Megjövendölte-e a Biblia a jelenlegi hatalmi harcot?

AZ ERŐPOLITIKA évezredek óta megnyilvánult a világ színterén. az 1960-es évek végén és az 1970-es években azonban úgy tűnt, mintha háttérbe szorult volna, midőn a nemzetközi kapcsolatokban tapasztalható „új légkör” (melyet „enyhülés” néven ismernek) arra a hitre vezetett némelyeket, hogy a Kelet és Nyugat közötti alapvető ellentét kissé alábbhagyott. A jelenlegi események azonban azt mutatják, hogy a hatalmi harc egyáltalán nem a múlté.

Amerika önbecsülését komolyan megtépázta az iráni túsz-ügy, és ez a hazafiság újraéledését szította fel az Egyesült Államokban. Ezután következett Ronald Reagan megválasztása az Egyesült Államok elnökévé. Politikai programjának fő pontjai közé tartozik a Szovjetunió gyors katonai fejlődésének ellensúlyozása. Még az amerikai elnökválasztás előtt reagált erre Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió vezető egyénisége, nyomatékosan kijelentve: „Semmi kétség nem fér hozzá, hogy az Egyesült Államok soha nem tehet szert katonai fölényre.”

Alighogy megválasztották elnöknek Reagan urat, máris keményen visszavágott, azt állítva, hogy az enyhülés „egyirányú utca” volt, amelyet arra használt a Szovjetunió, hogy „saját céljait kövesse”. Annak a véleményének adott kifejezést, hogy a szovjet vezetőknek még mindig a „világforradalom” a célja és a tudósítások szerint azt mondta, hogy „az egyedüli erkölcs, amelyet elismernek az, ami támogatja az ő ügyüket; úgy értve, hogy fenttartják maguknak a jogot mindenféle bűn elkövetésére hajlandók hazudni, csalni céljuk elérése érdekében”. Moszkva azzal vágott vissza, hogy Reagan elnök támadását „értéktelen manővernek” nevezte. A francia Le Monde e szópárbajról szóló beszámolójában megállapította, hogy a használt hangnem „hidegháborús” volt.

A FEGYVERKEZÉSI VERSENY NEM SZÜNETEL

A Stratégiai Tudományok Nemzetközi Intézete szerint a Szovjetunió az 1970-es évek vége felé hatalmas nemzeti jövedelmének 11-14 százalékát fordította katonai kiadásokra, míg az Egyesült Államok 5 százalékát. Így az SZSZSZK ma előnyben van az USA-val szemben hadi felszerelésben. Több az interkontinentális ballisztikus lövedéke (noha nem több a gyújtófeje), tengeralattjáróról kilőhető ballisztikus rakétája, nukleáris és Diesel-meghajtású tengeralattjárója, nagyobbak a felszíni hajói (bár nem a repülőgép- és helikopteranyahajók), több a harcirepülője és tankja. Ezenfelül, 1980 decemberében 3 658 000 férfi és nő volt a szovjet fegyveres erők kötelékében, ugyanakkor 2 050 000 fő volt az USA haderő.

Reagan úr új közigazgatása ezt a helyzetet akarja orvosolni. Caspar Weinberger nemzetvédelmi miniszter az amerikai hadsereghez intézett első beszédében azt állította, hogy az ő feladata „Amerika újra felfegyverzése”. Mialatt a Szovjetunió becslések szerint jelenleg 165 milliárd dollárt költ évente fegyveres erőire, az Egyesült Államok reklámot akar csinálni az évi 157 milliárdos katonai költségvetésének állandó évenkénti növelésével, míg el nem éri a 250 milliárd dollárt 1984-ben.

Tekintettel Brezsnyev úr kijelentésére, hogy „az Egyesült Államok soha nem ér el katonai fölényt”, nyilvánvalónak látszik, hogy az SZSZSZK-nak is növelnie kell katonai kiadásait. Sőt, a két szuperhatalom szövetségeseitől (mint az Észak-atlanti Szövetség tagjaitól [NATO] és a Varsói Szerződés tagjaitól) is elvárják, hogy ugyanazt tegyék. Tehát a fegyverkezési verseny dühödten folytatódik!

A VILÁGHATALMAK FELVONULÁSA

A jelenlegi hatalmi harcban mindkét oldal elegendő fegyverrel rendelkezik az egész emberi faj sokszoros elpusztításához, beleértve azokat a férfiakat és nőket is, akik átadták magukat a Mindenható Istennek, Jehovának. Nem meglepő tehát, hogy Isten Szava, a Biblia beszél a jelenlegi helyzetről. Sőt mi több, megmutatja annak kimenetelét.

A Dániel bibliai könyve (2. és 7. fejezeteiben) bemutatja a világhatalmak sorrendjét egy nagy szobor különböző részeivel, valamint négy vadállattal szemléltetve azokat. Ezek képviselik a babiloni, méd-perzsa, görög és római világhatalmat, amely utóbbi az angol-amerikai világhatalomba nyúlik.a

Dániel próféciája a 11. fejezetben leírja két jelképes „király” küzdelmét a világhatalomért. Egyik az „északi király”, a másik a „déli király”; ez a világuralomért folyó párbaj pedig „a vég idején” éri el tetőpontját (40. vers). Kiket szemléltetnek ezek a „királyok”? Mi lesz a kimenetele a vetélkedésüknek? Ezeket a kérdéseket a következő cikkben tárgyaljuk meg.

[Lábjegyzet]