Kik mennek a mennybe?
A Biblia válasza
Isten kiválaszt néhány hűséges keresztényt, akik miután meghaltak, az égben fognak feltámadni (1Péter 1:3, 4). Miután kiválasztották őket, mindvégig szilárdan meg kell őrizniük a keresztény hitüket és a szent viselkedésüket, hogy ne veszítsék el az égi örökségüket (Efézus 5:5; Filippi 3:12–14).
Mit fognak csinálni az égben?
Jézussal együtt királyként és papként fognak szolgálni 1000 évig (Jelenések 5:9, 10; 20:6). Ők alkotják majd az „új egeket”, vagyis az égi kormányzatot, mely irányítani fogja az „új földet”, vagyis a földön élő emberiséget. Segíteni fognak az embereknek, hogy igazságos körülmények között élhessenek, Isten eredeti szándéka szerint (Ézsaiás 65:17; 2Péter 3:13).
Hányan fognak feltámadni a mennybe?
A Biblia szerint 144000 ember lesz feltámasztva égi életre (Jelenések 7:4). A Jelenések 14:1–3-ban feljegyzettek szerint János apostol látomásban a következőt látta: „a Bárány ott állt a Sion-hegyen, és vele száznegyvennégyezren”. A „bárány” jelképezi a feltámasztott Jézust (János 1:29; 1Péter 1:19). A Sion-hegy pedig Jézusnak és a vele együtt uralkodó 144000-nek a kiemelkedő helyzetére utal (Zsoltárok 2:6; Héberek 12:22).
A Biblia azt írja, hogy az „elhívottak” és „választottak”, akik Krisztussal uralkodnak majd az égi királyságban, egy „kicsiny nyáj” (Jelenések 17:14; Lukács 12:32). Eszerint viszonylag kevesen vannak, összevetve Jézus juhainak a teljes számával (János 10:16).
Tévhitek arról, hogy kik mennek a mennybe
Tévhit: Minden jó ember a mennybe megy.
Tény: Isten a legtöbb jó embernek földi örök életet ígér (Zsoltárok 37:11, 29, 34).
Jézus ezt mondta: „egy ember sem ment fel az égbe” (János 3:13). Szavaiból kiderül, hogy azok a jó emberek, akik előtte haltak meg, nem mentek fel az égbe. Ilyenek voltak például Ábrahám, Mózes, Jób és Dávid (Cselekedetek 2:29, 34). Ehelyett ők abban reménykedtek, hogy földi életre lesznek feltámasztva (Jób 14:13–15).
Az égi életre való feltámadást „az első” feltámadásnak nevezik (Jelenések 20:6). Ez arra enged következtetni, hogy lesz egy másik feltámadás is, mégpedig a földön.
A Biblia azt tanítja, hogy Isten királyságának uralma alatt „nem lesz többé halál” (Jelenések 21:3, 4). Ez az ígéret csakis a földön teljesedhet be, mivel az égben sosem volt halál.
Tévhit: Mindenki maga döntheti el, hogy az égben vagy a földön él majd.
Tény: Isten határozza meg, hogy melyik hűséges keresztény kapja meg a felülről való elhívás „díját”, vagyis az égi élet reményét (Filippi 3:14). Nem az egyén személyes vágyain vagy törekvésein múlik a kiválasztása (Máté 20:20–23).
Tévhit: A földi örök élet reménye alacsonyabb rendű, azok kapják meg, akik nem méltók az égi életre.
Tény: Isten úgy beszél azokról, akik a földön fognak örökké élni, mint a „népem”, „választottaim” és „Jehovától megáldott” emberek (Ézsaiás 65:21–23). Az lesz a kiváltságuk, hogy tökéletes, örökké tartó életük lehet egy paradicsomi földön, és ezzel megvalósítják Isten eredeti szándékát (1Mózes 1:28; Zsoltárok 115:16; Ézsaiás 45:18).
Tévhit: A Jelenések könyvében a 144000-es szám jelképes értelmű.
Tény: A Jelenések könyvében vannak jelképesen értendő számok, de némelyik szó szerinti. Például a következőt olvashatjuk: „a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve” (Jelenések 21:14). Miért következtethetünk úgy, hogy a 144000-et szó szerint kell érteni?
A Jelenések 7:4 ezt írja: „hallottam az elpecsételtek [az égi életre elhívottak] számát: száznegyvennégyezer”. Ennek a versnek a közvetlen szövegkörnyezetében a 144000 egy másik csoporttal van szembeállítva, melynek tagjai szintén Istennek köszönhetik a megmentésüket. Róluk ezt olvashatjuk: „egy nagy sokaság, melyet senki nem volt képes megszámolni” (Jelenések 7:9, 10). Ha a 144000 jelképes szám lenne, és egy meghatározatlan létszámú csoportra utalna, elveszne a két csoport közötti ellentét.a
Továbbá azt olvashatjuk a 144000-ről, hogy őket „az emberek közül vették meg zsengéül” (Jelenések 14:4). A „zsenge” kifejezés az egésznek egy válogatott, kisebb részét jelenti. Ez a szó találóan utal azokra, akik egy meghatározatlan számú csoport fölött fognak uralkodni Krisztussal az égben (Jelenések 5:10).
a Robert L. Thomas professzor ugyanezt a gondolatot erősíti meg a Jelenések 7:4-ben említett 144000-ről: „Ez egy konkrét szám ellentétben a 7:9-ben előforduló meghatározatlan mennyiséggel. Ha jelképesen értjük, akkor a könyvben egyetlen számot sem érthetünk szó szerint” (Revelation 1–7: An Exegetical Commentary, 474. oldal).