Jelenések
12 És nagy jel+ volt látható az égben: egy asszony+ a napba öltözve, akinek lába alatt ott volt a hold, fején pedig tizenkét csillagból álló korona, 2 és várandós volt. És fájásai+ és szülési fájdalmai közepette felkiált.
3 És egy másik jel volt látható az égben, és íme, egy nagy, tűzszínű sárkány+, hétfejű és tízszarvú, és a fejein hét diadém, 4 és a farka+ magával vonja az ég csillagainak+ harmadrészét, és levetette őket a földre.+ És a sárkány ott állt a szülni készülő+ asszony+ előtt, hogy mikor az megszül, felfalhassa+ a gyermekét.
5 És fiút szült,+ fiúgyermeket, aki vasvesszővel fogja terelni az összes nemzetet.+ És gyermekét elragadták az Istenhez és az ő trónjához+. 6 Az asszony pedig a pusztába menekült,+ ahol Isten által elkészített helye van, hogy ott táplálják+ ezerkétszázhatvan napig.+
7 És háború tört ki az égben: Mihály+ és angyalai harcra keltek a sárkány ellen, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, 8 de nem diadalmaskodott, és többé már helyet sem találtak számukra az égben. 9 Levetették hát a nagy sárkányt+, az őskígyót+, akit Ördögnek+ és Sátánnak+ neveznek, aki az egész lakott földet félrevezeti;+ levetették őt a földre,+ és az angyalait is levetették vele együtt. 10 És hallottam, hogy egy harsány hang ezt mondja az égben:
„Most lett meg a megmentés+, az erő+ és a királyság a mi Istenünktől,+ és az ő Krisztusának hatalma,+ mert levetették testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolja őket a mi Istenünk előtt!+ 11 És legyőzték őt+ a Bárány+ vére miatt és tanúskodásuk+ szava miatt, és még a halállal szemben sem volt kedves a lelkük.+ 12 Ezért örvendjetek, ti egek, és ti, akik azokban lakoztok!+ Jaj+ a földnek és a tengernek,+ mert lejött hozzátok az Ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy rövid ideje van.”+
13 Mikor pedig a sárkány látta, hogy levetették a földre,+ üldözőbe vette az asszonyt+, aki a fiúgyermeket szülte. 14 De a nagy sas+ két szárnyát adták az asszonynak, hogy elrepülhessen a pusztába,+ a helyére; ott táplálják+ ideig, időkig és fél ideig,+ távol a kígyó+ színétől.
15 A kígyó pedig folyóhoz hasonló vizet árasztott ki+ szájából az asszony után, hogy belefullassza a folyóba.+ 16 De a föld az asszony segítségére sietett,+ és megnyitotta száját a föld, és elnyelte a folyót, melyet a sárkány kiárasztott a szájából. 17 És haragra gerjedt a sárkány az asszony ellen,+ és elment, hogy háborút viseljen a magvából megmaradtak ellen, akik megtartják az Isten parancsolatait, és akik ragaszkodnak a Jézus melletti tanúskodás+ munkájához.