CSELEKEDETEK
Magyarázó jegyzetek – 13. fejezet
Heródessel, a területi uralkodóval: Lásd a Mt 14:1-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.
szolgáltak: Vagy: „nyilvánosan szolgáltak”. Az itt használt görög lei·tur·geʹó szót, illetve a vele rokonságban álló lei·tur·giʹa (nyilvános szolgálat) és lei·tur·goszʹ (nyilvános szolga) szavakat az ókori görögök arra használták, ha valaki munkát vagy szolgálatot végzett az államnak vagy a polgári hatóságoknak, és az az emberek javára volt. Például a Ró 13:6 azt írja a világi hatóságokról, hogy „Isten szolgái ők a köz javára” (a lei·tur·goszʹ többes számú alakja), mivel hasznos szolgáltatásokat nyújtanak az embereknek. Amikor a Lk 1:23 (lásd a magyarázó jegyzetet) Zakariásnak, Keresztelő János apjának a szolgálatáról ír, a „szent szolgálat”-nak (vagy: „nyilvános szolgálat”-nak) fordított lei·tur·giʹa szót használja. Abban a versben a lei·tur·giʹa szó használata megmutatja, hogy milyen értelemben szerepel a Septuagintában ez és más, vele rokon kifejezések a hajléknál (2Mó 28:35; 4Mó 1:50; 3:31; 8:22), valamint a templomnál (2Kr 31:2; 35:3; Jóe 1:9, 13; 2:17) végzett szolgálattal kapcsolatban, melyet a papok és a léviták láttak el. Ez a fajta szolgálat nyilvános szolgálat volt, mivel a nép javára vált. Ugyanakkor szentnek is számított, mivel a lévita papok Isten törvényét tanították (2Kr 15:3; Ma 2:7), és áldozatokat ajánlottak fel, hogy a nép bűnei meg legyenek bocsátva (3Mó 1:3–5; 5Mó 18:1–5). A Cs 13:2-ben a görög lei·tur·geʹó szó általánosabb értelemben szerepel, és a szíriai Antiókiában levő keresztény gyülekezet prófétáinak és tanítóinak a szolgálatát írja le. Ezzel a szóval az Istennek végzett imádat és szolgálat különböző oldalaira utaltak, így például az imára, a prédikálásra és a tanításra. Ezeknek a prófétáknak és tanítóknak a szolgálata kétségkívül a másoknak való prédikálást is magában foglalta (Cs 13:3).
szolgáltak Jehovának: Az itt használt görög lei·tur·geʹó (szolgál) szó gyakran olyan részekben jelenik meg a Septuagintában, ahol az eredeti héber szövegben Isten neve szerepel. Például a 2Kr 13:10-ben a „Jehovának szolgálnak” héber kifejezést a Cs 13:2-ben szereplő görög kifejezéssel adja vissza. A 2Kr 35:3-ban is ugyanezek a görög szavak állnak a „szolgáljátok Jehovát” héber kifejezés fordításaként (1Sá 2:11; 3:1; Ez 45:4; Jóe 2:17; lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 13:2-t).
Szeleukiába: A szíriai Antiókia erőddel védett kikötővárosa, kb. 20 km-re délnyugatra tőle, a Földközi-tenger partján. Szeleukiát és Antiókiát út kötötte össze egymással, valamint a hajózható Orontes folyó, amely Antiókia mellett folyva a Földközi-tengerbe ömlött Szeleukiától nem messze délre. I. Szeleukosz Nikatór, Nagy Sándor egyik hadvezére alapította Szeleukiát, és saját magáról nevezte el. I. sz. 47 táján Pál Barnabással együtt Szeleukiából indult el hajóval az első misszionáriusi útjára. A város a mai Süveydiye, azaz Samandağ (Törökország) városától nem messze északra feküdt. Az Orontes hordaléka mocsárvidékké tette az ókori Szeleukia kikötőjét. (Lásd a B13-as függ.-et.)
elhajóztak Ciprusra: Ez egy kb. 200 km-es út volt. Egy hajó nagyjából 150 km-t tudott megtenni egy nap, ha kedvező volt a széljárás. Ellenkező esetben az út jóval hosszabb ideig is eltarthatott. Ciprus volt Barnabás otthona. (Lásd a B13-as függ.-et.)
