Divat — Ógörög stílus

AZ ÉBREDJETEK! GÖRÖGORSZÁGI TUDÓSÍTÓJÁTÓL

A KERESZTÉNY íróknak, Pálnak és Péternek, miért kellett az első században konkrét tanácsot adniuk a női öltözködésre vonatkozóan? Pál például ezt írta: „az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magokat; nem hajfonatokkal és aranynyal vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözékkel” (1Timótheus 2:9). Péter is hasonlóképpen szükségesnek látta, hogy beszéljen a „hajfonogatásról”, „arany ékszerek felrakásáról” és „különféle ruhák felöltéséről” (1Péter 3:3, Újfordítású revideált Biblia).

Olyan keresztényeknek írtak, akik a hellenisztikus kultúra befolyása alatt éltek, mely közvetlenül az ősi klasszikus görög civilizációból ered. Létezett olyan az ókori Görögországban, hogy divat? Sokan, amikor egy jellegzetes ógörög emberre gondolnak, talán úgy képzelik el őt, hogy az általánosan elterjedt khi·tonʹ-ta, vagyis tunikát — ingszerű ruhát — viseli, függetlenül a személy nemétől illetve származási helyétől és attól, hogy milyen időszakra gondolnak. Helyes ez az elképzelés? Nem!

Az alsóruha készítése és viselése

A szobrok, a vázafestmények és a klasszikus írások behatóbb vizsgálata feltárja, hogy az ógörög ruha több volt holmi hosszú, fehér köntösnél. Változatos és sokféle stílus, szövet, szín, minta és kiegészítő létezett. Megjelenésük fokozásához a nők különösen sokféle ötletes fogást alkalmaztak.

Azok, akik olvasták az ógörög költő, Homérosz Odüsszeia című elbeszélő költeményét, amely a mitikus hős, Odüsszeusz tíz évig tartó vándorlásáról szól, talán visszaemlékeznek arra, hogy amíg a hős felesége, Penelopé, férje hazatérését várta, mindazon évek során folyamatosan szőtte és lefejtette ugyanazt a darab szövetet. Homérosz még néhányszor hivatkozik a ruházatra, utalva arra, hogy már a kezdet kezdetén a szövetgyártás volt a nők egyik legfőbb otthoni kötelezettsége.

Miután a szövetet megszőtték, darabokra vágták, hogy khi·tonʹ-t készítsenek — egy vászonból, később olykor gyapjúból készült, ingszerű ruhadarabot —, mely a férfiak és nők ruházatának alapját képezte. Az archaikus korban (körülbelül i. e. 630-tól 480-ig) a nők khi·tonʹ-ja (melyet később e·sztheszʹ-nek hívtak) egy sima szövetdarabból állt, melynek mérete a nő testhosszának és kartávolságának kétszerese volt. (Vö. János 19:23; Cselekedetek 10:30, The Kingdom Interlinear.) A khi·tonʹ-t brosstűkkel tűzték össze, melyek eredetileg kis állatkák lábcsontjaiból, később pedig fémből készültek. A khi·tonʹ mindkét oldalon nyitott volt, egy öv fogta össze a derékon, és így azt a látszatot keltette, mintha két külön ruha lenne.

Később, az i. e. hatodik század elején az ióni khi·tonʹ jobban hasonlított egy egyrészes ruhához, mint egy tunikához, mivel össze volt varrva a két oldalán, és fent nem volt ráhajtása, következésképpen gazdaságosabb volt az anyag felhasználását illetően. A szövet távolról sem volt egyenletesen fehér, hanem olykor különböző színű, hosszú, keskeny csíkok tarkították, vagy rojtokat tettek rá. Többek között a sáfrányszín és a piros volt a legkedveltebb szín, amit használtak. A hellenisztikus korban az ázsiai befolyás új, ragyogó színeket hozott magával, mint amilyen a rózsaszín, a kék, az ibolyaszín és a sárga. Más anyagokat, melyeket arany fonallal vagy hímzett virágokkal díszítettek, kezdetben csak az istenek szobrai vagy az őket alakító színészek számára tartogattak.

