16. fejezet
Összejövetelek imádat, oktatás és bátorítás céljából
A GYÜLEKEZETI összejövetelek fontos részét képezik Jehova Tanúi tevékenységének. Még akkor is, amikor nagyon nehezek a körülmények, arra törekednek, hogy rendszeresen részt vegyenek az összejöveteleken a Biblia figyelmeztetésével összhangban: „Ügyeljünk egymásra, a szeretetre és jó cselekedetekre való felbuzdulás végett, el nem hagyván a magunk gyülekezetét, a miképen szokásuk némelyeknek, hanem intvén egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy ama nap közelget” (Zsid 10:24, 25). Ahol csak mód van rá, minden gyülekezet hetente három összejövetelt tart, amely összesen 4 óra 45 percet tesz ki. Az összejövetelek természete, valamint gyakorisága azonban attól függően változik, hogy az adott időben mire van leginkább szükség.
Az első században a szellem csodatevő ajándékának megnyilvánulásai feltűnő jellemzői voltak a keresztény összejöveteleknek. Miért? Mert Isten ezen ajándékok által tett tanúbizonyságot arról a tényről, hogy többé nem a zsidó vallásrendszert használja fel, hanem szelleme ezentúl az újonnan létrejött keresztény gyülekezeten nyugszik (Csel 2:1–21; Zsid 2:2–4). A korai keresztények összejövetelein imádkoztak, Istent dicsérő énekeket énekeltek, s nagy hangsúlyt fektettek a prófétálásra, vagyis az isteni akarat és szándék kinyilatkoztatásának közvetítésére, valamint az oktatás módjára, amely építőleg hatott a hallgatókra. Azok a keresztények olyan időben éltek, amikor csodálatos fejlemények történtek Isten szándékával kapcsolatban. Nekik meg kellett ezeket érteniük, és meg kellett tudniuk, hogyan munkálkodhatnak azokkal összhangban. Némelyek azonban nem kiegyensúlyozott módon kezelték az ügyeket az összejöveteleken, és amint a Biblia rámutat, tanácsra volt szükségük, hogy a dolgokat a lehető leghasznosabb módon tehessék (1Kor 14:1–40).
Vajon a korai keresztények összejöveteleire jellemző vonások akkor is megnyilvánultak, amikor a Bibliakutatók gyűltek össze az 1870-es években és azután?
A korai Bibliakutatók szellemi szükségleteinek kielégítése
Charles Taze Russell, valamint Alleghenyben (Pennsylvania) és a környékén levő társainak kicsiny csoportja 1870-ben megalapított egy bibliatanulmányozási osztályt. Összejöveteleik eredményeként fokozatosan növekedtek az Isten és Szava iránti szeretetben, s fokozatosan megértették, mit tanít a Biblia. Ezeken az összejöveteleken nem volt csodamódján történő nyelveken szólás. Miért nem? E csodálatos ajándékok betöltötték céljukat az első században, és amint a Biblia megjövendölte, megszűntek. „Az előmenetel következő lépése — magyarázta Russell testvér — a Szellem gyümölcseinek a kinyilvánítása volt, amint arra Szent Pál a legvilágosabban rámutat” (1Kor 13:4–10). Továbbá, miként az első században, sürgősen végezni kellett az evangelizálómunkát, és ezért bátorításra volt szükségük (Zsid 10:24, 25). Nemsokára rendszeresen hetente két összejövetelt tartottak.
Russell testvér felismerte, hogy Jehova szolgáinak egységes népet kell alkotniuk, függetlenül attól, milyen szétszórtan élnek a világon. Ezért 1879-ben, röviddel azután, hogy Az Őrtorony kezdett megjelenni, az olvasóit arra kérték, hogy hívják meg Russell testvért vagy valamelyik társát, hogy látogassa meg őket. Egyértelműen leszögezett kikötés volt: „Költségtérítés és fizettség nélkül.” Miután számos meghívás érkezett, Russell testvér megkezdte egy hónapig tartó utazását, amelynek során a távoli Lynnbe (Massachusetts) is eljutott; minden helyen négy-hat órás összejöveteleket tartott naponta. Az előadott téma a következő volt: „Az Isten Királyságára vonatkozó dolgok”.
1881 elején Russell testvér így buzdította Az Őrtorony olvasóit, akiknek a területén még nem volt rendszeres összejövetel: „Alapíts egyet a saját otthonodban a saját családoddal, vagy akár néhány olyan személlyel, aki érdeklődik. Olvassatok, tanulmányozzatok, imádkozzatok, és mutassatok be imádatot együtt, és ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az Ő nevében, az Úr — a ti tanítótok — közöttetek lesz. Az apostolok idejében is ez volt a jellemző az egyház néhány összejövetelére. (Lásd Filemon 2.)”
Az összejövetelek programja fokozatosan alakult ki. Bár tettek javaslatokat, de hagyták, hogy minden helyi csoport maga döntsön arról, mi a legjobb az ő körülményei között. Időnként talán egy szónok tartott előadást, de azokra az összejövetelekre helyezték a nagyobb hangsúlyt, amelyeken mindenki szabadon közreműködhetett. A Bibliakutatók néhány osztálya az első időkben nemigen hasznosította a Társulat kiadványait az összejövetelein, de az utazószolgák, a pilgrimek segítettek nekik felismerni ennek értékét.
A Bibliai tanulmányok első néhány kötetének a megjelenése után ezeket kezdték használni a tanulmányozás alapjául. 1895-ben a tanulmányozó csoportok „Hajnal Bibliatanulmányozó Körök” néven váltak ismertté.a Norvégiában néhányan később úgy utaltak ezekre mint „olvasó és beszélgető összejövetelekre”, majd hozzátették: „Hangosan felolvastak Russell testvér könyveinek a kivonataiból, és amikor valaki hozzá akart szólni vagy kérdése volt, feltette a kezét.” Russell testvér azt ajánlotta, hogy az ilyen tanulmányozásokon részt vevők használjanak többféle bibliafordítást, a Biblia lapszéli jegyzeteit és bibliai konkordanciákat. A tanulmányozásokat gyakran közepes méretű csoportokban, magánházaknál tartották egy olyan estén, amely megfelelt a csoportnak. Ezek a mai Gyülekezeti Könyvtanulmányozás előhírnökei voltak.
