50; Mk 3:31–35; Lk 8:19–21).

Amikor a galileai Kánában egy esküvőn elfogyott a bor, és Mária jelezte Jézusnak, hogy „nincs boruk”, ő így reagált: „Asszony, mi közöm hozzád? Nem jött még el az én órám” (Jn 2:1–4). Jézus egy olyan ősi kérdésformát használt, amely a Héber Iratokban sokszor (Jzs 22:24; Bí 11:12; 2Sá 16:10; 19:22; 1Ki 17:18; 2Ki 3:13; 2Kr 35:21; Hó 14:8), a Görög Iratokban pedig hatszor fordul elő (Mt 8:29; Mk 1:24; 5:7; Lk 4:34; 8:28; Jn 2:4). Szó szerinti fordításban így hangzik: „Mi nekem és neked?”, ami azt jelenti, hogy ’Mi közös bennem és benned?’, ’Miben vagyunk közösek én és te?’ vagy ’Mi közöm hozzád?’ Ez a kérdés mindig egy javaslat, indítvány vagy gyanúsítás visszautasítását jelenti. Jézus tehát szeretetteljesen ebben a formában fogalmazta meg a szelíd feddést, értésére adva anyjának, hogy nem tőle várja az irányítást, hanem a legfőbb Hatalomtól, aki elküldte (1Ko 11:3). Érzékeny és alázatos természetéből fakadóan Mária gyorsan megértette a lényeget, és elfogadta a helyreigazítást. Visszalépve átengedte a vezetést Jézusnak, és ezt mondta a szolgáknak: „Amit csak mond nektek, megtegyétek” (Jn 2:5).

Mária ott állt a kínoszlopnál, amikor Jézust megfeszítették. Jézus nem pusztán a szeretett fia volt, hanem a Messiás, az Ura és Megmentője, Isten Fia. Mária ekkor már alighanem özvegy volt. Ezért Jézus mint József családjának elsőszülött tagja átruházta a felelősségét János apostolra, aki valószínűleg az unokatestvére volt, megkérve őt, hogy fogadja az otthonába Máriát, és viselje gondját, mintha a saját anyja lenne (Jn 19:26, 27). Vajon miért nem az egyik féltestvérére bízta Jézus az anyját? Nem esik szó arról, hogy bármelyikük ott lett volna. Azonfelül ők még nem voltak hívők, és Jézus fontosabbnak tartotta a szellemi rokonságot a vér szerintinél (Jn 7:5; Mt 12:46–50).

Hűséges tanítvány: Amikor a Biblia utoljára említi Máriát, hithű, odaadó asszonynak mutatja be, aki Jézus égbe menetele után is szoros kapcsolatot ápolt más hűségesekkel. A 11 apostol, Mária és mások egybegyűltek egy felső helyiségben, és „rendületlenek voltak egy akarattal az imában” (Cs 1:13, 14).

2. Márta és Lázár testvére. Ők Jézus barátai voltak, akiket Jézus nagyon szeretett, és Betániában laktak, mintegy 2 római mérföldre (2,8 km) a jeruzsálemi Templomhegytől, az Olajfák hegyének k. lejtőjén; ott látogatta meg őket Jézus (Jn 11:18). Egyszer, amikor szolgálatának harmadik évében náluk járt, Márta feltétlenül jó háziasszony szeretett volna lenni, ezért túlságosan aggodalmaskodott Jézus fizikai kényelme miatt. Mária ellenben máshogyan fejezte ki a vendégszeretetét. „Leült az Úr lábához, és kitartóan figyelt a szavára.” Amikor Márta panaszkodott, hogy a testvére nem segít neki, Jézus megdicsérte Máriát: „Mária a maga részéről a jó részt választotta, és nem fogják azt elvenni tőle” (Lk 10:38–42).

Látja Lázár feltámasztását: Néhány hónappal az imént említett látogatás után Lázár megbetegedett, de annyira, hogy már a halálán volt. Mária és Márta üzent Jézusnak, aki feltehetően valahol a Jordántól K-re, Pereában tartózkodott. Ám mire odaért hozzájuk, Lázár már négy napja halott volt. Meghallva, hogy jön Jézus, Márta azonnal eléje ment, Mária viszont „otthon ült”. A bánatos nővér csak akkor sietett ki, hogy találkozzon Jézussal, amikor Márta visszatért a falu határából, és ezt súgta neki: „Itt a Tanító, és hív téged.” Jézus lábához borulva zokogó hangon így szólt: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” Pontosan ugyanazokat a szavakat mondta, mint Márta, a testvére, aki elsőnek üdvözölte Jézust. Mária és a vele levő zsidók könnyein megindulva az Úr felsóhajtott, és maga is sírni kezdett. Miután Jézus végrehajtotta azt a rendkívüli csodát, hogy feltámasztotta Lázárt, „sokan hittek benne azok közül a zsidók közül, akik elmentek Máriához”, hogy vigasztalják (Jn 11:1–45).

