5. fejezet

Az Úr visszatérésének bejelentése (1870—1914)

„A következő történetet nem pusztán azért adom közre, mert arra biztattak, nyújtsak áttekintést Isten útmutatásairól a világosság ösvényén, hanem különösen azért, mert hiszem, hogy az igazságot egyszerűen kell elmondani, hogy hatástalanítani lehessen a félreértéseket, az előítélettel telt, téves állításokat, és hogy az olvasóink láthassák, hogyan segített és vezetett az Úr mind ez ideig.”a

E SZAVAKAT követően Charles Taze Russell felvázolta azokat a fejleményeket, amelyek a Millennial Dawn (Millenniumi hajnal, később Bibliai tanulmányok) és a Zion’s Watch Tower and Herald of Christ’s Presence (Sioni Őrtorony és Krisztus jelenlétének hírnöke, ma Az Őrtorony hirdeti Jehova Királyságát címen ismeretes) kiadásához vezettek. Ez a történet különösen érdekes Jehova Tanúi számára. Miért? Mert a Biblia igazságaira vonatkozó jelenlegi ismereteik és tevékenységük az 1870-es évekig, valamint C. T. Russell és társainak munkájáig vezethetők vissza, onnan pedig a Bibliáig és a korai keresztényiségig.

Ki volt Charles Taze Russell? A tevékenységéről szóló történet igazolja az Úr segítségét és irányítását?

Kutatás az igazság után

C. T. Russell az Egyesült Államokban született, Alleghenyben (ma Pittsburgh része), Pennsylvania államban 1852. február 16-án. Ő volt a második fia Joseph L. és Ann Eliza (Birney) Russellnek, akik skót—ír származású presbiteriánusok voltak. Kilencéves volt Charles, amikor az édesanyja meghalt, de Charlesra már kora gyermekségétől nagy hatással voltak vallásos gondolkodású szülei. Ahogy C. T. Russell egy későbbi társa megjegyezte: „Ők nevelték a kis ágacskát, és az az Úr irányába növekedett.” Bár Charles presbiteriánusként nevelkedett, később a kongregacionalista egyházhoz csatlakozott, mert annak a nézeteivel értett egyet a legjobban.

A fiatal Charles nyilvánvalóan jó üzletember volt. Még csak 11 éves volt, amikor üzlettársa lett apjának egy virágzó férfiruha-szaküzletben. Charles gyarapította az üzletet, míg végül maga is számos különböző üzletet működtetett. Bár az üzleti dolgai jól mentek, szellemi téren nagyon zaklatott volt. Vajon miért?

Charles szülei őszintén hittek a kereszténység egyházainak hittételeiben, és őt is azok elfogadására nevelték. A fiatal Charlesnak így azt tanították, hogy Isten szeretet, ugyanakkor az embert természeténél fogva halhatatlansággal alkotta meg, és egy tüzes helyet is készített, ahol örökké kínoz mindenkit, azokat kivéve, akik az eleve elrendelés folytán megmentésben részesülnek. Ez a fajta elképzelés visszataszító volt a tizenéves Charles becsületes szívének. Így érvelt: „Egy Isten, aki arra használná a hatalmát, hogy olyan emberi lényeket teremtsen, akiket előre ismer, és arra predesztinálná őket, hogy örökké tartó kínzást szenvedjenek el, nem lehetne sem bölcs, sem szerető. Az ő irányadó mértékei alacsonyabbak lennének, mint sok emberé.”

A fiatal Russell azonban nem volt ateista; egyszerűen csak képtelen volt elfogadni az egyházak általánosan értelmezett tanításait. Ezt mondta: „Fokozatosan annak felismerésére jutottam, hogy bár a hittételek mindegyikében van némi igazság, azok egészében véve félrevezetők, és ellentétesek Isten Szavával.” Az egyházak hittételeiben megtalálható „némi igazság” pogány tanítások mocsarába süllyedt, amely a hitehagyás hosszú évszázadai alatt beszivárgott a megromlott keresztényiségbe. Russell elfordult az egyház hittételeitől, és az igazságot keresve megvizsgált néhány nagyobb keleti vallást, de ezek sem elégítették ki.

Helyreállítva a hitben

A kis ágacskát azonban istenfélő szülők nevelték: „az Úr irányába” hajlott. Még mindig az igazságot kereste, amikor 1869 egyik estéjén történt valami, ami helyreállította Charles ingadozó hitét. Russellék Federal Streeten lévő áruháza mellett sétálva vallásos éneklést hallott egy alagsori teremből. Saját szavai szerint a következő történt:

„Egyik este, látszólag véletlenül, egy poros és elhanyagolt terembe csöppentem — ahol, ahogy hallottam, istentiszteletet tartottak —, hogy megtudjam: az a maroknyi ember, aki itt összegyűlt, ésszerűbb dolgot tud-e felajánlani, mint a nagy egyházak hittételei. Ott hallottam először a Second Adventists [második eljövetelt várók, vagyis az adventista keresztény egyház] eszméiről néhány dolgot; a prédikátor Jonas Wendell volt . . . Beismerem hát, hogy hálával tartozom az adventistáknak és más felekezeteknek. Bár Wendell írásmagyarázata nem volt teljesen világos . . . elég volt ahhoz, hogy Isten irányításával helyreállítsa a Biblia isteni ihletettségébe vetett ingadozó hitemet, és rámutasson, hogy az apostolok és a próféták feljegyzései felbonthatatlanul összekapcsolódnak. A hallottak arra indítottak, hogy sokkal buzgóbban és gondosabban tanulmányozzam a Bibliámat, mint bármikor azt megelőzően, és mindig hálás leszek az Úrnak ezért a vezetésért; mert bár az adventista hit nem segített hozzá egyetlen alapigazsághoz sem, abban viszont nagy segítséget nyújtott, hogy félretegyem a hibákat, és ily módon felkészített az Igazságra.”

Ez a találkozó megújította a fiatal Russell azon elhatározását, hogy kutasson az Írás szerinti igazság után. Ez a Bibliájához irányította őt, mégpedig jóval nagyobb buzgósággal, mint annak előtte. Russell hamarosan arra a hitre jutott, hogy közel az idő az Urat szolgálók számára, hogy világosan felismerjék az Ő szándékát. Így 1870-ben, lelkesedéstől fűtve összejött a Pittsburgh-ben és a közeli Alleghenyben lévő ismerőseivel, és egy osztályt hoztak létre, hogy a Bibliát tanulmányozzák. Russell egyik későbbi társa szerint a kicsiny bibliaosztály a következő módon működött: „Valaki felvetett egy kérdést. Azt megtárgyalták. Megkerestek minden olyan írásszöveget, amely arra a témára vonatkozott, és amikor elégedettek voltak ezen szövegek összhangjával, levonták a következtetésüket, és feljegyzést készítettek róla.” Ahogy Russell később elismerte, „az 1870-től 1875-ig tartó időszak a folyamatos növekedés ideje volt kegyelemben, valamint az Isten és Szava ismeretében és szeretetében”.

