KAPZSISÁG

Szertelen, mohó vágy. A héber chá·madhʹ ige és a görög e·pi·thü·meʹó ige egyaránt azt jelenti, hogy ’vágyik; kíván’ (Zs 68:16; Mt 13:17). Ezek a szavak a szövegkörnyezettől függően olykor helytelen, önző vágyra is utalhatnak (2Mó 20:17; Ró 7:7). A görög ple·o·ne·xiʹa betű szerint azt jelenti, hogy ’többet bírás vágya’, és a Bibliában a „kapzsiság” és „mohóság” gondolatát hordozza (Ef 4:19; 5:3; Vida; Kol 3:5).

A kapzsiság a pénz szeretetében, a hatalom vagy nyereség utáni vágyban, illetve az étel, ital, szex vagy egyéb anyagi dolgok utáni telhetetlen sóvárgásban mutatkozhat meg. A Szentírás óva inti a keresztényeket e romboló jellemvonástól, és arra utasítja őket, hogy kerüljék annak társaságát, aki keresztény „testvérnek” nevezi magát, de kapzsi (1Ko 5:9–11). A kapzsi embereket a Biblia a paráznákkal, bálványimádókkal, házasságtörőkkel, a természetellenes célokra tartott férfiakkal, tolvajokkal, részegesekkel, szidalmazókkal és a zsarolókkal együtt említi, és akik kapzsik, azok általában tényleg ilyesmiket szoktak gyakorolni. Aki nem hagy fel a kapzsisággal, az nem örökli Isten Királyságát (1Ko 6:9, 10).

Elítélve a bolond beszédet és az ocsmány tréfálkozást, Pál apostol a következőkre szólít fel: „Paráznaság és bármiféle tisztátalanság vagy kapzsiság még csak ne is említtessék közöttetek”. Ez arra utalhat, hogy a keresztények között az ilyen szokások nemcsak hogy nem létezhetnek, de még csak beszélgetniük sem szabad róluk azért, hogy a testnek kedvezzenek (Ef 5:3; vö.: Fi 4:8).

Tettekben nyilvánul meg: A kapzsiság látható tettekben nyilvánul meg, amelyek jól tükrözik az illető helytelen és szertelen vágyait. Jakab, a bibliaíró rámutat, hogy amikor a helytelen kívánság megfogan, bűnt szül (Jk 1:14, 15). A kapzsi ember tehát a tettei alapján ismerhető fel. Pál apostol leszögezi, hogy aki kapzsi, az bálványimádó (Ef 5:5). Kapzsi vágyakozásában az ilyen személy a kívánt dolgot teszi istenévé, előbbre helyezve azt a Teremtő szolgálatánál és imádatánál (Ró 1:24, 25).

Elidegenít Istentől: A keresztények olyan világból jöttek ki, amely tele van mindenféle rosszal. Pál kiemeli, hogy az emberek nem csupán cselekszik a rosszat, hanem kapzsisággal törekednek rá, tehát kapzsi módon keresik azt. Akik ilyesmit gyakorolnak, azok „el vannak idegenedve az Isten szerinti élettől”. Akik viszont kereszténnyé válnak, azok felismerik, hogy Példaképük, Krisztus mentes volt ezektől a dolgoktól, ezért újjá kell alakítaniuk az elméjüket, és fel kell ölteniük az új, keresztényi egyéniséget (Ef 4:17–24; Ró 12:2). Mindamellett még mindig itt élnek a világ kapzsi emberei között, ezért vigyázniuk kell arra, hogy megőrizzék tisztaságukat mint világítótestek a világban (1Ko 5:9, 10; Fi 2:14, 15).

Ha egy férfi tisztességtelen nyereséget hajhászna, alkalmatlan lenne arra, hogy kisegítőszolga legyen a keresztény gyülekezetben (1Ti 3:8). Mivel ezeknek a férfiaknak példát kell mutatniuk a gyülekezetnek, logikus, hogy az alapelv a gyülekezet minden tagjára érvényes (1Pt 5:2, 3). Ennek a megállapításnak az igazsága külön hangsúlyt kap Pál kijelentésében, hogy ugyanis kapzsik nem öröklik Isten Királyságát (Ef 5:5).

Mohóság: A Keresztény Görög Iratokban egyazon görög szó felel meg a „kapzsiságnak” is, és a „mohóságnak” is. Jézus Krisztus rámutatott, hogy a mohóság beszennyezi az embert (Mk 7:20–23), és óvott tőle. Ez után az intelme után mondta el azt a szemléltetést, amely egy mohó, gazdag emberről szólt, aki a halála után már nem élvezhette, nem felügyelhette a gazdagságát, ráadásul siralmas állapotba is került, mert ’Isten szemében nem volt gazdag’ (Lk 12:15–21). A Biblia azt írja a keresztényeknek, hogy az életük „elrejtetett a Krisztussal”, és hogy ezért meg kell ölniük a testtagjaikat a mohóság, a káros kívánság és minden tisztátalanság dolgában (Kol 3:3, 5).