Eldöntötte-e már Isten a sorsodat?

SOKAN abban a meggyőződésben élnek, hogy Isten előre meghatározza valakinek a sorsát. Sőt azt vallják, hogy a Biblia támogatja ezt a meggyőződésüket.

Példának hozzák fel — többek között — Ézsau és Jákób esetét. Isten rájuk vonatkozó jövendölése akkor hangzott el, amikor ők még az anyaméhben voltak: „A nagyobbik szolgál a kisebbnek” (1Mózes 25:23, Ökumenikus fordítás). Isten azt is előre tudta, hogy Sámson, Jeremiás és Alámerítő János hatalmas munkát fog végezni szolgálatában (Bírák 13:3–5; Jeremiás 1:5; Lukács 1:13–17). Ez vajon azt jelenti, hogy ezek a személyek eleve elrendeltettek az örök üdvösségre?

És mit mondjunk Iskariótes Júdásról? A Szentírás már jóval Júdás születése előtt megjövendölte, hogy egy tanítvány elárulja Mesterét (Zsoltárok 41:9, [41:10, Károli]; 55:12, 13, [55:13, 14, Károli]). Sőt, azt mondja a Biblia, hogy Jézus Krisztus már „kezdettől fogva” tudta, ki fogja őt elárulni (János 6:64).

Mire lehet következtetni az előző pontok megvilágítása alapján? Csakugyan azt tanítja a Biblia, hogy Isten eleve elrendel egyeseket a megmentésre, másokat pedig az örök kárhozatra? Vajon Isten már eldöntötte a sorsodat?

Az eleve elrendelés — és az ebből származó bonyodalmak

Mielőtt a kérdésekre válaszolnánk, vizsgáljuk meg a predesztinációból származó bonyodalmakat! Ha ez a tan igaz lenne, ez annyit jelentene, hogy Isten már előre tudta az ember teremtése előtt, hogy Ádám és Éva el fog bukni, azt is, hogy ennek eredményeképpen háborúk, bűnözések lesznek, erkölcstelenséggel, elnyomással, hazugsággal, képmutatással, és betegséggel kiegészítve. Amikor Isten e szavakat kimondta: „Teremtsünk embert”, tulajdonképpen készakarva hozta mozgásba az összes gonoszságot! (1Mózes 1:26). Az pedig, hogy Ádám és Éva számára ilyen feltételek mellett kínálta fel az örök élet lehetőségét, csupa komédia lett volna, mint ahogy az a bibliai meghívás is, hogy „aki akarja, vegye az élet vizét ingyen”! (Jelenések 22:17).

A Biblia ezzel szemben azt mondja, hogy Jehova olyan Isten, aki „bővelkedik szerető kedvességben és igazságban” (2Mózes 34:6). Sohasem kínálna fel valamit valakinek, amiről eleve tudja, hogy az illető számára elérhetetlen. Jézus Krisztus ezt kérdezte: „Ugyan ki az közöttetek, aki ha kenyeret kér a fia, követ ad neki . . .? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?” (Máté 7:9–11, Ökumenikus fordítás). Ha tehát Isten jóval ezelőtt pontosan előre tudta, hogy kik nyerik majd el az örök üdvösséget és kik pusztulnak el örökre, miért mondja akkor a Biblia, hogy „Jehova türelmes irántatok . . . mert nem kívánja, hogy bárki is elpusztuljon, hanem azt kívánja, hogy mindenki bűnbánatra jusson”? (2Péter 3:9).

Az eleve elrendelés tana tehát a Bibliával homlokegyenest ellenkezőleg téves dolgot tanít Istenről. De kérdezhetnéd: ’Ha Isten jövőt tudó képessége nem korlátlan, vajon ez nem ássa alá Isten mindenhatói képességét?’ Egyáltalán nem! Titus 1:2. verse például azt mondja Istenről, „képtelen hazudni”. Ez vajon nem mond ellent mindenhatói képességének? Nem, inkább azt emeli ki, mennyire megbízható Isten ő.

Pál apostol a jövendölés képességével felruházott keresztényeknek ezt tanácsolta: „A próféták szellemi ajándékai álljanak a próféták ellenőrzése alatt. Mert Isten nem a zűrzavar, hanem a békesség Istene” (1Korinthus 14:32, 33). E prófétáknak tehát nem volt szabad össze-vissza beszélniük, hanem prófétai üzenetüket sorban kellett elmondaniuk. E célból önuralmat kellett gyakorolniuk. Ebből következik, hogy Isten is képes előretudó képességét szelektíven alkalmazni, vagyis akkor használni, amikor erre oka van, vagy ez valami miatt fontos. (Vö. 1Mózes 22:1, 12.)

Isten előretudása

40 évvel azután, hogy az izraeliták nemzetté szerveződtek, Isten megjövendölte, hogy megtörik majd a vele kötött szövetségüket. Ez az előretudás bizonyos alapokra támaszkodott, mivel az izraeliták mint nemzet, gyakran tanújelét adták lázadó és elégedetlenkedő hajlamuknak. Ezért mondhatta Isten: „Mert jól tudom, milyen a hajlamuk ma, mielőtt bevinném őket arra a földre, amelyre nézve megesküdtem” (5Mózes 31:20, 21). Ahogy egy hozzáértő építész előre meg tudja mondani, hogy egy rossz minőségű építőanyagból összetákolt ház össze fog omlani, Jehova képes volt előre látni, hová fog vezetni a nemzet útja. De az egyes egyének kedvezően is reagálhattak Isten prófétáinak a tanácsára és javukra fordíthatták azt. Persze az ellenkezőjét is tehették (Jeremiás 21:8, 9; Ezékiel 33:1–20).