Az Írások kutatása közben számos dolog vált egyre világosabbá ezen őszinte igazságkeresők számára. Felismerték az Írás szerinti igazságokat az emberi lélek halandóságára vonatkozóan, és azt, hogy a halhatatlanság ajándék, melyet azok nyernek el, akik Krisztus társörökösei lesznek az ő égi Királyságában (Ez 18:20; Róma 2:6, 7). Kezdték megérteni a Jézus Krisztus váltságáldozatára vonatkozó tantételt, és azt a lehetőséget, amit ez a gondoskodás kínál az emberiség számára (Máté 20:28). Felismerték, hogy bár Jézus első alkalommal emberként, hústestben jött a földre, visszatérésekor láthatatlanul, szellemi személyként lesz jelen (Ján 14:19). Megismerték továbbá, hogy Jézus nem azért tért vissza, hogy elpusztítson mindenkit, hanem azért, hogy áldást hozzon az engedelmes földi családok számára (Gal 3:8). Russell ezt írta: „Nagy szomorúságot éreztünk az adventisták tévedése miatt, akik hústestben várták vissza Krisztust, azt tanítva, hogy a világ és benne minden — kivéve az adventistákat — teljesen meg fog égni.”

Az Írás szerinti igazságok, melyek világossá váltak e kicsiny bibliaosztály számára, minden bizonnyal elszakadást jelentettek a pogány tantételektől, amelyek az évszázadokig tartó hitehagyás folyamán szivárogtak be a keresztényiségbe. De Russell és szellemi gondolkodású társai vajon mások segítsége nélkül jutottak el ezen bibliai igazságok ismeretére?

Mások hatása

Russell teljesen nyíltan utalt arra a segítségre, amelyet másoktól kapott a Biblia tanulmányozásában. Nemcsak azt ismerte el, hogy hálával tartozik az adventista Jonas Wendellnek, hanem két másik személyről is szeretettel beszélt, akik segítettek neki a Biblia tanulmányozásában. Russell ezt mondta e két férfiról: „Isten Szavának a tanulmányozása ezzel a két drága testvérrel lépésről lépésre zöldebb legelőre vezetett.” Az egyik George W. Stetson volt, a Biblia buzgó tanulmányozója és az edinborói (Pennsylvania) adventista keresztény egyház pásztora.

A másik férfi, George Storrs, a brooklyni (New York) Bible Examiner folyóirat kiadója volt. Storrs, aki 1796. december 13-án született, először arra érzett ösztönzést, hogy vizsgálja meg, mit mond a Biblia a halottak állapotáról, mivel olvasott valamit, amit (bár akkoriban névtelenül) a Biblia egy gondos tanulmányozója, Henry Grew adott ki Philadelphiában (Pennsylvania). Storrs buzgó szószólójává vált annak, amit feltételes halhatatlanságnak neveztek — ez azt tanította, hogy a lélek halandó, a halhatatlanság pedig ajándék, amit hűséges keresztények nyernek el. Amellett is érvelt, hogy mivel a gonoszok nem halhatatlanok, nincs örökké tartó kínzás sem. Storrs rengeteget utazott, és előadásokat tartott arról a témáról, hogy a gonoszok nem halhatatlanok. Kiadott művei között szerepelt a Six Sermons című munka is, amely végül elérte a 200 000-es példányszámot. Kétségtelen, hogy Storrs szilárd, Biblián alapuló szemlélete a lélek halandóságát, valamint az engesztelést és a visszaszerzést (vagyis annak helyreállítását, ami az ádámi bűn miatt veszett el, Csel 3:21) illetően igen erős és pozitív hatással volt a fiatal Charles T. Russellre.

Volt egy másik ember is, aki mélyreható befolyást gyakorolt Russell életére, ami próbára tette az Írásokon alapuló igazság iránti lojalitását is.

Idővel kapcsolatos próféciák és az Úr jelenléte

A 23 éves Russell 1876 januárjának egyik reggelén kapott egy példányt a Herald of the Morning (A reggel hírnöke) című vallásos folyóiratból. A borítón levő kép alapján megbizonyosodhatott arról, hogy adventista kiadványról van szó. A kiadónak, Nelson H. Barbournak (Rochester, New York) az volt a meggyőződése, hogy Krisztus visszatérése nem pusztulást, hanem áldást hoz a föld családjai számára, és hogy nem hústestben, hanem szellemként tér vissza. Nos, ez megegyezett azzal, amiben Russell és társai Alleghenyben már egy ideje hittek!b Különös módon azonban Barbour úgy hitte a Bibliának az idővel kapcsolatos próféciái alapján, hogy Krisztus már megjelent (láthatatlanul), és hogy a „búza” (a Királyság-osztályt alkotó igaz keresztények) begyűjtésének aratási munkája már esedékes (Máté 13. fej.).

Russell korábban idegenkedett a Bibliának az idővel kapcsolatos próféciáitól. Most azonban eltűnődött: „Lehetséges lenne, hogy az idővel kapcsolatos próféciák, amelyeket oly sokáig megvetettem, mert az adventisták tévesen alkalmazták azokat, valóban arra az időszakra utalnak, amikor az Úr láthatatlanul jelen lesz, hogy felállítsa Királyságát?” Mivel Russell kielégíthetetlen szomjúságot érzett az Írás szerinti igazság iránt, ezért még többet kellett megtudnia. Intézkedett hát, hogy találkozzék Barbourral Philadelphiában. Ez a találkozó megerősítette egyetértésüket számos bibliai tanítást illetően, és lehetőséget nyújtott számukra, hogy kicseréljék nézeteiket. „Amikor először találkoztunk — állapította meg Russell később —, sokat kellett tanulnia tőlem a helyreállítás egészére vonatkozóan, ami azon alapult, hogy a váltság elégséges volt mindenki számára, nekem pedig sokat kellett tanulnom tőle az időt illetően.” Barbournak sikerült meggyőznie Russellt arról, hogy Krisztus láthatatlan jelenléte 1874-ben kezdődött el.c

„Eltökéltem, hogy erőteljes kampányt folytatok az igazság mellett”

C. T. Russell a határozott meggyőződések embere volt. Meg volt győződve arról, hogy Krisztus láthatatlan jelenléte már megkezdődött, ezért úgy határozott, hogy ezt másoknak is hirdeti. Később ezt mondta: „Annak a ténynek az ismerete, hogy mi már az aratási időszakban élünk, lendületet adott nekem, hogy úgy terjesszem az Igazságot, mint korábban még soha. Ezért azon nyomban eltökéltem, hogy erőteljes kampányt folytatok az igazság mellett.” Russell most úgy döntött, hogy csökkenti üzleti érdekeltségeit, hogy átadhassa magát a prédikálásnak.

Hogy hatástalanítsa az Úr visszatérésére vonatkozó helytelen nézeteket, Russell egy kis füzetet írt The Object and Manner of Our Lord’s Return (Urunk visszatérésének célja és módja) címmel. Ezt 1877-ben adta ki. Ugyanebben az évben Barbour és Russell közösen jelentették meg a Three Worlds, and the Harvest of This World (Három világ és e világ aratása) című munkájukat. Ez a 196 oldalas könyv a helyreállítást és a Bibliának az idővel kapcsolatos próféciáit tárgyalta. Bár ezt megelőzően már mások is foglalkoztak mindegyik témával, Russell szerint ez a könyv volt az „első, amelyik összekapcsolta a helyreállításra vonatkozó elképzelést az idővel kapcsolatos próféciával”. A könyv azt a nézőpontot képviselte, hogy Jézus Krisztus láthatatlan jelenlétének dátuma 1874 őszétől számítandó.

