ÉSSZERŰSÉG

Az „ésszerűség”-nek fordított görög e·pi·ei·készʹ kifejezésre olyan jelentések adhatók meg, mint „illő, megfelelő; méltányos, igazságos, józan, türelmes, nem ragaszkodik a törvény betűjéhez; ezenkívül azt a figyelmességet fejezheti ki, amelynek köszönhetően valaki »emberségesen és ésszerűen« tekint »a tényekre egy helyzetben«” (Vine’s Expository Dictionary of Old and New Testament Words. 1981, 2. köt. 144–145. o.).

Az ésszerűség az égi bölcsesség egyik megkülönböztető jegye (Jk 3:17). A keresztény gyülekezetben kinevezett felvigyázókat ennek a tulajdonságnak kell jellemeznie (1Ti 3:2, 3). Ésszerűnek kell lenniük önmagukkal és másokkal szemben is, valamint ésszerűen kell tekinteniük a problémákra. A Szentírás minden keresztényt arra ösztönöz, hogy legyen ésszerű. Pál apostol ezt tanácsolta a filippieknek: „Ésszerűségetek [„rugalmasságotok”, Int] legyen ismertté minden ember előtt” (Fi 4:5). Titusz pedig arra kapott utasítást, hogy emlékeztesse a krétai keresztényeket: „legyenek ésszerűek [szó szerint: ’rugalmasak’]” (Tit 3:1, 2, Rbi8, lábj.). Ez különösen helytálló volt, mivel a krétai emberek úgy voltak ismertek, mint akik hazudozók, ártalmas vadállatok, dologtalan nagyevők (Tit 1:12).

Az 1Péter 2:18-ban a háziszolgák azt az utasítást kapják, hogy „rendeljék alá magukat tulajdonosaiknak minden illő félelemmel, nemcsak a jóknak és ésszerűeknek, hanem azoknak is, akiknek nehéz a kedvükre tenni”.