Szalamiszba: Szalamisz Ciprus szigetének keleti oldalán feküdt, ezért észszerű volt Ciprusnak ezen a pontján elkezdeni a prédikáló körutat, noha a sziget nyugati partján fekvő Páfosz volt a római főváros. Szalamisz közelebb volt a szíriai Antiókiához, ahonnan a misszionáriusok indultak, emellett ez volt a sziget kulturális, oktatási és kereskedelmi központja is. Továbbá sok zsidó élt Szalamiszban, és több zsinagóga is volt ott. A ciprusi Barnabás minden bizonnyal sokat segített a csoportnak tájékozódni. Az útvonaltól függően a férfiak legalább 150 km-t gyalogoltak, miközben a szigetet bejárva prédikáltak. (Lásd a B13-as függ.-et.)
János: Vagyis János Márk. Jézus egyik tanítványa, „Barnabás unokatestvére” (Kol 4:10), illetve Márk evangéliumának írója. (Lásd a Mr címéhez tartozó magyarázó jegyzetet.) A Cs 13:13-ban is Jánosnak nevezik, de a másik három helyen a Cselekedetek könyvében a római nevével, a Márkkal együtt van említve (Cs 12:12, 25; 15:37). A János név a héber Jehó·chá·nánʹ megfelelője, és a jelentése ’Jehova kegyes volt’; ’Jehova könyörületes volt’. A Keresztény görög iratok más verseiben egyszerűen Márkként utalnak rá (Kol 4:10; 2Ti 4:11; Flm 24; 1Pt 5:13).
prokonzulnak: Olyan provincia kormányzója, amely a római szenátus fennhatósága alá tartozott. Néhány római provincia – mint például Júdea – császári tartomány volt, mely közvetlenül a császár fennhatósága alatt állt, és ő nevezte ki a kormányzóját. Ciprus i. e. 22-ben vált szenátori provinciává, és egy prokonzul állt az élén. Találtak egy ciprusi pénzérmét, amelynek az előlapján Klaudiusz császár arcképe és címe látható (latinul), a hátlapon pedig ez a felirat áll (görögül): „Kominiu Proklunak, a ciprusiak prokonzulának [verete]”. (Lásd a Szójegyzéket.)
Saul, akit Pálnak is neveznek: A beszámoló ettől kezdve a Pál névvel utal Saulra. Az apostol héber származású római állampolgár volt (Cs 22:27, 28; Flp 3:5). Ezért valószínűsíthető, hogy már gyermekkorától két neve volt: a héber Saul és a római Pál. Akkoriban nem volt szokatlan, hogy egy zsidó embernek két neve legyen. Ez különösen az Izraelen kívül élő zsidókra volt jellemző (Cs 12:12; 13:1). Pál rokonai között is voltak olyanok, akiknek római vagy görög nevük is volt (Ró 16:7, 21). Pál a nemzetek apostolaként azt a megbízást kapta, hogy a nem zsidóknak hirdesse a jó hírt (Ró 11:13). A jelek szerint úgy döntött, hogy a római nevét használja. Talán úgy érezte, hogy így könnyebben elfogadják őt (Cs 9:15; Ga 2:7, 8). Egyesek azt feltételezik, hogy Szergiusz Paulusz tiszteletére vette fel a római Pál nevet, de ez nem tűnik valószínűnek, mivel azután is használta, hogy elhagyta Ciprust. Mások úgy vélik, hogy Pál azért nem használta a héber nevét, mert az görögül kiejtve ahhoz a szóhoz hasonlított, amellyel egy kevélyen járó emberre (vagy állatra) utaltak. (Lásd a Cs 7:58-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)
Pálnak: A Keresztény görög iratok eredeti szövegében 158-szor fordul elő a Pauʹlosz név, amely a latin Paulusból ered (ennek jelentése: ’kis’; ’kicsi’). 157-szer Pál apostolra utal, egyszer pedig Szergiusz Pauluszra, Ciprus prokonzulára (Cs 13:7).