Amint Russell utazott és prédikált, nyilvánvalóvá vált számára, hogy többre van szükség ahhoz, hogy életben tartsa és öntözze az általa elvetett igazság magvait. Mi a megoldás? „Egy havonta megjelenő folyóirat” — mondta Russell. Ezért Barbourral együtt úgy határoztak, hogy újra kiadják a Herald című kiadványt, amelyet az előfizetések törlése és a kimerült pénzügyi alapok miatt már egy ideje szüneteltettek. Russell a saját pénzével támogatta a folyóirat újjáélesztését, amelynek egyik társszerkesztője lett.

Egy ideig — vagyis 1878-ig — minden jól ment.

Russell szakít Barbourral

A Herald of the Morning 1878. augusztusi számában egy cikk jelent meg Barbour tollából, amelyben tagadta Krisztus halálának helyettesítő értékét. Russell, aki közel 30 évvel volt fiatalabb Barbournál, megértette, hogy ez valójában a váltság tantétele létfontosságú részének a tagadása. Ezért a legközelebbi számban (1878. szeptember) Russell „Az engesztelés” című cikkében támogatta a váltságot, és cáfolta Barbour kijelentéseit. A vita az elkövetkező néhány hónapban folytatódott a folyóirat lapjain. Végül úgy határozott Russell, hogy megszakítja a kapcsolatot Barbourral, és a továbbiakban nem támogatta pénzzel a Heraldot.

C. T. Russell azonban úgy érezte, hogy nem elég csupán visszalépni a Heraldtól; meg kell védelmeznie a váltság tantételét, és hirdetnie kell Krisztus jelenlétét. Ezért 1879 júliusában Russell megkezdte a Zion’s Watch Tower and Herald of Christ’s Presence című folyóirat kiadását.d Russell volt a szerkesztő és a kiadó, aki öt másik, eredetileg támogatóként bejegyzett munkatárssal együtt írta a cikkeket. Az első számot 6000 példányban nyomtatták ki. 1914-ben már mintegy 50 000 példányt nyomtattak minden egyes számból.

„Nem úgy, mint ami új, nem úgy, mint ami a sajátunk, hanem úgy, mint ami az Úré”

C. T. Russell arra használta fel Az Őrtoronyt és más kiadványokat, hogy támogassa a bibliai igazságokat, valamint hogy megcáfolja azokat a hamis vallásos tanításokat és emberi filozófiákat, amelyek ellentétben álltak a Bibliával. Azt azonban nem állította, hogy új igazságokat fedezett fel.

A XVIII. század második fele óta sok lelkipásztor és bibliatudós leplezte le a lélek halhatatlanságának és a gonoszok örökké tartó büntetésének hamis tanításait. Ezt a leleplezést teljes egészében tartalmazta Aaron Ellis Bible Vs. Tradition című könyve, amely eredetileg Angliában jelent meg, majd később, 1853-ban George Storrs adta ki az Egyesült Államokban. De akkoriban C. T. Russellen és társain kívül senki sem tett többet annak érdekében, hogy megismertesse ezt az igazságot.

Mi volt a helyzet más bibliai tantételekkel, amelyek Az Őrtoronyban és más kiadványokban kerültek megtárgyalásra? Russell teljesen a maga érdemének tulajdonította, hogy feltárta az igazság e gyöngyszemeit? Russell ezt a magyarázatot adta: „Úgy találtuk, hogy évszázadok óta különböző szekták és felekezetek osztották fel maguk között a Biblia tantételeit, összevegyítve azokat több-kevesebb emberi spekulációval és hibával . . . Úgy találtuk, hogy Luther és a legutóbbi időkben sok keresztény is egyértelműen a hit, nem pedig a cselekedetek általi megigazulás fontos tantételét hirdette; hogy a presbiteriánusok gondosan védelmezik az isteni igazságosságot, hatalmat és bölcsességet, bár nem ismerték fel azokat világosan; hogy a metodisták értékelik és dicsőítik Isten szeretetét és együttérzését; hogy az adventisták támogatják az Úr visszatérésének értékes tantételét; hogy a baptisták többek között helyesnek tartják a megkeresztelkedés jelképes voltának tantételét, bár szem elől tévesztették a valódi keresztelkedést; hogy néhány univerzalista régóta ragaszkodik bizonytalanul némely »helyreállítással« kapcsolatos gondolathoz. Így szinte minden felekezetről kiderült, hogy alapítóik kutatták az igazságot, de eléggé nyilvánvaló, hogy a nagy Ellenfél harcolt ellenük, és gonoszul megosztotta Isten Szavát, amelyet nem volt képes teljesen elpusztítani.”

Russell ezt mondta az általa gyakorta megjelentetett időszámításról: „Amikor azt mondjuk, hogy a »mi« kronológiánk, ezen csupán azt a kronológiát értjük, amelyet mi használunk, a bibliai kronológiát, amely mindazoké, akik Isten népe közül helyesnek tartják azt. Ami azt illeti, abban a formában, ahogyan ma mi bemutatjuk, tulajdonképpen már jóval a mi korunk előtt használták; éppúgy, ahogy különböző próféciákat, amelyeket mi felhasználunk, az adventisták már felhasználtak más célból; és éppúgy, ahogyan különböző tantételeket mi támogatunk, és amelyek oly újnak, frissnek és másnak látszanak, valamilyen formában már hosszú idővel ezelőtt támogattak: például kiválasztás, ingyenkegyelem, helyreállítás, megigazulás, megszentelés, megdicsőülés, feltámadás.”

Milyennek tartotta hát Russell az ő és társai szerepét az Írás szerinti igazság kiadásában? Ezt mondta: „Munkánk . . . célja: egybegyűjteni az igazság hosszú időn át szétszóródott töredékeit és felkínálni azokat az Úr népének — nem úgy, mint ami új, nem úgy, mint ami a sajátunk, hanem úgy, mint ami az Úré . . . El kell hárítanunk minden érdemet azért is, hogy megtaláltuk és újrarendeztük az igazság gyémántjait.” A továbbiakban megállapította: „A munka, amelyben örömmel használja fel az Úr a mi szerény képességeinket, nem annyira alkotói munka, mint inkább a helyreállítás, a kiigazítás, az összehangolás munkája.”

Russell tehát eléggé szerényen nyilatkozott az általa elért eredményekről. Mindazonáltal az „igazság . . . szétszóródott töredékei”, amelyeket egybegyűjtött, és felkínálta azokat az Úr népének, mentesek voltak a Háromságnak és a lélek halhatatlanságának Istenre szégyent hozó pogány tantételeitől, amelyek a nagy hitehagyás következményeként gyökeret vertek a kereszténység egyházaiban. Akkoriban nem volt senki, aki Russellhez és társaihoz hasonlóan világszerte hirdette volna, mit jelent az Úr visszatérése, mi Isten szándéka, és mit foglalt az magában.