Russell testvér felismerte, hogy többre van szükség a tantételt érintő dolgok puszta tanulmányozásánál. Odaadást is kifejezésre kell juttatni, hogy az emberek szívét megindítsa az Isten szeretete iránti nagyraértékelés és az a vágy, hogy tiszteljék és szolgálják őt. Arra sürgették ezeket az osztályokat, hogy ebből a célból hetente egyszer tartsanak egy különleges összejövetelt. Időnként „Házi Összejövetelek”-nek hívták ezeket, mert magánotthonokban tartották. A program imákat, dicsőítő himnuszokat és bizonyságtevéseket tartalmazott, amelyeket a jelenlévők mondtak el.b Ezek a bizonyságtevések időnként buzdító tapasztalatok voltak; szóba kerültek olyan megpróbáltatások, nehézségek és zavaros helyzetek, amelyekkel akkoriban szembekerültek. Ezek az összejövetelek néhány helyen nagymértékben eltévesztették a céljukat a személyek túlzott hangsúlyozása miatt. Az Őrtoronyban jóindulatú javaslatok jelentek meg a dolgok helyrehozatala érdekében.
Ezekre az összejövetelekre emlékezve Edith Brenisen, az Egyesült Államokban szolgáló egyik korai pilgrim felesége ezt mondta: „Olyan este volt ez, amikor Jehova szerető gondoskodásán, és a testvéreinkhez és testvérnőinkhez fűződő szoros kapcsolatunkon elmélkedtünk. Amint tapasztalataik némelyikét hallgattuk, egyre jobban megismertük őket. Megfigyelve hűségüket, és látva azt, hogyan kerekedtek felül nehézségeiken, sokszor segítettek nekünk abban, hogy a magunk tanácstalan helyzetét megoldjuk.” Idővel azonban nyilvánvalóvá vált, hogy azok az összejövetelek, melyeknek célja az volt, hogy mindenkit felszereljenek az evangelizálómunkában való részvételre, még hasznosabbak voltak.
Némely helyen aggodalomra adott okot a testvéreknek az, ahogyan a vasárnapi összejövetelt tartották. Néhány osztály megpróbálta versről versre megbeszélni a Bibliát. Időnként azonban véleménykülönbségek adódtak az értelmezést illetően, amelyek egyáltalán nem voltak építőek. A helyzet megjobbítása érdekében bizonyos személyek a Los Angeles-i (Kalifornia) gyülekezetben vázlatokat dolgoztak ki téma szerinti bibliatanulmányozás számára — amelyekben kérdések és utalások szerepeltek —, hogy ezeket az egész osztály nézze át, mielőtt elmegy az összejövetelre. 1902-ben a Társulat megjelentetett egy Bibliát, benne a „Bereán bibliatanulmányozó segédeszközöket”, amely téma szerinti indexet is tartalmazott.c A dolgok további leegyszerűsítése érdekében, 1905. március 1-jével kezdődően az Őrtoronyban gyülekezeti megbeszélésre szánt vázlatok jelentek meg kérdésekkel, valamint a Bibliára és a Társulat kiadványaira vonatkozó utalásokkal, kutatás végett. Ezek egészen 1914-ig folytatódtak, amikor is kiadásra kerültek a Bibliai tanulmányok köteteire vonatkozó tanulmányozó kérdések, melyek a Bereán tanulmányokhoz szolgáltak alapul.
Valamennyi osztálynak ugyanaz az anyag állt rendelkezésére, de a heti összejövetelek száma egy és négy, vagy ennél is több között váltakozott a helyi elrendezés szerint. Colombóban (Ceylon, ma Srí Lanka) 1914-től kezdve gyakorlatilag a hét minden napján tartottak összejövetelt.
Arra buzdították a Bibliakutatókat, hogy tanuljanak meg kutatást végezni, ’mindent megvizsgálni’, és a saját szavaikkal kifejezni a gondolatokat (1Thess 5:21, Úf). Russell testvér a tanulmányozási anyag teljes és kötetlen megbeszélésére buzdított. Arra is figyelmeztetett: „Soha ne feledd, hogy a Biblia a mi irányadó mértékünk, bár lehet, hogy a segédeszközöket Istentől kaptuk, azok »segédeszközök« és nem helyettesítik a Bibliát.”
Megemlékezés az Úr haláláról
A Bibliakutatók körülbelül 1876-tól kezdve minden évben úgy intézték, hogy megemlékezzenek az Úr haláláról.d Először a pittsburghi (Pennsylvania), és a környékén levő csoport gyűlt össze egy testvér otthonában. 1883-ban már mintegy száz főre nőtt a jelenlévők száma, ezért termet béreltek. 1905-ben — hogy el tudják helyezni a Pittsburghben várható hatalmas hallgatóságot — a testvérek úgy döntöttek, hogy kibérelik a tágas Carnegie Hallt.
A Bibliakutatók megértették, hogy ezt az eseményt évenként kell megtartani, s nem hetente. A dátum, amikor megtartották, megfelelt a zsidó naptár szerinti Niszán hó 14-nek, Jézus halála idejének. Az évek során javítottak a dátum kiszámítási módján.e A legnagyobb figyelmet azonban magának az eseménynek a jelentőségére fordították.
Bár a Bibliakutatók sok helyen gyűltek össze különböző méretű csoportokban erre a megemlékezésre, mindenkit szívesen láttak, aki csatlakozni akart a testvérekhez Pittsburghben. 1886 és 1893 között Az Őrtorony olvasóit arra ösztönözték, hogyha tehetik, főleg Pittsburghbe jöjjenek, és el is jöttek az Egyesült Államok különböző részeiről és Kanadából. Ez nem csupán azt tette lehetővé számukra, hogy együtt ünnepelhetik meg az Emlékünnepet, hanem abban is segített, hogy megerősítsék a szellemi egység kötelékét. Ahogy azonban egyre nőtt az osztályok száma az Egyesült Államokban és a világ más részein, többé már nem volt gyakorlatias, ha egy helyen találkoznak, és felismerték, hogy jobb lenne, ha a területükön élő hittársaikkal jönnek össze egyikük otthonában.
Amint arra Az Őrtorony rámutatott, sokan vallották, hogy hisznek a váltságban, és közülük senki sem hagyott fel az évenkénti megemlékezéssel. De ez az alkalom azok számára bírt különleges jelentőséggel, akik valóban Krisztus „kicsiny nyájához” tartoztak. Ők azok, akik az égi Királyság részesei lesznek. A Jézus halála előtti estén, amikor bevezette az Emlékünnepet, olyan egyéneknek mondta Krisztus: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”, akiknek ilyen reménységük volt (Luk 12:32; 22:19, 20, 28–30).
