Az ellen, amit hamisan tudománynak neveznek
MENNYIRE fontos számodra az igazság? Vajon felkavar-e téged, hogy a hamisság kiforgatta, sőt el is titkolta az ég és a föld Teremtőjével kapcsolatos igazságot? Ez a tény bizony felkavarta az időszámításunk második századában élt meggyőződéses keresztényt, Ireneuszt. Igyekezett leleplezni a gnoszticizmusnak, a hitehagyott kereszténység egyik formájának veszélyes pontatlanságait. Pál apostol korábban arra figyelmeztette Timótheust, hogy forduljon el a ’hamisan tudománynak nevezett’ effajta tanítástól (1Timótheus 6:20, 21).
Ireneusz bátran fellépett a tévtanítás ellen. Nézzük meg, mit mondott például kiterjedt irodalmi munkája, „A hamis tudás cáfolata és szétrombolása” című könyve előszavában: „Bizonyos férfiak, elutasítva az igazságot, hamis történeteket és hiábavaló nemzetségtáblázatokat vezetnek be nálunk, amelyek inkább vitatkozásokat idéznek elő, ahogy az apostol mondta [1Timótheus 1:3, 4], semmint Istenből nyújtanának valami hitépítő dolgot. Ravasz módon felépített szónoki mesterkedéssel félrevezetik a tapasztalatlanokat és rabul ejtik őket, meghamisítva az Úr jövendöléseit és hamisan magyarázva azt, amit ő helyesen mondott.”
A gnosztikusok (amely szó a görög gnoʹsis kifejezésből ered, ami azt jelenti: „ismeret”) nagyobb ismeretet tulajdonítottak maguknak valamiféle titokzatos kinyilatkoztatás révén és azzal dicsekedtek, hogy ők az „apostolok helyreigazítói”. A gnoszticizmus összefonta a filozófiát, az okoskodást és a pogány miszticizmust a hitehagyott kereszténységgel. Ireneusz nem óhajtott részt venni semmiféle ilyen dologban. Inkább egy életre szóló harcot vívott az eretnek tanítások ellen. Nem kétséges, tisztában volt azzal, mennyire szükséges megszívlelni Pál apostol figyelmeztetését: „Vigyázzatok, hogy senki zsákmányul ne ejtsen titeket bölcselettel és üres csalással, az emberek hagyományai szerint, a világ elemi dolgai szerint és nem a Krisztus szerint” (Kolossé 2:8; 1Timótheus 4:7).
Életének korai szakasza és a szolgálata
Keveset tudunk Ireneusz életének korai szakaszáról és személyes történetéről. Általában feltételezik, hogy Kis-Ázsiában született i. sz. 120 és 140 között, Szmirna városában vagy annak közelében. Ireneusz személyesen tanúsítja, hogy kora ifjúsága idején megismerkedett Polikarposz-szal, a szmirnai gyülekezet egyik felvigyázójával.
Mialatt Polikarposz felügyelete alatt végezte tanulmányait, nyilvánvalóan barátságba került Florinusz-szal. Polikarposz volt az élő összekötő kapocs az apostolokkal. Bőven magyarázta az Írásokat és erőteljesen ajánlotta a Jézus Krisztus és az apostolai tanításához való ragaszkodást. Florinusz azonban, kiváló bibliai képzése ellenére, később teljesen belemerült Valentinusznak, a gnosztikus mozgalom legkiemelkedőbb vezetőjének tanításaiba.
Ireneusz szerette volna, ha barátja és korábbi társa visszatér a józan bibliai tanításhoz és megszabadul a valentiniánizmustól. Ireneusz ezért indíttatást érzett, hogy levelet írjon Florinusznak, és ezt mondja: „Ezek a tantételek, Florinusz, . . . nem vallanak józan értelemre; ezek a tantételek nem egyeznek meg az egyház tanításával, és követőiket a legnagyobb hitetlenségbe sodorják . . . ezek a tantételek nem azok, amelyeket az előttünk levő presbiterek és azok, akik az apostolokkal közvetlenül kapcsolatban voltak, veled közöltek.”
Abban az igyekezetében, hogy Florinuszt a kiváló Polikarposz lábainál kapott nagyszerű kiképzésre emlékeztesse, Ireneusz így folytatta: „Még emlékszem az akkori idők eseményeire . . ., ezért még a helyet is megnevezhetem neked, ahol az áldott Polikarposz ülni szokott és beszédeit mondta . . . Arra is, hogyan beszélne most Jánossal való meghitt kapcsolatáról vagy a többiekkel való kapcsolatáról, akik látták az Urat, s hogyan szokta idézni szavaikat.”
Florinuszt arra emlékeztették, hogy Polikarposz azt tanította, amit „az élet Szavának szemtanúitól kapott, [és amit] a Szentírással összhangban mondott el. Ezeket a dolgokat, Isten irántam kegyesen gyakorolt irgalma révén hallhattam és lejegyezhettem, nem papírra, hanem a szívembe, és Isten irgalmából szüntelenül pontosan emlékezetembe idézhettem azokat. És [a valentinianizmus tekintetében] bizonyságot tehetek Isten színe előtt arról, hogy ha amaz áldott és apostoli presbiter [Polikarposz] ilyesmit hallott volna, felkiált és befogja füleit, . . . Elmenekült volna arról a helyről ahol éppen ült vagy állt volna, ilyen szavak hallatán.”
Nincs feljegyzésünk arról, hogy Florinusz valaha is reagált volna Ireneusznak erre a megindító és erőteljes levelére. De Ireneusz szavai feltárják, mennyire őszintén törődött kedves barátjával, aki elhagyta az igazság útját és áldozatul esett a hitehagyásnak. (Vö. 2Thessalonika 2:3, 7–12.)
