VADVILÁG
A jávorszarvas – Az erdő különös óriása
„A JÁVORSZARVAS igen különös és bizarr külsejű állat. Miért olyan púpos a háta? Miért olyan hosszú a feje?” Henry David Thoreau, XIX. századi író, akitől ezek a szavak származnak, aligha volt egyedül a véleményével. Mivel ez a magányos állat olyan furcsán fest, és mivel az emberek ritkán látják a szabadban, sokan úgy gondolják, hogy esetlen és lassú észjárású. De csakugyan az? Észak-Amerikában és Eurázsiában a kutatók sok mindent megtudtak erről a nem hétköznapi emlősről.
Azt senki sem tagadja, hogy a jávorszarvas óriásnak mondható. Igaz, sutának tűnhet a hosszú lábaival, egy egész falkányi farkas támadását is ki tudja védeni velük. A jávorszarvasok már néhány napos korukban megtanulnak úszni. Megfigyelték, hogy kilométereken át képesek úszni, és közel hat méter mélyre is lemerülnek, amikor vízinövényeket esznek.
Úgy tudják mozgatni a szemüket, hogy maguk mögött is érzékelik a mozgást anélkül, hogy elfordítanák a fejüket. A szaglásuk is kitűnő. A kutatók szerint az egymástól távol álló orrnyílásoknak köszönhetően megvan az a különleges képességük, hogy pontosan meg tudják állapítani valaminek az elhelyezkedését. Figyelemre méltó még a hallásuk, hiszen minden irányban tudják forgatni a fülüket, és akár három kilométeres távolságból is meghallják egy fajtársuk hangját.
A jávorszarvasborjak, melyek egy író szerint „édesen nevetségesek”, általában kíváncsiak és óvatlanok. Az anyjuk gyengéden és hűségesen gondoskodik róluk. A jávorszarvastehén bárkivel szembeszáll, aki a kicsinyeire támad, legyen az farkas, medve vagy akár ember. Amikor a borjak elérik az egyéves kort, az anyjuk, mely újra vemhes, elűzi őket, és attól kezdve a fiatal állatok magukról gondoskodnak.
ÉLET A ZORD ÉSZAKON
Hogyan éli túl a hideg teleket a kizárólag növényekkel táplálkozó jávorszarvas? Részben úgy, hogy a melegebb időszakban felhizlalja magát: naponta körülbelül 20 kilogrammnyi zöldtakarmányt fogyaszt, akár három méter magasan nő egy növény, akár a víz alatt. A táplálékot aztán a négyüregű gyomrában megemészti, kivonja belőle a tápanyagokat, és zsírréteget halmoz fel. Télen azonban más veszélyek is leselkednek rá.
A kemény hideg és a vastag hótakaró próbára teszi a szívósságát. Ilyenkor igyekszik a lehető legkevesebbet mozogni, hogy a sűrű szőrzete alatt megőrizze a testhőmérsékletét. A farkasok elől különösen nehéz elmenekülnie a hóban, de gyakran még nagyobb veszélyt jelentenek az emberek, legfőképpen a vadászok és a gépkocsivezetők.
A jávorszarvas szívesen nyalogatja azt a sót, melyet északon az utakra szórnak, hogy elolvadjon a hó. De mivel sötét a szőre, és leginkább naplemente után megy az útra, az autóvezetők sokszor nem veszik észre idejében, és elgázolják. Ilyen balesetekben már jó néhány ember és jávorszarvas vesztette életét.
JÁTÉKOSAK
Láttak már jávorszarvasokat, melyek szórakozásból belegázoltak az óceán hullámaiba, és élvezkedve fürdőztek hőforrásokban. A párzási időszakban a tehenek és a bikák igen gyengédek egymáshoz, és nagyon megható, ahogyan az anya ragaszkodik a borjához. Sőt, olyan borjak, amelyeket emberek fogadnak be, nem egyszer anyjukként tekintenek a gondozójukra. Dr. Valerius Geist így jellemzi a jávorszarvast: „Ez a nem túl megnyerő ábrázatú, furcsa állat gyors észjárású, kedves, és nagyon is hűséges tud lenni.”
De azért nem árt az óvatosság, mivel a jávorszarvas meglehetősen erős állat. Ha valaki megpillant egyet a szabadban, maradjon tisztes távolban tőle, különösen akkor, ha fiatal borjak is vannak körülötte. Egy biztos, még így, távolról is lélegzetelállító megfigyelni az erdő különös óriását.