A harag — Vajon mi az?
„A HARAG Isten adta képességének elfojtása egyenlő az önpusztítással.” Ez a figyelmeztetés hangzott el a Newsweek folyóirat egyik cikkében. Éveken át pszichológusok zöme nagy előszeretettel hangoztatta azt a nézetet, hogy az elfojtott harag testi rendellenességhez, például magas vérnyomáshoz, szívbetegséghez, búskomorsághoz, szorongáshoz és alkoholizmushoz vezet.
A Biblia intése ezzel szemben már évezredek óta ez: „Szűnj meg a haragtól, hagyd el a heveskedésedet” (Zsoltárok 37:8). A bibliai diagnózis a lényeget érinti: „Ne légy hirtelen haragos szellemű, mert a harag az ostobák kebelén nyugszik” (Prédikátor 7:9, King James Version).
Nos, kinek van igaza? A Bibliának-e, vagy a világi szaktekintélyeknek? Hogyan határozhatjuk meg valójában a haragot? Jó az, ha szabadjára engedjük haragunkat?
Ha szabadjára engedjük
A „harag” általános meghatározás szerint neheztelésnek és az ellenséges érzületnek erőteljes megnyilvánulása, illetve az arra való reagálásunk. Vannak más szavak is, amelyek a harag fokozatait tárják fel vagy azok megnyilatkozását fejtik ki. A düh például hirtelen támadó, nagyon erős harag. Őrjöngésnek lehet pusztító hatása is. A felháborodás szó arra utal, amikor valaki egy igazságos dolog miatt haragszik meg. Az izzó harag szóban gyakran már a bosszú vagy a büntetés gondolata is benne rejlik.
A harag rendszerint valami konkrét dologgal kapcsolatos: Például haragszunk valamire. Annak azonban roppant nagy jelentősége van, hogy hogyan juttatjuk kifejezésre haragunkat, vagy hogyan vezetjük le.
Érdekes megjegyezni, hogy bár sok szakértő úgy vélekedik, hogy a harag elfojtása nem egészséges, az újabbkori pszichológiai tanulmányokból viszont az derül ki, hogy azok, akik nem fékezik haragjukat, kitörnek magukból, utána szégyenkeznek, megvetik magukat, bűntudatot, tartós gyűlölködést és szorongást éreznek és búskomorak. Ha valaki „kitör magából”, „kipakol”, vagy ha „kitöréssel vezeti le indulatait”, amit dühös szóváltás, hangos veszekedés, sírás vagy netán tettlegesség is kísér, ezzel nem hogy csökkenti a bajt, inkább növeli. A felhevült ember még dühösebb lesz és jól megsértegeti a másikat. (Példabeszédek 30:33; 1Mózes 49:6, 7.)
Kiabálással vagy dühös szitkozódással rendszerint nem érjük el a kívánt hatást, hiszen ezzel a másik személytől is ugyanilyen érzéseket provokálunk ki. Vegyük pl. azt az esetet, amikor autót vezetsz, és a másik autóvezető olyat tesz, amivel bosszant téged. Lehet, hogy válaszul rákiabálsz vagy rádudálsz. Amikor valaki nagyon dühös, hajlamos törleszteni vagy bosszút állni azon, aki őt felbosszantotta. Már többször előfordult ilyen okból tragédia. Egy brooklyni (N.Y.) férfi pl. az utcai parkoló hely miatt támadt nézeteltérés következtében megölt egy embert. A Biblia ezekkel a szavakkal utal az így keletkező problémára: „A haragos ember viszályt szít, az indulatos ember sok bűnt követ el” (Példabeszédek 29:22, Ö.f.). Mennyire bölcs dolog megszívlelni a következő tanácsot: „Senkinek gonoszért gonosszal ne fizessetek . . . Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, legyetek békességben minden emberrel” (Róma 12:17, 18).
Haragunk szabadjára engedése az együttélés szempontjából sem előnyös. És vajon jótékony hatással van szervezetünkre? Sok orvos egyöntetű következtetése az, hogy bizony nincs rá jó hatással. Tanulmányok tanúsítják, hogy azoknál a személyeknél, akik hajlamosak a hirtelen haragra, igen megemelkedik a vérnyomás. Orvosi esetek igazolják, hogy a harag szívidegességet, fejfájást, orrvérzést, szédülést és átmeneti némaságot okoz. Ezzel szemben Életadónk ezt mondja: „A nyugodt szív a test élete” (Példabeszédek 14:30). Jézus is ezt mondta: „Boldogok a békeszeretők, mert ’Isten fiainak’ nevezik őket” (Máté 5:9).
Mik a harag okai?
Leggyakrabban akkor gerjedünk haragra, ha becsületünkben megsértenek, vagy kritika ér bennünket, megbántanak vagy méltánytalanul járnak el velünk szemben, vagy ha valami sehogy sem akar sikerülni. Ha dühösek vagyunk, haragunkkal azt szoktuk a másik félnek tudomására adni: „Veszélyezteted boldogságomat és biztonságomat! Csorbát ejtettél büszkeségemen! Megfosztottál önbecsülésemtől! Becsaptál!”
Olykor az is előfordul, hogy a haragjukkal valami mást lepleznek az emberek. Egy 14 éves fiú pl. New Yorkban állandóan indulatos lelkiállapotban volt és folyton verekedett. Orvosi segítséggel sikerült e fiút vallomásra bírni: „Sohasem akartam megmondani, hogy segítségre van szükségem; olyan valakire, akivel elbeszélgethetek . . . Mindig attól tartottam, hogy az emberek nem fognak kedvelni engem”. Nos, ez a fiú voltaképpen csak annyit óhajtott, hogy felfigyeljenek rá és szeressék.
Egy kaliforniai házaspár között heves szóváltásra került sor, valahányszor a feleség elment a barátnőjéhez. A férj ingerültsége a feleségéből is ingerültséget váltott ki. Egy tanácsadás alkalmával a férj megnyilt: elmondta, mi bántja. Erről eddig senkinek sem szólt. Ugyanis amikor felesége nélküle ment el — mégha csak rövid időre is —, valahol szíve mélyén mindig egy szorongó érzés kínozta, hogy a felesége esetleg elhagyja. Ez az érzés abból táplálkozott, hogy egyszer édesapja fiatalkorában magára hagyta. Amikor felesége megértette, mi okozza férje bosszúságát — ti. az a félelem, hogy elhagyja őt —, megpróbálta eloszlatni félelmét és biztosította szeretetéről.
A harag tehát lehet valaminek a tünete. Ha ilyen esetekben sikerül tisztázni a kiváltó okot, könnyebben le tudjuk küzdeni a haragot.
[Kép a 4. oldalon]
Sok orvos egyöntetű következtetése az, hogy a szabadjára engedett harag káros az egészségre