Jób
29 Jób ezután így folytatta a beszédét*:
2 „Bárcsak olyan volnék, mint hónapokkal ezelőtt,
mint azokban a napokban, amikor Isten vigyázott rám,
3 amikor fejem fölött ragyogtatta lámpását,
amikor az ő világosságánál keltem át a sötéten,+
4 amikor erőm teljében* voltam,
amikor Isten a barátom volt, és a sátramban volt,+
5 amikor még velem volt a Mindenható,
amikor körülöttem voltak a gyermekeim*,
6 amikor lépteim vajban fürödtek,
és a szikla olajpatakokat árasztott nekem.+
7 Amikor csak kimentem a városkapuhoz+,
és elfoglaltam a helyemet a köztéren,+
8 megláttak a fiatalok, és félreálltak*,
még az idősek is felkeltek, és állva maradtak.+
9 A fejedelmek inkább nem beszéltek,
és kezüket a szájukra tették.
10 A befolyásos emberek is elnémultak,
és nyelvük a szájpadlásukhoz tapadt.
11 Aki csak hallott engem, jót mondott rólam,
és akik láttak, mellettem tanúskodtak.
12 Mert megszabadítottam a szegényt, aki segítségért kiáltott,+
csakúgy, mint az apátlan gyermeket és bárkit, akinek nem volt segítője.+
15 Szeme voltam a vaknak,
és lába a sántának.
18 Mindig ezt mondtam: »A saját otthonomban* fogok meghalni,+
és olyan sok napot érek meg, mint ahány homokszem van.
19 Gyökereim a vízig fognak nyúlni,
és harmat éjszakázik majd ágaimon.
20 Dicsőségem szüntelen megújul,
és íjam a kezemben újra meg újra lőni fog.«
23 Úgy vártak rám, mint az esőre,
szájukat tátva itták a szavaimat, mintha csak a tavaszi esőt várnák.+
25 Vezetőjükként utat mutattam nekik.