Bepillantás a hírekbe

Vajon a tudomány is vallás?

Michael Shallis a New Scientist-ben egy minap megjelenő cikkben védelmére kelt Fred Hoyle fizikusnak, akit nézetei miatt erősen bíráltak. Shallis szerint „talán Hoyle legnagyobb eretneksége abban áll, hogy bevezette azt a gondolatot, amely szerint a világegyetemnek — irányított működéséhez — kozmikus intellegenciára van szüksége”. Majd hozzáfűzi, hogy Hoyle felfogása szerint „ilyen intelligencia nélkül a világegyetemnek nem volna értelme”.

Bár Shallis azt tartja, hogy Isten létezése vagy a világegyetemben érvényesülő cél „metafizikai kérdés”, amellyel a tudomány nem foglalkozhat, de megjegyzi, hogy „a tudósok kollégáik miatt csak metafizikai dolgokról beszélhetnek, ha nem ismerik a célt, de az ellenkezőjéről semmit. Ez azt sugallja, hogy . . . a tudomány a metafizikai fogalom bevezetésével (megengedésével) maga is vallássá válik, és feltehetőleg ateista vallássá (ha ilyen vallása lehet egyáltalán valakinek)”.

A felsőbb hatalomba vetett hit tagadása olyan ember magatartásához hasonlít, aki a zsoltáros idézett szavai szerint ezt mondja: „Dölyfösségéből nem kutat a gonosz; minden gondolata ez: ’Nincs Isten’ ” (Zsoltárok 10:4; 19:1). Ezenkívül ez a magatartás azokban az elméletekben is visszatükröződik, amelyek szerint a világegyetem keletkezésének oka egyszerűen csak a puszta véletlen.

Pszichoszómatikus gyógyítás

Napjainkban a pszichoszómatikus gyógyítással kapcsolatban végzett számos tanulmány „a [gyógyításról vallott] hagyományos nézet teljes átalakulását jelzi, és ezt ’igazi forradalmi’ átalakulásnak jellemzik” — mondja a Medical World News. Például kifejezetten nagy érdeklődéssel vizsgálták, milyen az elme hatása a test immunrendszerére. A legújabb tanulmányok feltárják, hogy özvegyembereknek- és asszonyoknak élettársuk elvesztése után jelentősen csökkent a betegségekkel szemben való immunitásuk. Az immunitás csak akkor tért vissza a normális szintre, amikor a gyászoló alkalmazkodott új helyzetéhez, belenyugodott veszteségébe.

Egy három éve folyó tanulmány szerint azoknak a szívbetegeknek a gyógykezelésében, akik állítólag „vadul, agresszívan és versengve vezettek”, kimutatható volt, mennyire hatott az elme a szívre. Ha sikerült ezeket az embereket megtanítani a türelemre, vagy arra, hogy olyan időbeosztást kövessenek, amelyben jut idő az elmélkedésre és szeretteikre is, vagy ha el tudták oszlatni mindennapos ingerültségüket, akkor a szívinfarktus újbóli előfordulásának esélye két és félszer kevesebb lett, mint azoknál a férfiaknál, akik csak orvosi tanácsot kaptak és rendszeres tornát végeztek.

Ez a kutatás — többek között — megerősíti az ide vonatkozó szentírási kijelentéseket. Például a Biblia azt mondja: „A vidám szív a lgjobb orvosság”, és „a szelíd szív éltetője a testnek” (Példabeszédek 17:22, Ökumenikus fordítás; 14:30).