Különösen az 1930-as évek elején kezdtek nyilvánvalóvá válni a más juhok „nagy sokaságának” leendő tagjai (Jel 7:9, 10; Ján 10:16). Akkoriban Jonadáboknak nevezték őket. Első alkalommal Az Őrtorony 1938. február 15-i [ang.] számában hívták meg kifejezetten őket, hogy legyenek jelen az Emlékünnepen, mondván: „Április 15-én este 6 óra után minden felkent gyűljön össze és ünnepelje meg az Emlékünnepet, s társaik a Jonadábok is legyenek jelen.” Jelen is voltak, de nem az emlékjegyekből részesülőkként, hanem megfigyelőkként. Jelenlétük növelni kezdte a Krisztus halála emlékünnepén jelen levők számát. 1938-ban összesen 73 420-an voltak jelen, míg azok száma, akik fogyasztottak a szimbolikus jelentésű kenyérből és borból, csak 39 225 volt. Az elkövetkező években a megfigyelőkként jelenlévők között egyre nagyobb számban voltak újonnan érdeklődők, és olyanok is, akik még nem voltak tevékeny Jehova Tanúi. Így 1992-ben, amikor a szántóföldi szolgálatban részt vevők csúcsszáma 4 472 787 volt, az Emlékünnepen jelen levők száma pedig 11 431 171, az emlékjegyeket csak 8683-an vették magukhoz. Néhány országban a jelenlévők száma mintegy öt-hatszorosa a tevékeny Tanúk számának.
Mivel Jehova Tanúi nagy jelentőséget tulajdonítanak Krisztus halálának, ezért akkor is megtartják az Emlékünnepet, ha nagyon nehéz körülményekkel találják szembe magukat. Az 1970-es években, amikor Rhodesiában (ma Zimbabwe) a háború miatti kijárási tilalom lehetetlenné tette, hogy este kimenjenek, a testvérek néhány területen Jehova egyik Tanújának otthonában gyűltek össze a nap folyamán, s este aztán megtartották az Emlékünnepet. Az összejövetel után természetesen nem térhettek haza, így ott töltötték az éjszakát. Az esti órák hátralevő részét arra használták, hogy Királyság-énekeket énekeljenek és tapasztalatokat meséljenek, amelyek további felüdülés forrásai voltak.
A II. világháború alatt a koncentrációs táborokban is megtartották az Emlékünnepet, még ha súlyos büntetést jelentett is, ha az őrök rájöttek. Harold King, aki 1958 és 1963 között keresztény hite miatt volt börtönbe zárva a kommunista Kínában, a körülményekhez képest a legjobb módját választotta az Emlékünnep megtartásának. Később ezt mondta: „A börtön ablakából figyeltem a tavasz kezdetéhez legközelebb eső holdtöltét. Amilyen gondosan csak tudtam, kiszámoltam az ünnep dátumát.” Rögtönözve elkészítette a szükséges emlékjegyeket: fekete ribiszkéből kevés bort készített, kenyér gyanánt pedig rizst használt, ami kovásztalan. Hozzáfűzte még: „Énekeltem, imádkoztam, és az alkalomnak megfelelő beszédet mondtam, éppúgy, ahogy azt Jehova népének bármely gyülekezetében teszik. Ezért minden évben úgy éreztem, hogy egységben vagyok az egész világon élő testvéreimmel ezen a legfontosabb alkalmon.”
Ahol a fiataloknak is helyük van
A korai években a Bibliakutatók kiadványai és összejövetelei nem elsősorban a fiatalok igényeit kívánták kielégíteni. Jelen lehettek az összejöveteleken, és néhányan jelen is voltak és buzgón figyeltek. De különösebb erőfeszítést nem tettek, hogy bevonják őket. Miért nem?
Akkoriban a testvérek úgy gondolták, hogy már csak nagyon rövid idő van addig, amíg Krisztus menyasszonyának valamennyi tagja egyesül vele égi dicsőségben. Az Őrtorony 1883-ban [ang.] így magyarázta: „Mi, akiket a magasabb elhívásra nevelnek, nem fordulhatunk el korunk különleges munkájától — vagyis attól a munkától, hogy előkészítsük »a Menyasszonyt, a Bárány feleségét«. A Menyasszony azon van, hogy felkészítse magát; s épp a jelen pillanatban, amikor már az utolsó simításokat végzik díszein a menyegzőre való előkészületként, valamennyi tag szolgálatára szükség van ebben a mindennél fontosabb, mostani munkában.”
A szülőket erőteljesen arra sürgették, hogy vállalják Istentől kapott saját felelősségüket, azaz gondoskodjanak szellemi oktatásról gyermekeik számára. Nem buzdítottak külön a fiataloknak szóló vasárnapi iskolák látogatására. Nyilvánvaló volt, hogy a kereszténység által működtetett vasárnapi iskolák sok kárt okoztak. Azok a szülők, akik ilyen iskolába küldték gyermekeiket, gyakran úgy gondolták, hogy ez az elrendezés leveszi a vállukról a felelősséget, hogy vallásos nevelésben részesítsék őket. A gyermekek pedig — mivel nem a szüleiket tekintették az Istennel kapcsolatos oktatás elsődleges forrásának — ezért nem érezték indíttatva magukat arra, hogy úgy tiszteljék szüleiket és úgy engedelmeskedjenek nekik, ahogyan kell.
1892 és 1927 között azonban Az Őrtorony külön helyet szentelt arra, hogy kommentálja a „Nemzetközi vasárnapi iskolai leckék” alcím alatt megjelent szöveget, amely akkoriban nagyon népszerű volt sok protestáns egyházban. Ezeket a szövegeket hosszú évekig F. N. Peloubet kongregacionalista lelkész és segítői válogatták. Az Őrtorony a Bibliakutatóknak az Írásokból szerzett előrehaladott ismeretének nézőpontjából tárgyalta ezeket a szövegeket, a kereszténység hitvallásaitól mentesen. Azt remélték, hogy Az Őrtorony így talán utat talál majd néhány egyházba, hogy ily módon elmondhatják az igazságot, s talán néhány egyháztag elfogadja azt. Az eltérés természetesen nyilvánvaló volt, s ez feldühítette a protestáns papságot.
Elérkezett az 1918-as esztendő, s a maradék, vagyis a felkentek maradéka még mindig a földi színtéren volt. Összejöveteleiken a gyermekek száma is nagymértékben megnőtt. A gyermekeket gyakran hagyták játszani, míg szüleik tanulmányoztak. Ám a fiataloknak is meg kellett tanulniuk: „keressétek az igazságot, keressétek az alázatosságot: talán megoltalmaztattok az Úr haragjának napján!” (Sof 2:3). Ezért 1918-ban a Társulat arra buzdította a gyülekezeteket, hogy szervezzenek ifjúsági osztályt 8—15 éves gyermekek számára. Néhány helyen még előkészítő osztályok is voltak azok számára, akik túl kicsik voltak ahhoz, hogy az ifjúsági osztályba járjanak. Ugyanakkor ismét kihangsúlyozták a szülőknek a gyermekeik iránti felelősségét.
