1Sámuel
21 Dávid később elment Ahimélek paphoz, Nóbba+. Ahiméleket+ pedig remegés fogta el, amint Dáviddal találkozott, és így szólt hozzá: „Miért vagy egyedül? Miért nincs veled senki?”+ 2 Dávid erre ezt válaszolta Ahimélek papnak: „A király parancsolt nekem valamit,+ és hozzátette: »Senki ne tudjon meg semmit arról, amivel elküldelek, és amire parancsot adtam neked.« Én pedig megbeszéltem a legényekkel, hogy itt és itt találkozunk. 3 Most pedig, ha van kéznél öt kenyered, add a kezembe, vagy bármit, ami akad.”+ 4 De a pap ezt válaszolta Dávidnak: „Közönséges kenyér nincs nálam, van azonban szent kenyér+; de csak akkor, ha a legények megtartóztatták magukat az asszonytól.”+ 5 Dávid erre így válaszolt a papnak: „De hiszen megtartóztattuk magunkat az asszonytól, mint korábban is, amikor kivonultam.+ A legények teste szent, még ha a küldetés közönséges is. Mennyivel inkább ma, amikor megszentelődik az ember a testében!” 6 A pap erre odaadta neki azt, ami szent,+ mert nem akadt más kenyér, csak a jelenlét kenyere, amelyet elvettek Jehova színe elől,+ hogy friss kenyeret tegyenek oda azon a napon, amelyen elvették.
7 Aznap pedig ott volt Saulnak egy szolgája, akinek ott kellett maradnia Jehova előtt különrekesztve,+ név szerint Doég+, az edomita+, Saul pásztorainak a feje.+
8 Dávid azután ezt mondta Ahiméleknek: „Nincs itt a kezednél semmi? Lándzsa vagy kard? Mert se kardomat, se fegyvereimet nem vettem kezemhez, mivel a király ügye sürgős volt.” 9 A pap erre így szólt: „A filiszteus Góliát kardja,+ akit megvertél az Elah völgyében+, itt van betakarva egy köntösbe az efód+ mögött. Ha azt magaddal akarod vinni, vidd, mert nincs itt más azon kívül.” Dávid erre ezt mondta: „Nincs ahhoz hasonló! Add ide nekem.”
10 Dávid akkor fölkerekedett, és még aznap továbbmenekült+ Saul miatt. Végül Gát+ királyához, Ákishoz ment. 11 Ákishoz pedig így kezdtek beszélni a szolgái: „Vajon nem Dávid ez, az ország királya+? Nemde ez volt az, akinek táncolva+ felelgettek, és ezt mondták:
»Megverte Saul az ezreit,
És Dávid is a tízezreit.«”+
12 Dávid szívére vette ezeket a szavakat, és nagyon megijedt+ Gát királyától, Ákistól. 13 Elrejtette+ hát szemük elől,+ hogy épelméjű, és tébolyultan kezdett viselkedni a kezük között, firkálgatott a kapu ajtóira, és szakállára folyatta a nyálát. 14 Ákis végül így szólt a szolgáihoz: „Tessék, itt láttok egy őrjöngő embert! Minek kellett idehoznotok hozzám? 15 Talán híján vagyok az őrülteknek, hogy idehoztátok ezt, hogy őrjöngjön előttem? Ez jöjjön be a házamba?!”