Jehova. . . tanításait: Szó szerint: „az Úr. . . útjait”. Pál válaszában, melyet a zsidó varázslónak, Barjézusnak mondott (a 10. és 11. versben), több olyan kifejezés is szerepel, mely a Héber iratokban is előfordul. Néhány példa erre: Az a görög kifejezés, mely itt úgy lett visszaadva, hogy „ferdíted el. . . tanításait”, szerepel a Septuagintában is, a Pl 10:9-ben („görbe utakon jár”). A „Jehova helyes tanításai” kifejezésben szereplő görög szavak megtalálhatóak a Septuagintában, a Hó 14:9-ben. Ott az eredeti héber szövegben Isten neve áll („Jehova útjai egyenesek”). (Lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 13:10-et.)
Jehova: Vagy: „Jehova keze”. (Lásd a Cs 11:21-hez tartozó magyarázó jegyzetet, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 13:11-et.)
Jehova tanításán: A „Jehova tanítása” szókapcsolat a Cs 13:5-ben szereplő „Isten szava” kifejezés szinonimája. Ott az áll, hogy amikor Pál és a társai megérkeztek Ciprusra, „hirdetni kezdték Isten szavát a zsidók zsinagógáiban”. Ennek hatására Szergiusz Paulusz prokonzul „nagyon szerette volna hallani Isten szavát” (Cs 13:7). Miután Szergiusz Paulusz látta, mit mondott és tett Pál, ámult azon, amit megtudott Jehova Istenről, illetve a tőle jövő tanításon. (Lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 13:12-t.)
a pizidiai Antiókiába: Egy város a Galácia nevű római tartományban. Frígia és Pizidia határán feküdt, ezért aztán különböző időkben hol az egyik, hol a másik provincia részének tekintették. A város romjai Yalvaç közelében találhatók a mai Törökország területén. A pizidiai Antiókia itt és a Cs 14:19, 21-ben van megemlítve. Aki a Földközi-tenger partjához közel fekvő Pergából a pizidiai Antiókiába szeretett volna utazni, nem könnyű út elé nézett: a város kb. 1100 m-rel a tengerszint felett feküdt (lásd a B13-as függ.-et), illetve a hegyi utakon – melyek már önmagukban is veszélyesek voltak – rengeteg útonálló ólálkodott. Ez az Antiókia nem keverendő össze a szíriai Antiókiával (Cs 6:5; 11:19; 13:1; 14:26; 15:22; 18:22). A Cselekedetek könyvében a legtöbbször az Antiókia név nem a pizidiai, hanem a szíriai Antiókiára utal.
A Törvényből és a Prófétákból való nyilvános felolvasás: Az i. sz. I. században „minden sabbaton” sor került ilyen olvasásra a zsinagógában (Cs 15:21). Az imádat egyik része az volt, hogy elmondták a semát, mely a zsidó hitvallásnak tekinthető (5Mó 6:4–9; 11:13–21). Ez az elnevezés az elsőként elmondott vers első szavából ered: „Figyelj [semaʽʹ], ó, Izrael! Jehova a mi Istenünk, és csak egy Jehova van” (5Mó 6:4). Az imádat legfontosabb része az volt, hogy felolvastak a Tórából, vagyis a Pentateuchusból. Sok zsinagógában úgy osztották be a felolvasást, hogy egy év alatt olvassák el az egész törvényt, máshol pedig három év alatt. A próféták írásainak egy-egy részletét is felolvasták, valamint magyarázatot fűztek hozzá. A nyilvános felolvasás végén egy beszédet tartottak. A pizidiai Antiókia zsinagógájában a nyilvános felolvasás után arra kérték Pált, hogy mondjon valami bátorítót az összegyűlteknek. (Lásd a Lk 4:16-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)
mintegy 450 év alatt: Pál az Izrael történelméről szóló beszédét egy jelentőségteljes esemény megemlítésével kezdi, mégpedig ezzel: Isten „kiválasztotta ősapáinkat” (Cs 13:17). Minden bizonnyal arra az időre gondolt, amikor Izsák megszületett a megígért utódként (1Mó 17:19; 21:1–3; 22:17, 18). Izsák születése egyértelműen lezárta a Szárai (Sára) meddősége miatt felmerülő kérdést, hogy ki lesz az, akit Isten elismer ennek az utódnak (1Mó 11:30). Pál elmondja, hogy ettől az időponttól kezdve mit tett Isten a választott nemzetéért egészen addig, amíg Isten bírákat adott nekik Sámuel prófétáig. A mintegy 450 éves időszak tehát nyilvánvalóan Izsák születésétől, i. e. 1918-tól kezdve i. e. 1467-ig tart, vagyis 46 évvel azutánig, hogy a kivonulás i. e. 1513-ban megtörtént. Helyénvaló az i. e. 1467-es dátum, mert az izraeliták 40 évet töltöttek a pusztában vándorolva, és 6 év telt el Kánaán földjének a meghódításával (4Mó 9:1; 13:1, 2, 6; 5Mó 2:7; Jzs 14:6, 7, 10).