Ez más fejleményekhez vezetett. Az Aranykorszakban 1920-ban megjelent egy cikk „Ifjúsági bibliatanulmányozás” címen, amelyhez kérdések és írásszövegek tartoztak, ahol a választ meg lehetett találni. Ugyanabban az évben kiadták az Aranykorszak ABC-t; ez képekkel illusztrált füzet volt, amelynek segítségével a szülők megtaníthatták gyermekeiknek az alapvető bibliai igazságokat és a keresztény tulajdonságokat. Ezt a The Way to Paradise (A Paradicsomba vezető út) című könyv követte 1924-ben, amelyet W. E. Van Amburgh írt. Ez „a Biblia középfokú tanulói” számára készült. Egy ideig ezt használták a fiatalabbaknak szánt összejöveteleken. Ezenkívül Amerikában a „Fiatal Tanúk”-nak saját szántóföldi szolgálati elrendezésük volt. Svájcban fiatalok egy csoportja egyesületet alapított „Jehova fiataljai” néven a 13 és 25 év közöttieknek. Saját titkári hivataluk volt Bernben, és külön folyóiratuk Jehovas Jugend (Jehova fiataljai) címen, amelyet a Társulat szerkesztett és nyomtatott a Társulat berni nyomdájában. E fiataloknak saját összejöveteleik voltak, sőt még bibliai drámákat is előadtak a Volkshausban, Zürichben egy 1500 fős nézőközönség előtt.
Az történt azonban, hogy egy szervezet kezdett kifejlődni Jehova szolgáinak szervezetén belül. Ez nem járult hozzá az egységhez, ezért 1936-ban beszüntették. Ausztráliai látogatása alatt, 1938 áprilisában, J. F. Rutherford, a Társulat elnöke észrevette, hogy a felnőttek kongresszusától elkülönítve összejövetelt tartanak egy gyermekosztálynak. Azonnal intézkedett, hogy minden gyermeket hozzanak át a nagy kongresszusra, amely nagymértékben a hasznukra vált.
Ugyanabban az esztendőben Az Őrtorony áttekintette a gyülekezeti fiataloknak szánt külön osztályok ügyét. A tanulmány ismét hangsúlyozta azt a tényt, hogy a szülők felelősek oktatni saját gyermekeiket (Ef 6:4; vö. 5Mózes 4:9, 10; Jeremiás 35:6–10). Arra is rámutatott, hogy a Biblia sem nyújt példát arra, hogy a fiatalokat külön kellene választani ifjúsági osztályok révén. Ellenkezőleg, a szüleikkel együtt kellett jelen lenniük, hogy hallgassák Isten Szavát (5Móz 31:12, 13; Józs 8:34, 35). Amikor a tanulmányozási anyaggal kapcsolatban további magyarázatra volt szükség, ezt otthon a szülők megadhatták. A cikkek továbbá arra is rámutattak, hogy az ilyen elszigetelt osztályokra vonatkozó elrendezések tulajdonképpen hátráltatják a jó hír házról házra végzett prédikálását. Hogyan? Úgy, hogy a tanítók elmaradtak a szántóföldi szolgálattól, hogy felkészüljenek ezekre a tanórákra és levezessék azokat. Ezért valamennyi, fiataloknak szánt külön osztályt beszüntettek.
A mai napig megmaradt az a szokás Jehova Tanúi között, hogy az egész család együtt vesz részt a gyülekezeti összejöveteleken. A szülők segítenek gyermekeiknek felkészülni, hogy ők is megfelelő módon közreműködhessenek. Azonkívül egész sor kiadványról gondoskodtak a szülők számára, hogy otthon oktatásban részesítsék a fiatalokat. Ezek között találjuk a Children (Gyermekek, 1941); a Hallgass a Nagy Tanítóra! (1971); az Ifjúságodat tedd eredményessé! (1976); Az én könyvem bibliai történetekről (1978) és a Fiatalok kérdései — gyakorlatias válaszok (1989) című könyveket.
Felszerelni mindenkit, hogy tevékeny evangelizáló legyen
Amióta Az Őrtorony első számai megjelentek, olvasóit rendszeresen emlékeztették arra, hogy minden igaz kereszténynek kiváltsága és felelőssége hirdetni Isten szándékának jó hírét. A gyülekezeti összejövetelek segítettek, hogy szívüket és elméjüket felkészítsék erre a tevékenységre, azáltal hogy szeretetet fejlesztenek ki magukban Jehova és az ő szándékának megismerése iránt. Legfőképp azonban a Cedar Pointban (Ohio) 1922-ben megtartott kongresszus után kapott jóval nagyobb hangsúlyt az, hogy mi a teendő a szántóföldi szolgálatban, és hogyan vehetnek részt abban hatásosan.
A Bulletinf kifejezetten a szántóföldi szolgálatra vonatkozóan tartalmazott információkat; volt benne egy rövid bizonyságtevés, melyet akkor előfizetés-gyűjtésnek neveztek: ezt fejből megtanulták, és alkalmazták, amikor tanúskodtak az embereknek. Az 1923-as év során jórészt minden hónap elsején — mintegy ösztönzésként a Királyság bejelentésére tett egyesült erőfeszítésekhez — a szerda esti Imádati, Dicsőítő és Bizonyságtevő Összejövetel felét a szántóföldi szolgálattal kapcsolatos bizonyságtevésekre szentelték.
1926-ban már havonta tartottak olyan összejöveteleket, ahol a szántóföldi szolgálatot beszélték meg; ezeket Munkálkodók Összejöveteleinek nevezték. Azok voltak rendszerint jelen ezeken az alkalmakon, akik ténylegesen részt vettek ebben a szolgálatban. Ezeken az összejöveteleken megvitatták a tanúskodáskor alkalmazott módszereket, és terveket készítettek az elkövetkező tevékenységre. 1928-ban a Társulat sürgette a gyülekezeteket, hogy minden héten tartsanak ilyen összejövetelt. A következő négy éven belül a gyülekezetek kezdték Szolgálati Összejövetel néven nevezni a Bizonyságtevő (vagy Hirdető) Összejövetelt, a Társulat pedig mindenkit arra buzdított, hogy legyen jelen. A gyülekezetek már több mint 60 éve megtartják ezt a heti összejövetelt. Előadások, a hallgatóság bevonásával megtartott beszélgetések, demonstrálások és interjúk révén a keresztény szolgálat minden ágával kapcsolatban sajátos segítségről történik gondoskodás.
Az ilyen típusú összejövetelek minden bizonnyal nem a XX. századból származnak. Jézus maga részletes utasításokat adott tanítványainak, mielőtt kiküldte őket prédikálni (Máté 10:5—11:1; Luk 10:1–16). Később úgy építették egymást, hogy összejöttek, és elmesélték a szolgálatban szerzett tapasztalataikat (Csel 4:21–31; 15:3).
