Miért olyan érdekfeszítőek a labirintusok?

Az Ébredjetek! nagy-britanniai tudósítójától

Többféle labirintus létezik. Vannak olyanok, amelyekben kanyargós út vezet a középpontba. De olyanok is akadnak, amelyekben egyes folyosók sehova sem vezetnek, és ha megtaláljuk a helyes utat, akkor az általában átvisz bennünket a labirintuson, és máshol vezet ki.

Mindkét fajta labirintus félelmet keltő, és fejtörést, illetve csalódást okoznak azoknak, akik belépnek rajtuk. Az ókori labirintusok szoros összefüggésben vannak a babonákkal átszőtt néphagyományokkal is. Akkor hát miért készítettek olyan szívesen a kereszténység templomépítői labirintusokat az épületeikbe? A válasz érdekfeszítő.

MI VOLT az ókori egyiptomiak legnagyobb építészeti remekműve? Egyes írók szerint, az általános nézettől eltérően nem a piramisok, hanem inkább a hatalmas Labürintoszuk. A ma Birket-Kárún-tónak nevezett Moirisz-tó közelében épült, mely a Nílustól nyugatra fekszik, Kairó modern városától 80 kilométerre délre.

Az i. e. ötödik században a görög történetíró, Hérodotosz ezt írta: „Ezt [a Labürinthoszt] magam is láttam, és nagyszerűsége valóban leírhatatlan. Mert ha valaki összefoglalná, amit a görögök falakban és művekben fölmutattak, kevesebb fáradságnak és költségnek tűnnék föl, mint ez a Labürinthosz.” Hozzáfűzte még, hogy „a Labürinthosz a piramisokat is fölülmúlja”. Négy évszázaddal később egy másik görög történetíró, Sztrabón a Labürintoszról azt állította, hogy „a piramisokkal vetekedő építmény”, jóllehet mikor ezt mondta, az építmény már igen megrongálódott.

1871-ben F. Barham Zincke történész is ellátogatott erre a területre, de végül Flinders Petrie régész azonosította a helyszínt 1888-ban. Addigra a Labürintosznak már csak egy kis része maradt fenn, és napjaink útikönyvei alig tesznek róla említést. Egykor azonban a Labürintosz híres volt. Hogyan nézett ki, és miért építették?

Az építmény leírása és célja

A Labürintoszt Egyiptom történelmének hajnalán építették, valószínűleg még azelőtt, hogy a héberek letelepedtek Egyiptomban (1Mózes 46:1–27). Állítólag háromezer lakosztálya volt, egyenlően elosztva az épület két szintjén, s ezek közül az egyik a föld alatt volt. Az építmény összesen mintegy 70 000 négyzetméteres volt.

A Labürintosz tekervényes folyosó-, udvar-, szoba- és oszlopcsarnokrendszere oly bonyolult és kusza volt, hogy vezető nélkül egy idegen soha nem tudott volna tájékozódni benne, vagy nem talált volna ki belőle. Nagy részében teljes sötétség uralkodott, mikor pedig kinyitották néhány ajtaját, állítólag a mennydörgéshez hasonló, rémisztő hangja volt. Az egyiptomi világhatalom hanyatlását követően a Labürintosz lenyűgöző, vörös gránitoszlopait, óriási kőtábláit és fényesre csiszolt mészköveit elrabolták, és másra használták fel.

A Labürintosz állítólag Egyiptom királyainak igazgatási központjaként szolgált, valójában azonban vallásos tevékenységek folytak benne. Ebben a templomegyüttesben mutattak be áldozatokat az összes egyiptomi istennek. Egyetlen látogatónak sem engedték meg, hogy meglássa a Labürintosz alsó szintjén lévő szobákat, ugyanis ezekben királyoknak és a szent krokodilusoknak a sírjai voltak.

A Labürintosz mitikus jelentőségét akkor érthetjük meg legjobban, ha összefüggésbe hozzuk azon vallásos rítusokkal, amelyeket az egyiptomi isten, Ozirisz tiszteletére végeztek el, akiről azt hitték az egyiptomiak, hogy egykor Egyiptom királya volt. Ozirisz volt a holtak, illetve az alvilág istene.