utódai: Vagy: „leszármazottai”. Szó szerint: „magva”. (Lásd az A2-es függ.-et.)
az oszlopról: Vagy: „a fáról”. (Lásd a Cs 5:30-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)
sírba: Vagy: „emléksírba”. (Lásd a Szójegyzékben az „Emléksír” címszót.)
Istent szolgálta: Vagy: „Isten akaratát (szándékát) szolgálta”. (Lásd a Cs 20:27-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)
Istent imádó: Az itt szereplő görög szeʹbo·mai szó azt jelenti, hogy ’imád’; ’tisztel’. Úgy is vissza lehet adni, hogy „istenfélő”; „odaadó”. (Lásd a Cs 13:50-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) A szír Pesitta úgy fordítja, hogy „akik félték Istent”. A Keresztény görög iratok egy héber nyelvű fordítása (a C4-es függ. úgy utal rá, hogy J18) Isten nevét használja itt, és az egész kifejezés így szól: „akik félték Jehovát”.
Isten ki nem érdemelt kedvességére: Annak fényében, hogy Pál korábban szembeszállt Jézussal és a követőivel (Cs 9:3–5), minden oka megvolt arra, hogy kiemelje Jehova ki nem érdemelt kedvességét. (Lásd a Szójegyzékben a „Ki nem érdemelt kedvesség” címszót.) Pál tisztában volt vele, hogy csakis Isten ki nem érdemelt kedvességének köszönhető, hogy el tudja végezni a szolgálatát (1Ko 15:10; 1Ti 1:13, 14). Amikor találkozott az efézusi vénekkel, kétszer is megemlítette ezt a tulajdonságot (Cs 20:24, 32). A 14 levelében mintegy 90-szer utal a „ki nem érdemelt kedvesség”-re, jóval többször, mint bármelyik más bibliaíró. Például a Hébereknek írt levele kivételével minden levél elején említést tesz Isten vagy Jézus ki nem érdemelt kedvességéről az üdvözlő szavaiban, és minden egyes levele befejezésében is kitér rá.
Jehova szavát: Lásd a Cs 8:25-höz tartozó magyarázó jegyzetet, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 13:44-et.
Jehova ugyanis ezt parancsolta nekünk: A versben az ezt követő idézet az Ézs 49:6-ból származik, ahol az eredeti héber szöveg szövegkörnyezete egyértelműen arra mutat, hogy Jehova beszél (Ézs 49:5; vesd össze: Ézs 42:6). A prófécia beteljesedése arra a munkára vonatkozik, melyet Jehova szolgája, vagyis Jézus Krisztus, illetve a követői végeznek (Ézs 42:1; lásd a Lk 2:32-höz tartozó magyarázó jegyzetet, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 13:47-et.)
a föld végéig: Vagy: „a föld legtávolabbi részéig”. Ez a prófécia az Ézs 49:6-ban szerepel, ahol a görög Septuaginta szintén ezt a kifejezést használja. Ézsaiás megjövendölte, hogy Jehova szolgája „nemzetek világosságául” lesz, hogy a szabadítás eljusson „a föld végéig”. Amikor Pál és Barnabás a pizidiai Antiókiában beszélt, arra utaltak, hogy ez a prófécia tulajdonképpen egy Jehovától jövő parancs, miszerint Krisztus követőinek a nemzetek világosságaként kell szolgálniuk. „A föld végéig”-nek fordított görög kifejezés szerepel a Cs 1:8-ban is (lásd a magyarázó jegyzetet), rámutatva, hogy milyen méreteket fog ölteni Jézus követőinek a tanúskodómunkája.
