ESZTER

Egy zsidó, árva lány Benjámin törzséből, akinek a héber neve Hadassa ( jel.: ’mirtusz’); olyanok leszármazottja, akiket Jeruzsálemből deportáltak i. e. 617-ben Joákin (Jekóniás) királlyal együtt (Esz 2:5–7). Abihailnak, Márdokeus nagybátyjának volt a lánya (Esz 2:15). Márdokeus, az unokatestvére volt a gyámja, aki a perzsa király, Ahasvérus (I. Xerxész, i. e. az V. században) uralma idején ’a király egyik szolgája volt, és a király susáni palotájának a kapujában’ szolgált (Esz 2:7; 3:2). Miután Ahasvérus Vástit megfosztotta királynéi rangjától az engedetlensége miatt, megparancsolta, hogy gyűjtsék egybe az összes gyönyörű szűz lányt, hogy különleges szépítő masszírozásban és szépségápolásban részesítsék őket egy időre, és hogy a király választhasson közülük valakit Vásti helyébe királynénak. Eszter is azok között volt, akiket a király házába vittek, és Hégainak, az asszonyok őrzőjének a gondjaira bíztak. Márdokeus utasítására nem árulta el, hogy zsidó (Esz 2:8, 10). Ahasvérus uralkodásának a hetedik évében Esztert királynénak választották (Esz 2:16, 17). Mindvégig kapcsolatban maradt Márdokeussal, és figyelembe vette a tanácsait. Az ő nevében beszélt a királlyal, amikor Márdokeus feltárt egy király elleni összeesküvést (Esz 2:20, 22).

Ahasvérus király 12. évében az agágita Hámán, a legfőbb miniszter, eltervezte, hogy megsemmisít minden zsidót a birodalom 127 tartományában. Felhatalmazást kapott a királytól arra, hogy kiadjon egy rendeletet ennek végrehajtására (Esz 3:7–13). Eszter reagálva arra, amit Márdokeustól hallott, és megszívlelve a tanácsát, feltárta a királynak, hogy Hámán milyen gonosz tervet forralt ki. Hámán viselkedése tovább növelte a király dühét, aki aztán felakasztatta őt (Esz 4:7–7:10). A király Eszter kérésére kiadott egy másik rendeletet, amelyben felhatalmazta a zsidókat, hogy harcoljanak az életükért azon a napon, amelyre kitűzték a megöletésüket (Esz 8:3–14). A király határozata miatt, és mivel tartottak Márdokeustól, aki Hámán helyett lett a legfőbb miniszter, a birodalom kormányzói és tisztviselői segítettek a zsidóknak, hogy teljes győzelmet arassanak az ellenségeik felett (Esz 9.). Márdokeus arra utasította a zsidókat – amit Eszter is megerősített –, hogy a púrimot évenként ünnepeljék meg, amely szokást mind a mai napig megtartanak (Esz 9:20, 21, 29).

Bár Eszter könyvében nem szerepel Istennek a neve, Márdokeus és Eszter tetteiből nyilvánvaló, hogy mindketten az igaz Istennek, Jehovának voltak a hűséges szolgái. Eszter olyan tulajdonságokat mutatott fel, amelyből kiderült, hogy bízik Isten törvényében. „Szép alakú és szép külsejű volt” (Esz 2:7), de ami még fontosabb, az ékessége „a szív rejtett embere [volt] a csendes és szelíd szellem romolhatatlan öltözékében” (1Pt 3:4). Ezért talált kedvességre Hégai előtt, aki az asszonyok házának őrzője volt, sőt még a király előtt is. Számára nem a csillogó ékesség volt a fontos, éppen ezért „nem kért semmit azon kívül, amit Hégai. . . mondott neki” (Esz 2:15). Rendkívül tapintatos volt, és önuralom jellemezte. Alárendelte magát a férjének, Ahasvérusnak, tapintattal és tisztelettel közeledett felé olyan időben, amikor az élete és népének az élete veszélyben forgott. Csendben maradt, amikor bölcs volt hallgatnia, de bátran, félelmet nem ismerve szólt, amikor szükségessé vált, és mindezt a megfelelő időben tette (Esz 2:10; 7:3–6). Elfogadta az érett unokatestvérének, Márdokeusnak a tanácsát még olyankor is, amikor ezzel veszélybe került az élete (Esz 4:12–16). Szeretete és lojalitása a népe, vagyis a zsidók iránt – akik egyben Isten szövetséges népe voltak – jól látható volt akkor, amikor fellépett az érdekükben. (Lásd: MÁRDOKEUS 2.)