A vízidisznó — A teremtés tévedése avagy csodája?

HOGYAN éreznétek magatokat, ha valaki furcsának vagy ostobának találna? Megsértődnétek talán? Nos, pontosan ezekkel a jelzőkkel tisztelt meg az evolucionista Charles Darwin és sokan mások. És képzeljétek el, egyikük még arra is elragadtatta magát, hogy kijelentse: én „a teremtés tévedése vagyok!” Jóllehet békés természetem van, ez a megállapítás mégis nagyon kihoz a sodromból. Éppen ezért tisztázni akarom a nevemet. Elmondok mindent a külső megjelenésemről, azokról a dolgokról, amiket szeretek, és beszélek nektek a félelmeimről — a jó és rossz oldalamról is. Ti magatok dönthetitek el ezek után, hogy én a teremtés tévedése vagy csodája vagyok.

Legnagyobb az egész világon

Bocsánat. Annyira feldúlt és izgatott vagyok, hogy elfelejtettem bemutatkozni. A nevem Vízidisznó úr, Dél-Amerika tropikus világában élek.a A spanyol anyanyelvű népek carpincho-nak vagy chigüiro-nak neveznek. Ez csak 2 név abból a 190-ből, amellyel büszkélkedhetem. De ismerni leginkább arról ismernek, hogy én vagyok a „legnagyobb rágcsáló a világon”.

Ez úgy hangzik, mintha hencegnék, pedig valójában nem ezt akarom. Tudjátok, nagyjából akkora vagyok, mint egy birka. Állítsatok csak mérlegre, és a mutató 45 kg-ra ugrik. Ikertestvérem 60 kg, vagy még ennél is több. De, ha karcsúság tekintetében összehasonlítjuk őt egy brazíliai nőstény vízidisznóval, ő viszi el a pálmát: rekordsúlya 90 kg.

„A legelők ura”

Ez a nagy súly nem valamiféle hulladék étel lakmározásából ered, hiszen teljesen vegetáriánusok vagyunk; étrendünk főként fűből áll. Néha fej fej mellett legelészünk a szarvasmarhákkal. A régi idők amerikai indiánjai tiszteletteljesen „a legelők urá”-nak neveztek minket. Ez mindenesetre jóval ésszerűbb elnevezés, mint amikor „furcsá”-nak titulálnak.

Vízinövényeket is fogyasztunk; s mialatt ti alszotok, mi nem tudunk ellenállni a csábításnak, hogy bele ne mélyesszük véső alakú metszőfogunkat egy lédús görögdinnyébe, egy cukornád édes szárába, vagy rá ne vessük magunkat egy fiatal rizsültetvényre.

Tény az, hogy ahányszor csak megpillantotok bennünket, mi majszolunk — nem azért, mert falánkok vagyunk, hanem mert rágcsálók vagyunk. Őrlőfogaink állandó növekedésben vannak, így az egyetlen mód, hogy elkoptassuk őket, a rágcsálás, és megint csak a rágcsálás — életünk végéig.

De miként a biológusok beszámoltak róla, mi pontosan tudjuk, hogy mit rágjunk. Csak a „legnagyobb fehérjetartalmú növényeket” választjuk ki, és ők még azt is hozzáteszik, hogy mi ’ügyesebbek vagyunk, mint a birkák vagy a házinyulak abban, ahogyan a füvet fehérjévé alakítjuk’. Ki is mondta ránk, hogy ostobák vagyunk?

Disznó úszóhártyával?

Megengedem, a megjelenésem talán kissé különös. Kidülledő szemek; kicsiny, kerekecske fülek; orrnyílások, melyeket össze tudok húzni — mind magasan helyezkednek el nagy fejemen, ami az örökös megrökönyödés kifejezését kölcsönzi arcomnak. Egyesek azt mondják, olyan vagyok, mint egy „óriási tengeri malac, némi víziló beütéssel”. Ezt a megállapítást még elviselem. Mindamellett azzal az íróval nem értek egyet, aki azt mondta, hogy négyszögletes pofám olyan, mintha „valami tapasztalatlan szobrász véste volna ki egy kidőlt fa törzséből”. Személy szerint nekem jobban tetszik a következő leírás: „Komikus arc, ravasz malac szemek[kel]”.

Nem állok természetesen rokonságban a hízókkal, de rövid lábaim és masszív, hordószerű testem részben ezt a hatást kelti. Sőt 200 évvel ezelőtt a svéd botanikus, Carl von Linné tévesen a disznófélék osztályába sorolt be. De kérdem én, láttatok valaha is disznót úszóhártyával? Aligha! Mégis pontosan ez az, amivel a Teremtő ellátott engem, és higgyétek el nekem, ezek az úszóhártyával ellátott lábak nagyon praktikusak, mert a víz a mindenem. Disznó formájú testem és a víz iránti szeretetem játszott közre abban, hogy a vízidisznó nevet kaptam.

Zsíros titok

Tavacskák, tavak, folyók és mocsarak környéke — lehetőség szerint sűrű bozótos aljnövényzetű erdők által körülvéve — felelnek meg nekem legjobban otthonomnak. Nemcsak hogy szeretem a vizet, hanem szükséges is számomra, ha életben akarok maradni.

