A Biblia nézőpontja

A hit hiányáról árulkodik az aggodalmaskodás?

„TILOS AGGODALMASKODNI”. Egy XX. század elején élt lelkész ezzel a címmel megjelent írásában kijelentette, hogy az anyagiak miatti aggodalmaskodás nemcsak hogy rossz, hanem egyenesen „súlyos bűn”. Később egy jegyzetíró az aggodalmaskodás legyőzéséről írva megjegyezte: „A nyugtalankodás annak a jele, hogy nem bízunk Istenben.”

Mindkét író arra alapozta a következtetéseit, amit Jézus a hegyi beszédében mondott: „ne aggódjatok tovább” (Máté 6:25). Mivel ma sok ember élete tele van aggodalmakkal, felmerülhet bennünk a kérdés, hogy bűntudatot kell-e éreznie egy kereszténynek azért, mert aggodalmaskodik, és vajon a hit hiányáról árulkodik-e az aggodalmaskodás.

Isten megérti a hiányosságainkat

A Biblia nem tanít olyasmit, hogy minden aggodalom a hit hiányából származik. Minthogy ’nehezen elviselhető, válságos időkben’ élünk, szinte képtelenség teljesen elkerülni az aggodalmaskodást (2Timóteusz 3:1). A hűséges keresztények naponta küzdenek aggodalmakkal, melyeket a betegség, az öregkor, anyagi terhek, családon belüli viszálykodás, bűnözés és más nehézségek okoznak. Isten szolgáinak az ókorban is voltak félelmeik és aggodalmaik.

Gondoljunk Lót történetére, melyet a Bibliában jegyeztek föl. Isten azt az utasítást adta neki, hogy meneküljön a hegyekbe, nehogy ő is odavesszen, amikor Szodoma és Gomorra elpusztul. Lót azonban aggódni kezdett, és ezt mondta: „Kérlek, ne, Jehova!” Majd habozva folytatta: „de én, én nem tudok a hegyekbe menekülni, mert félek, hogy utolér a csapás, és akkor biztos meghalok.” Miért félt a hegyektől? A Biblia nem beszél erről. Mindenesetre Lót nagyon megrémült. Mit tett erre Isten? Vajon megfegyelmezte Lótot, amiért nem volt hite, illetve amiért nem bízott benne? Nem, Jehova éppen az ellenkezőjét tette. Figyelembe vette Lót érzéseit, és megengedte neki, hogy egy közeli városba meneküljön (1Mózes 19:18–22).

A Biblia Isten más hűséges imádóiról is ír, akiken időnként úrrá lett az aggódás. Illés prófétát elfogta a félelem, és elmenekült, amikor halálosan megfenyegették (1Királyok 19:1–4). Mózes, Anna, Dávid, Habakuk, Pál, valamint más férfiak és nők, akiknek erős hitük volt, szintén hangot adtak aggodalmaiknak (2Mózes 4:10; 1Sámuel 1:6; Zsoltárok 55:5; Habakuk 1:2, 3; 2Korintusz 11:28). Isten mégis könyörületesen bánt velük, és továbbra is felhasználta őket a szolgálatában, bizonyítva ezzel, hogy teljesen megérti a tökéletlen embereket.

’A minket könnyen behálózó bűn’

Az állandó aggódás azonban felőrölhet minket, és oda vezethet, hogy elveszítjük az Istenbe vetett bizalmunkat. Pál apostol a hit hiányára úgy utalt, mint ’a minket könnyen behálózó bűnre’ (Héberek 12:1). Azzal, hogy többes szám első személyben beszélt, valószínűleg elismerte, hogy ő maga is hajlamos engedni, hogy egy-egy pillanatra ’könnyen behálózza’ őt a hit meggyengülése.

Ez történhetett Zakariással is, amikor nem akart hinni az angyalnak, aki bejelentette neki, hogy a felesége teherbe fog esni. Egyszer Jézus apostolai nem tudtak meggyógyítani valakit ’kicsiny hitük’ miatt. Ezek az emberek mégsem veszítették el Isten helyeslését (Máté 17:18–20; Lukács 1:18, 20, 67; János 17:26).

Ám a Biblia olyanok példájáról is ír, akiknek megrendült az Istenbe vetett bizalmuk, és ennek súlyos következményei lettek. Például számos izraelita, aki kijött Egyiptomból, nem mehetett be az Ígéret földjére a hitetlensége miatt. Egy alkalommal egyenesen Istent vádolták ezekkel a szavakkal: „Miért hoztatok fel minket Egyiptomból? Azért, hogy meghaljunk a pusztában? Hisz nincs se kenyér, se víz.” Isten a haragja jeléül mérges kígyókat küldött közéjük, hogy megbüntesse őket (4Mózes 21:5, 6).

Názáretben, ahol Jézus felnevelkedett, az embereknek nem adatott meg az a kiváltság, hogy több csodát lássanak városukban, mivel nem volt hitük. Azonkívül Jézus erőteljes szavakkal elítélte az akkori gonosz nemzedéket a hitetlenség miatt (Máté 13:58; 17:17; Héberek 3:19). Pál apostol joggal figyelmeztetett a következőkre: „Vigyázzatok, testvérek, nehogy bármelyikőtökben is hitetlen, gonosz szív fejlődjön ki valaha azáltal, hogy eltávolodik az élő Istentől” (Héberek 3:12).

Szélsőséges esetekben bizony hitetlenséget szülhet a gonosz szív. Ám Zakariással és Jézus apostolaival, akikről az imént beszéltünk, nem ez volt a helyzet. A hit hiánya náluk pillanatnyi gyengeségnek volt betudható. Életük összességében azt bizonyította, hogy „tiszta szívűek” (Máté 5:8).

Isten tudja, mire van szükségünk

A Szentírás segít nekünk különbséget tenni az általános aggódás és a hitetlenség bűne között. A mindennapi aggodalmakat és az emberi gyengeség miatti pillanatnyi hitetlenséget nem szabad összekeverni az Istenbe vetett bizalom teljes hiányával, amely gonosz, érzéketlen szívből fakad. A keresztényeknek ezért nem kell bűntudattól szenvedniük, csak mert időnként aggódnak.

Mindenesetre vigyáznunk kell arra, hogy az aggodalmaskodás ne hatalmasodjon el rajtunk, és ne uralja a mindennapjainkat. Figyeljük meg inkább Jézus bölcs szavait, melyek így szólnak: „Soha ne aggódjatok . . . , és ne mondjátok: »Mit fogunk enni?«, vagy: »Mit fogunk inni?«, vagy: »Mit fogunk felvenni?«” Majd a következő vigasztaló kijelentést tette: „Hisz tudja a ti égi Atyátok, hogy szükségetek van mindezekre. Így tehát továbbra is keressétek először a királyságot és az Ő igazságosságát, és ezek az egyéb dolgok mind megadatnak nektek ráadásként” (Máté 6:25–33).

[Kép a 16. oldalon]

Pál apostolnak is voltak aggodalmai