„Építsük egymást a legszentebb hitben”

Őszinte szívű emberek gyorsan reagáltak azokra a felszabadító igazságokra, amelyeket C. T. Russell és társai hirdettek nyomtatott oldalakon és előadásokban. Russell, aki 30 éves sem volt akkoriban, hamarosan felismerte, hogy Az Őrtorony olvasóinak szükségük van arra, hogy megismerkedjenek hittársaikkal, és bátorítsák egymást. A pittsburghi Bibliakutatók ezt rendszeres összejövetelek által tették meg; de mit tehettek, hogy segítsenek Az Őrtorony másutt élő olvasóinak?

A válasz Az Őrtorony 1880. májusi és júniusi [ang.] számában érkezett. Ezekben Russell bejelentette, hogy látogatásokat tervez Pennsylvania, New Jersey és Massachusetts számos városába, valamint New Yorkba. Milyen céllal? „Olvasóink — szólt a bejelentés — nagyon szétszórtan élnek; néhol ketten-hárman, másutt pedig az ötvenet is eléri a számuk. Sok helyen egyáltalán nem ismerik egymást, ily módon nélkülözik azt az együttérzést és vigasztalást, amelyet Atyánk úgy tervezett, hogy a szokás szerinti összejövetel által részesüljenek abból. Az Ő szándéka, hogy tanítsuk és építsük egymást a legszentebb hitben. A tervezett összejövetelek reményeink szerint segíthetnek a személyes megismerkedésben” (Zsid 10:24, 25).

Russell útja során megtartották a „tervezett összejöveteleket”, amelyek nagy sikert arattak; Az Őrtorony olvasói közelebb kerültek egymáshoz. A „várakozó személyek kicsiny csoportjaihoz” tett ilyen és más utazások eredménye hamarosan abban mutatkozott meg, hogy számos osztály vagy eklézsia alakult (ezeket később gyülekezeteknek nevezték) a fent említett területeken, valamint Ohióban és Michiganben. Ezeket az osztályokat arra buzdították, hogy tartsanak rendszeres összejöveteleket. De miféle összejöveteleket?

A pittsburghi osztály szokássá tette, hogy hetente legalább kétszer összejövetelt tart. A pittsburghi osztály összejöveteleinek egyikén gyakran egy előadás hangzott el, amelyet egy képesített előadó tartott az egész eklézsiának, valószínűleg egy bérelt teremben. A többi összejövetelt azonban rendszerint magánotthonokban tartották; az ezen jelen levőket megkérték, hogy vigyenek magukkal Bibliát, konkordanciát, papírt, ceruzát — és működjenek közre.

Ezeken a rendszeres, hetenkénti összejöveteleken tapasztalt meleg szellemi közösség felüdítő változás volt a kereszténység sok egyházának istentiszteletein tapasztalt rideg és személytelen légköréhez képest. De nem Russell és társai voltak az elsők a rendszeres összejövetel elképzelését illetően. A gyülekezés szokását — akár magánotthonokban is — az első századi keresztények alakították ki (Róma 16:3, 5; Kol 4:15).

„Prédikálsz?”

C. T. Russell és társai szilárdan hittek abban, hogy aratási időszakban élnek, és hogy az embereknek hallaniuk kell a megszabadító igazságról. Ugyanakkor szám szerint kevesen voltak. Az Őrtorony létfontosságú szükségletet elégített ki, de lehetne többet is tenni? Russell és munkatársai úgy gondolták, hogy igen. Az 1880-as év folyamán nekifogtak a Bible Students’ Tracts (Bibliakutatók traktátusai) kiadásának (később Old Theology Quarterly [Negyedévente megjelenő régi hittudomány]), és ezeket Az Őrtorony olvasóinak rendelkezésére bocsátották, hogy ingyenesen terjesszék a nyilvánosságnak.

Igen, Az Őrtorony olvasóit arra buzdították, hogy másokkal is osszák meg azokat az értékes igazságokat, amelyeket tanultak. „Prédikálsz?” — tették fel a kérdést Az Őrtorony 1881. július—augusztusi [ang.] összevont számában. Mennyire tartották fontosnak a prédikálást? A cikk a következő megállapítást tette: „Hisszük, hogy a prédikálókon kívül senki sem fog a kicsiny nyájhoz tartozni . . . Igen, arra hívattunk el, hogy szenvedjünk vele [Jézus Krisztussal], és hirdessük most azt a jó hírt, hogy a megfelelő időben megdicsőülhessünk és véghez vihessük azokat a dolgokat, amelyekről most prédikálunk. Mi nem arra lettünk elhívatva, sem felkenetve, hogy köztiszteletet vívjunk ki és gazdagságot halmozzunk fel, hanem arra, hogy minden időnket és energiánkat feláldozzuk, és prédikáljuk a jó hírt.”

Helyénvaló volt, hogy azok a korai Bibliakutatók sürgős szükségét érezték annak, hogy prédikálják a jó hírt. A prédikálásra vonatkozó parancsot tulajdonképpen az első századi keresztények kapták; ez olyan felelősség, amely minden őszinte keresztény vállán nyugszik még ma is (Máté 24:14; 28:19, 20; Csel 1:8). De mi volt a célja a Russell és Az Őrtorony korai olvasói által folytatott prédikálásnak? Csupán, hogy bibliai irodalmat terjesszenek, vagy felhívják a templomba járók figyelmét az Írás szerinti igazságokra?

„El kell azt hagynod”

„Fussatok ki belőle, én népem” — figyelmeztetett hosszú idővel ezelőtt a Biblia. Honnan fussanak ki? ’Nagy-Babilonból’, aki „a paráznáknak és a föld útálatosságainak anyja” (Jel 17:5; 18:4). Miért kell kifutni Nagy-Babilonból? „Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól” (Jel 18:5). Ki a paráznák anyja, akitől az embereknek el kell különíteni magukat?

Luther Márton és a reformáció más vezetői a katolikus egyházzal és annak pápaságával azonosították Nagy-Babilont. Mi a helyzet a protestáns egyházakkal, amelyek a reformáció eredményeképpen jöttek létre? Tény, hogy — eltekintve a pápa felsőbbségének elutasításától — néhány nem nagyon különbözött a katolicizmustól az egyházi felépítést illetően, és olyan Írás-ellenes tantételeket őrzött meg, mint a Háromság, a lélek halhatatlansága és az örök gyötrelem. Ezért néhány prédikáló arra sürgette az embereket, hogy ne csak a katolikus egyháztól, hanem a nagyobb protestáns egyházi rendszerektől is szakadjanak el.

C. T. Russell és társai azt is felismerték, hogy nemcsak a katolikus egyház alkotja ezt a gyalázatos paráznát. Ezért, bár Az Őrtorony 1879. novemberi [ang.] száma a „pápasággal mint RENDSZERREL” azonosította Nagy-Babilont, a cikk még hozzáfűzte: „Tovább kell mennünk és bele kell foglalnunk más egyházakat is (nem az egyes tagokat, hanem az egyházrendszereket), amelyek egyesültek a föld birodalmaival. Minden egyházat, amely azt állítja magáról, hogy Krisztusnak eljegyzett tiszta szűz, de valójában egyesült a világgal (a vadállattal), és az támogatja őt, el kell ítélnünk, az Írás nyelvezetét használva, mint parázna egyházat.”

