Mit tanít a természet?

„Kérdezd csak meg a háziállatokat, majd oktatnak téged; és az egek szárnyas teremtményeit, majd megjelentik neked. Vagy fordítsd figyelmedet a földre, majd oktat téged; a tenger halai is hirdetni fogják neked” (JÓB 12:7, 8)

A TUDÓSOK és a mérnökök néhány éve a szó szoros értelmében engedik, hogy a növények és az állatok oktassák őket. A biomimetikaként ismert tudományágon belül különféle növények és állatok felépítését és tulajdonságait kutatják és másolják le azzal a céllal, hogy új termékeket tervezhessenek, illetve hogy tökéletesítsék a már létező gépek teljesítményét. Amint az itt közölt példákról olvasol, kérdezd meg magadtól: „Kinek jár valójában az elismerés az eredeti elgondolásért?”

Amit a bálna uszonya tanít

Mit tanulhatnak a repülőgép-tervezők a hosszúszárnyú bálnától? Úgy tűnik, nagyon is sokat. Egy kifejlett hosszúszárnyú bálnának körülbelül 30 tonna a súlya, annyi, mint egy megrakott teherautónak. Ezenkívül viszonylag merev a teste, és nagy, szárnyszerű uszonyai vannak. Ez a 12 méter hosszú állat szenzációs ügyességgel mozog a vízben. Például táplálékszerzéskor spirálisan körözve úszik felfelé a kiszemelt zsákmány — rákfélék vagy halak — alatt, s közben egyfolytában buborékokat fúj. Az így képződő buborékháló, amely mindössze 1,5 méter átmérőjű, összegyűjti a felszínen lévő állatokat, és a bálna egy falásra el is nyeli pompásan tálalt fogását.

A kutatók kíváncsiságát az keltette fel leginkább, hogy hogyan képes ez a merev testű állat ilyen lehetetlenül kis köröket leírni. Rájöttek, hogy a titok nyitja a bálna uszonyának az alakjában rejlik. Melluszonyának elülső része nem sima, mint a repülőgép szárnya, hanem egy sor szemölcsszerű képződmény található rajta.

Amint a bálna a vizet hasítja, ezek a csomók növelik a felhajtóerőt és csökkentik a közegellenállást. Hogyan? A Natural History című folyóirat megmagyarázza: a csomóknak köszönhetően a víz felgyorsul és egyenletesen áramlik az uszonyok körül, még akkor is, amikor a bálna meredeken úszik felfelé. Ha az uszonynak egyenletes lenne az elülső része, akkor a bálna nem tudna ennyire kis körökben úszni felfelé, mivel a víz az uszonyok mögött kavarogna meg örvénylene, és nem hozna létre felhajtóerőt.

Milyen lehetőségeket rejt magában ez a felfedezés a gyakorlati alkalmazás terén? Ha a bálnauszony mintájára terveznék a repülőgépszárnyakat, akkor bizonyára kevesebb féklapra vagy más légáramlás-szabályzó mechanikai szerkezetre lenne szükség. Az ilyen szárnyak biztonságosabb repülést biztosítanának, és könnyebb is lenne őket karbantartani. John Long biomechanikai szakember úgy hiszi, valószínű, hogy nem is olyan soká „minden utasszállító repülőgépen olyan csomók lesznek, mint a hosszúszárnyú bálna uszonyán”.

A sirály szárnyának mintájára

Természetesen a repülőgépszárnyak eleve a madarak szárnyának alakját utánozzák. Ám a kutatók nemrég újabb magaslatot hódítottak meg a mimikriben. „A Floridai Egyetem kutatói építettek egy távvezérlésű repülőgép-prototípust, amely sirály módjára lebeg, végez zuhanórepülést, és emelkedik nagy sebességgel” — jelenti a New Scientist.

A sirályok úgy hajtják végre műrepülő bravúrjaikat, hogy a könyök- és a vállízületüknél behajlítják a szárnyukat. Ezt a rugalmas szárnytípust utánozva „ez a 61 centiméteres, távirányítású prototípus egy kis motor segítségével vezérli a szárnyakat mozgató fémrudakat” — írja a folyóirat. Ezek az elmésen megszerkesztett szárnyak lehetővé teszik, hogy a kis repülőgép lebegjen és zuhanórepülést végezzen a magas házak között. Az USA légiereje élénken érdeklődik egy ilyen kiválóan irányítható repülőgép kifejlesztése iránt, hogy a nagyvárosokban vegyi és biológiai fegyverek után kutathassanak vele.

Akárcsak a gekkó lába

Azoktól az állatoktól is sokat tanulhatunk, amelyek a földön élnek. Például a gekkó, egy apró gyíkfajta képes felmászni a falon és fejjel lefelé kapaszkodni a mennyezeten. Már a bibliai időkben is erről a hihetetlen adottságáról ismerték (Példabeszédek 30:28). Mi a gekkó titka? Hogyan képes dacolni a gravitációval?

