Július

A kiközösítéssel tulajdonképpen Jehova fegyelmezi a vétkest, ami neki is a javára válik, és mindenki másnak is. Ha esetleg valaki bírálja a döntést, az valószínűleg elfogult a vétkessel. Be kell látnunk, hogy nem ismerjük az ügy összes részletét. Ezért jól tesszük, ha bízunk benne, hogy a vének minden tőlük telhetőt megtettek, hogy figyelembe vegyék a bibliai alapelveket, és Jehovát képviselték, amikor meghozták a döntést (2Krón 19:6). Ha támogatod a vének döntését, azzal segíthetsz a családtagodnak, hogy visszatérjen Jehovához. Elizabeth ezt mondja: „Borzasztó nehéz volt, hogy nem tarthattuk a kapcsolatot a felnőtt fiunkkal. De a visszafogadása után a fiunk elismerte, hogy jogosan volt kiközösítve. Azt is elmondta, hogy sokat tanult a történtekből.” w21.09 28–29. o., 11–12. bek.

Ez az asszony biztosan örült volna, ha többet tud adományozni. De megtette, amit tudott, és ezzel a legjobbat adta Jehovának. Jézus biztos volt benne, hogy az Atyjának nagyon értékes volt az asszony adománya. Ebből levonhatunk egy fontos tanulságot: igazán boldoggá tehetjük Jehovát, ha a legjobbat adjuk neki, vagyis teljes szívünkkel és lelkünkkel szolgáljuk őt (Máté 22:37; Kol 3:23). Milyen megnyugtató erre gondolni, ha nem tudunk annyi időt és energiát szánni az imádatra, mint amennyit szeretnénk, legyen szó akár az összejövetelekről, akár a szolgálatról. Hogyan segíthetnél másoknak ezzel a történettel? Gondolj valakire, akit bátoríthatnál vele! Talán egy testvérnőnek, aki az idős kora miatt már nem tud annyit tenni a szolgálatban, és ezért lelkiismeret-furdalása van, vagy értéktelennek érzi magát, vigasztaló lehet ez a történet. w21.04 6. o., 17., 19–20. bek.

Jehova tudja, hogy mikor lesz itt a legmegfelelőbb időpont arra, hogy elpusztítsa ezt a gonosz világot. A türelme lehetővé teszi, hogy összegyűjtse a nagy sokaságot, amely most már több millió főt számlál. Ők mindannyian nagyon boldogok, hogy volt lehetőségük megszületni, megszeretni Jehovát, és az ő szolgálatát választani. Amikor Jehova végül megjutalmazza a szolgáit, akik mindvégig kitartottak, teljesen nyilvánvaló lesz, hogy milyen jó döntés volt ennyi ideig várnia. Bár Sátán rengeteg szomorúságot és szenvedést okozott már, Jehováról még mindig elmondhatjuk, hogy ő „a boldog Isten” (1Tim 1:11). Mi is megőrizhetjük az örömünket, miközben türelmesen várunk arra, hogy Jehova megszentelje a nevét, igazolja az uralkodási jogát, és megszüntesse a bajokat és a gonoszságot. Határozzuk el, hogy mindvégig kitartunk, és merítsünk vigaszt abból, hogy égi Atyánk is kitart! w21.07 13. o., 18–19. bek.

Az első században sokan nem hittek Jézusban. Számukra nem volt több, mint egy egyszerű ács fia. Továbbá Názáretből, egy jelentéktelennek tűnő városból származott. Még Nátánael is, aki Jézus tanítványa lett, először ezt mondta: „Jöhet valami jó Názáretből?” Lehet, hogy a Mikeás 5:2-ben levő prófécia jutott eszébe, ahol az van megírva, hogy a Messiás Betlehemben fog megszületni, nem pedig Názáretben. Ézsaiás próféta rámutatott, hogy Jézus ellenségei nem szentelnek majd figyelmet a Messiás származásával kapcsolatos részleteknek (Ézs 53:8). Ha az akkor élt emberek időt szántak volna arra, hogy utánajárjanak a tényeknek, megtudták volna, hogy Jézus Betlehemben született, és hogy Dávid király leszármazottja (Luk 2:4–7). Tehát Jézus pontosan abban a városban született, amelyről a Mikeás 5:2 jövendölt. De akkor mi volt a gond? Az, hogy az emberek elhamarkodottan alkottak véleményt, anélkül hogy minden tényt ismertek volna. Így aztán elvetették Jézust. w21.05 2–3. o., 4–6. bek.