Minek a megtételére buzdították tehát Az Őrtorony olvasóit? Russell ezt írta: „Ha az egyház, amellyel kapcsolatban állsz, házasságtörő viszonyban él a világgal, el kell azt hagynod, ha azt akarod, hogy öltözeted fehér maradjon.” Russell és társai akkoriban még nem voltak tudatában annak, milyen széles skálán gyakorol befolyást Nagy-Babilon. Mindazonáltal Az Őrtorony olvasóit sürgették, hogy különüljenek el a romlott és világias egyházi rendszerektől (Ján 18:36).

„A benne rejlő igazság azonnal megragadta a szívemet”

A bibliai igazságok kiadása terén jelentős előrelépést tettek 1886-ban, amikor megjelentették a megígért Bibliai tanulmányok című könyvsorozat első kötetét, amelyet C. T. Russell írt. Az I. kötet A korszakok terve címet viselte. A könyv 16 témáról közölt tanulmányokat, mint például „Egy legfelsőbb értelmes Teremtő létezésének megállapítása”, „Az ésszerűség világánál nézve a Biblia, mint egy isteni kinyilatkoztatás”, „Urunk visszatérése — Annak célja — A mindeneknek megépítése (helyreállítása)” és „A gonosz megengedése és annak Isten tervéhez való viszonya”. C. T. Russell végül is öt másik könyvet írt még a Bibliai tanulmányok sorozatban.e

Russell nem érhette meg a sorozat tervezett hetedik kötetének a megírását, de a sorozat általa írt és széles körben elterjesztett hat kötete érzékeny húrokat pendített meg a becsületes szívű személyekben. „Amikor az önök MILLENNIAL DAWN című könyvét múlt őszszel kézhez kaptam — írta egy nő 1889-ben —, első alkalommal szereztem tudomást egy ilyen mű létezéséről. Szombat este kaptam meg, azonnal nekiláttam olvasni, és le sem tettem, míg be nem fejeztem, csak olyankor hagytam abba, amikor kénytelen voltam. A benne rejlő igazság azonnal megragadta a szívemet; haladéktalanul otthagytam a presbiteriánus egyházat, ahol már régóta sötétben tapogatózva kerestem az igazságot, de hiába.”

Valódi bátorságot igényelt azokban a napokban valakitől, hogy otthagyja az egyházát. Ezt egy manitobai (Kanada) nő esete is szemlélteti, aki 1897-ben tett szert a Bibliai tanulmányokra. Először megpróbált az egyházánál maradni és a helyi vasárnapi iskolákban tanítani. Aztán 1903-ban elérkezett az a nap, amikor úgy döntött, hogy szakít az egyházzal. Felállt, és az összes jelenlévő előtt elmondta, miért érzi úgy, hogy el kell különülnie az egyháztól. A legközelebbi szomszédja (egy szomszéd akkoriban sokat számított az emberek kis közösségében) megpróbálta rávenni, hogy térjen vissza az egyházhoz. De ő szilárdan kitartott, jóllehet a Bibliakutatóknak nem volt a közelben gyülekezetük. Fia később így írta le édesanyja helyzetét: „Nem volt tanulmányozó szolga [vén], akire támaszkodhatott volna. Nem voltak összejövetelek. Csak egy bűnbánó szív. Egy elnyűtt Biblia. Imákkal teli, hosszú órák.”

Mi volt a Bibliai tanulmányokban, Az Őrtoronyban és a Társulat más kiadványaiban, ami annyira megragadta az emberek szívét, és ilyen döntő lépések megtételére indította őket? C. T. Russell a bibliai tanítások magyarázatának olyan megközelítési módját alkalmazta, amely eltért kora sok írójának módszerétől. Hitt abban, hogy a Biblia Isten csalhatatlan Szava, és hogy tanításainak összhangban kell lenniük egymással. Ezért, ha a Biblia bármely részének a megértése nehéznek bizonyult, úgy vélte, hogy az ihletett Szó más részének egyértelművé kell tennie és meg kell magyaráznia azt. Nem próbálta meg az általa bemutatott magyarázatokat támogatni az akkori teológusok bizonyságtételével vagy az úgynevezett korai egyházatyák nézeteivel. Ahogy a Bibliai tanulmányok I. kötetében írta: „mi a jelen és minden idők közös fogyatékosságának tartjuk, hogy az emberek elhiggyenek bizonyos tanokat, csupán azért, mert azokat mások is hitték, kikben nekik bizodalmuk volt . . . Az igazságkeresőknek ki kell önteniük edényeikből a hagyomány zavaros vizét és megtölteni azokat az igazság forrásánál — Isten Igéjével.”

Mivel az ilyen igazságkeresők egyre növekvő számban reagáltak arra, amit a Watch Tower Society kiadványaiban olvastak, nem várt változtatásokra lett szükség Alleghenyben.

Főhivatal a Bible House-ban

Az Alleghenyben levő Bibliakutatókat — akik kapcsolatban álltak Az Őrtorony kiadásával — a legtapasztaltabbnak tartották az Úr munkájának végzésében, és úgy tekintett rájuk valamennyi eklézsia, vagyis gyülekezet, mint akik élen járnak. Kezdetben a Fifth Avenue 101. szám alatt voltak főhivatali irodáik Pittsburgh-ben, később pedig a Federal Street 44.-ben Alleghenyben. Az 1880-as évek végén azonban bővítés vált szükségessé. Ezért Russell intézkedéseket tett nagyobb létesítmények építése végett. 1889-ben egy négyszintes téglaépületet készítettek el Alleghenyben az Arch Street 56—60. szám alatt. Értékét 34 000 dollárra becsülték és Bible House-ként volt ismeretes. Mintegy 19 évig ez szolgált a Társulat főhivatalául.

Az 1890-es évvel kezdődően a Bible House kicsiny családja elégítette ki a Watch Tower Society több száz tevékeny tagja részéről felmerülő igényt. De az 1890-es évtized előrehaladtával egyre többen tanúsítottak érdeklődést tevékenységük iránt. Az Őrtorony 1899. március 26-i [ang.] számában megjelent egy részleges beszámoló arról, hogy Krisztus halálának Emlékünnepét 339 különálló összejövetelen 2501 résztvevővel tartották meg. De mit lehetne tenni annak érdekében, hogy megőrizzék egységben a növekvő számú Bibliakutatókat?

A növekvő nyáj egyesítése

C. T. Russell Az Őrtorony valamennyi olvasóját arra buzdította, hogy jöjjenek össze, ahol csak tudnak, és alakítsanak csoportokat, kicsiket vagy nagyokat, hogy szellemileg építsék egymást. Az Írásokon alapuló tanácsot Az Őrtorony hasábjain keresztül juttatták el. A Watch Tower Society ezenkívül utazó képviselőket küldött ki a főhivatalból, hogy fenntartsák a kapcsolatot a különböző csoportokkal, és építsék őket szellemileg.

