Amikor minden háború véget ér — Vajon megvalósítható?
„JÖJJETEK, lássátok Jehova tetteit, aki bámulatos dolgokat művel a földön. Háborúkat szüntet meg a föld széléig; íjat tör össze, lándzsát tördel szét, harci szekereket éget el tűzben” (Zsoltárok 46:8, 9, [46:9, 10, Károli]).
Az ihletett zsoltáríró szavai minden kor emberének a legőszintébb vágyát fejezték ki. Van-e olyan ember, aki ne vágyakozna arra, hogy többé ne legyen háború? Eddig azonban nem sikerült megtapasztalni a háborúk végét, bármennyire is szerettük volna meglátni, pedig sok erőfeszítés történt e célból. De nemcsak hogy nem sikerült kiküszöbölni a háborút, hanem történelmünk folyamán első ízben fordult elő, hogy oly pusztító és megsemmesítő jelleget öltött, hogy nemcsak az emberi civilizáció léte, hanem maga az élet is veszélyben forog.
A ránk leselkedő fenyegető veszélyre való tekintettel, kénytelenek vagyunk megkérdezni: Miért mondtak oly nyomorúságosan csődöt a háború kiküszöbölésére irányuló emberi erőfeszítések? Csakugyan elkerülhetetlenek a háborúk? És voltaképpen miért robbanak ki?
Miért mondtak csődöt az emberi erőfeszítések?
„Ha olyan helyen laknál, ahol nincs rendőrség, de mindenki puskát tart magánál, és állandóan attól retteg, hogy megtámadják, bizonyára sok lövöldözésre kerülne sor” — írja Gwynne Dyer, újságíró és hadtörténész. „Ilyen helyen és környezetben él a világ összes országa” — folytatja Dyer. „Nincs nemzetközi rendőrség, minden ország fegyverben áll és kész az erőszakra, de ennek az erőszaknak, amelybe minden ország belebonyolódik, egy speciális nevet adnak. Ez a háború.”
Igaz, hogy ez meglehetősen leegyszerűsített magyarázata a háborúnak, arra azonban jó, hogy megmagyarázza, mik azok az okok, amik miatt tulajdonképpen kirobban a háború. A háborúhoz mindenekelőtt kellenek harci eszközök, de kell egy bizonyosfajta hajlandóság is. Ezenkívül még fennáll a törvénytisztelet és rend hiánya abban a „környezetben”, amely jelen esetben maga a világ.
Will és Ariel Durant híres történészek szintén ezekre a fő okokra mutattak rá The Lessons of History című könyvükben, ahol ezt írták: „A jelenlegi nemzetközi jog és felfogás hiányossága miatt bármelyik nemzet készen áll az önvédelemre az adott pillanatban; és ha fontos érdekek forognak kockán, kénytelen minden olyan eszközt megragadni, amelyet szükségesnek lát létfenntartása érdekében. A nemzeti lét kockázatának fennforgása esetén még a Tízparancsolatról is kénytelen megfeledkezni.”
Ennek megfelellően a háború kiküszöbölésére irányuló erőfeszítés sikere vagy kudarca jórészt attól függ, mennyire sikerül az alaptényezőkön úrrá lenni. Hozott-e más sikert ezen a téren bármilyen emberi elképzelés, legyen ez akár a legnemesebb indíttatású is? Kezdjük a tények vizsgálatával!
A nemzetközi rend hiánya
A múltban sok erőfeszítést tettek olyan világszerv létrehozására, amely jogkörénél fogva rendszabályozhatná a nemzeteket, és fenntarthatna nemzetközi jogrendet. Az első világháború végén például létrehozták a Népszövetséget abból a célból, hogy megóvják a világot egy újabb nagy háborútól. Amikor a második világháború kitört, a Népszövetség szépen a feledés homályába merült. 1945-ben viszont felbukkant az Egyesült Nemzetek Szervezete, amelyet kereszténység papsága az egekig magasztalt, és az emberiség békéjének reménységeként üdvözölt. De mit mutat az ENSZ eddigi történelme? Megint csak a történelemhez megyünk válaszért: „Több mint 4 millió ember vett részt 42 különböző háborúban, forradalomban és polgári felkelésben. Ezekben a harcokban 1—5 millió ember vesztette életét” — közli a New York Times 1984-ben. Ma már kevesen tartják az ENSZ-t képesnek arra, hogy a háborúk és összetűzések kirobbanását megakadályozza. Létezése vajmi keveset számít a harmadik világháborútól vagy a nukleáris tömegpusztulástól való félelem eloszlatásában.