A Bibliában olvashatunk olyan személyekről, akiket Jehova megáldott, mert elfogadták a tanácsot. Közéjük tartozott Jób is, aki istenfélő ember volt, de nem tökéletes. Amikor nagy nyomás nehezedett rá, bizonyos dolgokról tévesen gondolkodott. Emiatt nyílt tanácsot kapott Elihutól, és Jehovától is. Hogyan reagált erre? Ezt mondta: „Beszéltem ugyan, de olyasmikről, amiket nem értek ... visszavonom a szavaimat, és bánok mindent porban és hamuban” (Jób 42:3–6, 12–17). Alázatos volt, hallgatott Elihu tanácsára, pedig Elihu jóval fiatalabb volt nála (Jób 32:6, 7). Az alázat nekünk is segít, hogy megfogadjuk a tanácsot, még akkor is, ha egy tőlünk fiatalabb személytől kapjuk, vagy ha úgy érezzük, hogy nem volt jogos. Bizonyára mindannyiunknak van még mit fejlődni abban, ahogyan kimutatjuk a szellem gyümölcsét, vagy ahogyan a szolgálatot végezzük. w22.02 11. o., 8. bek.; 12. o., 12. bek.

Mindannyiunk felelőssége, hogy a gyülekezet szeretetteljes és békés hely legyen, olyan, ahol senki sincs magára hagyva. A kedves szavaink és tetteink nagyon sokat jelenthetnek másoknak. Te hogyan segíthetsz a gyülekezetedben azoknak, akiknek a családja nincs az igazságban? Legyél kezdeményező. Kedvesen üdvözöld azokat, akik újak a gyülekezetben (Róma 15:7). De ne érd be ennyivel, próbálj összebarátkozni velük. Őszintén érdeklődj felőlük, és igyekezz megérteni a gondjaikat. De ha valaki nem szívesen beszél az érzéseiről, ne legyél tolakodó. Anélkül, hogy faggatnád, tegyél fel tapintatos kérdéseket, hogy jobban megismerd őt. Például megkérdezheted, hogy hogyan került kapcsolatba az igazsággal. w21.06 11. o., 13–14. bek.

Micsoda megtiszteltetés, hogy egységesen szolgálhatjuk Jehovát, egy nyájként a pásztorunk vezetése alatt! A Szervezetten cselekedjük Jehova akaratát című könyv 165. oldalán ez áll: „Most, hogy magad is tapasztalod ennek az egységnek az előnyeit, felelősséged, hogy segíts a megőrzésében.” Ezért törekedjünk rá, hogy úgy lássuk a testvéreinket, ahogy Jehova. Az ő szemében mindannyian értékes kisgyermekek vagyunk. Te is így gondolkozol a testvéreidről? Biztos lehetsz benne, hogy Jehova észrevesz és értékel mindent, amit értük teszel (Máté 10:42). Szeretjük a testvéreinket és a testvérnőinket. Ezért „határozzuk el, hogy nem teszünk testvér elé olyasmit, ami a botlását okozza vagy elbuktatja” (Róma 14:13). Tartsuk többre magunknál a hittársainkat, és szívből bocsássunk meg nekik. Ne engedjük, hogy mások a botlásunkat okozzák, hanem „törekedjünk olyasmikre, amik elősegítik a békét, és amikkel építjük egymást” (Róma 14:19). w21.06 24. o., 16–17. bek.

Ha szorgalmasan tanulmányozzuk a Bibliát és a kiadványokat, és alkalmazzuk az ott kapott tanácsokat, egyre jobban fogunk hasonlítani Krisztushoz, és egyre közelebb kerülünk Jehovához. Jézus a királyságról szóló üzenetet egy aprócska maghoz hasonlította, amely fejlődésnek indul a fogékony emberek szívében. Ezt mondta: „a mag... kisarjad, és magasra nő, de hogy pontosan hogyan, azt [a magvető] nem tudja. A föld saját magától hoz termést fokozatosan, először a szárat, azután a kalászt, végül a teljes szemet a kalászban” (Márk 4:27, 28). Jézus a növények lassú fejlődésével azt szemléltette, hogy aki odafigyel a királyságról szóló üzenetre, az apránként halad előre a keresztényi életúton. És tapasztaljuk is, hogy amint a bibliatanulmányozóink egyre közelebb kerülnek Jehovához, lépésről lépésre változtatnak az életükön (Ef 4:22–24). Persze ne felejtsük el, hogy a növekedést mindig Jehova adja. w21.08 8–9. o., 4–5. bek.