Mintegy háromszáz évvel ezelőtt azonban a víz iránti szeretetünk komoly bajba kevert bennünket Venezuelában. A római katolikusoknak ott tilos volt húst enni nagyböjt idején. A hal fogyasztását azonban megengedték a törvényeik. A katolikus egyház azt találta a legkényelmesbnek, ha őseinkről kijelenti, hogy halak! A venezuelai hívők mind a mai napig lelkifurdalás nélkül fogyasztanak bennünket a nagyböjti időszakban.

Néhány ősöm szerencsére megmenekült. Hogyan is? Egyáltalán nem úgy, ahogyan más rágcsálók teszik, nevezetesen, hogy üregekbe rejtőzködnek el. Mi inkább egyenesen a víz felé tartunk, amikor felriasztanak minket, fejest ugrunk és játszi könnyedséggel elúszunk. Bár testem nem áramvonalas, mint más víziállaté, elmondhatom magamról, hogy remek úszó vagyok. És mi az oka? Íme a titkom.

A zsírrétegeim miatt. Amekkora a súlyom, annyi vizet szorítok ki, és én csak kevéssel vagyok nehezebb, mint a víz. Képzeljétek csak el, egy kutató azt írta rólam, hogy amíg vízben vagyok, olyan kecses vagyok, mint egy balerina, mozgásom pedig, úgy mondta, a költészetre emlékezteti őt! Milyen messze van ez attól, hogy „a teremtés tévedése vagyok”.

Amikor nagyon a nyomomban vannak, úszóhártyás lábaim sebesen visznek előre — így távolodom el ellenségeimtől. Meglehetősen messzire eljutok a víz alatt, és jó pár percig ott maradok. Azután nagyon óvatosan kiemelkedem a vízből úgy, hogy a testem rejtve maradjon, s csak az orrnyílásaim, a szemeim és a füleim látsszanak ki — éppen úgy, ahogy ezt a víziló teszi. Ellenségeim, mint például elvadult kutyák, jaguárok, kajmánok, anakondák és az emberek nagy fába vágják a fejszéjüket, ha orrnyílásaimat fel akarják fedezni a vízi növények között. Én azonban jól fejlett szaglóérzékemmel, az orrommal könnyen felfedezem a ragadozókat.

Mivel állandóan ki vagyok téve a nap forró sugarainak, a bőröm hamar felrepedezik és kifekélyesedik, de ha vízben vagyok, az még azt is meggátolja, hogy leégjek. Vörösesbarna szürkébe hajló szőrzetem gyér, átviláglik rajta a bőröm. Így, hogy testem hőmérsékletét szabályozzam, egyszerűen a vízben maradok, vagy pocsolyában hempergek, hogy testemet iszapréteg borítsa.

„Szoptató koalíció”

Megtalálhatók vagyunk-e a szárazföldön? Az anyának mindenféleképpen ott kell lennie, hogy világra hozza csemetéit. Mintegy négyhónapos vemhesség után kettő és nyolc között mozog a születendő bébik száma, mindegyikőjük súlya 1 kg fölött van. „Világosbarna, csillogó bundájuk — jegyzi meg egy megfigyelő — elegánsabbá” teszi őket a szüleiknél. A nőstény vízidisznó 15 hónapos korában lesz ivarérett. Tíz évig is elélhet, és legalább 36 bébit hozhat világra élete folyamán.

A bébik órákon belül már szorosan a mama nyomában járnak. Az úszás azonban nehezebben megy, mert a bébi először vonakodik attól, hogy a vízbe ereszkedjen. Kényszerű vízrebocsátás után a kétségbeesetten kalimpáló gyerkőcök erejük megfeszítésével igyekeznek utolérni a mamát, vagy egy másik nőstényt, hogy a hátára másszanak. A mama akkor készségesen hagyja, hogy mentőövként használják. De minél nagyobb lesz a gyerkőc, annál nehezebben tudja megtartani az egyensúlyát. Nem telik bele sok idő, legurul anyja hátáról és maga is úszni kezd.

Felnőtt nőstények is együttműködnek a kicsik szoptatásában. Az anyák nemcsak a saját kicsinyeiket etetik, hanem más nőstények szomjas utódját is. Miért? „A szoptató koalíció — magyarázza Adrian Warren természetfilm producer — növelheti [a gyerkőcök] életben maradási esélyeit.”

Az utolsó szó jogán

Mivel természetünknél fogva szelídek vagyunk, könnyen szelídíthető dédelgetett háziállat válhat belőlünk. Egy vak farmer Suriname-ban még „vakvezető kutya” gyanánt is felhasznált egy vízidisznót. De többnyire a húsunk miatt tartanak bennünket, melyről egyesek azt híresztelik, hogy ízletes. Venezuelában például vannak farmok, ahol ezrével tenyésztenek minket fogyasztásra — ami bizony kétes dicsőség. Ezek után mindenesetre remélem, hogy nem pusztán az ízletes húsom miatt szerettek, hanem magamért is.

Nos, mit gondoltok rólam? A teremtés tévedése vagy a csodája vagyok? Darwinnal, vagy velem értetek egyet? Persze nem akarom a szátokba adni a szót, de ne felejtsétek el: Darwin már korábban is tévedett!

[Lábjegyzet]

[Kép a 23. oldalon]

Furcsa? Ostoba? Valóban? Hát nem vagyunk szép pár?

[Kép a 24. oldalon]

Ezrével tenyésztenek minket fogyasztásra — kétes dicsőség