A korai években nem a rendszeres gyülekezeti összejöveteleken képezték ki a testvéreket a nyilvános beszédre. 1916-ban azonban már azt javasolták, hogy akik úgy érzik, rendelkeznek némi szónoki képességgel, azok maguk tarthatnak tanfolyamokat: talán egy vén jelenlétében, aki elnöklőként meghallgatja őket és tanácsokat ad az előadásaik tartalmának és módjának javítására. Ezek a találkozók, amelyeken csak a gyülekezet férfiai voltak jelen, később Próféták Iskolája néven váltak ismertté. Grant Suiter, visszaemlékezve az akkori napok eseményeire, ezt mondta: „Az építő bírálat, amelyet az iskolában kaptam, semmi sem volt ahhoz képest, amit otthon az apámtól kaptam, aki szintén eljött egy alkalommal, hogy meghallgasson engem, amint megpróbálok egy beszédet tartani.” Segítségül azok számára, akik igyekeztek előrehaladást tenni, a testvérek magánúton összeállítottak és kinyomtattak egy kézikönyvet, amely a beszédre vonatkozó útmutatásokat és különféle beszédvázlatokat tartalmazott. Idővel azonban e Próféták Iskolája abbamaradt. Az akkori idők különleges szükségleteinek kielégítése végett a teljes figyelem a gyülekezet minden tagjának felszerelésére összpontosult, hogy teljesen kivegye a részét a házról házra folytatott evangelizálásból.
Vajon lehetséges volt e növekvő nemzetközi szervezet minden tagját kellően felszerelni úgy, hogy ne csupán egy rövid tanúskodást adjon elő és bibliai irodalmat kínáljon fel, hanem hatásosan is beszéljen és Isten Szavának tanítója is legyen? Ez volt a célja annak a különleges iskolának, amely 1943-tól kezdődően jött létre Jehova Tanúinak valamennyi gyülekezetében. Jehova Tanúi világközpontjában már 1942 februárja óta működik ez az iskola. Hetente kaptak útmutatásokat, a tanulók előadásokat tartottak, és tanácsot kaptak azokra. Az első időkben csak férfiak tartottak előadásokat az iskolán, bár az egész gyülekezetet buzdították, hogy legyen jelen, készüljön fel a feladatokra, és működjön közre az áttekintésekben. 1959-ben a testvérnőknek is kiváltságukban állt beiratkozni, megtanulni a bibliai témák megvitatását, és előadni azt egymásnak.
A Watch Tower Society dél-afrikai fiókhivatala a következő jelentést tette az iskola hatásával kapcsolatban: „Ez a rendkívül jó intézkedés rövid idő alatt sikereket ért el; segített sok olyan testvérnek, aki úgy gondolta, hogy soha nem lesz nyilvános szónok; segített nekik nagyon hatásosnak lenni az emelvényen, és hatékonyabbnak a szántóföldön. Dél-Afrika minden részéről örömmel fogadták a testvérek Jehova ezen új gondoskodását, és nagy lelkesedéssel vezették be. Tették ezt némelyek a nyelv támasztotta óriási akadályok és tanulatlanságuk ellenére.”
A Teokratikus Szolgálati Iskola ma is egyik fontos összejövetele Jehova Tanúi gyülekezeteinek. Szinte mindenki, aki csak teheti, beiratkozik. Fiatal és idős, új Tanúk és olyanok, akik már sok tapasztalattal rendelkeznek, közreműködnek abban. Ez egy folyamatos oktatási program.
A nyilvánosság meghívása, hogy lásson és halljon
Jehova Tanúi semmilyen értelemben sem titkos társulat. Biblián alapuló hitnézeteik világosan ki vannak fejtve kiadványaikban, amelyek bárki számára elérhetők. Ezenkívül különleges erőfeszítéseket tesznek, hogy meghívják a nyilvánosságot összejöveteleikre, hogy ők maguk lássák és hallják, mi történik ott.
Jézus Krisztus személyes utasításokat adott a tanítványainak, de a nyilvánosság előtt is beszélt — tengerparton, hegyoldalon, zsinagógákban és a jeruzsálemi templom környékén —, ahol tömegek hallhatták (Máté 5:1, 2; 13:1–9; Ján 18:20). Ezt utánozva a Bibliakutatók már az 1870-es években kezdtek olyan összejöveteleket rendezni, ahol barátok, szomszédok és talán más érdeklődők előadást hallgathattak meg Istennek az emberiségre vonatkozó szándékáról.
Különleges erőfeszítéseket tettek arra, hogy ezeket az előadásokat olyan helyeken tartsák meg, amely megfelel a közönségnek. Ez osztálybővítési tevékenység néven volt ismeretes. Azok a gyülekezetek, melyeknek már elegendő alkalmas szónokuk volt, 1911-ben arra kaptak ösztönzést, hogy közülük néhányan menjenek el a környező városokba és falvakba, és rendezzenek összejöveteleket nyilvános termekben. Ahol erre mód volt, ott hat előadásból álló sorozatot rendeztek. Az utolsó előadás után a szónok megkérdezte a hallgatóságot, hányan érzik úgy, hogy érdekelné őket a rendszeres összejövetel bibliatanulmányozás céljából. Az első évben több mint 3000 ilyen előadást tartottak.
1914-től „A teremtés története képekben” című filmet is bemutatták a nyilvánosság előtt. A testvérek nem szedtek belépődíjat. Azóta más mozgófilmes és diavetítéses bemutatókat is tartottak. Az 1920-as évek kezdetétől a Watch Tower Society a rádiót használta fel igen nagy mértékben, ami lehetővé tette, hogy az emberek a saját otthonukban hallgassanak bibliai témájú előadásokat. Az 1930-as években aztán a J. F. Rutherford által tartott előadásokról hangfelvételeket készítettek, és az összegyűlt hallgatóság ezreinek lejátszották.
1945-ben már nagy számban voltak olyan nyilvános szónokok, akik a Teokratikus Szolgálati Iskolán kaptak oktatást. Az év januárjában a nyilvános összejövetelek jól összehangolt kampányát indították útjára. A Társulat gondoskodott nyolc időszerű előadásból álló sorozat vázlatairól. Röpcédulákon, néha pedig plakátokon tettek közzé hirdetéseket. A testvérek különleges erőfeszítéseket tettek, hogy a gyülekezetek rendszeres összejöveteleinek helyén kívül ezeket a nyilvános összejöveteleket olyan területeken is megtarthassák, ahol nem volt gyülekezet. A gyülekezet minden tagja részt vehetett ebben — akár az összejövetelek hirdetésével, akár személyes jelenlétükkel, akár úgy, hogy üdvözölték az újonnan jövőket, és válaszoltak a kérdéseikre. E különleges tevékenység első éve alatt 18 646 nyilvános összejövetelt tartottak az Egyesült Államokban, amelyeken összesen 917 352-en voltak jelen. A következő évben a nyilvános összejövetelek száma 28 703-ra emelkedett az amerikai szántóföldön. Kanadában pedig, ahol 1945-ben 2552 ilyen összejövetelt rendeztek, a következő évben már 4645-re emelkedett.