A napiszöveg szavaiból megtudhatjuk, milyen szemléletmódra van szükségünk ahhoz, hogy megőrizzük az örömünket. Az olyan ember, aki „élvezi, amit lát”, elégedett azzal, amije van, illetve azzal, amit meg tud tenni. Aki viszont „a vágyai után jár”, mindig olyasmit szeretne, ami nem lehet az övé. Mit tanulhatunk ebből? Akkor leszünk boldogok, ha annak örülünk, amink van, és ha észszerű célokat tűzünk ki magunk elé. De talán kétségeid vannak afelől, hogy elégedett tudsz-e lenni a mostani lehetőségeiddel, hiszen ahogy telik az idő, a legtöbben újabb kihívásokra vágyunk. Pedig igenis lehetséges, hogy ne csupán elfogadd a helyzetedet, hanem még élvezd is azt. Az ilyen szemléletmód kialakításában sokat segíthet Jézusnak a talentumokról szóló példázata (Máté 25:14–30). w21.08 21. o., 5–6. bek.

Jehova szívből törődik „a megtört... emberekkel”. Azt szeretné, ha nemcsak a vének, hanem mindannyian éreztetnénk a drága juhocskáival, hogy mennyire szereti őket (Ef 5:1, 2). Ezt többek között úgy tehetjük meg, ha őszintén érdeklődünk irántuk. Emellett az is fontos, hogy alázatosan és szerényen viselkedjünk, és ne tereljük magunkra a figyelmet, mert azzal irigységet kelthetnénk másokban. Inkább használjuk arra a képességeinket és a tudásunkat, hogy bátorítsuk egymást (1Pét 4:10, 11). Sokat tanulhatunk abból, ahogyan Jézus bánt a követőivel. Ő volt a valaha élt legnagyobb ember, mégis „szelíd és alázatos” volt (Máté 11:28–30). Egyszerűen fogalmazott, és könnyen érthető szemléltetéseket használt, amikor tanított, így megérintette a hétköznapi emberek szívét (Luk 10:21). w21.07 23. o., 11–12. bek.

Keresd az alkalmakat, hogy beszélgethess az idősekkel. Az igaz, hogy már nem látnak olyan jól, lassabban tudnak mozogni, és halkabban beszélnek, de a szívükben még mindig fiatalok, és jó hírnevet szereztek Jehovánál (Préd 7:1). Ezért továbbra is bánj velük tisztelettel, és gondolj arra, hogy miért tartja Jehova értékes kincsnek őket. Kövesd Elizeus példáját! Ő ragaszkodott hozzá, hogy Illéssel maradjon az utolsó közös napjukon. Háromszor is ezt mondta neki: „Nem hagylak el” (2Kir 2:2, 4, 6). Ha őszintén érdeklődsz az idősek iránt, és kedvesen kérdezgeted őket, akkor biztosan szívesen mesélnek magukról (Péld 1:5; 20:5; 1Tim 5:1, 2). Például ilyen kérdéseket tehetnél fel nekik: „Amikor fiatalkorodban tanulmányoztad a Bibliát, téged mi győzött meg arról, hogy ez az igazság? Milyen dolgokat éltél át, amik közelebb vittek Jehovához? Szerinted mi a titka annak, hogy megőrizzük az örömünket Jehova szolgálatában?” (1Tim 6:6–8). Miközben elmesélik a történetüket, figyelmesen hallgasd meg őket. w21.09 5. o., 14. bek.; 7. o., 15. bek.

Amikor igyekszünk buzgón eleget tenni a parancsnak, hogy prédikáljunk, és tegyünk tanítvánnyá embereket, a Jehova iránti szeretetünket bizonyítjuk (1Ján 5:3). Emlékezz vissza, hogy miért kezdtél el házról házra prédikálni: azért, mert megszeretted Jehovát. De könnyű volt engedelmeskedni ennek a parancsnak? Mit éreztél, amikor először csöngettél be valahova? Valószínűleg a torkodban dobogott a szíved. De mindenképpen azt akartad tenni, amivel Jézus megbízott, és idővel már könnyebben ment a tanúskodás. És mi a helyzet a bibliatanulmányozásokkal? Félsz attól, hogy te is vezess egyet? Ha így van, akkor nyugodtan kérheted Jehovát, hogy erősítse benned azt a vágyat, hogy taníts másokat. Ő megadja majd a bátorságot, hogy felajánld valakinek a tanulmányozást. w21.07 3. o., 7. bek.