Mitológia és halhatatlanság

Ozirisz halálát újra meg újra eljátszották az Egyiptomban évenként megtartott misztériumjátékok során. Ápiszt, egy szent bikát nagy jajveszékelés és sírás közepette szertartásosan levágtak Ozirisz helyett. A sírást vigasság váltotta fel, amikor a szertartást vezető pap bejelentette az embereknek Ozirisz feltámadásának örvendetes hírét. Az egyiptomiak életében ezek a titokzatos események az élet reményével kapcsolatban központi helyet foglaltak el. Hitték, hogy nemcsak a király, hanem minden ember azonosul Ozirisszal a halálkor.

Az S. H. Hooke professzor szerkesztésében megjelent The Labyrinth című könyv megjegyezte: „Egyiptomban a korai időkből származó Ozirisz-mítosz azt sejteti, hogy léteznek erők, amelyek mind a földön, mind pedig a túlvilágon fenyegetik a királyisten életét.” A tekervényes folyosórendszerű Labürintoszról tehát azt hitték, hogy megoltalmazza az istenkirályt a mostani és az elkövetkező életében az ellenségeitől, sőt még a haláltól is.

Idővel az ember halhatatlanságában való hit szilárdan meghonosodott az ókori Egyiptomban, és az egész ókori világban. Az emberi lélek halhatatlanságának tanítását, amely a következő évszázadokban továbbfejlődött, hamarosan már nemcsak a királyok vallották, hanem az egész emberiség is.

A krétai labirintus

Kréta szigetén a knósszoszi labirintust kétségtelenül néhány évvel az egyiptomi labirintus után építették. Eddig még nem tudták pontosan megállapítani, hol volt ennek a helye. A feljegyzésekből kitűnik, hogy hasonlított az egyiptomira, csak sokkal kisebb volt.a A „labirintus” szó talán a labrüsz szóval van összefüggésben — így hívták a kétélű fejszét, amely a szent bika két szarvát jelképezte. Ez a bika megjelenik a minószi (krétai) imádatban, melyet rendkívül áthatott a mitológia.

A krétai labirintus arról volt híres a mitológiában, hogy ott lakott Minótaurosz, a mitikus, bikafejű, embertestű lény. Állítólag Minósz krétai király felesége, Pasziphaé szülte ezt a lényt, és ezért kapta a Minótaurosz nevet, melynek jelentése: ’Minósz bikája’. A mitológia szerint Athén városa elvesztette a Kréta ellen folytatott háborút, és az athéniakat arra kényszerítették, hogy kilencévenként 14 fiatalt — 7 fiút és 7 leányt — küldjenek Minótaurosznak áldozatul. Ezeket a fiatalokat beengedték a labirintusba, ahol eltévedtek, és utána állítólag felfalta őket Minótaurosz.

Idővel azonban egy ifjú, Thészeusz arra a nem mindennapi feladatra vállalkozott, hogy bemegy a labirintusba, és megöli ezt a mitikus szörnyet. Azt mondják, hogy amikor találkozott vele, megölte kardjával Minótauroszt. A kimeneküléshez egy aranyfonalat követett nyomon, melyet a labirintus bejáratától húzott maga után. A fonalat Minósz király lánya, Ariadné adta neki.

A krétai labirintus feltevésen alapuló modelljének elkészítője, Michael Ayrton ezt mondta: „Minden ember élete olyan, mint egy labirintus, melynek közepén a halál van, de lehet, hogy még a halál után is megteszi az utat egy végső útvesztőben, mielőtt a léte véget érne.” Ilyen értelemben a mitológiai Thészeusz megmenekülése a labirintusból az újraszületését szimbolizálta, a halálból való megmenekülését. Újra felbukkan hát az emberek halhatatlanságának tanítása.

Görögország és Róma

A klasszikus krétai labirintus motívuma jelenik meg knósszoszi pénzérméken. Ezt a motívumot hamarosan a görögök és rómaiak is utánozták. Plinius említést tesz egy labirintusról, mely a Földközi-tengerben lévő Számosz szigetén található, és egy másikról is Límnosz szigetén, amely a 150 szépséges oszlopáról volt híres. Egy bonyolultan megépített etruszk sírra is utal, melyről egy nála korábban élt író, Varro is említést tett. Ebben a sírban állítólag egy föld alatti labirintus is létezik.

