Egy ősi indián hagyomány
BÁRHOVA mész is a világon, azt fogod tapasztalni, hogy mindegyik helynek megvannak a saját hagyományos művészi formái. A festmények, szobrocskák, fafaragványok, agyagedények vagy más tárgyak általában az ajándékboltokban és a ritkaságokat áruló üzletekben találhatók. Vettél már egyet is ezek közül, hogy azzal díszítsd az otthonodat? Ha igen, miért ne ellenőriznéd és néznéd meg, hol is készült tulajdonképpen az az árucikk. Ne lepődj meg, ha azt állapítod meg, hogy egy másik országban gyártották.
Több évszázadon keresztül a kézművesek belevésték a kezdőbetűiket portékájuk aljára, jelezve ezzel, hogy az kinek az alkotása. Ma azonban minden valószínűség szerint egy matricát vagy egy pecsétet találsz, mely jelzi, hogy nagy tömegben gyártott termékről, nem pedig kézimunkáról van szó. Ezek a nagy tömegben gyártott hasonmások egyre népszerűbbekké válnak, hagyományos, kézzel készített műalkotásokat pedig nehezebb találni. De lehet még találni hagyományos, helyileg készített darabokat?
Látogatás egy indián rezervátumban
Igazából lehet találni, mi rájöttünk erre, amikor elmentünk meglátogatni néhány indián barátunkat, aki még mindig maga készíti a hagyományos műalkotásokat. A Santa Clara Pueblo nevű indián törzshöz tartoznak, mely különösen a kifényesített fekete agyagedényéről ismert — mely a világ legszebb agyagedényei közé tartozik. Hagyományos portékájuk nagyon eltér a nagy tömegben gyártott termékektől, melyek az Egyesült Államok délnyugati részén lévő sok üzletben találhatók.
Barátaink, Joe és Anita már sok-sok éve hagyományos módon készítik az agyagedényeket. Anita hatéves korában kezdte el az agyagedénykészítést az anyukájával. Anita egyik munkadarabja a Smithsonian Institution-ben van Washingtonban, az indián műalkotások kiállításán.
Éppen akkor érkeztünk Joe és Anita házához, amikor készülődtek egy újabb adag agyagedény elkészítéséhez. Így hát első kézből láthattuk, hogyan is csinálják. Mi magunk is készítettünk már néhány agyagedényt a múltban. De mi a modern módszer szerint — formával, agyagpéppel és égetőkemencével — csináltuk. Ám aminek elébenéztünk, az az ősi módszer volt, amelyet nemzedékről nemzedékre adtak át. Ebben az eljárásban nincs modern technika. Mindent úgy csinálnak, hogy nulláról indulnak.
A hozzávalók összegyűjtése
Először is Joe-nak és Anitának össze kellett gyűjtenie a hozzávalókat. Elmentünk a furgonjukkal egy hegyoldalba, ahol az agyag található. Mivel a rezervátum területén helyezkedik el, ez az agyag csak a törzs tagjainak elérhető, akik Santa Clara Pueblóban körülbelül 2400-an vannak. Legtöbben közülük a hagyományos módszer szerint készítik agyagedényeiket, mely egészen az 1500-as évek körüli időre nyúlik vissza. Amint megálltunk a hegyoldalban, Joe megragadta a csákányát, és elindult egy agyagtelep felé.
A telep vízszintesen helyezkedik el a hegy aljában. Joe-nak az oldalára kellett feküdnie, és ki kellett fejtenie az agyagot a telepből, téglanagyságú agyagdarabokat húzva ki. Ez kockázatos lehet, mivel minél mélyebbre megy az ember, annál nagyobb az esély a beomlásra. Miután Joe befejezte a körülbelül 60-70 kilogramm, általa nagyon jó minőségűnek mondott agyag megszerzését, készen álltunk az indulásra. De nem állhattam meg szó nélkül, hogy miért nem szereznek több száz kilogrammnyi agyagot egyszerre, hogy megkíméljék magukat a néhányszori visszautazástól. Anita elmondta nekünk: „Az indiánok nem így csinálják.” Ők csak annyit vesznek el a földtől, amennyit akkor fel is használnak. Sokat elpazarolnának, ha állni hagynák az agyagot, és megkeményedne.