Az ókorban a rabszolgák bőrébe bélyeget sütöttek, amely mutatta, hogy ki a tulajdonosuk. Ehhez hasonlóan a mi időnkben is mindenkire nyomás nehezedik majd, hogy egy jelképes jelet viseljen a kezén vagy a homlokán. Akik viselni fogják ezt a jelet, azok egyértelműen kifejezik a gondolkodásukkal és a tetteikkel, hogy támogatják a politikai rendszert. Mi elfogadjuk majd ezt a jelet, azaz támogatjuk a politikai rendszert? Ha nem tesszük, akkor veszélyes helyzetbe kerülünk majd, és nehézségekre számíthatunk, hiszen a Jelenések könyve kijelenti: „Senki sem tud venni vagy eladni, akin nincs jel” (Jel 13:17). Ám nagyon is jól tudjuk, mit fog tenni Isten azokkal, akik elfogadják ezt a jelet (Jel 14:9, 10). Ezért mi inkább ezt írjuk a kezünkre: „Jehováé” (Ézs 44:5). Láthatjuk tehát, hogy mennyire fontos megerősítenünk a Jehova iránti hűségünket. Ha így teszünk, akkor Jehova szívesen elismeri majd, hogy hozzá tartozunk. w21.09 18. o., 15–16. bek.

Javunkra fordíthatjuk testvéreink segítségét a szolgálatban. Pál apostol megtanította Timóteusznak a prédikálási és tanítási módszereit, és arra ösztönözte, hogy másoknak is adja tovább azokat (1Kor 4:17). Mi is sokat tanulhatunk a tapasztalt hírnököktől. Ezenkívül, támaszkodjunk Jehovára. Minden alkalommal, amikor részt veszünk a szolgálatban, kérjük Jehova segítségét. Ha ő nem támogat minket a szent szellemével, nem lehetünk eredményesek (Zsolt 127:1; Luk 11:13). Az imáinkban legyünk konkrétak, például kérjük azt Jehovától, hogy vezessen el azokhoz, akik fogékonyak a jó hírre. Szánjunk időt a tanulmányozásra is. A Biblia arra ösztönöz minket, hogy győződjünk meg arról, hogy „mi Isten jó, elfogadható és tökéletes akarata” (Róma 12:2). Minél biztosabbak vagyunk benne, hogy tudjuk az igazságot Istenről, annál nagyobb meggyőződéssel tudunk beszélni róla másoknak. w21.05 17–18. o., 14–16. bek.

Lehet, hogy sokat fáradoztál és imádkoztál a bibliatanulmányozódért, de be kellett fejeznetek a tanulmányozást, mert nem fejlődött. És az is lehet, hogy még egy tanulmányozód sem jutott el a keresztelkedésig. Vajon ez a te hibád? Talán Jehova nem áldja meg a szolgálatodat? Ne feledjük, mitől lesz sikeres a szolgálatunk Jehova szemében! Jehova a szorgalmunkat és a kitartásunkat értékeli. Neki nem az számít, hogy hogyan reagálnak az emberek, hanem inkább az, hogy hogyan végezzük a szolgálatunkat. Pál ezt írta: „Isten nem igazságtalan, hogy elfelejtkezzen a munkátokról és a szeretetről, amelyet a neve iránt tanúsítottatok azzal, hogy a szenteknek szolgáltatok, és továbbra is szolgáltok” (Héb 6:10). Igen, amíg szeretettel és buzgón végezzük a Jehovától kapott munkánkat, addig nekünk is szólnak Pál apostol szavai a mai napiszövegben. w21.10 25. o., 4–6. bek.

Jézus kedvessége abból is látszott, hogy figyelembe vette a tanítványai eltérő képességeit és körülményeit. Tisztában volt vele, hogy nem várhatja tőlük, hogy mindannyian ugyanolyan feladatokat tudjanak ellátni, vagy hogy egyformán eredményesek legyenek a szolgálatban. De értékelte azt, hogy megteszik, ami tőlük telik. A talentumokról szóló példázat jól érzékelteti, hogy Jézus így gondolkodik. Ebben a történetben a rabszolgák ura mindegyik rabszolgájára „a maga képessége szerint” bízott feladatot. Két rabszolga szorgalmas volt, de eltérő mértékben tudták gyarapítani az uruk vagyonát. Ő mégis mindkettőjüket ezekkel a szavakkal dicsérte meg: „Jól van, jó és hű rabszolga!” (Máté 25:14–23). Jézus velünk is szeretettel és kedvesen bánik, hiszen figyelembe veszi, hogy nem egyformák a képességeink és a lehetőségeink. Értékeli, ha megtesszük, ami tőlünk telik. Kövessük a példáját! w21.07 23. o., 12–14. bek.