A gekkó a lábát borító parányi, szőrszerű képződményeknek, a sörtéknek köszönheti, hogy még tükörsima felületekhez is hozzá tud tapadni. Nem azért, mert a lába ragasztóanyagot választ ki, hanem mert egy nagyon gyenge molekuláris erő lép fel. A két felület molekulái a Van der Waals-erőknek nevezett vonzó kölcsönhatások következtében egymáshoz tapadnak. Normál esetben a gravitáció könnyedén legyőzi ezeket a molekuláris erőket, ezért nem tudsz felmászni a falon puszta kézzel, tenyeredet a falhoz simítva. A gekkó apró sörtéi azonban megnövelik a fallal érintkező felületet. Amikor a Van der Waals-erők a lábán található többezernyi sörtén keresztül megsokszorozódnak, elég vonzerőt fejtenek ki ahhoz, hogy elbírják a parányi gyík súlyát.

Mire lehet hasznos ez a felfedezés? A gekkó lábának mintájára szintetikus anyagokat lehetne előállítani a tépőzár alternatívájaként, melyhez szintén a természet adta az ötletet.a A The Economist című lap idéz egy kutatót, aki azt mondta, hogy egy „gekkótapaszból” készült anyag főleg „orvosi használatra” lenne kiváló, „ahol vegyszeres ragasztóanyagokkal nem lehet dolgozni”.

Kinek jár az elismerés?

Közben a Nemzeti Repülési és Űrkutatási Hatóság egy soklábú robot kifejlesztésén dolgozik, amely a skorpió mozgását utánozza, Finnországban pedig a mérnökök már el is készültek egy hatlábú traktorral, amely úgy mászik keresztül az akadályokon, mint egy hatalmas rovar. Más kutatók kis fülecskékkel ellátott textíliát terveztek, amelyek fenyőtoboz módjára kinyílnak és bezáródnak. Egy gépjárműgyártó cég olyan autót tervez, amely a bőröndhal meglepően csekély közegellenállású felépítését utánozza. Megint mások pedig a tengeri fülcsiga lengéscsillapító tulajdonságait kutatják, azzal a szándékkal, hogy könnyebb és erősebb páncélzatot készíthessenek a felsőtest védelmére.

Olyan sok jó ötletet adott a természet, hogy a kutatók létrehoztak egy adatbázist, amelyben máris több ezer biológiai rendszer szerepel. A The Economist azt írja, hogy ha a tudósoknak „a tervezési problémáikhoz természet adta megoldásra van szükségük”, ebben az adatbázisban kutathatnak. Az adatbázisban tárolt biológiai rendszereket „biológiai szabadalmaknak” nevezik. Normál esetben a szabadalom tulajdonosa az a személy vagy vállalat, amely törvényesen bejegyeztet egy új ötletet vagy szerkezetet. A biológiai szabadalmakat tároló adatbázisról szólva a The Economist kijelenti: „Azzal, hogy a kutatók »biológiai szabadalmaknak« nevezik a biomimetikai csodákat, csak nyomatékosítják, hogy a szabadalmak tulajdonosa valójában a természet.”

Hogyan állt elő a természet ezzel a számtalan briliáns ötlettel? Sok kutató egy több millió éves, próbálkozások és kudarcok sorozatából álló evolúciónak tulajdonítja ezeket a szemmel láthatóan zseniális tervezésű eredeti példányokat. Azonban vannak más véleményen lévő kutatók is. Michael Behe mikrobiológus így írt 2005-ben a The New York Timesban: „[A természetben] oly egyértelműen kivehető a tervezettség, hogy egy lehengerlően egyszerű érvelés megállja a helyét: ha valami pont úgy néz ki, pont úgy jár, és pont úgy hápog, mint egy kacsa, akkor meggyőző ellenérvek hiányában alapos okunk van arra következtetni, hogy kacsával van dolgunk.” Tehát a következtetése? „Nem szabadna átsiklani valaminek a tervezettségén, csak mert annyira kézenfekvő.”

Nem kérdéses, hogy annak a mérnöknek, aki biztonságosabb, hatékonyabb repülőgépszárnyat tervez, elismerés jár a találmányáért. És annak a feltalálónak is elismerés jár, aki egy sokoldalúbb ragtapaszt tervez — vagy kényelmesebb ruhaanyagot, vagy nagyobb teljesítményű gépjárművet. Sőt, ha egy gyártó lemásolja valaki más találmányát, és nem ismeri el a tervezőt, bűncselekménnyel vádolhatják.

Akkor neked logikusnak tűnik az, hogy rendkívül képzett kutatók, akiknek sikerül felületesen lemásolniuk a természet biológiai rendszereit bonyolult technológiai problémák megoldására, egy minden értelemtől mentes evolúciónak tulajdonítsák azt a zsenialitást, amellyel az eredeti mintapéldányok készültek? Ha a másolathoz intelligens tervező kell, akkor az eredetihez vajon nem? Kinek jár nagyobb elismerés tulajdonképpen, a művésznek vagy a növendéknek, aki utánozza a technikáját?