Jehova Tanúi gyülekezeteinek többségében a rendszeres heti összejöveteleknek ma már részét képezik a Nyilvános Összejövetelek. Ezeket előadás formájában tartják, amely alatt mindenkit arra buzdítanak, hogy keresse ki a kulcsfontosságú írásszövegeket, amikor ezek felolvasásra és megvitatásra kerülnek. Ezek az összejövetelek a szellemi oktatás gazdag forrásai a gyülekezetnek és az újaknak egyaránt.
Azoknak az embereknek, akik először vannak jelen Jehova Tanúi összejövetelein, gyakran kellemes meglepetésben van részük. Egy kiemelkedő zimbabwei politikus elment az egyik Királyság-terembe, hogy megnézze, mi folyik ott. Erőszakos természetű férfi volt, és szándékosan borotválatlanul és fésületlenül ment el. Arra számított, hogy a Tanúk majd elzavarják onnan. Ehelyett őszinte érdeklődést tanúsítottak iránta, és buzdították, hogy vegyen részt egy házi bibliatanulmányozásban. Ma alázatos és békés keresztény Tanú.
Milliók vannak olyanok, akik — miután részt vettek Jehova Tanúi összejövetelein — indíttatva érezték magukat, hogy ezt mondják: „Valóban köztetek az Isten!” (1Kor 14:25, K. f.).
Összejövetelre alkalmas helyek
Jézus Krisztus apostolainak napjaiban a keresztények gyakran tartották összejöveteleiket magánotthonokban. Némely helyen a zsidó zsinagógákban is beszélhettek. Efézusban Pál apostol két évig egy iskolai előadóteremben tartott előadásokat (Csel 19:8–10; 1Kor 16:19; Filem 1, 2). A XIX. század második felében a Bibliakutatók ehhez hasonlóan magánotthonokban gyűltek össze, néha templomok imatermeiben beszéltek és más olyan termekben, amelyeket ki tudtak bérelni. Voltak esetek, amikor megvásároltak olyan épületeket, amelyeket korábban más valláscsoportok használtak, és rendszeresen ezeket az épületeket használták. Ez volt a helyzet a Brooklyni Tabernacle és a Londoni Tabernacle esetében is.
De nem volt szükségük, és nem is akartak díszes épületeket az összejöveteleikhez. Néhány gyülekezet a célnak megfelelő épületeket vásárolt és hozott rendbe; mások új termeket építettek. 1935 után fokozatosan használatossá vált a Királyság-terem elnevezés, amelyet a gyülekezeti összejövetelek helyeinek megjelölésére használtak. Ezek általában vonzó, de nem hivalkodó külsejű épületek. Az építészet helyenként eltérő lehet, a cél viszont az, hogy az épület legyen praktikus.
Egységes oktatási program
A XIX. század második felében és a XX. század elején a szellemi növekedés és tevékenység tekintetében jelentős eltérés volt tapasztalható a gyülekezetek között. Egy nézeten voltak bizonyos alapvető hitnézetekben, amelyek elkülönítették őket a kereszténységtől. Ugyanakkor, míg a testvérek némelyike őszinte értékelést tanúsított azon eszközök iránt, amelyek által Jehova táplálta népét, addig másokat könnyen hatalmába kerített azon személyeknek a véleménye, akiknek határozott személyes nézetük volt a dolgokról.
Halála előtt Jézus azért imádkozott, hogy követői „mindnyájan egyek legyenek” — egységben Istennel, Krisztussal és egymással (Ján 17:20, 21). Ez nem kikényszerített egységet jelentett. Ez annak az egységes oktatási programnak az eredménye, amely válaszra talál a fogékony szíveknél. Amint azt régen megjövendölték: „Minden fiaid az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége” (És 54:13). Ahhoz, hogy teljes mértékben élvezhessék ezt a békét, mindannyiuknak meg kellett teremteni a lehetőséget, hogy hasznot meríthessenek abból az előrehaladó oktatásból, amelyről Jehova gondoskodott látható közlési csatornáján keresztül.
A Bibliakutatók évekig a Bibliai tanulmányok különböző köteteit és a Bibliát használták a beszélgetések alapjául. Amit ezek a kötetek tartalmaztak, az valóban szellemi eledel volt a megfelelő időben (Máté 24:45). Az Írások további vizsgálata Isten szellemének irányítása alatt azonban egyértelművé tette, hogy több mindent kell még megtanulniuk, és hogy Jehova szolgáinak nagy szellemi megtisztulásra van még szükségük (Mal 3:1–3; És 6:1–8). Azonkívül a Királyság 1914-ben történt létrejötte után sok prófécia gyors egymásutánban teljesedett be, s ezek rámutattak egy sürgős munkára, amelyben minden igaz kereszténynek részt kell vennie. Erről az időszerű, Írás szerinti információról rendszeresen gondoskodtak Az Őrtorony hasábjain keresztül.
Felismerve, hogy a gyülekezetekben nem mindenki merített hasznot ezekből a cikkekből, a Társulat néhány utazó képviselője azt javasolta a főhivatalnak, hogy minden gyülekezet rendszeres heti összejöveteleken tanulmányozza át Az Őrtoronyt. Ezt a javaslatot továbbították a gyülekezetek felé, és Az Őrtorony főcikkeinek tanulmányozásához mellékelt „Bereán kérdések” az 1922. május 15-i [ang.] számtól kezdődően rendszeres részévé váltak a folyóiratnak. A legtöbb gyülekezet hetente egyszer vagy többször tartott ilyen tanulmányozást, de hogy ténylegesen milyen mértékig tanulmányozták át a folyóiratban levő anyagot, az változó volt. Néhány helyen — mivel a tanulmányozás vezetője sokat beszélt — a tanulás akár két vagy több órán át is tartott.
Az 1930-as években azonban teokratikus szervezés váltotta fel a demokratikus eljárásmódokat. Ez nagy hatást gyakorolt arra, ahogyan Az Őrtorony-tanulmányozástg tekintették. Nagyobb figyelmet fordítottak a Társulattól jövő tanulmányozási anyag megértésére. Azok, akik személyes véleményük hangoztatására használták az összejöveteleket, és akik elutasították azon felelősségüket, hogy részt vegyenek a szántóföldi szolgálatban, fokozatosan elmaradtak. Türelmes segítséggel a testvérek megtanulták, hogyan csökkenthetik le a tanulást egy órára. Ennek eredményeként többen közreműködtek; az összejövetelek elevenebbek lettek. Az igazi egység szelleme is kezdte áthatni a gyülekezeteket, mely szellem azon a szellemileg tápláló programon alapult, amelyben Isten Szava volt az igazság irányadó mértéke.