Megkeni Jézust olajjal: Öt nappal Jézus utolsó pászkája előtt Jézus és a tanítványai újból Betániában vendégeskedtek, ezúttal a leprás Simon házában; Mária és a családja is ott volt. Márta szolgálta fel a vacsorát, Mária pedig ismét Isten Fiának szentelte figyelmét. Amint Jézus az asztalnál feküdt, Mária „elővett egy font illatos olajat, igazi nárdusolajat, nagyon értékeset” (az ára kb. egyévi bérnek felelt meg), és Jézus fejére és lábára öntötte. Bár akkor nem mindenki értette, Máriának ez a tette, melyre a Jézus iránti szeretete és tisztelete indította, valójában felkészülés volt Jézus küszöbönálló halálára és temetésére. Mint már korábban is történt, mások kifogásolták Mária szeretetének a megnyilvánulását, és ahogy korábban, úgy Jézus most is megvédte és nagyra értékelte az asszony szeretetét és odaadását. „Bárhol prédikálják is e jó hírt az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére” – jelentette ki (Mt 26:6–13; Mk 14:3–9; Jn 12:1–8).

Ezt az eseményt, vagyis hogy Mária megkente Jézust – amiről Máté, Márk és János számol be –, nem szabad összekeverni a Lukács 7:36–50-ben említett megkenéssel. Vannak ugyan hasonlóságok, de különbségek is. A Lukács által feljegyzett eset történt előbb, mégpedig Galilea é. részén, míg a későbbire D-en, a júdeai Betániában került sor. A korábbi egy farizeus házában, a későbbi Simonnak, a leprásnak a házában történt. Az első esetben egy meg nem nevezett asszony kente meg Jézust, akit mindenki „bűnösnek” – valószínűleg prostituáltnak – ismert; az utóbbiban Márta testvére, Mária tette ugyanezt. Ráadásul több mint egy év telt el a két alkalom között.

Vannak kritikusok, akik kifogásolják, hogy János ellentmond Máténak és Márknak, mivel azt állítja, hogy Mária Jézus lábára öntötte az illatos olajat, nem pedig a fejére (Mt 26:7; Mk 14:3; Jn 12:3). A Máté 26:7-hez Albert Barnes a következő megjegyzést fűzi: „Nincs azonban semmiféle ellentmondás. Valószínűleg mind a fejére, mind a lábára öntött olajat. Máté és Márk az előbbit jegyezte fel, János pedig, aki részben azért írta az evangéliumát, hogy az általuk kihagyott részleteket pótolja, elmondja, hogy a Megmentőnek a lábát is megkenték. Nem volt szokatlan valakinek a fejére balzsamot önteni. Hogy Mária Jézus lábára öntötte, azzal rendkívüli alázatot és a Megmentőhöz való ragaszkodását fejezte ki, így megérdemelte, hogy tettét külön feljegyezzék” (Barnes’ Notes on the New Testament. 1974).

3. Mária Magdaléna. Megkülönböztető neve ( jel.: ’magdalai; Magdalából való’) valószínűleg Magdala városából ered (lásd: MAGADÁN), mely a Galileai-tenger ny. partján, Kapernaum és Tibériás között úgy félúton volt. Nincs feljegyzés arról, hogy Jézus valaha is járt volna ebben a városban, noha a környéken rengeteg időt töltött. Az sem biztos, hogy Mária Magdalában született vagy lakott. Mivel Lukács úgy utal rá, hogy „Mária, akit Magdalénának hívtak”, némelyek szerint valamilyen sajátos körülményre céloz (Lk 8:2).

Jézus hét démont űzött ki Mária Magdalénából, ami elég ok volt arra, hogy az asszony higgyen benne mint a Messiásban, és a hitét odaadásra valló, kiemelkedő tetteivel és szolgálatával bizonyítsa. Először akkor említik, amikor Jézus a prédikálása második évében az apostolaival „elkezdett városról városra és faluról falura járni, prédikálva és hirdetve az Isten királyságának jó hírét”. Johannával, Heródes megbízottjának a feleségével, Zsuzsannával és más asszonyokkal együtt Mária Magdaléna a saját javaiból szolgált Jézusnak és az apostolainak (Lk 8:1–3).