Nem tudjuk, mikor telepedett le Ireneusz Galliában (Franciaország). Az i. sz. 177. évben a lyoni gyülekezet felvigyázójaként szolgált. Tudósítások szerint igen gyümölcsöző szolgálatot végzett. Való tény, hogy Grégoire de Tours történész szerint Ireneusznak sikerült rövid idő alatt megtéríteni egész Lyont a keresztény hitre. Kétségtelen, hogy ez azért túlzott megállapítás volt.
Az eretnekségek ellen
Ireneusz főművére, amelynek a címe: „A hamis tudás cáfolata és szétrombolása” általában úgy utalnak mint „Az eretnekségek ellen” című könyvre. Ez tulajdonképpen öt könyvre oszlik. Az első kettő különféle eretnek szekták hitnézeteinek bírálatát tartalmazza, s főleg a valentiniánus eretnekségét. A további három könyvben Ireneusz megpróbálja lefektetni „az Írásokból vett érveket”.
„Az eretnekségek ellen” elnevezésű mű harmadik könyvének az előszavában, Ireneusz ezeket írja: „Vésd jól az eszedbe hát, amit két előző könyvemben mondtam, és ha ezeket hozzáadod teljes válaszod lesz tőlem az összes eretnek ellen, és képes leszel hűséggel és bátran ellenállni nekik, az egyedüli igaz és életadó hit javára, amelyet az Egyház az apostoloktól kapott és továbbad a gyermekeinek. Mert a mindenek Ura megadta apostolainak az evangélium erejét, és őáltaluk mi is megtanultuk az igazságot, vagyis az Isten Fiának tanítását — ahogy az Úr mondta nekik: ’Aki titeket hallgat, engem hallgat és aki titeket megvet, engem vet meg és azt, aki engem küldött.’ ”
Bár Ireneusz elismerte, hogy ő nem valami jó író, eltökélt szándéka volt leleplezni a kereszténység „gonosz tanításai”-nak minden vonatkozását. Számos írásszöveget idéz és magyaráz, és mesteri módon érvel „a romboló szekták hamis tanítói” ellen (2Péter 2:1–3). Úgy tűnik, Ireneusznak nehézséget okozott kielégítő formába önteni egész művét. Vajon miért? Nos, azért, mert óriási mennyiségű anyagot halmozott fel.
Ireneusz expozéja nyilván nagy kínnal és sok tanulás mellett született meg. Hosszadalmas érvelései gazdag forrásanyagot adnak a gnoszticizmus jelenségének tanulmányozásához. Ireneusz írásai egyúttal felbecsülhetetlen tárgymutatót képeznek legalább néhány olyan nézettel kapcsolatban, amelyet az Isten Szavához ragaszkodó meggyőződéses egyének vallottak a második század végén.
Ireneusz ismételten megerősíti, hogy hisz „egy Istenben, az Atyában, aki megalkotta az eget és a földet, a tengereket és mindazt, ami azokban van, és egy Krisztus Jézusban, az Isten fiában, aki a megmentésünk érdekében lett hústestté”. Ezeket a tényeket tagadták a gnosztikusok.
Amikor a gnosztikus docetizmus ellen beszélt (az olyan tanítás ellen, amely azt állította, hogy Jézus sohasem jött el emberi formában), Ireneusz ezeket írta: „Jézusnak hozzánk hasonló embernek kell lennie, ha meg akar minket váltani a romlástól és tökéletessé akar tenni minket. Mivel egy ember által jött be a világba a bűn és a halál, ezeket törvény szerint és a mi javunkra csakis egy ember által lehet eltörölni, bár természetesen nem olyan ember által, aki maga is Ádám egyszerű leszármazottja, és így maga is megváltásra szorul, hanem egy második Ádám által, aki természetfeletti módon születik, fajunk új ősatyjaként” (1Korinthus 15:45). Másrészt a gnosztikusok dualisták is voltak: azt hitték, hogy a szellemi dolgok jók, az anyag és a hústest azonban gonosz. Ezért elvetették az ember Jézus Krisztust.
Azzal az érvelésükkel, hogy minden anyag gonosz, a gnosztikusok elvetették a házasságot és az utódnemzést is, azt állítva, hogy ezek Sátántól erednek. Sőt még isteni bölcsességet is tulajdonítottak az édeni kígyónak! Ez a szemlélet szélsőséges életmódhoz vezetett: vagy az aszkétizmushoz, vagy a testi szabadossághoz. Azt állítva, hogy a megmentés csak a misztikus gnoszticizmus vagy önismeret által lehetséges, nem hagytak teret az Isten Szava számára.
Ezzel szemben Ireneusz érvelésében megtalálható a millenniumba vetett hit és a jövőbeni békés földi élet kilátása. Igyekezett egységre hozni korának egyre növekvő számú pártütőjét ügyesen forgatva Isten erőt kifejtő Szavát. És általában úgy emlékeznek rá, mint aki tiszta gondolkozású, éles felfogású, józan ítélőképességű egyén volt.
Bár némelyek azt tartják, hogy Ireneusz (aki i. sz. 200 körül halt meg) előmozdította a keresztény hit igaz tanait, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az ő kora a változások és a megjövendölt hitehagyás korszaka volt. Érvelései néha homályosak, sőt ellentmondásosak. Mindamellett nagyra becsüljük az olyan emberek tanúságtételét, akik bátran kiállnak Isten ihletett írott Szava mellett, mintsem az emberek hagyományai mellett.