Logikus végkövetkeztetés

Sok gondolkodó ember, miután számba veszi a természetben megnyilvánuló tervezettség bizonyítékait, a zsoltáríró véleményével azonosul, aki ezt írta: „Mily számosak a te műveid, ó, Jehova! Mindet bölcsen alkottad. Betöltik a földet alkotásaid” (Zsoltárok 104:24). Pál, egy másik bibliaíró hasonló következtetésre jutott. Ő ezt írta: „Mert [Isten] láthatatlan tulajdonságai világosan látszanak a világ teremtésétől fogva, mivel az alkotott dolgokból érzékelhetők, igen, az ő örök hatalma és istensége” (Róma 1:19, 20).

Azonban sok őszinte ember, aki tiszteli a Bibliát és hisz Istenben, úgy érvelne, hogy Isten talán evolúció által teremtette meg a természeti csodákat. De mit tanít a Biblia?

[Lábjegyzet]

[Oldalidézet az 5. oldalon]

Hogyan állt elő a természet ezzel a sok jó ötlettel?

[Oldalidézet a 6. oldalon]

Kinek a szabadalma a természet?

[Kiemelt rész/képek a 7. oldalon]

Ha a másolathoz intelligens tervező kell, akkor az eredetihez vajon nem?

Ez a rendkívül jól irányítható repülőgép a sirály szárnyáról lett mintázva

A gekkó lába nem lesz piszkos, soha nem hagy nyomot, hozzátapad bármilyen felülethez, kivéve a teflonhoz, és erőkifejtés nélkül tapad és válik el a felületektől. A kutatók próbálják lemásolni

A bőröndhal meglepően csekély közegellenállása adta az ötletet egy gépjármű koncepciójához

[Forrásjelzések]

Repülőgép: Kristen Bartlett/ University of Florida; gekkó lába: Breck P. Kent; bőröndhal és autó: Mercedes-Benz USA

[Kiemelt rész/képek a 8. oldalon]

ÖSZTÖNÖSEN BÖLCS TÁJÉKOZÓDÁS

Sok teremtmény „ösztönösen bölcs” abban, ahogyan tájékozódik bolygónkon (Példabeszédek 30:24, 25). Figyelj meg két példát.

◼ Forgalomirányítás a hangyáknál Hogyan találnak vissza a bolyba az élelem után kutató hangyák? Brit kutatók rájöttek, hogy néhány hangyafaj nemcsak illatjelekre hagyatkozik, hanem egy kis geometriával olyan nyomvonalakat épít magának, melyek segítségével könnyűszerrel hazatalál. Például a fáraóhangyák „a bolytól sugár alakban nyomvonalakat készítenek, melyek 50-60 fokos szögben kettéágaznak” — írja a New Scientist. Miért figyelemre méltóak ezek a villás elágazások? Amikor egy hazafelé tartó hangya egy elágazáshoz érkezik, ösztönösen azt az utat választja, amelyik kisebb szögben kanyarodik el, így mindig a hazafelé vezető úton marad. „A villásan elágazó geometriai nyomvonalak optimalizálják az úthálózat hangyaforgalmát, különösen amikor mindkét irányban közlekednek rajta hangyák, illetve minimálisra csökkentik az elvesztegetett energiát, mivel a hangyák nem mennek rossz irányba” — mondja a cikk.

◼ A madarak iránytűje Bármilyen hosszú legyen is az út, és bármilyen az időjárás, sok madár akkor is hajszálpontosan eléri úti célját. Hogy csinálják? A kutatók felfedezték, hogy a madarak érzékelik a föld mágneses mezejét. Ám a föld „mágneses erővonalai helytől függően változnak, és nem mindig mutatnak ténylegesen északi irányba” — jelenti ki a Science című folyóirat. Mi akadályozza meg, hogy a vonuló madarak rossz irányba repüljenek? A madarak minden este valószínűleg a lenyugvó naphoz igazítják belső iránytűjüket. Mivel a lenyugvó nap helye szélességi fokonként és az éghajlattól függően változó, a kutatók úgy gondolják, hogy a madaraknak kell hogy legyen „egy biológiai órájuk, amely jelzi, hogy milyen évszak van”, és így képesek ellensúlyozni a változásokat — írja a Science.

Ki programozott a hangyába mértani ismereteket? Ki adott a madaraknak iránytűt, biológiai órát és olyan agyat, amely képes értelmezni a biológiai „műszereiken” beérkező információkat? Egy minden értelemtől mentes evolúció? Vagy egy intelligens Teremtő?

[Forrásjelzés]

© E.J.H. Robinson 2004