Időnként különleges gyűléseket is tartottak, amelyre sok helyről érkeztek Bibliakutatók. „Ez KÜLÖNLEGES MEGHÍVÓ mindazon olvasónak, aki el tud jönni” — buzdított Az Őrtorony 1886. márciusi [ang.] száma. Milyen esemény volt az? Az Úr Vacsorája évenkénti emlékünnepének megtartására került sor 1886. április 18-án, vasárnap Alleghenyben. De ennél többet terveztek: egy különleges összejövetelekből álló sorozatot, amelynek összejöveteleit a következő hét estéire ütemezték. A Bibliakutatók Alleghenyben ellenszolgáltatás nélkül kitárták az otthonukat — és a szívüket — az odaérkező küldöttek számára. Az elkövetkező néhány évben hasonló gyűléseket tartottak Alleghenyben az Úr halála emlékünnepének időszakában.

Az 1890-es évek végén sok helyen kongresszusok megszervezéséhez kezdtek. C. T. Russell gyakran tartott előadásokat ezeken az alkalmakon. Milyen volt őt hallgatni?

Ralph Leffler, aki hallotta C. T. Russellt beszélni, így emlékezett: „Amikor megjelent az emelvényen a hallgatóság előtt, mindig hosszú, fekete szalonkabátot és fehér nyakkendőt viselt. Beszéde nem volt hangos, és sohasem használt mikrofont vagy hangosítót, mivel azokat akkoriban még nem találták fel; hangja valahogy mégis mindig eljutott az előadóterem legtávolabbi sarkába is. Nem csupán egy órán, hanem néha két vagy három órán keresztül is ébren tudta tartani a nagyszámú hallgatóság figyelmét. Az előadását mindig udvarias meghajlással kezdte a hallgatóság felé. Beszéd közben nem állt szoborként, hanem mindig mozgásban volt, a karjaival gesztikulált, és fel-alá járkált a színpadon. Soha nem láttam, hogy bármiféle jegyzetet vagy kéziratot tartott volna a kezében — csak a Bibliát, amit nagyon gyakran használt. Szívből és nagyon meggyőzően beszélt. Általában csupán egyetlen dolog volt az emelvényen azokban a napokban: egy kis asztal egy Bibliával, továbbá egy kancsó víz és egy pohár, amiből a szónok időnként ivott egy korty vizet.”

Azok a korai kongresszusok a meleg baráti együttlét és a szellemi felüdülés időszakai voltak. Valamennyi Bibliakutató közötti egység megerősítésére és a bibliai igazságok terjesztésére szolgáltak. Eközben, ahogy az 1890-es évtized a vége felé közeledett, nyilvánvalóvá vált a Bibliakutatók számára, hogy sokkal többet kell tenni a bibliai igazságok terjesztésében. Ugyanakkor azonban még mindig viszonylag kevesen voltak. Volt-e mód arra, hogy az akkor alkalmazott eljárások révén további milliókkal kapcsolatba kerüljenek? Igen, volt!

Az „újság általi evangéliumhirdetés” ajtaja megnyílik

A XIX. század végére a világot át- meg átszőtték a távíróvonalak. A távírón történő kapcsolatfelvétel olcsó volt és gyors; forradalmasította az újságkiadást. A hírek gyorsan szelhették át a nagy távolságokat és kerülhettek nyomtatásra újságokban. A XX. század elején C. T. Russell és társai úgy tekintettek az újságokra, mint sok ember elérésének hatásos módjára. Russell később ezt mondta: „Az újság fontos tényezővé vált a civilizált világ mindennapjaiban.”

Az Őrtorony 1904. december 1-jei [ang.] száma bejelentette, hogy C. T. Russell prédikációi három újságban jelennek meg. Az Őrtorony következő száma az „Újság általi evangéliumhirdetés” főcím alatt a következőkről számolt be: „Prédikációk milliói terjedtek így el messzi és közel; és legalább néhány jó munkát végzett. Ha az Úr akarja, boldogok leszünk, ha azt látjuk, hogy ez az »ajtó« nyitva marad, vagy akár még szélesebbre is nyílik.” Az „újság általi evangéliumhirdetés” ajtaja szélesebbre is nyílt. 1913-ra becslések szerint Russell prédikációi 2000 újságon keresztül 15 000 000 olvasóhoz jutottak el!

De hogyan tudta elintézni Russell, hogy minden héten nyomtatásra kerüljön egy prédikáció, még akkor is, amikor úton volt? Hetente küldött távírón egy prédikációt (körülbelül két újsághasábnyi hosszút) egy sajtóügynökségnek. A sajtóügynökség pedig megtáviratozta egyesült államokbeli, kanadai és európai újságoknak.

Russell meg volt győződve arról, hogy az Úr tárta szélesre az újság általi prédikálás ajtaját. A XX. század első évtizedében a Russell és társai által hirdetett bibliai üzenet ilyen, újságban megjelenő prédikációk révén vált széles körben ismertté. Az egyik kiadvány, amelynek The Continent volt a címe, egyszer ezt a kijelentést tette Russell-lel kapcsolatban: „Írásairól azt mondják, hogy azok miatt minden héten többen veszik az újságot, mint bármely más élő ember írásai miatt; kétségtelenül annál is többen, mint ahányan Észak-Amerika valamennyi papjának és prédikátorának írásai miatt vesznek újságot együttvéve.”

Költözés Brooklynba

Mivel az újság általi prédikálás lendületet kapott, a Bibliakutatók másik hely után néztek a prédikációk megírásához. Miért? Az Alleghenyben levő Bible House-t kinőtték. Azt is gondolták, hogy ha Russell prédikációi egy nagyobb és ismertebb városból származnának, az talán több újságban tenné lehetővé a prédikációk megjelentetését. De melyik város legyen az? Az Őrtorony 1908. december 15-i [ang.] száma így magyarázta: „Mindent egybevetve úgy határoztunk, miután kértük Isten vezetését, hogy Brooklyn, N.Y., ahol a középosztály nagy része lakik, és amelyet »Az egyházak városaként« ismernek, lesz a legmegfelelőbb központ számunkra az előbb említett okok miatt az aratási munka elvégzésére a még hátralévő néhány évben.”

Ezért hát 1908-ban a Watch Tower Society több képviselőjét — többek között Joseph F. Rutherford jogtanácsost — New Yorkba küldték. Mi volt a céljuk? Ingatlant szerezni azon a helyen, amelyet C. T. Russell egy korábbi utazása során talált. Megvásárolták a régi „Plymouth Bethel”-t, amely a Hicks Street 13—17. szám alatt helyezkedett el Brooklynban. Korábban ez a közeli Plymouth kongregacionalista egyház missziós épülete volt, ahol valamikor Henry Ward Beecher szolgált pásztorként. Néhány háztömbnyire ettől a Társulat képviselői megvásárolták Beecher egykori rezidenciáját is, egy négyszintes, barna homokkő épületet, a Columbia Heights 124. szám alatt.

A Hicks Streeten levő épületet átépítették, és a Brooklyni Tabernacle nevet adták neki. Ez adott otthont a Társulat irodáinak és egy előadóteremnek. Jelentős renoválás után Beechernek a Columbia Heights 124. szám alatti korábbi rezidenciája lett a Társulat főhivatali személyzetének új otthona. Minek nevezzék? Az Őrtorony 1909. március 1-jei [ang.] száma ezt közölte: „Az új házat »Bételnek« fogjuk nevezni [jelentése: ’Isten háza’].”f

Az „újság általi evangéliumhirdetés”, ahogy nevezték, nagy lendületet kapott a Brooklynba való költözés után. De nem ez volt az egyedüli mód az emberek tömegeinek az elérésére.

