Ellenálsz-e az elégedetlenség szellemének?
A SZENTÍRÁS a panaszkodás szellemében tett morgásra vagy zúgolódásra elég korán felhívja a figyelmet (2Mózes 15:24). Az ilyen típusú mai zúgolódás megfigyelhető körülöttünk, és valóságos morajjá hangosodik fel. Azzal fenyeget, hogy elnyel minket, mert erős befolyást gyakorol ránk. A mögötte meghúzódó szellem gyakran panaszkodásban, olykor talán egy suttogó hangon elmondott elégedetlenséget, vagy meg nem elégedést tükröző mozgásban jut kifejezésre. Az igaz keresztényeknek ellent kell állniuk az ilyen zúgolódásnak. Hogyan állhatunk ellen az elégedetlenkedés szellemének?
Hogyan kezdődött?
Vannak körülmények, amik miatt jogosan lehetünk elégedetlenek. Érthetően, a „Szodoma és Gomora felől jött hangos panaszkiáltás” (1Mózes 18:20, 21). A jogosulatlan panasz vagy zúgolódás az elégedetlenségben gyökerezik. Ezt az elégedetlenséget maga az Ördög szította, aki „félrevezeti az egész lakott földet” (Jelenések 12:9). Éden kertjében olyan helyzetet alakított ki, amely először Évában, majd Ádámban keltett elégedetelenséget (1Mózes 3:1–7). Azóta Sátán igen nagy sikerrel teremtett olyan helyzeteket, amelyek kedvező táptalajt jelentettek az elégedetlenségnek.
Az édeni lázadás után évszázadokkal később, Jehova azzal szerzett hírnevet magának, hogy megszabadította az izraelitákat Egyiptomból és nemzetté szervezte őket (2Mózes 9:16). Vajon hálásak maradtak az izraeliták Megszabadítójuknak? A pusztai vándorlás negyven éve alatt több ízben is fellázadtak Jehova ellen, olykor nyíltan, olykor közvetett módon, mint például Mózest és Áront okolván bajaikért. Egy esetben Jehova ezt kérdezte: „Meddig zúgolódik ellenem ez a gonosz közösség?” (4Mózes 14:26, 27; 2Mózes 16:2, 7). Az elégedetlenkedés szelleme elválaszthatatlanul végigkísérte az ősi Izraelt egész történelme során (Ezékiel 18:25).
Háborgás az élet körülményeinek alakulása miatt
Tökéletlenségünk folytán természetesen a körülményeket felhozhatnánk oknak a panaszkodásra, csak nem volna helyes. Az igaz Jób átélt rettenetes szenvedése miatt annyira boldogtalannak érezte magát, hogy megátkozta születése napját (Jób 3:1–3). Ezek szerint a magukat keresztényeknek valló emberek is elégedetlenek lehetnek életsorsukkal? Ez lehetséges, mint ahogy egyesekkel ez már megtörtént.
Az első századi keresztény gyülekezetekbe belopakodó „istentelen férfiakra” utalva, Judás tanítvány ezt írta: „Ezek zúgolódók, a sorsuk miatt panaszkodók, akik saját [erkölcstelen, aljas] vágyaik szerint járnak el, és szájuk öntelt szavakat szól, miközben személyiségeket tisztelnek saját előnyük végett” (Judás 3, 4, 16). Ha hűséges keresztények szeretnénk maradni, akkor el kell határolnunk magunkat ezektől a zúgolódóktól. Elégedetlenség helyett, mennyivel jobb, ha Jehova szolgáiként az ő áldásaira várunk, és megőrizzük az ő helyeslésével együttjáró szellemi állapotunkat! (Galata 6:18).
A testvérek és társaink ellen
Jehova szolgáinak egymás iránti szeretetből fakadó együttműködésre kellene törekedniük. Az elégedetlenkedés hátrányos lehet a másokkal való jó kapcsolat kialakításában is. A levita Kóré és társai zúgolódtak Mózes és Áron ellen, és a versengés szellemét juttatták kifejezésre. Mivel Jehovának felettébb nem tetszett ez a viselkedés, a zúgolódokat halállal büntette (4Mózes 16. fejezet).
Évszázadokkal később, János apostol említést tesz egy pozícióra törő Diotrefeszről, aki „gonosz szavakkal fecsegett róla”. János azt tervezte, hogy nyíltan beszél e zúgolódóval, ha sikerül eljutnia abba a gyülekezetbe (3János 9, 10).
Résen kell tehát lennünk, nehogy elégedetlenkedjünk vagy zúgolódjunk a gyülekezeten belüli kiváltságaink miatt. Például helyes, ha elfojtjuk az elégedetlenséget magunkban és nem adunk hangot neki olyan esetben, amikor olyan személyt neveznek ki egy bizonyos felelősség ellátására, akiknél magunkat sokkal alkalmasabbnak találtuk volna. Lehet, hogy nincs igazunk. Ezért semmiképpen sem volna helyes, ha Kóréhoz és Diotrefeszhez hasonló szellem jellemezne bennünket.
Keressük a bibliai ellenszert
Tökéletlenségünk, valamint ilyen feszültségekkel terhes világban való életünk folytán, valamennyien lehetünk olykor-olykor elégedetlenek. Ezért van szükségünk segítségre, és a Szentírás azt mutatja meg, hogyan lehet leküzdeni az elégedetlenkedés szellemét és a panaszkodásra való hajlamot.
