Légy jelen az 1984-es Királyság-növekedés kerületkongresszuson!

SENKI sem tudja jobban, mint maga Jehova Isten, hogy földi szolgáinak mennyire nagy szükségük van nagy összejövetelekre. Ezért rendelte el, hogy ókori népe, Izrael, minden évben háromszor összegyülekezzen az általa kiválasztott helyen, Jeruzsálemben. Itt felolvasták nekik Jehova törvényét, buzdításban részesültek, és kétségkívül örvendtek egymás társaságában Jehova áldásának. (2Mózes 23:14–17; 34:23; 5Mózes 16:16, 17; 2Krónika 8:13.)

Az izraeliták azonban nemcsak ezekre az ünnepekre látogattak el, hanem rendkívüli alkalmakkor is összegyűltek, mint például, amikor Salamon király felavatta a templomot, ami egy tizennégy napos ünneppé vált, vagy amikor Jeruzsálem újjáépített falait avatták fel Nehémiás idejében. (1Királyok 8:65, 66; Nehémiás 12:27–43.)

Bibliai alapja van tehát annak, hogy Jehova modernkori tanúi mintegy száz éve, egészen pontosan 1879 óta nagygyűléseket tartanak. 37 éve van az ókori izraelitákhoz hasonlóan évi három kongresszusunk: két körzet- és egy kerületi, nemzeti vagy nemzetközi kongresszus.

Milyen lelkes beszámolókat kaptunk a legutóbbi „Királyság-egység” kerületkongresszusról!a A testvérek még sohasem érezték így világraszóló egységüket. Sok országban új csúcsot értek el a résztvevők számát tekintve. Például az afrikai Zambia, ahol 57 034 hírnök van, 417 122 résztvevőt jelentett 24 kongresszusról. Ez azt jelenti, hogy az ország minden 15. lakosára jutott egy résztvevő! Vajon nem arra indítanak-e az ilyen jelentések, hogy ellenállhatatlan vágyat érezzünk az ez évi „Királyság-növekedés” kongresszuson való részvételre?

Miért kell összegyűlni?

Miért szükséges, hogy szellemiségünk erősítésére három és fél napra összegyűljünk? Péter így int minket: „Mivel mindezek felbomlanak, micsoda személyiségeknek kellene lennetek szent viselkedésben és az isteni önátadás tetteiben, várva és élénken elmétekben tartva Jehova napját.” (2Péter 3:11, 12.)

Évről évre nőnek a kísértések és nyomások, amelyek el akarnak téríteni minket ettől a „szent viselkedés”-től. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a világ napról napra erőszakosabb, gonoszabb, züllöttebb, romlottabb, aljasabb és erkölcstelenebb lesz. A hírközlő eszközök — az újságok, a képes folyóiratok, a rádió, a mozi és a tv — minden oldalról ezt támasztják alá. Különösen azok érzik közülünk, hogy szellemiségük állandó támadásnak van kitéve, akiknek gyakran kell világiak társaságában lenni az életszükségletek megkeresése vagy egy képzettség elsajátítása érdekében.

És milyen nyomás nehezedik ránk, hogy eltérjünk az „isteni önátadás tettei”-től, vagy hogy abbahagyjuk kettős munkánkat, az Isten Királysága jó hírének prédikálását és keresztény tanítványok képzését! A fogyasztói társadalom arra kényszerít és csábít minket, hogy anyagiasakká váljunk; hogy időnk, energiánk és javaink még nagyobb részét használjuk fel az élet úgynevezett kellemes dolgainak megszerzésére, úgyhogy csak kevés idő marad a szent szolgálatra. A szórakoztató ipar még nagyobb veszélyt jelent ebben a tekintetben Isten népe számára. Okkal figyelmeztetett Jézus minket erre, amikor azt mondta: „Ügyeljetek magatokra, nehogy megnehezedjék szívetek a túl sok evés, ivás és az élet gondjai miatt, és hirtelen rátok jöjjön az a nap, mint egy csapda. . . . Őrködjetek tehát, és minden időben könyörögjetek, hogy megállhassatok az ember Fia előtt.” (Lukács 21:34–36.)

A „Királyság-növekedés” kongresszus programja úgy lett összeállítva, hogy Isten minden szolgájának segítséget nyújtson a Jehova igazságos alapelveivel összhangban levő élethez és ahhoz, hogy még jobban mint eddig fel legyenek készítve a Királyság prédikálására és a tanítványképzésre.