Dávid király nem mindig volt irgalmas. Amikor Nábál, aki durva és rossz természetű ember volt, tiszteletlenül beszélt Dávid embereivel, és nem volt hajlandó őket ellátni élelemmel, Dávid haragra lobbant, és elhatározta, hogy megöli őt és a háznépéhez tartozó összes férfit. De Nábál felesége, Abigail gyorsan közbelépett, és így visszatartotta Dávidot attól, hogy vért ontson (1Sám 25:9–22, 32–35). Dávid képes lett volna megölni Nábált és a háznépéhez tartozó férfiakat, mivel elöntötte a düh. Később pedig halálos ítéletet mondott ki a Nátán példázatában szereplő gazdag férfira. Ebben az utóbbi esetben felmerülhet bennünk, hogy hogy lehetett ilyen irgalmatlan egy egyébként jó érzésű ember. Gondoljunk arra, hogy Dávidot bűntudat gyötörte, mivel súlyos vétkeket követett el. Ebből azt tanulhatjuk, hogy ha valaki hajlamos túl szigorúan ítélkezni mások felett, az talán annak a jele, hogy eltávolodott Jehovától. w21.10 12. o., 17–18. bek.; 13. o., 20. bek.

A mai napiszöveg bibliaverséből azt tanulhatjuk, hogy igenis képesek vagyunk utánozni Jehovát a szentségben, sőt, ezt meg is kell tennünk. A tökéletlenségünk miatt úgy érezhetjük, hogy képtelenség eleget tenni ennek a felszólításnak. De maga Péter apostol is sok hibát követett el, mégis elmondhatjuk róla, hogy szent volt a viselkedése. A világban sokan úgy képzelnek el egy szent embert, hogy egyházi öltözetet visel, nagyon komor, és mindig ájtatos az arckifejezése. De mi sem áll távolabb az igazságtól! A Biblia azt mondja Jehováról, hogy ő „a boldog Isten”, illetve azok is boldogok, akik őt imádják (1Tim 1:11; Zsolt 144:15). Jézus elítélte azokat, akik ki akartak tűnni a ruházatukkal, és akik csak azért tettek jót, hogy mások lássák őket (Máté 6:1; Márk 12:38). Mi azt szeretnénk, ha a szentségről alkotott képünket az határozná meg, amit a Bibliából tanulunk. Tudjuk, hogy Jehova nagyon szeret minket, ezért sosem kérne tőlünk olyasmit, amit nem tudunk megtenni. w21.12 2. o., 1., 3. bek.

Az egyik legcsodálatosabb ajándék, amelyet Jehovától kaptunk az, hogy képesek vagyunk imádni őt. Úgy tudjuk bizonyítani a szeretetünket iránta, hogy „megtartjuk a parancsait” (1Ján 5:3). Az egyik parancsa az, amit Jézus mondott, hogy tegyük tanítvánnyá az embereket, és kereszteljük meg őket (Máté 28:19). Azt is elvárja tőlünk, hogy szeressük egymást (Ján 13:35). Ha engedelmeskedünk Jehovának, ő szívesen lát bennünket az imádóiból álló, világméretű családjában (Zsolt 15:1, 2). Bánjunk szeretettel másokkal! Jehova legfőbb tulajdonsága a szeretet (1Ján 4:8). Már akkor szeretett minket, amikor mi még nem is ismertük őt (1Ján 4:9, 10). Ha szeretünk másokat, azzal őt utánozzuk (Ef 5:1). Az egyik legjobb módja annak, ahogyan kifejezhetjük a szeretetünket az, ha segítünk az embereknek megismerni Jehovát, amíg még van erre idő (Máté 9:36–38). Ezzel lehetőséget adunk nekik arra, hogy majd ők is csatlakozzanak Jehova családjához. w21.08 5–6. o., 13–14. bek.