Azután utunk egy másik hegyoldalhoz vezetett, hogy fehér homokot szerezzünk. Ez sokkal könnyebb volt — csak össze kellett lapátolni egy vagy két vödörnyit. Majd visszatértünk otthonukhoz.
Az eljárás
Az agyagot először néhány napig vízben áztatják. Azután háromszor-négyszer átszűrik. A homokot is többször átszitálják. Majd azt követően Joe összekeveri a kettőt, éppen a megfelelő sűrűségűre. Egyiket sem méricskéli. A tapasztalat számít. Bizonyos mennyiségű homoknak kell lennie az agyagban ahhoz, hogy segítsen az agyagedénynek megőriznie a formáját, amikor kiégetik. Ha túl sok vagy túl kevés van benne, az edény meghasad vagy darabokra törik. Anita elmondta nekünk, hogy amikor először kezdte egyedül készíteni az agyagedényeket, mindig odavitte az anyukájához az agyagot, hogy az anyukája megfoghassa, és megmondja neki, elég-e benne a homok. Hamarosan megtanulta magától is megállapítani.
Joe a csupasz lábával gyúrta össze az agyagot és a homokot, amíg éppen jónak nem találta. Ekkor készen álltak az agyagedények elkészítésére. Nem használtak formákat. Minden darab egyedülálló, és kézzel van megformázva. Anita órákon át formázza az ő darabját, mielőtt félreteszi megszáradni. Amikor félig száraz, és egy kicsit megszilárdul, amit bőrkeménységűnek neveznek, akkor lehet karcolni vagy kézzel vésni a mintákat vagy a vonalakat. Azután hagyják teljesen megszáradni, amely egy hétig is eltarthat, attól függően, milyen a páratartalom. Ekkor kész arra, hogy beszórják homokkal. Ettől simább lesz az agyag, és készen áll a kifényesítésre.
A kifényesítést kézzel végzik, egy sima folyami kővel. Éppen a megfelelő módon kell végezni. Ha túl sokat vagy túl keveset fényesítik, a darab nem lesz olyan csillogó az égetés után. Nem festik. A fényesítő eljárás kölcsönzi neki azt a szép csillogást.
Páratlan égetési eljárás
Ekkor utolsó lépésként: kiégetik az agyagedényt. Ehhez tüzet raknak az udvarukban. Itt nem használnak égetőkemencéket! Az égetőt úgy alakítják ki, hogy a fadarabokat egyenesen állítva máglyát raknak, és még több fát tesznek az egyenes darabok tetejére, olyan alakban helyezve el őket, mint egy kemence, amelynek az egyik vége nyitott, hogy be lehessen tenni az agyagedényt. Ezt aztán meggyújtják. Tapasztalatból tudják, éppen mikor olyan meleg, hogy becsúsztassák az agyagedényeket.
Amikor az agyagedényt égetik, a természetes színe vörös lesz. Aztán a kellő pillanatban Joe szokatlan lépéshez folyamodik. Lótrágyát szór a tűzre! Ez változtatja feketére az agyagedényeket. Amikor csökken az oxigén mennyisége, az agyagban lévő vörös vas-oxid vegyileg fekete vas-oxiddá változik. Természetesen a szagról mindig meg lehet mondani, hogy valaki fekete agyagedényeket éget a területen!
A kész termék olyasvalami, amire büszkék lehetünk, és világszerte sok ember kedveli a szépségét. Eredetileg az ilyen agyagedényeket gyakorlati célokra használták, mint például különféle háztartási hozzávalók tárolására. A világ egyes részein még mindig erre használják. De egy szép agyagedényt arra fogunk használni, hogy díszítse az otthonunkat, és büszkén tegye közhírré, hogy ellátogattunk Santa Clara Pueblóba, ahol még mindig őrzik az ősi indián hagyományokat. (Beküldött cikk.)
[Képek a 25. oldalon]
A tégla nagyságú agyagdarabok kiásása
Az agyagot kézzel formázzák
Az agyagedényt hagyományos égetőben égetik