Már most készíts terveket!

Nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek a kongresszusok csütörtök délután kezdődnek, s három és fél napig tartanak. A szántóföldi szolgálatra ebben az évben péntek délután kerül sor. Ha a múlt évi csütörtök délutáni látogatottságot összehasonlítjuk a vasárnapiéval, fölvetődik a kérdés, hogy vajon nem tudnánk-e nagyobb erőfeszítést tenni annak érdekében, hogy jelen legyünk, amikor a kongresszus csütörtök délután megkezdődik. A tavalyi kongresszus egyik kiemelkedő pontja „A Jehovát dicsőítő zene” című előadás volt csütörtök délután. Ennek keretében nemcsak azt a felvillanyozó bejelentést hallhattuk, hogy új énekeskönyvünk lesz, hanem részleteket is hallhattunk kilenc gyönyörű énekből, amelyek érzékeltették, milyen lesz az új énekeskönyv. Milyen öröm lesz sokunk számára az eljövendő kongresszus négy napja folyamán együtt énekelni testvéreinkkel ebből az új angol énekeskönyvből!

Legtöbbünknek van minden évben szabadsága. Nem tudnák-e többen úgy tervezni szabadságukat, hogy az a kongresszust is magába foglalja? Vagy pedig nem tudnánk-e két napi bérünket feláldozni egy nagy szellemi lakoma kedvéért? Hondurasban néhány testvér elvesztette az állását, mert szabadságot kértek a kongresszus idejére. Egy testvérnő két napi szabadságot kért, hogy meglátogathassa a „Királyság-egység” kongresszust, de megfenyegették, hogy felmondanak neki. Egy ügyvéd, akinek a felesége testvérnő, meghallotta ezt, és a kongresszus után alkalmazta, mégpedig jobb munkabérrel, mint az addigi volt.

Az 1984-es Évkönyv szerint 30 000 spanyol és portugál testvér tette meg az utat Belgiumig egy kongresszus miatt, amikor náluk tilos volt nagygyűléseket tartani. Azt is olvashatjuk benne, milyen nehézségekkel kellett alaszkai testvéreknek megküzdeniük, hogy eljuthassanak a kongresszusokra. Egy szamoai testvér erőfeszítéseiről, aki a Fiji szigetén tartandó kongresszust akarta meglátogatni, a következőket olvassuk: „Nem volt már fiatal, hanem meglehetősen idős: erős sem volt, hanem beteg; lábai sem voltak egészségesek; azt se lehet mondani, hogy jó szemei voltak: egyik szemére vak volt. Ahhoz, hogy eljuthasson a kongresszusra, pénzre volt szüksége, a pénzért viszont kókuszdiót kellett szednie. Tizenötösével el kellett hordania két mérfölddel távolabbra, ahol le kellett szednie a hüvelyét, fel kellett törnie, és a belét kiteríteni száradni. Ezek után el tudta adni a kókuszdió húsát. „Négy hétig tartott, míg elég pénzt keresett az útra. Bárcsak mi is ilyen eltökéltek lennénk!

Szem előtt kell tartanunk azt is, hogy kongresszusaink nemcsak saját épülésünket szolgálják, hanem kívülállóknak is jó példát nyújtanak. Figyeld meg, mit írt például egy újságíró a Galaxias nevű görög folyóirat 1983 novemberi számában az athéni „Királyság-egység” kongresszusról. Miután alapos áttekintést adott minden nap programjáról, megjegyezte:

„Függetlenül attól, hogy az ember elfogadja-e Jehova keresztény tanúinak a hitnézetét vagy sem, kongresszusuk az ’Apollo’-stadionban nagy benyomást tett a látogatóra. . . . Senki sem tagadhatja, hogy hitük mélyen befolyásolja egyéni életüket, vagy más szavakkal, hogy élik is, amit hisznek. Bár buzgók, mégsem fanatikusak. Szeretik Istent, de szeretik az embereket is.”

Tegyenek meg Jehova összes keresztény tanúi — valamint az igazság és igazságosság más szeretői is — minden szükséges erőfeszítést, hogy jelen lehessenek a „Királyság-növekedés” kongresszuson, méghozzá elejétől végig!

[Lábjegyzet]