Mi mást hordott még egy athéni hölgy?

Egyetlen, önmagára valamit adó athéni hölgy sem hagyta volna el a házát úgy, hogy ne vette volna fel a hi·maʹti·on-ját, vagyis a köpenyét. Ezt a sima, négyszögletű szövetdarabot különféle módokon lehetett viselni — kendőhöz hasonlóan át lehetett vetni a vállon, hátra lehetett vetni a jobb vállon és a bal kar alatt, vagy hogy fejüket megvédjék a naptól, fel lehetett húzni a fejre. A köpenyek többféle méretben is kaphatók voltak, a hideg időben használt nagyobb darabok inkább olyanok voltak, mint egy köpönyeg. A hi·maʹti·on-on gyakran voltak díszítő szegélyek, amelyek úgy voltak behajtva, valamint a ráncok esése olyan volt a behajtásoknál, hogy a behajtások pliszéknek látszottak, melyeknek eligazítása biztosan nagy ügyességet igényelt.

A küʹpasz·szisz-t, mely egyfajta elölgombolós kabát, olykor a hi·maʹti·on helyett viselték. A nők nem viseltek olyan kalapokat, amilyeneket ma ismerünk, bár egy különösen meleg napon lehet, hogy magukkal vittek egy szki·aʹdeion-t, vagyis egy napernyőt. A gazdag görög nők gyakran viseltek peʹplosz-t, vagyis gyapjúköpenyt. Pál írásaiban a Keresztény Görög Iratok is tartalmaznak hivatkozást egy „fátyolra” (görögül pe·ri·boʹlai·on) (1Korinthus 11:15).

Az ógörög emberek otthon rendszerint nem viseltek cipőt, és olykor a szabadban sem. Hésziodosz költő szerint a vidékiek marhabőr szandálokat viseltek, nemez bevonattal. Az alacsony nők néha parafából készült telitalpú cipőt viseltek, hogy magasabbnak látsszanak.

Arany ékszerek felrakása

Az aranylapokból készült, domborművekkel díszített, főleg állatokat és növényeket ábrázoló ékszerek nagyon elterjedtek voltak. Népszerű volt még a szkarabeusz és a szkarabeuszhoz hasonló ékszerek, melyeket rendszerint gyűrűk cirádás foglalatába tettek. A karkötők — melyeket néha oʹphisz-nek (kígyó) vagy draʹkon-nak (sárkány) hívtak — kedvelt ékszerdarabok voltak.

Az ásatások napvilágra hoztak fejékeket, medalionokat, nyakláncokat, fülbevalókat, gyűrűket és más ékszereket. Az ilyen személyes szépítkezési cikkek általában aranyból, vasból és vörösrézből készültek, ritkábban ezüstből, míg a gyöngyszemek üvegből vagy féldrágakőből készültek.

A fülbevalók is közkedveltek voltak. Időnként a méltóság külső jelzése, vagy a hatalom, illetve az anyagi jólét látványos mutogatásának jele volt. A lányoknak többnyire kiskorukban fúrták ki a fülüket.

Hajfonási stílusok

Sok különféle frizura létezett az ókori Görögországban. Az egyik legnépszerűbb olyan volt, hogy a hajat középen választották el, és hátul összefogták egy színes szalaggal. Néhány nő úgy hordta a haját, hogy a feje tetején molnárka formába csavarta. Mások rövid, egyenes frufrut viseltek a homlokukon. Néha szalagot kötöttek a homlokukra, és elöl egy kis fémgombbal díszítették. Hajsütővasat használtak, hogy mesterséges hullámokat alakítsanak ki. Az is nyilvánvaló, hogy a klasszikus Athénban sok nő festette a haját. Lukianosz szónok bíráló megjegyzéseket tett azokra a nőkre, akik „gépeket” használtak a bodorításhoz, és akik arab hajfestékekre pazarolták el férjük vagyonát.