Tornyosuló és fokozódó feszültség
Az az ok, amiért az ilyen szervek — mint például az ENSZ — képtelenek a háború kiküszöbölésére az, hogy a világ egyetlen országa sem hajlandó lemondani nemzeti szuverenitásáról és jogairól. A nemzetközi felelősség és viselkedési normák alig érdeklik őket. Egyes nemzetek céljaik elérése érdekében minden lehetséges eszközt: tömegmészárlást, orgyilkosságot, emberrablást, bombamerényletet, stb. megengednek maguknak, ha ezt indokoltnak látják, miközben ártatlanok tömegei esnek áldozatul. Még a világ nagyhatalmai is gyakran a végletekbe hajszolják egymást, az önvédelem és a nemzeti érdekek jelszavának ürügyén. Meddig tűrik egymást ilyen oktalan és felelőtlen magatartás kíséretében? Hány falklandi, afganisztáni, grenadai és koreai 007-es ügyet kell még meglátni a világnak egy nagyobb katonai szembenállás nélkül? Nem nehéz belátnunk, hogy a háború kiküszöbölésének legfőbb akadálya a nemzetek nacionalizmusa és önredelkezési joga.
Állig fegyverben és ugrásra készen
Ma már köztudott, hogy a szuperhatalmak arzenáljaiban annyi atomfegyver halmozódott fel, hogy sokszorosan el lehetne velük pusztítatni az emberi életet a földről. De mit mondjunk a többi nemzetekről? Az Egyesült Nemzetek egyik kormányjelnetése szerint a világ fejlődő országai, jóllehet súlyos anyagi nehézségekkel küszködnek, mégis az utóbbi tíz évben több mint 230 milliárd dollárt költöttek a legkorszerűbb repülőgépek, rakéták és tankok vásárlására. És mi ennek a következménye? „Odáig jutottunk, hogy sok vásárlónak gondot okoz az új hadfelszerelés iránti felvevő képessége.” Ezek a nemzetek — ahogy a mondás tartja — szó szerint állig fel vannak fegyverezve. Az a tény, hogy kimondottan csak az úgynevezett hagyományos fegyverekkel rendelkeznek, inkább kedvet ad nekik és felbátorítja őket, hogy ilyen fegyverekhez nyúljanak.
Van-e ok a reményre?
A háború megszüntetésére irányuló emberi erőfeszítések többszöri kudarca azt a biblai igazságot hangsúlyozza, hogy „nem a földből való emberre tartozik az ő útja. Nem a járókelő emberre tartozik, hogy irányítsa lépteit” (Jeremiás 10:23). Bármennyire óhajtják is az emberek, hogy vége szakadjon a háborúknak, de sajnos maguk sincsenek tisztában azzal, hogy ez miként lehetséges. Mit mondjunk hát arról az ígéretről, amely szerint Isten „háborúkat szüntet meg a föld széléig”? Vajon ez csak azért adódott, hogy hiú reményt keltsen bennünk és megcsúfoljon bennünket? Távolról sem! Jehova így biztosít minket a szájából elhangzó ígéretéről vagy szaváról: „Nem tér hozzám üresen [ÚV.: eredmény nélkül]” (Ésaiás 55:11, Károli). Hogyan fog hát megvalósulni ez az ígéret? Milyen alapon hihetjük, hogy Istennek sikerülni fog az, amit az emberek eddig képtelenek voltak megvalósítani?