Honnan erednek a hullócsillagok?
„NÉZD CSAK! Egy újabb csillag!” „Hol? Merre?” Hallottál már ilyen szavakat, amikor az éjszakai égboltot fürkészted hullócsillagokat keresve? Talán először azt vetted észre, hogy az egyik hirtelen fényes csíkot húz maga után a csillagos égbolton, ami úgy tűnt, mintha egy csillag hirtelen le akarna esni az égről. Természetesen a hullócsillagok nem pontos elnevezések. Lehet, hogy „hullanak”, de semmi esetre sem csillagok.
Csillagászok meteoroknak nevezik őket. És miközben egy átlagos nagyságú csillagban akár egymillió Föld is elférne, valóságban a Földünk a meteorok millióit képes magába fogadni. Mik tehát a meteorok, és honnan származnak?
Nos, a meteoroknak és az üstökösöknek számos közös vonása van. A Nap körüli ellipszis alakú pályáját 76 évenként megtevő híres Halley-üstökös 1986-ban gyorsan elszáguldott a Föld mellett. Mivel az üstökösök leginkább jégből és porszemekből állnak, olykor kormos hólabdáknak is szokták nevezni. Ha egy üstökös közeledik a Nap felé, felszíne felmelegszik, port és gázrészecskéket bocsát ki magából. A napfény sugárnyomása a szilárd anyagi részeket fénylő porcsóva formájában visszatolja. Amikor az üstökös elvonul, utána visszamarad egy porból álló törmeléknyom — az ezt alkotó részecskéket, amíg az űrben vannak, meteoritoknak nevezik. Az üstököspor többnyire annyira piciny, hogy ezekből nem lesznek látható meteorok. A porrészecskék egy kis töredéke körülbelül homokszem nagyságú, kevés éri el ezek közül a kavicsszem nagyságot.
Néhány esetben egy-egy üstökös pályája keresztezi a Föld Nap körüli pályáját. Ez azt jelelnti, hogy a Föld minden olyan esetben találkozik az üstökös porcsóvájával, amikor keresztezi az üstökös keringési pályáját. Ilyenkor áll elő a meteorjelenség, amikor a piciny meteoritok nagy — akár 70 km/sec — sebességgel becsapódnak a Föld légkörébe. A meteoritok a légkör felső részében esés közben felizzanak, és fehér felvillanó fénycsíkot húznak maguk után az égbolton. Ezek a meteorok.
Amikor a Föld keresztezi egy üstökös keringési pályáját, a meteorok raja jelenik meg az égbolton mindenütt egyazon pontból kiindulva minden irányban. Ezt nevezik a meteorok kisugárzási pontjának. Ezekből a radiánsokból az év egy bizonyos szakában meteoresők hullanak. Kedvelt, színpompás látványt nyújtanak a Perseidák, amelyeket a Perseus-csillagképben található radiánsról neveztek el. Amikor a Perseidák minden évben augusztus 12-én vagy 13-án elérik a csúcspontot, elkápráztató látványt nyújtanak. Óránként több mint 60 meteor vágódik be a légkörbe.
Október 21-e táján lehet látni az Orionidák elnevezésű meteorhullást, amelyet állítólag a korábbi Akvarida meteorhulláshoz hasonlóan a Halley-üstökösből származó meteoritok idéznek elő. Az Astronomy folyóirat azt közölte, hogy a tudósok becslése szerint a Halley-üstökös keringésére „még 100 000-szer sor kerülhet, mielőtt elveszítené valamennyi anyagát”. Ha igaz ez a feltevés, akkor a Halley-üstökös az elkövetkező 7 600 000 évben szabályos időközönként újra és újra meg fog jelenni! De még elvonulása után is porcsóvája kétségtelenül hosszú-hosszú ideig gyönyörködtetni fogja a föld lakosait hullócsillagok látványával. A legtöbb ma látott meteor nyilvánvalóan rég megszűnt üstökösök anyagából származik.
A tudósok számításai szerint minden nap 200 millió látható meteor érkezik légterünkbe. Ami pedig a látványosabb meteorhullást illeti, ezt a következő évben is lesz módunk megfigyelni — de még az eljövendő évmilliókban is.