Pompeji városában, melyet a Vezúv i. sz. 79-es kitörése elpusztított, legalább két díszes labirintus is volt. Az egyik a Labirintus háza volt, mely az egyedülálló mozaikpadlójáról híres — ezen Thészeusz és Minótaurosz küzdelme látható. Marcel Brion író azt állítja, hogy ez „az emberi életnek a jelképe, valamint annak, hogy a lelkeknek nehéz utazást kell megtenniük mind ebben, mind pedig az eljövendő világban, mielőtt elérnék a halhatatlanság áldott állapotát”.

Az ókori római világban élő gyermekek a mezőkön és a járdán megalkotott labirintusokban játszottak. Napjainkban Európa-szerte számos mozaiklabirintus-maradvány létezik a kiásott római villák és más római középületek padlózatának mintájában. Nem sok idő kellett azonban ahhoz, hogy a mitológiai elképzelések még nagyobb területeket hódítsanak meg.

Sok országban fellelhetők

Halébid templomán (Mysore, India) van egy frízrészlet (szegélydísz), melyben van egy labirintus is. Ez az épület körülbelül az i. sz. XIII. században épült, és egy epizódot jelenít meg a Mahábháratából.

A kínaiak azt hitték, hogy a gonosz szellemek csak egyenesen tudnak repülni, így a bejáratokat egyszerű labirintusok formájában építették meg, hogy így távol tartsák a gonosz szellemeket az otthonuktól és a városoktól.

Skandináviában több mint 600 kőlabirintus áll a Balti-tenger partján. Azt mondják, hogy közülük sokat helybeli halászok építettek, akik babonás elgondolásból keresztülsétáltak rajtuk, hogy ezzel biztosítsák a jó fogást, és azt, hogy biztonságban visszatérjenek a munkából.

A cornwalli (Anglia) partok délnyugati részénél lévő kicsiny szigeten, St. Agnesen van egy útvesztő, melyet 1726-ban egy világítótorony-őr egy korábbi, azon a helyszínen elhelyezkedő labirintus mintájára újjáépített.

Sokan különösen érdekesnek tartják, hogy a labirintusok a kereszténység templomaiban is fellelhetők. Íme néhány példa erre.

A kereszténység labirintusai

A kereszténység vallásos épületeiben lévő sok rendkívüli labirintus közül az egyik legkisebb minden bizonnyal a XV. században készült, körkörösen kifaragott fadíszítmény, mely magasan a bristoli (Anglia) Saint Mary Redcliffe-templom tetőszerkezetében található. Arany- és feketeszínű festékkel festették le, és csupán 20 centiméter az átmérője. A leghíresebb labirintus a franciaországi chartres-i katedrálisban található. Kék és fehér kövekből készült el 1235-ben, átmérője pedig 10 méter.

Nagy labirintusalakzatokat raktak ki más középkori francia és olasz katedrálisok és templomok padlóburkoló lapjain, köztük Amiens-ben, Bayeux-ben, Orléans-ban, Ravennában és Toulouse-ban. A reimsit 200 évvel ezelőtt megsemmisítették, a mirepoix-i katedrálisban található labirintus közepén pedig egy Minótaurosz-ábrázolás látható.

Arra vonatkozóan, hogy kiemelkedő vallásos épületekben is ott vannak a labirintusok, egy forrásműben ez olvasható: „A pogány labirintusok bekerültek a középkori keresztény templomokba, és a maguk használatára alakították ezeket úgy, hogy keresztény jelképeket alkalmaztak a megtervezésüknél.” A labirintusoknak tehát valószínűleg az volt a szerepük a kereszténység egyházaiban, hogy a keresztények életét jelképezzék, az ókori egyiptomiak mitológiájával összhangban.

A templomokban található útvesztőket arra is használták, hogy a segítségükkel eljátsszák a keresztes lovagok jeruzsálemi utazását. A labirintus közepébe való eljutás Jeruzsálem elérését és a győzelmet jelképezte. Némely hívőnek az útvesztő vezeklési útvonal volt, melyet vagy térden csúszva tett meg, hogy elnyerje bűnei bocsánatát, vagy szertartásosan végigsétált rajta, mellyel helyettesítette a Szentföldre való zarándoklást.