1938-ban Az Őrtoronyt már mintegy 20 nyelven adták ki. Először minden angolul jelent meg. Rendszerint hónapokig, sőt talán egy évig sem volt elérhető más nyelveken, mivel időt vett igénybe a fordítás és a nyomtatás. A nyomtatási módszerek változásával azonban az 1980-as években Az Őrtorony egyidejűleg több nyelven történő kiadása valósult meg. 1992-ben a gyülekezetek már mintegy 66 különböző nyelven tudták tanulmányozni ugyanazt az anyagot ugyanabban az időben. Ily módon Jehova Tanúinak túlnyomó többsége világszerte ugyanazt a szellemi táplálékot veszi magához hetente. Egész Észak- és Dél-Amerikában, Európa legnagyobb részén, a Kelet számos országában, Afrikában sok helyen és szerte a világon számos szigeten Jehova népe a szellemi táplálkozás egyidejű elrendezését élvezheti. Ők együtt „egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben” (1Kor 1:10).
A gyülekezeti összejöveteleiken jelen levők száma jelzi, hogy Jehova Tanúi komolyan veszik összejöveteleiket. Olaszországban, ahol 1989-ben körülbelül 172 000 tevékeny Tanú volt, a hetenkénti összejöveteleken 220 458-an voltak jelen a Királyság-termekben. Ezzel ellentétben egy katolikus sajtóügynökség arról számol be, hogy az olaszok 80 százaléka vallja magát katolikusnak, ugyanakkor csak mintegy 30 százalékuk jár bizonyos rendszerességgel istentiszteletre. Arányait tekintve hasonló a helyzet Brazíliában is. Dániában 1989-ben a nemzeti egyház a lakosság 89,7 százalékát vallotta az egyházhoz tartozónak, de csak 2 százalékuk járt hetente egyszer templomba! Jehova Tanúit illetően Dániában a hetenkénti részvétel ugyanakkor 94,7 százalékos volt. Németországban az Allensbach Közvélemény-kutató Intézet 1989-es jelentéséből az derült ki, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban élő lutheránusok 5 százaléka, a katolikusoknak pedig a 25 százaléka jár rendszeresen templomba. Ugyanakkor Jehova Tanúi Királyság-termeiben a hetenként jelenlévők száma meghaladta a Tanúk számát.
A jelenlévők gyakran komoly erőfeszítést tesznek, hogy ott lehessenek. Az 1980-as években egy 70 éves kenyai asszony minden héten rendszeresen 10 kilométert gyalogolt, és átgázolt egy folyón, hogy eljusson az összejövetelekre. Egy koreai Tanú az Egyesült Államokban rendszeresen három órát utazott minden alkalommal — buszon, vonaton, hajón és gyalog —, hogy eljusson a saját nyelvén tartott összejövetelekre. Suriname-ban egy kis jövedelmű család egy egész napi keresetét költötte buszra hetente, hogy eljusson az összejövetelekre. Argentínában egy család rendszeresen 50 kilométert utazott, és a családi jövedelem egynegyedét arra költötte, hogy jelen legyen a bibliatanulmányozó összejöveteleken. Ahol a betegség némelyeket teljesen megakadályoz abban, hogy eljussanak a gyülekezeti összejövetelekre, ott gyakorta úgy intézkednek, hogy telefonon hallgatják az összejövetelt, vagy a programról készült magnószalagot hallgatják meg.
Jehova Tanúi komolyan veszik azt a bibliai tanácsot, hogy ne hanyagolják el a szellemi épülésre szolgáló együttléteket (Zsid 10:24, 25). És nem csak a helyi gyülekezeti összejöveteleiken vannak jelen. A kongresszusokon is, melyek évi eseményprogramjaik kiemelkedő részét képezik.
[Lábjegyzetek]
a Ezeket az összejöveteleket később Bereán Bibliatanulmányozó Köröknek nevezték az első századi bereaiak mintájára, akiket megdicsértek, mert ’készséggel tudakozták az írásokat’ (Csel 17:11).
b Tartalmuk miatt ezeket az összejöveteleket Imádati, Dicsőítő és Bizonyságtevő Összejöveteleknek is nevezték. Az ima fontosságára való tekintettel akkoriban azt javasolták, hogy háromhavonta egyszer tartsanak egy olyan összejövetelt, ahol csak imák és hálaadó énekek hangzanak el, de tapasztalatok nem.
c 1907-ben a Bereán tanulmányozási segédeszközöket átdolgozták, alaposan kibővítették és korszerűsítették. Mintegy 300 oldalas hasznos anyaggal bővült az 1908-as kiadásban.
d Olykor úgy utaltak rá, mint aminek a pászka az előképe, vagyis megemlékezés Jézus Krisztus haláláról, akit a pászkabárány árnyékolt elő, s akiről ezért az 1Korinthus 5:7 (Cs) úgy beszél, mint „pászkabárányról”. Az 1Korinthus 11:20 szerint ezt az Úr Vacsorájának is nevezik. Hogy felhívják a figyelmet arra, hogy ez egy évenkénti megemlékezés, ezért időnként az „Évfordulós Vacsora” elnevezéssel illették.
e Vesd össze: Az Őrtorony, 1891. március 33—34. oldal; 1907. március 15. 88. oldal; 1935. február 1. 46. oldal és 1948. február 1. 41—43. oldal [ang.].
f Már 1900 előtt elküldték a Suggestive Hints to Colporteurs (Hasznos tudnivalók kolportőröknek) című traktátust azoknak, akik jelentkeztek erre a különleges szolgálatra. 1919-től kezdődően jelentették meg a Bulletint, amely ösztönzésül szolgált a szántóföldi szolgálatra; először az Aranykorszak terjesztésére, később az evangelizálótevékenység valamennyi változatára.
g A Zion’s Watch Tower and Herald of Christ’s Presence (Sioni Őrtorony és Krisztus jelenlétének hírnöke) cím megváltozott, s 1909. január 1-jétől már The Watch Tower and Herald of Christ’s Presence (Az Őrtorony és Krisztus jelenlétének hírnöke) címen jelent meg. Az 1931. október 15-i számtól kezdődően a cím ez lett: The Watchtower and Herald of Christ’s Presence (Az Őrtorony és Krisztus jelenlétének hírnöke).