A Mária Magdalénára vonatkozó legfontosabb közlés Jézus halálához és feltámadásához kapcsolódik. Amikor Jézust, Isten Bárányát levágatásra vitték, Mária Magdaléna ott volt az asszonyok között, akik korábban „elkísérték Galileából Jézust, hogy szolgáljanak neki”, és „távolról figyeltek”, amint Jézus a kínoszlopon függött. Mária Magdaléna mellett ott volt Jézus anyja, Mária, Salómé, valamint „a másik Mária” (4-es számmal jelzett) (Mt 27:55, 56, 61; Mk 15:40; Jn 19:25).

Jézus temetése után Mária Magdaléna és más asszonyok fűszereket és illatos olajat készítettek elő, mielőtt napnyugtakor megkezdődött a sabbat. A sabbat utáni hajnalhasadáskor pedig, a hét első napján Mária és a többi asszony a sírhoz vitték az illatos olajat (Mt 28:1; Mk 15:47; 16:1, 2; Lk 23:55, 56; 24:1). Ahogy Mária meglátta, hogy a sír nyitva van, és nyilvánvalóan üres, szaladt, hogy elmondja a megdöbbentő hírt Péternek és Jánosnak. Azok erre a sírhoz futottak (Jn 20:1–4). Mire Mária visszaért a sírhoz, Péter és János már elmentek, és Mária ekkor hajolt be, hogy körülnézzen, és meglepetésére két, fehér ruhás angyalt pillantott meg. Majd megfordult, és Jézust látta ott állni. Abban a hiszemben, hogy a kertész az, megkérdezte, hol a holttest, mert szeretne gondoskodni róla. Amikor a férfi így felelt: „Mária!”, az asszony nyomban felismerte, hirtelen megölelte, és felkiáltott: „Rabbóni!” Ámde most nem volt idő a földi érzések kifejezésére. Jézus ezután már csak rövid időt töltött velük. Máriának sürgősen értesítenie kellett a többi tanítványt a feltámadásról, és arról, hogy Jézus fel fog menni az égbe, ahogy ő mondta: „Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez” (Jn 20:11–18).

4. ’A másik Mária.’ Ő Klópás (Alfeus) (lásd: KLÓPÁS) felesége volt, a Kisebb Jakab és Józsé anyja (Mt 27:56, 61; Jn 19:25). A hagyomány úgy tartja, hogy Klópás és József, Jézus nevelőapja testvérek voltak, de erre semmilyen bibliai bizonyíték sincs. Ha így volt, akkor Mária Jézus nagynénje volt, a fiai pedig Jézus unokatestvérei.

Mária nemcsak azok között az asszonyok között volt ott, akik „elkísérték Galileából Jézust, hogy szolgáljanak neki”, hanem azok között is, akik szemtanúi voltak az oszlopra feszítésének (Mt 27:55; Mk 15:40, 41). Mária Magdalénával együtt Jézus sírja előtt időzött azon a szomorú délutánon, niszán 14-én (Mt 27:61). A harmadik napon ők ketten és mások a sírhoz mentek fűszerekkel és illatos olajjal, hogy bekenjék Jézus holttestét. Megrémülve vették észre, hogy a sír bejárata nyitva van. Egy angyal megmondta nekik, hogy Krisztus feltámadt, és felszólította őket: „menjetek, mondjátok meg a tanítványainak” (Mt 28:1–7; Mk 16:1–7; Lk 24:1–10). Ahogy futottak, a feltámasztott Jézus megjelent Máriának és a többieknek (Mt 28:8, 9).

5. János Márk anyja, Barnabás nagynénje (Cs 12:12; Kol 4:10). Jeruzsálemi otthonában a korai keresztény gyülekezet összejöveteleket tartott. A fia, Márk szoros kapcsolatban volt Péter apostollal, aki minden bizonnyal sokat tett Márk szellemi növekedéséért, hiszen így beszélt róla: „Márk, az én fiam” (1Pt 5:13). Péter, mihelyt kiengedték Heródes börtönéből, Mária házához ment, „ahol már jó néhányan egybegyűltek, és imádkoztak”. Biztosan tágas volt a ház, és mivel Máriának szolgálólánya is volt, tehetős asszony lehetett (Cs 12:12–17). Mivel a házra úgy utaltak, mint ami az övé, és nem a férjéé, Mária valószínűleg özvegy volt (Cs 12:12).

6. Mária Rómából. Pál üdvözletét küldte neki a rómaiaknak írt levelében, és megdicsérte, amiért „sokat fáradozott” a római gyülekezetért (Ró 16:6).