Jób
3 Ezután történt, hogy Jób megszólalt, és átkozta a napot, amelyen megszületett*.+ 2 Ezt mondta:
4 Legyen az a nap sötétség.
Ne törődjön vele Isten odafentről,
fény se ragyogjon rá.
5 Követelje vissza a legsűrűbb sötétség*.
Esőfelhő borítsa be.
Félelmetes sötétség nyelje el a fényét.
7 Igen! Legyen meddő az az éj,
ne legyen akkor ujjongás!
9 Sötétedjenek el szürkületének csillagai,
várjon a világosságra, de hiába,
és ne lássa a hajnal sugarait,
10 mert nem zárta be anyám méhének ajtóit,+
és nem rejtette el a bajt szemem elől.
11 Miért nem haltam meg, amikor megszülettem?
Miért nem pusztultam el, amikor kijöttem anyám méhéből?+
12 Miért fogadtak térdek,
és miért vártak emlők, hogy szoptassanak?
13 Akkor most háborítatlanul feküdnék,+
aludnék és nyugodnék+
14 a föld királyaival és a tanácsadóikkal,
kik mára már romhalmazzá vált helyeket építettek maguknak,*
15 vagy a fejedelmekkel, akiknek aranyuk volt,
akiknek a háza ezüsttel volt tele.
16 Miért nem lettem titkon elvetélt magzat,
olyan, mint azok a gyermekek, akik soha nem láttak világosságot?
18 Mind megpihennek ott a rabok,
hajcsárjuk hangját nem hallják.
21 Miért van az, hogy vágyódnak a halál után, de nem jön el?+
Többet ásnak utána, mint a rejtett kincsek után,
22 azok, akik nagyon örülnek,
akik boldogok, ha megtalálják a sírt.
25 Mert amitől rettegtem, utolért engem,
és amitől féltem, az történt velem.
26 Nem leltem békére, sem nyugalomra,
hanem egyre csak baj ér.”