Fűlabirintusok

Vannak labirintusok, amelyeket úgy alakítottak ki, hogy a föld feszínén vájatokat készítettek. Ezeket a XII. és XIII. században hozták létre, és főképp Angliában találhatók, ahol turf maze-ként ismeretesek, magyarul pedig fűlabirintusoknak nevezzük őket. A későbbiek folyamán sokat kétségtelenül mások szórakoztatására terveztek, de mivel hasonlítottak a templomokban található labirintusokhoz, egyesek vallásos jelentőséget is tulajdonítottak ezeknek. A világ legnagyobb ilyenfajta labirintusa, melyet néhány szaktekintély több mint 800 évesnek tart, Essex grófságban, a Saffron Walden-i köztéren található. Ez azért különleges, mert négy nagy sarokbástyája van. Útvonalának hossza majdnem 2 kilométer.

W. H. Matthews összeköti a történelmi és mitikus vonásokat, azt mondván, hogy a vallásos célokat szolgáló labirintusokat úgy tekinthetjük, mint „a világi életben adódó kísértések útvesztőjét, melyeken csak Ariadné fonalával, vagyis az isteni kegy segítségével lehet biztonsággal keresztülhaladni” (Mazes and Labyrinths​—Their History and Development).

Meglep, hogy jóllehet pogány eredetük van a labirintusoknak, mégis meggyökeresedtek a kereszténységben? Vajon az igaz keresztényiséggel összeegyeztethető a pogány babona?

Összeegyeztethető a keresztény hittel?

Bár lenyűgöző a labirintusok története, a velük kapcsolatos hitnézetek nem egyeztethetők össze a keresztény hittel. A Biblia sehol sem tanítja, hogy az ember lelke különálló a testtől, és hogy ez tovább él a személy halála után. A Biblia inkább azt tanítja, hogy az ember lelke halandó. Ezt írja: „a mely lélek vétkezik, annak kell meghalni” (Ezékiel 18:4).

Isten Szava, a Biblia erőteljes és egy kardhoz hasonló — ez a „Léleknek kardja”. A keresztények ügyesen arra használják fel ezt a fegyvert, hogy legyőzzenek vele egy valóságos, emberfölötti, láthatatlan szellemteremtményt és démonait, nem pedig a mitikus Minótauroszt (Efézus 6:12, 17). Ezért hisznek a szabadulás legyőzhetetlen és biztos reményében. Ezzel fogják átvészelni a dolgok jelen rendszerének végét, és bejutnak egy igazságos új világba — ezt semmilyen mitológiai hitnézet sem tudja biztosítani (2Péter 3:13).

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész a 22. oldalon]

Szórakoztató labirintusok

Hatszáz évvel ezelőtt egy újfajta labirintust építettek. Ennek semmilyen vallásos jelentősége sem volt, csak díszítőelemnek tervezték. Anglia-szerte egyszerű kerti útvesztők váltak kis időn belül a kertek gyakori elemeivé. Az útvesztőket végül még érdekfeszítőbbre tervezték, ösvényeiket pedig ízlésesen nyírt puszpángok szegélyezték.

Az utóbbi években sok modern kori, furfangosan megalkotott útvesztőmotívum jelent meg az egész világon. A gyermekek és felnőttek egyaránt nagyon szeretik ezeket az élvezetet nyújtó labirintusokat.

[Kiemelt rész/kép a 24. oldalon]

Mire használja a kereszténység a labirintust?

A londoni Westminster-apátságban nem régen mutatták be ezt az új, hímzett oltárterítőt. Figyeld meg a középen lévő labirintust, amely mellett egy „Α” betű (alfa, „A KEZDET”) és egy „Ω” betű (omega, „A VÉG”) látható. Ennek a labirintusmotívumnak a közepén az olvasható, hogy „VAGYOK”, mely Jehovára utal. A nagybetűvel szedett „VAGYOK” szó a Károli fordítású Bibliában a 2Mózes 3:14-ből származik. Ez egy érdekes, modern kori példája annak, hogy milyen szoros kapcsolat van napjainkban a labirintusok és a vallás között.

[Forrásjelzés]

Fénykép: David Johnson

[Képek a 21. oldalon]

Az i. e. negyedik és ötödik századból származó pénzérmék, melyeket a krétai Knósszoszon találtak. Figyeld meg a labirintusmotívumot és a bikafejet, mely Minótauroszt ábrázolja

[Forrásjelzés]

Copyright British Museum

[Kép a 23. oldalon]

A világ legnagyobb fűlabirintusa Saffron Waldenben (Anglia)

[Forrásjelzés]

Courtesy Saffron Walden Tourist Office