A jó hír bejelentésének kiterjesztése

Russell és társai 1912-ben olyan bátor oktatói vállalkozásba kezdtek, amely messze meghaladta korát. Valójában ezzel emberek millióit kívánták elérni világszerte. Ez „A teremtés története képekben” volt — a mozgókép és a vetített diaképes előadás kombinációja, zenei aláfestéssel és gramofonlemezre felvett előadások egyidejű lejátszásával. A program nyolcórás volt, és négy részletben mutatták be. A rendszeresen bemutatott „Fotodráma” mellett az „Eureka-dráma” is rendelkezésre állt, mely vagy felvett előadásokat és zenei felvételeket, vagy hangfelvételeket és diaképeket foglalt magában. Bár [az Eureka-drámában] nem voltak mozgóképek, nagy sikerrel mutatták be a kevésbé sűrűn lakott területeken.

Képzeld magad elé a történelmi jelenetet: 1914 januárjában a némafilmekg korában 5000-es hallgatóság gyűlt össze a New York-i The Temple-ben, a West 63. utcájában levő épületben. Sokan kívül rekedtek. Milyen alkalom volt ez? Nos, „A teremtés története képekben” című film New York-i premierje! A nézőközönség előtt hatalmas mozivászon volt. Ahogy ott figyeltek, és hallgattak, valami valóban bámulatos dolog történt. C. T. Russell — akkoriban a 60-as éveinek az elején járt — jelent meg a filmvásznon. Ajkai mozogni kezdtek, és hallhatták szavait! A bemutató — a szavak, a színes képek és a zene révén — a továbbiakban a föld teremtésétől Krisztus millenniumi uralmának végéig kalauzolta el a jelenlévőket. A bemutató folyamán (gyorsított felvételek segítségével) más bámulatba ejtő dolgokat is láttak — egy virág szirmainak kibomlását és egy kiscsirke kikelését. Mindez igen nagy hatást gyakorolt rájuk!

A „Fotodrámát” 1914 végéig már több millió személy előtt mutatták be Észak-Amerikában, Európában, Új-Zélandon és Ausztráliában. A „Fotodráma” valóban hatásos eszköznek bizonyult ahhoz, hogy viszonylag rövid idő alatt nagyon sok embert érjenek el.

Mit mondhatunk közben 1914 októberéről? Russell és társai évtizedekig azt hirdették, hogy a pogányok ideje 1914-ben ér véget. A várakozás a tetőfokára hágott. C. T. Russell bírálta azokat, akik más és más dátumokat adtak meg az Úr visszatérésére vonatkozóan, például William Miller és néhány adventista csoport. Ő azonban még Nelson Barbourral való kapcsolata idején meggyőződött arról, hogy létezik egy pontos időszámítás, amely a Biblián alapszik, és úgy utal 1914-re, mint a pogányok idejének végére.

Ama jelentőségteljes év közeledtével nagy várakozás volt a Bibliakutatók között, de amit vártak, az nem volt mind közvetlenül leírva az Írásokban. Mi fog történni?

[Lábjegyzetek]

[Oldalidézet az 51. oldalon]

Elhívatva, hogy prédikáljuk a jó hírt

[Kiemelt rész/kép a 44. oldalon]

„Hagyjátok, hogy együtt nőjjön mind a kettő az aratásig”

Mi történt az igaz keresztényiséggel az első század után? Jézus egy példázatban figyelmeztetett arra, hogy az Ördög „konkolyt” (gyom, „NW”), látszatkeresztényeket hint „a búza”, az igaz keresztények, „az Isten országának fiai” közé. Mindkettő együtt növekszik „az aratásig”, „a világnak végéig” (Máté 13:24–30, 36–43). A nagy hitehagyás folyamán, amely az apostolok halála után fejlődött ki, sok évszázadon keresztül „a konkoly” túlsúlyban volt.

De mit mondhatunk „a búzáról”? Kik bizonyultak „az Isten országa fiainak” a több évszázad hosszúságú hitehagyás alatt? Ezt nem tudjuk biztosan megmondani. A Jézus példázatában szereplő, szó szerinti gyomot általában olaszperjének tartják, ami nagyon hasonlít a búzához, amíg be nem érik, amikor aztán könnyen meg lehet különböztetni a búzától kisebb fekete magjai révén. Ugyanígy csakis „aratáskor” lehet egyértelmű különbséget tenni a látszatkeresztények és az Isten országának igazi fiai között. Jézus ezt mondta: „Hagyjátok, hogy együtt nőjjön mind a kettő az aratásig.” Az igaz keresztényiséget azóta sem taposták el soha végérvényesen.

Évszázadokon keresztül mindig voltak igazságszerető egyének. Hogy csak néhányat említsünk: John Wycliffe (kb. 1330—1384) és William Tyndale (kb. 1494—1536), akik elősegítették a Biblia lefordításának munkáját még életük vagy szabadságuk kockáztatása árán is. Wolfgang Fabricius Capito (1478—1541), Martin Cellarius (1499—1564), Johannes Campanus (kb. 1500—1575) és Thomas Emlyn (1663-tól kb. 1741-ig), akik Isten Szavaként fogadták el a Bibliát és elutasították a Háromságot. Henry Grew (1781—1862) és George Storrs (1796—1879), akik nem csupán elfogadták a Bibliát és elutasították a Háromságot, de hangot adtak Krisztus váltságáldozata iránt érzett nagyrabecsülésüknek is.

Bár mi senkit sem tudunk az ilyen személyek közül határozottan a Jézus példázatában szereplő „búzaként” azonosítani, az biztos, hogy „ismeri az Úr [Jehova, »NW«] az övéit” (2Tim 2:19).

[Kiemelt rész a 45. oldalon]

George W. Stetson — „figyelemre méltó képességgel megáldott ember”

C. T. Russell hálásan ismerte el azt a segítséget, amelyet George W. Stetsontól (Edinboro, Pennsylvania) kapott az Írások tanulmányozásában. Stetson 1879. október 9-én, 64 éves korában meghalt. A következő hónapban „Az Őrtorony”-ban értesítés jelent meg Stetson haláláról, amelyből kitűnt, hogy a 27 éves Russell milyen mély tiszteletet érzett iránta. „Testvérünk figyelemre méltó képességgel megáldott ember volt — írta Russell —, és feladta világi és politikai érdemeinek ragyogó kilátásait, hogy prédikálhassa Krisztust.” Stetson utolsó kívánsága az volt, hogy C. T. Russell tartsa a temetési prédikációt; Russell teljesítette ezt a kérést. „Körülbelül ezerkétszázan vettek részt a temetési szertartáson — számolt be róla Russell —, s ez bizonyította, milyen nagyra becsülték testvérünket” („Az Őrtorony”, 1879. november, ang.).