Jézus Krisztus is megjövendölte az írástudók és farizeusok néven ismert vallásvezetők pusztulását (Máté 23:15, 33). De ez nem jelentette azt, hogy egyénileg minden egyes farizeus és írástudó sorsa a gyehenna-állapot. Ugyanis Pál apostol is egy buzgó farizeus volt! (Cselekedetek 26:4, 5).

Való igaz, Isten megmondta előre egyes személyek útját: például Jákóbét és Ézsauét. De ez nem eleve elrendelés volt. Ézsau és Jákób esetében Isten csupán azt tudta előre, hogy melyik nemzeti csoport leszármazottai fognak uralkodni a másik felett (1Mózes 25:23–26). Ebből még nem következett az, hogy örök sorsuk is rögzítve lett volna Isten részéről. Köztudott, hogy egy gyermek hajlamait és vérmérsékletét a genetikai tényezők szabják meg. Jehova tehát a még meg nem született Ézsau és Jákób génállományából olvashatott és megmondhatta, melyik fiú fog uralkodni a másikon. (Vö. Zsoltárok 139:14–16.)

Ugyanígy gyakorolta Jehova előretudását Sámson, Jeremiás és Alámerítő János esetében. Ez az előretudás azonban önmagában még nem volt garancia arra, hogy a szóban forgó személyek mindvégig hűségesek lesznek-e Istenhez. Isten például azt is előre megjövendölte, hogy Dávid egyik fiát Salamonnak fogják hívni, és ő fog neki templomot építeni (1Krónika 22:9, 10). Salamon, mindezek ellenére, élete utolsó napjaiban hitehagyó lett (1Királyok 11:4, 9–13).

De mit modjunk Iskariótes Júdásról? Vajon nem félreérthetetlenül meg lett jövendölve, hogy Jézust egyik tanítványa el fogja árulni? Így igaz, de a jövendölések nem konkrétizálták, ki lesz a tanítványok közül az áruló. És ha Jézus előre tudta volna, hogy Júdás fogja őt elárulni, ez mit jelentett volna? Azt, hogy Jézus maga is „részes” lett volna Júdás árulásában, hiszen ő választotta ki apostolául. (Vö. 1Timótheus 5:22.) Sőt Isten is cinkostárs lett volna, mivel Jézus Júdás kiválasztása előtt buzgón Jehovától kért imában bölcs útbaigazítást (Lukács 6:12–16).

Jehova előtt persze „nem ismeretlenek Sátán cselszövései”. (Vö. 2Korinthus 2:11.) Azt világosan tudta, hogy Sátán, az Ördög már korábban is felhasznált egy meghitt barátot az árulásra; például Akitófelt Dávid ellen. Eszerint tehát Sátán, és nem Isten „ültette el Iskariótes Júdás, Simon fia szívébe azt a gondolatot, hogy árulja el Mesterét”, Jézus Krisztust (János 13:2; 2Sámuel 15:31). Júdás nem állt ellene a sátáni kísértésnek, hanem engedett a bűnnek, amely elhatalmasodott rajta. Jézus, a bűnnek ebben a szakaszában, tudott olvasni Júdás szívében, és ekkor már meg tudta jövendölni, hogy el fogja őt árulni (János 13:10, 11). Jézus tehát nem a Júdással való megismerkedésének „kezdetétől”, hanem az árulóvá válás gondolatának megszületésétől „kezdve” tudta, hogy Júdás őt el fogja árulni (János 6:64).

Amit Isten előre tud

Isten előretudó képességét sohasem holmi szeszély szerint gyakorolta. Pál apostol ezt mondta felkent keresztény társairól: „Előre elhatározott minket ő [Jehova], aki minden dolgot akaratának tanácsa szerint működtet” (Efezus 1:11). Az ember bűnbeesése óta Istennek az a szándéka, hogy Királysága által igazolja nevét. E célból Isten olykor gyakorolta előretudó képességét. Például előre elrendelte, hogy Jézus Krisztus mellett Királyságában társörököseinek egy osztálya legyen, jóllehet az egyes egyéneknek hűeknek kellett bizonyulniuk, hogy ott lehessenek (2Péter 1:10, 12).

Ha ismerjük e tekintetben a Biblia világos tanítását, egészséges nézetünk lehet a jövőt illetően. Isten nem határozza meg előre sorsunkat. Inkább lehetőséget ad, hogy éljünk szabad akaratunkkal, amivel Jehova Isten megáldott minden „képmására” teremtett embert (1Mózes 1:27). Van tehát lehetőségünk arra, hogy bölcsen válasszunk, és teljes szívvel reagáljunk, amikor Isten felkínálja nekünk az örök életet (János 17:3).

[Kép a 4. oldalon]

Ha Isten előre tudta volna, hogy Ádám és Éva eleve bukásra van ítélve, az elébük helyezett örök élet kilátása mérhetetlen gúny lett volna Isten részéről

[Kép a 6. oldalon]

Mikor tudta Jézus, hogy Júdás el fogja őt árulni?