[Oldalidézet a 237. oldalon]
Összejövetelek, amelyek személyes közreműködést igényelnek
[Oldalidézet a 238. oldalon]
Nem pusztán elméleti filozófia, hanem kifejeződések, melyek megindítják a szívet
[Oldalidézet a 246. oldalon]
A család minden tagját arra buzdították, hogy együtt vegyenek részt az összejöveteleken
[Oldalidézet a 252. oldalon]
A szellemileg tápláló program egységesítése
[Oldalidézet a 253. oldalon]
A Tanúk komolyan veszik összejöveteleiket
[Kiemelt rész/képek a 239. oldalon]
A korai gyülekezetek
1916-ban a Bibliakutatóknak már mintegy 1200 csoportja volt világszerte
Durban, Dél-Afrika, 1915 (jobbra fent); Brit-Guyana (Guyana), 1915 (jobbra középen); Trondheim, Norvégia, 1915 (jobbra lent); Hamilton, Ont., Kanada, 1912 (alul); Ceylon (Srí Lanka), 1915 (balra lent); India, 1915 (balra fent)
[Kiemelt rész/kép a 240., 241. oldalon]
Jehova dicsérete énekkel
Miként az ókori izraeliták és maga Jézus is énekeket használt az imádatban, így tesznek Jehova Tanúi is a mai időkben (Neh 12:46; Márk 14:26). Miközben dicséretet zengenek Jehovának és értékelésüket fejezik ki munkái iránt, az ilyen éneklés elősegíti, hogy a bibliai igazságok hatást gyakoroljanak az elmére és a szívre.
Az évek folyamán sok énekeskönyvet használtak Jehova Tanúi. A szövegeket mindig korszerűsítették Isten Szavának előrehaladó megértésével összhangban.
1879: „Songs of the Bride” (A Menyasszony énekei)
(Krisztus menyasszonyának vágyait és reményeit kifejező 144 ének)
1890: „Poems and Hymns of Millennial Dawn” (A Millenniumi Hajnal költeményei és himnuszai)
(151 költemény és 333 himnusz, zenekíséret nélkül. Többnyire jól ismert írók munkái)
1896: A február 1-jei „Őrtorony”-t a „Zion’s Glad Songs of the Morning”-re (Sion vidám reggeli énekeire) szánták
(11 ének szövege zenekísérettel; a verseket Bibliakutatók írták)
1900: „Zion’s Glad Songs” (Sion vidám énekei)
(82 ének; sokat közülük egy Bibliakutató írt; kiegészítés a korábbi gyűjteményhez)
1905: „Millenniumi Hajnal himnuszai”
(Az 1890-ben kiadott 333 ének, ezúttal zenekísérettel)
1925: „Kingdom Hymns” (Királyság-himnuszok)
(80 ének zenével, főleg gyermekek számára)
1928: „Jehovát dicsőítő énekek”
(337 ének, a Bibliakutatók által írt új és régebbi himnuszok keveréke. A versekben nagyon ügyeltek arra, hogy szakítsanak a hamis vallás érzelgősségeivel és a teremtményimádattal)
1944: „Kingdom Service Song Book” (Királyság-szolgálati énekeskönyv)
(62 ének. Az akkori idők Királyság-szolgálatának szükségleteire alkalmazva. A szerzők vagy komponisták nevének feltüntetése nélkül)
1950: „Songs to Jehovah’s Praise” (Énekek Jehova dicséretére)
(91 ének. Ez az énekeskönyv már több időszerű témát dolgozott fel, és nélkülözte a régies nyelvezetet. Ezt 18 nyelvre fordították le)
1966: „Énekeljetek szívből zenekísérettel”
(119 ének, amely a keresztényi élet és imádat valamennyi területét felöleli. Az olyan zenét, amelyről tudták, hogy világi vagy hamis vallásos forrásból eredt, törölték. Az egész könyvről zenekari felvétel készült, amelyet széles körben használnak zenei kíséretként a gyülekezeti összejöveteleken. Néhány vokális válogatás is felvételre került. 1980-tól készülnek a „Királyság-dallamok” zenekari felvételei, amelyek lehetővé teszik, hogy otthon egyénenként is élvezhető legyen az építő zene)
1984: „Énekeljetek dicséretet Jehovának”
(225 Királyság-ének, amelynek szövegét és dallamát teljes egészében Jehovának a föld minden részéről származó önátadott szolgái készítették. Zenei kíséretül lemezfelvételek és hangkazetták is készültek)
A korai Házi Összejöveteleiken a Bibliakutatók dicsőítő énekeket is énekeltek. Az éneklés hamarosan kongresszusaik jellemzőjévé is vált. Néhányan reggeli előtt, a reggeli imádat részeként is elénekeltek egy éneket, amint az évekig szokás volt a Bible House-ban. Bár az éneklést a helyi gyülekezetekben 1938 körül szinte teljesen mellőzték, 1944-ben újra bevezették, és az ének továbbra is jelentős helyet foglal el Jehova Tanúi gyülekezeti összejövetelein és kongresszusi programjain.
[Kép]
Karl Klein kongresszusi zenekart vezényel 1947-ben
[Grafikon a 242. oldalon]
(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)
Krisztus halálának emlékünnepe
Tevékeny Tanúk
Jelenlevők
11 000 000
10 000 000
9 000 000
8 000 000
7 000 000
6 000 000
5 000 000
4 000 000
3 000 000
2 000 000
1 000 000
1935 1945 1955 1965 1975 1985 1992
[Kép a 243. oldalon]
Harold King, annak ellenére, hogy egy kínai börtönbe volt zárva, továbbra is megtartotta az Emlékünnepet
[Kép a 244. oldalon]
Ifjúsági bibliaosztály Németországban az 1930-as évek elején
[Kép a 244. oldalon]
Svájcban az 1930-as évek közepén Tanú fiatalok adták ki ezt a folyóiratot (lent), és nagy hallgatóság előtt bibliai drámákat adtak elő (amint az lent, középen látható)
[Kép a 247. oldalon]
„Bulletin” (1919—1935), „Director” (1935—1936), „Informátor” (1936—1956) és ma „A mi Királyság-szolgálatunk”, amely 100 nyelven jelenik meg — mindegyik rendszeres útmutatóval szolgált a Jehova Tanúi által egységesen végzett szántóföldi szolgálathoz
[Kép a 248. oldalon]
A Szolgálati Összejöveteleken elhangzó demonstrálások segítenek a Tanúknak, hogy javítsák személyes szántóföldi szolgálatukat (Svédország)
[Kép a 249. oldalon]
Egy kenyai fiatal Tanú tapasztalatra tesz szert azáltal, hogy édesapjának előadást tart a Teokratikus Szolgálati Iskolán
[Kép a 250. oldalon]
Jehova Tanúi gyülekezeteiben a Biblia tanulmányozására szolgáló anyag 1992-ben már egyidejűleg 66 nyelven jelent meg, és egyre több nyelven fog megjelenni