A gazdag ógörög nők népszerű frizurái rendkívül bonyolultak és nagyon időigényesek voltak. Ez megkövetelte, hogy egy fodrász több órán át készítse el a frizurát, sokba került, valamint nagyon mutatós volt, és a személyre irányította a figyelmet.

Asszonyok, akik ékesítik magukat

Egy másik keleti szokás, melyet a kereskedők és az utazók hoztak Görögországba, a smink használata volt. Az i. e. ötödik században az athéni nők ólommal fehérítették az arcukat. A szájukat pirosították, és tengeri algából vagy növényi gyökerekből készült rúzsokat használtak. A szemöldököt korommal hangsúlyozták ki, a szempillájukat például antimonszulfátporral sötétítették, míg a szempillafestéket tehéntrágyából vagy tojásfehérje és gumi keverékéből készítették.

Az ógörög palotákban, temetőkben és településeken végzett régészeti kutatások során olyan tárgyak sokasága került napvilágra, amely a nők szépítkezésével kapcsolatos. Az eszközök és edények széles választékához tartoznak a tükrök, fésűk, kampó alakú gombostűk, elegáns kiskések, hajtűk, borotvák és miniatűr vázák a parfümöknek, krémeknek és színezőanyagoknak.

A valódi szépség

Általánosságban véve az ógörög szatírikusok csúfolódásai ellenére az ízlésesség nagyra becsült tulajdonság volt egy nőben, olyasvalami, aminek az ógörög hölgyek sok időt és figyelmet szenteltek, valamint amire sok igyekezetet és gondot fordítottak.

Egy keresztény nőnél ez könnyen háttérbe szoríthatta a szellemi tulajdonságokat, melyeknek fontosságot kellett volna tulajdonítania. Ezért Péter apostol helyénvalóan kihangsúlyozta, hogy a legszebb és legfontosabb ruházat, melyet egy nő viselhet, „a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt” (1Péter 3:3, 4, Úf ). Bármelyik nő, aki a tiszta, szerény ruhával együtt a személyes belső ékességének ezt a fajtáját is magára ölti, egy tökéletes és végtelen divat szerint mindig jól öltözött lesz. Pál ezt írta Timótheusnak: „az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magokat; nem hajfonatokkal és aranynyal vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözékkel, hanem, a mint illik az istenfélelmet valló asszonyokhoz, jó cselekedetekkel” (1Timótheus 2:9, 10).

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész a 24. oldalon]

Ékszerek és vallás

Az ógörög ékszereken található ábrázolások nagyon gyakran vallási természetűek voltak. Közülük néhány olyan medalion volt, mely különböző isteneket és istennőket ábrázolt, mint amilyen Artemisz, és félisteneket, mint amilyen Herkules. Az ereklyetartókba szánt ajándékok gyanánt nagyon gyakoriak voltak egész Görögországban a vallásos rituális jeleneteket ábrázoló ékszerek. A temetkezési helyeken az elhunyt személyek mellett elhelyezett sok dekoratív ékszer visszatükrözte azt a pogány hitnézetet, hogy az emberi lélek túléli a test halálát.

[Képek a 23. oldalon]

Balra: a Panteon, Athéné istennőnek szentelt templom

Fent: Artemisz mellszobrát ábrázoló arany medalion

Jobbra: egy „hi·maʹti·on”-ba öltözött lány

Jobbra lent: arany fejék

Bal szélső: egy istennő „khi·tonʹ”-ba és „hi·maʹti·on”-ba öltözve

Balra: kígyófejekben végződő arany karkötők

[Forrásjelzések]

Jobbra fent: Acropolis Museum, Görögország

Az összes többi kép: National Archeological Museum, Athén

[Kép forrásának jelzése a 22. oldalon]

Akropolisz, Athén, Görögország