Mivel Jézus nagyon szereti az Atyját és az embereket, szívesen hozott áldozatokat érte, és értünk is (Ján 14:31). Amikor a földön élt, mindig kedvesen és irgalmasan bánt az emberekkel, még azokkal is, akik ellenségesek voltak vele. Ezenkívül sok időt szánt arra, hogy megossza másokkal az Isten királyságáról szóló jó hírt (Luk 4:43, 44). A szeretetének a legnagyobb bizonyítéka pedig az volt, hogy eltűrte, hogy bűnös emberek megkínozzák és megöljék. Készségesen vállalta a halált, és így lehetővé tette, hogy örökké éljünk. Nagyon szeretjük Jehovát, ezért átadtuk neki az életünket, és megkeresztelkedtünk. Ez a szeretet a mindennapokban arra kell, hogy ösztönözzön minket, hogy úgy bánjunk az emberekkel, mint ahogyan Jézus bánt. János apostol így hangsúlyozta ezt a gondolatot: „aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát” (1Ján 4:20). w22.03 10. o., 8–9. bek.

Nagyon sokat jelent nekünk és élvezetet nyújt, amikor Jehovával tölthetünk időt. De mivel sok a tennivalónk, nem olyan könnyű időt szakítanunk az imádkozásra, a Biblia olvasására vagy az elmélkedésre. Úgy érezhetjük, hogy az olyan kötelezettségek, mint a munkánk, a családunkról való gondoskodás vagy más szükséges tevékenységek egyszerűen kiszorítják az életünkből ezeket a dolgokat. Vannak olyan dolgok is, amelyek önmagukban nem rosszak, mégis észrevétlenül elrabolhatják azt az időt, amelyet a Jehovával ápolt kapcsolatunkra fordíthatnánk. Ilyen lehet a kikapcsolódás. Természetesen mindannyiunknak szüksége van arra, hogy egy kicsit lazítson. De ha túlságosan belemerülünk a kikapcsolódásba, akkor lehet, hogy már alig marad időnk Jehovára. Ezért figyelnünk kell rá, nehogy a szórakozás túl fontossá váljon számunkra (Péld 25:27; 1Tim 4:8). w22.01 26. o., 2–3. bek.

Amikor Jehova azt parancsolta az izraelitáknak, hogy szeressék az embertársaikat, nem arra gondolt, hogy csak az ugyanahhoz a rasszhoz vagy nemzetiséghez tartozó embereket kell szeretniük. Ez egyértelmű a 3Mózes 19:33, 34-ből. A bevándorlókkal úgy kellett bánniuk, mintha közülük valók volnának, és szeretniük kellett őket, mint önmagukat. Például, ugyanúgy meg kellett engedniük a bevándorlóknak a tallózást, mint a szegényeknek (3Móz 19:9, 10). A keresztények sokat tanulhatnak ebből a törvényből (Luk 10:30–37). Mit értünk ezalatt? A mai világban több millióan élnek bevándorlóként. Lehet, hogy a te közeledben is vannak ilyen emberek. Nagyon fontos, hogy tisztelettel és méltósággal bánj velük, legyen szó akár férfiakról, nőkről vagy gyerekekről. w21.12 12. o., 16. bek.

Minél inkább Jehovára támaszkodunk a jelenlegi körülményeink között, annál könnyebb lesz a jövőben is bíznunk benne. Például, a hitünket bizonyíthatjuk azzal, ha szabadságot kérünk a munkaadónktól a kongresszus miatt, vagy ha kérjük tőle, hogy változtasson a munkaidőnkön, hogy ott tudjunk lenni minden összejövetelen, és több időt tudjunk szánni a szolgálatra. De mi lesz velünk, ha emiatt elveszítjük az állásunkat? Bízni fogunk Jehovában, hogy ő gondoskodik majd az alapvető szükségleteinkről? (Héb 13:5). Akik a teljes idejű szolgálatban vannak, sokszor tapasztalták már, hogy Jehova támogatta őket a nehéz időkben. Ő sosem hagyja cserben a hűséges szolgáit. Jehovával az oldalunkon egyáltalán nem kell félnünk a jövőtől. Istenünk sohasem hagy minket magunkra, amíg az ő szolgálata a legfontosabb az életünkben. w22.01 7. o., 16–17. bek.