Alapvető pont felismerni azt, hogy a zúgolódást nem helyesli Jehova, mert egyrészt hithiányról, másrészt Isten iránti szeretetlenségről tanúskodik. Pál így figyelmeztetett: „De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük [az izraeliták közül] némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal” (1Korinthus 10:10, Ökumenikus fordítás; 4Mózes 14:35–38). Pál még ezt is írta: „Zúgolódás és vitatkozás nélkül tegyetek mindent” (Filippi 2:14). Valójában hogyan is tudhatná valaki tiszta szívvel „a boldog Istent” szolgálni, ha ajkáról folyton csak zúgolódó szavak ömlenének? (1Timótheus 1:11). Az is szükséges számunkra, hogy megtanuljuk, mi Jehova nézete bizonyos kérdésekben, és bizalommal kell lennünk az iránt, hogy ő képes megelégedetté és boldoggá tenni bennünket. Ne felejtsük el azt sem, hogy az öröm Isten szent szellemének egyik gyümölcse (Galata 5:22, 23).
Az elégedetlenség szelleme kialakulásának úgy tudjuk útját állni, ha tisztában vagyunk azzal, hogy jelen életünk állandó változásoknak van alávetve. Ebből az is következik, hogy bármi, ami panaszra adhatna okot, egy idő után biztosan megszűnik, tehát időleges. (Vö. 2Korinthus 4:17.) Ez a tudat örömmel kellene hogy eltöltsön bennünket mindenkor Jehova szolgálatában. Ahelyett tehát, hogy aggodalmaskodnánk és elégedetlenkednénk amiatt, hogy „mit együnk, vagy mit igyunk, vagy mibe öltözködjünk”, inkább „elégedjünk meg ezekkel” (1Timótheus 6:8). Milyen szívet vidító tudat az, amiről Jehova biztosít bennünket: „Nem hagylak el és semmiképpen sem hagylak cserben.” Mennyei Atyánk gondviselésébe vetett biztos és szilárd hittel, ne panaszkodjunk tehát életkörülményeink alakulása miatt, hanem „érjük be azzal, amink van” (Zsidók 13:5).
Tartsuk emlékezetünkben áldott helyzetünket
Olykor nem vagyunk megelégedve az életben elért sikereinkkel. Ha ez a helyzet a te esetedben is, gondolj arra, milyen volt a korábbi állapotod, és most milyen kiváltságos helyzetben vagy: élvezheted az igaz keresztények között meglevő szellemi paradicsom állapotát. (Vö. 2Korinthus 12:1–4.) Krisztus felkent követői ’a sötétségből kihívattak Isten csodálatos világosságára’. Társaik, a „nagy sokaság” tagjai, szintén élvezik az igazság csodálatos világosságát, és nagyszerű kilátásoknak örvendenek (1Péter 2:9; Jelenések 7:9–14). Nem kellene-e hát különösen boldogoknak és elégedetteknek lennünk, ha élvezhetjük ezt a szellemi világosságot, és kiváltságunk az is, hogy ismerhetjük és szolgálhatjuk Jehova Istent és Királyunkat, Jézus Krisztust?
Mi egy igazi nemzetközi testvériséghez tartozunk, egy olyan közismert szervezethez, amelyet Jézus Krisztus irányít a „hű és értelmes rabszolgán” keresztül. Ez a világraszóló testvériség cselekszi Jehova akaratát: hirdeti a Királyság jó hírét és tanítványokat képez (Máté 24:14, 45–47; 28:19, 20; 1Péter 2:17). Milyen nagyszerű ok ez a megelégedésre!
Ha személyesen nem vagyunk megelégedve a gyülekezetben betöltött szerepünkkel, előfordulhat, hogy bizonyos körülményeket rosszul értelmezünk vagy más tekintetben helytelen az elképzelésünk — ami bizonyára nem elképzelhetetlen tökéletlen embereknél és még önátadott keresztények között sem. (Vö. Példabeszédek 16:2; Galata 2:11–14; Filippi 4:2). Másrészt, ha igazunk van, bizonyára az a helyes, ha bízunk Jehovában, és tőle várjuk a szükséges kiigazításokat, amiket Fián, a gyülekezet Fején keresztül meg is tesz (Efezus 5:22, 23). Mennyivel jobb türelmeseknek lennünk, mint elégedetlenkedőknek!
Ha elgondolkozunk azon, hogyan bánik Jehova szervezett népével, kellő okunk lehet a megelégedésre. Például a Biblia tanításait Jehova megvilágította, és ez az ő népét szellemileg építette. Tisztázódott, mi Isten álláspontja a tiszta viselkedéssel kapcsolatban, így Jehova Tanúi, tökéletlenségük ellenére, erkölcsi téren szép példát mutatnak. Az igaz keresztény gyülekezet működésének egyre jobb megértése azt eredményezte, hogy Jehovát a gyülekezeti megszervezésre vonatkozó szentírási útmutatásainak megfelelően tudjuk szolgálni (Filippi 1:1). Vajon ez is nem növelte megelégedettségünket?
A hűséges keresztényeknek ezenkívül csodálatos reménységük van a jövőre, amelynek segítségével le tudják küzdeni a teljes megelégedettség átmeneti hiányát. Nagyon közel van az az idő, amikor minden élő Jehovát fogja dicsérni (Zsoltárok 150). De addig se adjunk helyt a zúgolódásnak! Inkább szolgáljuk szerető mennyei Atyánkat istenfélő megelégedéssel.