Miért kellett levelet írni az Efezusiakhoz?

„NAGY az efezusiak Artemisze!” El tudnál-e képzelni egy olyan színházat, amelyben huszonötezer néző is elfér, s amely zsúfolásig megtelt vallási fanatikusokkal, akik szüntelenül a fenti szavakat üvöltik két teljes órán át? Nos, pontosan ez történt! (Cselekedetek 19:28, 34).

Miért lángolt hát fel ez az izzó szenvedély? Ki volt Artemisz? Egyébként kik voltak az efezusiak? Ki küldött nekik levelet — és miért?

Egy régi vallási központ

Efezus az időszámításunk első századának egyik legjelentősebb városa volt. Lakosságát negyedmilliót meghaladó lélekszámra becsülték. A város abban az időben jómódú kereskedelmi és kulturális központ; de nem csupán a jólét, az enyhe éghajlat és a táj szépsége az, ami a tömegeket vonza. Efezus egyben az ókori világ egyik vallási központja, és oly hatalmas templommal dicsekedhet, amit a hét világcsoda közé sorolnak.

Artemisz, más néven Diána, pogány istennő volt, akit abban a nagyon szép kivitelű templomban imádtak, ahol a márványtömböket állítólag arannyal kötötték egymáshoz. Egyes alkalmakkor hétszázezer efezusi és távoli országokból való zarándok árasztotta el az utakat, amikor a „szűz istennőt” körmenetben vitték körül a városon. A termékenység sokemlőjű istennőjének ezüst képmásait igen nagy számban gyártották és árusították, ami igen jól jövedelmezett az efezusiaknak (Cselekedetek 19:24, 25).

Nos, ilyenfajta városba érkezett meg Pál, hogy a krisztusi hitet prédikálja az efezusiaknak. Maga Jézus Krisztus bízta meg őt azzal, hogy a „nemzetek apostola” legyen (Róma 11:13). Gyülekezet alakult Efezusban és gyors növekedésnek indult. Az új keresztények siettek megszabadulni képeiktől és a mágiával kapcsolatos könyveiktől (Cselekedetek 19:19). Mivel az új vallás ellenezte a képek használatát, az ezüstműves Demetrius szinte fellázította a népet, aminek következtében azt üvöltözték: „Nagy az efezusiak Artemisze!”

Az efezusi gyülekezetet lényegében Pál alapította, aki ezt a levelet írta. A gyülekezet főleg pogányokból, vagyis nem zsidókból állt (Efezus 3:1). Akik Efezusban keresztényekké lettek, ott hagyták a lealjasító imádati formát (Efezus 4:17–19).

A béke és az egység helyreállítása

Pál levelet írt Rómából az efezusiaknak, amikor börtönbüntetését töltötte i. sz. 60 vagy 61 körül (Efezus 1:1; 6:20). Levelének elején kijelentést tesz Isten nagyszerű szándékáról az egység és a béke helyreállítására vonatkozóan, ahogyan az Írások feltárják ezt a szándékot. Nos, e köré a mag köré épül fel a levél többi része.

Pál azt írta: „[Isten] megismertette velünk akaratának szent titkát. Ez az ő tetszésének megfelelően történt, amit ő magában elhatározott a kijelölt idők teljességének határán egy közigazgatás céljára, mégpedig, hogy Krisztusban egyesítsen minden dolgot, a mennyei dolgokat és a földi dolgokat” (Efezus 1:9, 10). Ahogyan itt látható, Isten akarata az volt, hogy helyreigazítson mindent, ami Sátán lázadása következtében lett helytelenné.

Pál szerette volna teljesen megértetni az efezusi pogányokból lett keresztényekkel, milyen kimondhatatlanul nagy kiváltság volt számukra, hogy ilyen bensőséges szerepet tölthettek be Isten akaratának megvalósulásában. Ezért a bevezető üdvözlések után nyomban rátér az efezusiak kiváltságos helyzetére. Ők olyan csoport tagjaivá lehettek, akiket Isten „a világ megalapítása előtt” kiválasztott, hogy együtt legyenek majd Krisztussal a mennyei Királyságban (Efezus 1:3–7).

Valóban nagy kiváltság volt a pogány efezusiak számára, akik egykor „idegenként” és ’Isten nélkül éltek a világban’, hogy most kilátásuk lehetett arra, hogy a zsidókkal együtt Krisztus társuralkodóivá legyenek majd Isten Királyságában. Ez volt az a „szent titok”, amire Pál többször is utal ebben a levélben, „hogy tudniillik a nemzetekből való emberek is társörökösök legyenek, egyazon test tagjai és velünk együtt részesei az ígéretnek Jézus Krisztussal egységben” (Efezus 2:11–13; 3:3–6).

Az Efezusiaknak írt levél tehát feltárja Jehova Isten azon szándékát, hogy egyetemesen vissza kívánja állítani az egységet és a békét. Amint Pál megírta, Isten akarata az, hogy „Krisztusban egyesítsen minden dolgot, a mennyei dolgokat és a földi dolgokat”. Csupán Sátán lázadása előtt létezett igazi egység az egész világegyetemben. Isten „közigazgatása”, vagyis az ő vezetése, intézése, igazgatása alatt azonban újra megvalósulhat az ilyen egység.

Ha megváltójukként fogadják el Krisztust, a „mennyei dolgok” — vagyis azok, akiket mennyei fiakként adoptál Isten — ’újra egybe lesznek gyűjtve a Krisztusban’. Isten szándéka szerint azonban el kell jönnie a megszabott időnek, amikor Isten „közigazgatásának” második mozzanata is megvalósul, tudniillik a „földi dolgok” egybegyűjtése. Ez Krisztusnak a királyi hatalomban való jelenléte idején következik be, amikor egybegyűjti „más juhait”, akiket földi életre szán mennyei Királysága alatt (János 10:16).