[Kiemelt rész/kép a 46. oldalon]

George Storrs — „barát és testvér”

C. T. Russell hálát érzett George Storrs iránt, aki mintegy 56 évvel volt idősebb nála. Russell sokat tanult Storrstól a lélek halandóságát illetően. Ezért, amikor Storrs 1879 vége felé súlyosan megbetegedett, Russell felajánlotta, hogy „Az Őrtoronyban” nyilatkozatot tesz közzé Storrs állapotáról. „Testvérünket — írta Russell —, aki a »Bible Examiner« kiadója már régóta, a legtöbb olvasónk ismeri; azt is tudják, hogy súlyos betegsége nem teszi lehetővé újságja további megjelentetését.” Russell véleménye szerint Storrsnak „alapos oka volt köszönetet mondani Istennek, hogy kiváltságában volt ilyen hosszú életet élni, ráadásul olyan életet, amelyet a Mesternek szentelt”. Storrs 1879. december 28-án halt meg, 83 éves korában. „Az Őrtorony” 1880. februári [ang.] számában közlemény jelent meg a haláláról, amely a következőket mondta: „Bár gyászoljuk egy olyan valaki elvesztését, aki barát és testvér volt a Krisztusban, ugyanakkor »nem úgy, mint azok, akiknek nincs reménységük«.”

[Kép]

George Storrs

[Kiemelt rész/kép a 48. oldalon]

„Legyen tied a »Herald«”

1879 tavaszán C. T. Russell megvonta valamennyi támogatását a „Herald of the Morning” című folyóirattól, amelyet N. H. Barbourral közösen adtak ki. Egy Barbourhoz írt, 1879. május 3-i keltezésű levelében Russell így magyarázta ennek okát: „Nézetkülönbség alakult ki köztünk Atyánk szavának tanítását [a váltság helyettesítő értékét] illetően, és bár dicséretes, hogy teljes őszinteséggel és becsületességgel hiszel nézeteidben, amelyekkel én ellentétes véleményen vagyok, engem mégis Atyánk szavának az én véleményem szerinti értelmezése kell hogy vezessen, s ebből következően úgy gondolom, hogy te tévedsz . . . Az ellentétes pontok oly sarkalatosnak és fontosnak tűnnek számomra, hogy az a valódi barátság és szimpátia, amelynek a kiadók és egy újság vagy folyóirat szerkesztői között léteznie kellene, többé nem áll fenn közted és köztem, és mivel ez a helyzet, úgy érzem, hogy meg kell szüntetni a kapcsolatunkat.”

A következő, 1879. május 22-i levelében ezt írta Russell: „Legyen tied a »Herald«. Teljes mértékben visszalépek attól, s nem kérek tőled semmit . . . Kérlek, jelentsd be a »Herald« következő számában a felbomlást, és vedd le a nevemet is.” Az 1879. júniusi számtól kezdődően többé nem jelent meg Russell neve, mint a „Herald” egyik segédszerkesztőjének neve.

Barbour folytatta a „Herald” kiadását egészen 1903-ig, amikor is — a hozzáférhető könyvtári feljegyzések szerint — megszűnt a kiadvány. Barbour néhány évvel később, 1906-ban hunyt el.

[Kép]

Nelson H. Barbour

[Kiemelt rész az 54. oldalon]

Miért nevezték pásztornak?

Charles Taze Russellre úgy utaltak a társai, mint Russell pásztorra. Miért? Azon ténykedése miatt, amelyet Isten nyája feletti pásztorkodásában végzett. Az Efézus 4:11 megállapítja, hogy Krisztus némelyeket „pásztorokul” ad a gyülekezetének. Russell testvér minden bizonnyal szellemi pásztorként szolgált a keresztény gyülekezetben.

Azon pásztori munkára való tekintettel, amit a Főpásztor, Jézus Krisztus vezetése alatt végzett, bizonyos gyülekezetek szavazás révén ismerték el őt pásztoruknak. Ez nem egy maga választotta cím volt. Az első csoport, amely pásztorának szavazta meg őt, a pittsburghi (Pennsylvania) gyülekezet volt, 1882-ben. Ezek után mintegy 500 más gyülekezet szavazott rá mint pásztorra az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában.

Akkoriban az volt a szokás a gyülekezetekben, hogy évente megszavazták, ki elnököljön közöttük. Napjainkban Jehova Tanúi között a keresztény véneket nem a helyi gyülekezetek választják, hanem Jehova Tanúi Vezető Testülete nevezi ki őket. Arra is ügyelnek, hogy ne használják a „pásztor” vagy a „vén” kifejezést mint címeket.

[Kiemelt rész/képek az 56., 57. oldalon]

„A teremtés története képekben”

„A teremtés története képekben” a mozgóképek és a diaképes előadás kombinációja volt, hangalájátszással. Ez a megkapó bemutató elvezette a hallgatóságot a teremtéstől a Millennium végéig.

Legalább 20, négyrészes sorozatot készítettek belőle, hogy lehetővé tegyék a „Fotodráma” egy-egy részének bemutatását 80 különböző városban mindennap. Valódi kihívást jelentett az, hogy e 80 bemutató megvalósuljon. A vasúti menetrendek nem mindig voltak megfelelők. A gyülekezetek nem mindig tudtak bemutatótermet bérelni a kívánt időpontokban. Mindezek ellenére az 1914-es év végére a „Fotodrámát” több mint 9 000 000  személy előtt mutatták be Észak-Amerikában, Európában és Ausztráliában.

[Képek]

Az előadásokat és sok illusztrációt tartalmazó „Fotodráma” szövegkönyve

Színházak, melyeket teljes időben használtak a „Fotodráma” bemutatására

Chicago

New York

Filmvetítő

Diakép-vetítő

Gramofonlemez-felvételek

Diaképek a „Fotodrámából”

Hirdetési prospektus

[Kiemelt rész a 60. oldalon]

„Tekintsetek 1914-re!”

Amikor 1914-ben kitört az I. világháború, a „The World” — New York egyik akkori vezető újságja — a következő kijelentést tette: „Az Európában kitört borzalmas háború egy különleges próféciát teljesített be . . . »Tekintsetek 1914-re!« — kiáltotta száz és száz utazó evangéliumhirdető, akik [Russellhez társulva] e különös hitvallást képviselve át- meg átjárták az országot, hogy hirdessék a tant: »Közel az Isten Királysága«” („The World Magazine”, 1914. augusztus 30.).

[Kép a 42. oldalon]

Charles Taze Russell

[Kép a 43. oldalon]

Joseph L. Russell, Charles édesapja, az alleghenyi bibliatanulmányozó osztály tagja volt, és közeli munkatársa volt fiának a Watch Tower Society tevékenységében 1897-ben bekövetkezett haláláig

[Kép az 50. oldalon]

A Bibliakutatók több tízmillió példányt terjesztettek el azokból a traktátusokból, amelyek rávilágítottak a vallási hibákra, megmagyarázták az Írás szerinti igazságokat, és jelentőségteljes évként hirdették 1914-et

[Kép az 52. oldalon]

C. T. Russell megírta a „Bibliai tanulmányok” hat kötetét (1886 és 1904 között), valamint traktátusokat, füzeteket és „Őrtorony” cikkeket írt a mintegy 37 év folyamán

[Kép az 53. oldalon]

Amikor Russell testvér nyilvános előadásokat tartott, nem használt semmiféle jegyzetet, állandóan mozgásban volt — karjaival gesztikulált, és járkált a színpadon

[Kép az 58. oldalon]

Becslések szerint egy évben Russell prédikációi 2000 újságon keresztül 15 000 000 olvasóhoz jutottak el