Jehova szavát: Lásd a Cs 8:25-höz tartozó magyarázó jegyzetet, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 13:48-at.
akik helyesen viszonyultak: Ez a kifejezés azokra a nem zsidókra vonatkozik a pizidiai Antiókiában, akik miután hallották Pál és Barnabás beszédét, hívőkké lettek. Az itt „helyesen viszonyultak”-nak fordított görög szónak (a taszʹszó ige egyik formája) sokféle jelentése lehet: ’helyez’; ’rendelkezik’; ’kitűz’. Az értelmét a szövegkörnyezet segít meghatározni. A Cs 13:46 szembeállít egyes antiókiai zsidókat a 48. versben említett nem zsidókkal. Az előző sabbaton Pál mindkét csoportnak alaposan tanúskodott egy ösztönző beszéddel (Cs 13:16–41). Pál és Barnabás szerint a zsidók makacsul elvetették „Isten szavát”, és a hozzáállásuk, valamint a tetteik alapján „nem [bizonyultak] méltónak az örök életre” (Cs 13:46). A városban élő nem zsidók azonban teljesen másképp gondolkodtak. A beszámoló azt írja, hogy ők ujjongtak, és dicsőíteni kezdték Jehova szavát. Ebben a szövegkörnyezetben a görög taszʹszó ige azt a gondolatot közvetíti, hogy ezeknek a nem zsidóknak Antiókiában a hozzáállásuk, a beállítottságuk vagy a szemléletmódjuk miatt lehetőségük nyílt arra, hogy elnyerjék az örök életet, úgymond „olyan helyzetbe hozták magukat”, hogy örök életet kaphattak. Ezért a görög kifejezés helyénvaló módon úgy lett visszaadva, hogy „helyesen viszonyultak”. Sok bibliafordítás olyan kifejezéseket használ ebben a versben, mint az örök életre „választattak” vagy „voltak rendelve”, azt sugallva ezzel, mintha Isten eleve elrendelte volna, hogy ezek a személyek örök életet kapjanak. Ám sem a közvetlen szövegkörnyezet, sem a Biblia többi része nem támogatja azt az elképzelést, hogy eleve el lett volna rendelve, hogy ezek az antiókiai nem zsidók örök életet kapjanak, mint ahogy az sem lett előre eldöntve, hogy az ottani zsidók nem kapnak örök életet. Pál próbált érvelni a zsidóknak, hogy fogadják el a jó hírt, de ők tudatosan hátat fordítottak neki. Ez nem volt eleve elrendelve. Jézus elmagyarázta, hogy egyesek a tetteik miatt nem lesznek alkalmasak arra, hogy bemenjenek Isten királyságába (Lk 9:62). Ezzel szemben ezek az antiókiai nem zsidók azok közé tartoztak, akik Jézus szavai szerint a hozzáállásuknak köszönhetően méltók voltak a jó hírre (Mt 10:11, 13).
Jehova szava: Lásd a Cs 8:25-höz tartozó magyarázó jegyzetet, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 13:49-et.
az istenfélő: Vagy: „az Istent imádó”. Az itt szereplő görög szeʹbo·mai szót úgy is vissza lehet adni, hogy ’imád’; ’tisztel’. A szír Pesitta úgy fordítja, hogy „akik félték Istent”. A Keresztény görög iratok néhány héber nyelvű fordítása (a C4-es függ. úgy utal rájuk, hogy J7, 8, 10, 18) Isten nevét használja itt, és a kifejezés így szól: „akik félték Jehovát”.
lerázták a port a lábukról, bizonyítékul ellenük: Pál és Barnabás megfogadta Jézus felszólítását, mely a Mt 10:14-ben; a Mr 6:11-ben és a Lk 9:5-ben van feljegyezve. Ha egy vallásos zsidó átutazott egy nem zsidó országon, lerázta az általa tisztátalannak tartott port a lábáról, mielőtt újra belépett volna egy zsidó területre. Viszont Jézus minden bizonnyal másra gondolt, amikor ezeket az utasításokat adta a tanítványainak. Ez a gesztus azt jelképezte, hogy a tanítványok elhárítják magukról a felelősséget azért, amit ezek az emberek tapasztalnak majd Isten ítéletének a következményeként. Amikor Pál Korintuszban is hasonlót tett, azaz megrázta a ruháit, hozzáfűzte: „Ti lesztek a felelősök a halálotokért. Én tiszta vagyok.” (Lásd a Cs 18:6-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)