Tovább folytatva a témát, Pál rámutat, hogyan kell a békére és egységre törekedni mindazoknak, akik a „gyülekezetben” vannak, „amely az ő [Krisztus] teste” (Efezus 1:22, 23). Tehát nincs többé különbség zsidó és pogány, körülmetélt és körülmetéletlen között. Mindannyiuknak az egység és a béke érdekében kell munkálkodniuk (Efezus 2:11).

Pál tizenháromszor használja az „egység” szót ebben a levélben, vagyis többször, mint bármely egyéb levelében. A „béke” szót pedig nyolcszor használja, vagyis többször, mint bármely másik levelében, a Római levél kivételével. Jobban megérthetjük, mennyire szükséges volt az egységet és a békét hangsúlyozni, ha felfogjuk az éles ellentétet, amely évszázadokig fennállt zsidók és pogányok között (Cselekedetek 10:28). Pál Jézus döntő szerepét hangsúlyozza ebben a dologban. „Mert ő a mi békénk — mondja Pál aki eggyé tette a két részt és megsemmisítette a köztük levő falat [a Mózesi Törvényt], amely elválasztotta őket” (Efezus 2:14).

Munkálkodjunk a béke és az egység érdekében!

Pál levelének három utolsó fejezete leírja a különböző helyzeteket, és tanácsot ad az akkori efezusiaknak arra, hogyan lehet megvalósítani a békét és az egységet az akkori körülmények között. Nos tehát, hogyan lehet megvalósítani a békét és az egységet? Ehhez elengedhetetlenül szükséges a szeretet gyakorlása. Ezt Pál úgy hangsúlyozza, hogy tizenkilencszer használja a „szeretet”, „szeretett”, „szeret” és „szerető” szavakat, vagyis többször, mint bármely másik levelében! Ezért sürgetően felszólít minket, hogy ’egymást szeretetben elviselve igyekezzünk komolyan megőrizni a szellem egységét a béke egyesítő kötelékével’ (Efezus 4:2, 3).

Pál ezután leírja, miről gondoskodott Isten az egységes tevékenység érdekében. Amint mondja, Isten „adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pásztorokul és tanítókul . . ., míg eljutunk mindannyian a hitnek és az Isten Fia pontos ismeretének egységére”. Ezután Pál az emberi test egységes működésének példáját említi meg, aminek nagy szerepe van „a test növekedésében, hogy az felépítse önmagát szeretetben” (Efezus 4:11–16).

Ezért kerülni kell mindazt, ami megbontaná a békét és az egységet. Ide tartozik, ha valaki hamisat mond, szitkozódik vagy lusta, és romlott beszéd hagyja el a száját ahelyett, hogy jó és építő dolgokat mondana. Efezusban kimondottan lopásra buzdították az embereket, hiszen a tolvaj Artemisz templomába menekülhetett és elkerülhette a letartóztatást. Pál azonban azt mondja: „A tolvaj ne lopjon többé!” (Efezus 4:25–30).

Képzeld csak el, micsoda békét és egységet teremtene az, ha mindenki a gyakorlatban is megvalósítaná Pál következő intését: „Minden rosszindulatú keserűséget, haragot, dühöt, üvöltözést és gyalázkodó beszédet vessetek ki magatokból minden rosszasággal együtt! Hanem legyetek egymáshoz kedvesek, gyengéden együttérzők, készségesen megbocsátva egymásnak, amiképpen Isten is készségesen megbocsátott nektek Krisztus által” (Efezus 4:31, 32).

Paráznaság, tisztátalanság, mohóság, szégyenletes viselkedés, trágár viccelődés, iszákosság: mindez nemcsak az embertársainkkal kapcsolatos kellemetlenséghez vezet, hanem Isten nemtetszését vonja maga után. Ezért int minket Pál a következő módon: „Ne vegyetek részt többé velük [a nemzetekből való emberekkel] a gyümölcstelen cselekedetekben, amelyek a sötétség cselekedetei.” „Őrködjetek szigorúan afelett, hogy mi módon jártok, nem mint oktalanok, hanem mint bölcsek . . ., mert a napok gonoszak” (Efezus 5:1–20).

Pál leírja, hogy Krisztus példájának, valamint Isten Szava tanácsának követése elősegíti a családi békét. Azt is nyomatékkal aláhúzza, hogyan jöhetnek ki békességben egymással munkások és munkaadók, ha Isten iránti kötelességeikre gondolnak (Efezus 5:21–6:9). De nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy Sátán, az Ördög volt az első, aki megbontotta az egyetemes békét és egységet; ő pedig erősen ellene van annak, hogy a keresztények Isten akaratát cselekedjék. Ezért a keresztényeknek ’magukra kell ölteniük Isten teljes fegyverzetét’, hogy sikeresen visszaverhessék az Ördög és démonai támadását (Efezus 6:10–18).

Amikor az efezusi levél tartalmát vizsgáljuk, mi nagy hálával tartozunk Istennek, amiért ennek a levélnek megírására ihlette Pál apostolt! Levelét sok tudós dicsérte már. Egyikük szerint ez a levél „felöleli a maga tömörségében a keresztény vallás egész területét”. Nemcsak Isten nagyszerű szándékát tárja fel előttünk, tudniillik azt, hogy helyre akarja tenni mindazt, amit a világegyetemben mások elrontottak, hanem sok gyakorlati tanáccsal és intéssel is szolgál, amelyek segítenek nekünk úgy szolgálni Istent, hogy elnyerhessük örökké tartó kegyét és áldását.