Hogyan teheti próbára a vénekbe vetett bizalmunkat az, ha valakit kiközösítenek? Tegyük fel, hogy a barátunkról van szó. Talán felmerül bennünk, hogy a vének nem voltak tisztában minden ténnyel, vagy hogy Jehova másként ítélte volna meg az ügyet. Mi segíthet, hogy helyesen gondolkodjunk? Tartsuk észben, hogy a kiközösítés egy Jehovától származó intézkedés, amely segít megvédeni a gyülekezet tisztaságát, és a vétkesnek is a javát szolgálja. Ha a bűnös a gyülekezetben maradna, fennállna a veszély, hogy másokra is romboló hatással lesz (Gal 5:9). Maga a vétkes pedig valószínűleg nem ismerné fel, hogy mennyire súlyos bűnt követett el, és nem érezne erős ösztönzést arra, hogy változtasson az életén és a gondolkodásán, és igyekezzen helyrehozni a kapcsolatát Jehovával (Préd 8:11). Biztosak lehetünk benne, hogy a vének nagyon komolyan veszik azt, amikor dönteniük kell valakinek a kiközösítéséről. w22.02 5. o., 13–14. bek.

A türelem és a kedvesség különösen akkor fontos, ha valaki eleinte elutasítja a Biblián alapuló tanácsot. Egy vénnek nem szabad ingerültté válnia, ha valaki nem fogadja meg azonnal a tanácsát. Imádkozhat a testvérért, aki tanácsra szorul. Kérheti Jehovát, hogy segítsen a testvérnek megérteni a tanács okát és alkalmazni a javaslatot. A testvérnek talán időre van szüksége ahhoz, hogy átgondolja, amit a vének mondtak neki. Ha a vének kedvesen és türelemmel adnak tanácsot, azzal megkönnyítik a testvérüknek, hogy megfogadja a javaslatot. Természetesen az is nagyon fontos, hogy a vének tanácsa mindig Isten Szaván alapuljon. Amikor tanácsot adunk, nemcsak az a célunk, hogy a testvérünk változtasson a viselkedésén, hanem az is, hogy örömet szerezzünk a szívének (Péld 27:9). w22.02 18. o., 17. bek.; 19. o., 19. bek.

Amikor erőt kérünk ahhoz, hogy helyt tudjunk állni egy próbában, vagy leküzdjünk egy gyengeséget, úgy érezhetjük, hogy Jehova nem elég hamar válaszol nekünk. Vajon mi lehet ennek az oka? Az őszinte imáinkat a hitünk bizonyítékának tekinti (Héb 11:6). De amikor kérünk tőle valamit, arra is kíváncsi, hogy mennyire vagyunk eltökéltek abban, hogy az akarata szerint éljünk (1Ján 3:22). Szóval, ha le akarunk küzdeni egy rossz szokást vagy egy gyengeséget, türelmesnek kell lennünk, és erőfeszítéseket kell tennünk az imáinkkal összhangban. Jézus is utalt rá, hogy talán nem minden imánkra fogunk azonnal választ kapni. Erre ösztönzött minket: „Állandóan kérjetek, és adnak nektek, állandóan keressetek, és találtok, állandóan zörgessetek, és megnyílik nektek az ajtó. Mert mindenki, aki kér, kap, és mindenki, aki keres, talál, és mindenkinek, aki zörget, megnyílik az ajtó” (Máté 7:7, 8). w21.08 8. o., 1. bek.; 10. o., 9–10. bek.

Hogy szilárdan meggyőződhess a Teremtő létezéséről, folyamatosan tanulmányoznod kell a Szavát (Józs 1:8). Foglalkozhatsz a próféciákkal és a Szentírás belső összhangjával. Ha időt szánsz rá, meg fog erősödni az abba vetett hited, hogy valóban egy bölcs és törődő Isten alkotott bennünket, aki leíratta a Bibliát (2Tim 3:14; 2Pét 1:21). Amikor Isten Szavát tanulmányozod, azt is megfigyelheted, hogy mennyire hasznosak a tanácsai. Például a Biblia már régóta arra figyelmeztet, hogy a pénz szeretete káros, és sok fájdalommal jár (Péld 28:20; Máté 6:24; 1Tim 6:9, 10). Egyértelmű, hogy a javunkra válik, ha megfogadjuk a Biblia figyelmeztetését, hogy ne szeressük a pénzt. Eszedbe jutnak még más hasznos bibliai alapelvek is? Minél inkább meggyőződsz arról, hogy a Teremtőnk tanácsai beválnak, annál szívesebben alkalmazod majd őket a mindennapokban, és így boldogabb lesz az életed (Ézs 48:17, 18; Jak 1:5). w21.08 17–18. o., 12–13. bek.

Ha már feletted is eljártak az évek, biztos lehetsz benne, hogy Jehova nem feledkezik el arról, amit eddig érte tettél. Buzgón hirdetted a jó hírt, és sok próbát kiálltál, még olyanokat is, amelyek nagyon megviseltek lelkileg. Hűségesen ragaszkodtál Jehova erkölcsi mércéjéhez. Kész voltál nagy felelősséggel járó feladatokat vállalni a gyülekezetben, és képeztél másokat. Mindig igyekeztél lépést tartani Jehova dinamikusan fejlődő szervezetével. Buzdítottad és támogattad a teljes idejű szolgákat. A hűséged megmelengeti Jehova szívét, és ő azt ígéri, hogy „nem hagyja el hűségeseit” (Zsolt 37:28). Neked is szólnak a következő kedves szavai: „hordozlak benneteket még akkor is, amikor megőszültök” (Ézs 46:4). De talán úgy érzed, hogy ma már nem sok hasznosat tudsz tenni Jehova szervezetében. Pedig igenis nagy szükség van rád! w21.09 3. o., 4. bek.

Jehova azért is irgalmas, mert páratlanul bölcs. A Biblia azt írja a felülről való bölcsességről, hogy „irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teli” (Jak 3:17). Jehova egy szerető szülőhöz hasonlóan tudja, hogy ha irgalmas a gyermekeihez, azzal jót tesz velük, mert így a tökéletlenségük ellenére is lehet reményük (Ézs 49:15). Éppen ezért Jehova a végtelen bölcsességétől indíttatva mindig irgalmat tanúsít, amikor csak lát rá alapot. Ám kiegyensúlyozott abban, ahogyan kimutatja az irgalmát, és soha nem válik engedékennyé. Tegyük fel, hogy egy keresztény szándékosan bűnös útra tér. Mi a teendő ilyenkor? Pál ihletés alatt ezt írta: „ne tartsatok kapcsolatot” vele (1Kor 5:11). Azokat, akik nem bánják meg a bűnüket, kiközösítik a gyülekezetből. Ez a lépés megvédi a gyülekezet hűséges tagjait, és lehetővé teszi, hogy Jehova szervezete tiszta maradjon. w21.10 9–10. o., 7–8. bek.

Az is része az imádatunknak, hogy adományokat adunk. Amikor az izraeliták részt vettek az ünnepeken, nem jelenhettek meg Jehova előtt üres kézzel (5Móz 16:16). A körülményeikhez mérten vinniük kellett magukkal valamilyen ajándékot. Ezzel kifejezhették az értékelésüket azért, ahogy az imádat meg volt szervezve. Mi is kifejezhetjük a hálánkat Jehovának azért, amit a hitünk erősítésére ad, ha anyagilag támogatjuk a helyi gyülekezetet és a világméretű munkát. Persze eltérő, hogy ki mennyit tud adományozni. Pál apostol ezzel kapcsolatban ezt írta: „A szívből fakadó adományok azok, amelyek igazán elfogadhatóak Istennek, mivel Isten azt akarja, hogy az ember azt adja, amit tud, és ne azt, amit nem tud” (2Kor 8:4, 12). Jehova nagyra értékeli a szívből fakadó adományainkat, még ha csekélyek is azok (Márk 12:42–44). w22.03 24. o., 13. bek.

A vének nem tudják a testvéreik összes problémáját megoldani, viszont azt elvárja tőlük Jehova, hogy törődjenek a juhaival, és védelmezzék őket. Mi segíthet a felvigyázóknak, hogy időt találjanak erre? Kövessék Pál apostol példáját, aki mindig kereste az alkalmat, hogy megdicsérje és bátorítsa a testvéreit. Igazán jó példát mutatott a véneknek azzal, hogy gyengéd szeretettel bánt másokkal (1Tessz 2:7). Biztosította a hittársait afelől, hogy ő is, és Jehova is nagyon szereti őket (2Kor 2:4; Ef 2:4, 5). Szívesen töltött velük időt, és a barátainak tekintette őket, amit azzal is kifejezett, hogy nyíltan beszélt nekik a félelmeiről és a gyengeségeiről (2Kor 7:5; 1Tim 1:15). De természetesen nem azért tette ezt, hogy magára terelje a figyelmet. Mindig arra összpontosított, hogy segítsen a testvéreinek. w22.03 28. o., 9–10. bek.