Amiért az Úr Vacsorája jelentőséggel bír számodra
JÉZUS KRISZTUS emberi életének utolsó éjjelén bevezette az Úr Vacsoráját. Ez csütörtök estéjén volt, március 31-én, és Jézus péntek délután halt meg, április 1-jén. Mivel a zsidó naptári nap időtartama este kezdődik és a következő nap estéjéig tart, ezért az Úr Vacsorája és Jézus halála ugyanazon a napon, niszán hónap 14-én történt, i. sz. 33-ban.
Miért vezette be Jézus ezt a vacsorát? Mi a jelentősége a kenyérnek és a bornak, amit felhasznált? Ki részesülhet belőle? Milyen gyakran tartsák meg ezt a vacsorát? És hogyan lehet jelentőségteljes számodra?
Miért lett bevezetve?
Az Úr Vacsorájával kapcsolatban Jézus ezt mondta apostolainak: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Egy másik bibliafordítás ezt mondja: „Ezt cselekedjétek rám emlékezésül!” (1Korinthus 11:24, Csia fordítás). Valóban, az Úr Vacsorájára gyakran szoktak úgy utalni, mint Krisztus halálának Emlékünnepére.
Jézus úgy halt meg, mint aki megőrizte feddhetetlenségét, támogatta Jehova szuverenitását, és így Sátán hazug csúfolódónak bizonyult, amikor azt állította, hogy a becsületes emberek csak önző érdekekből szolgálják Istent (Jób 2:1–5). Halála ezért megörvendeztette Isten szívét (Példabeszédek 27:11).
Jézus tökéletes emberi élete révén ’lelkét váltságdíjul adta cserébe sokakért’ (Máté 20:28). Isten elleni bűne miatt az első ember elveszítette tökéletes emberi életét és annak lehetőségét. De „úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3:16). Igen, „a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban” (Róma 6:23).
„Az Úrtól kaptam”
Pál apostol szavai fényt derítenek Krisztus halálának emlékünnepére: „Mert az Úrtól kaptam, amit veletek is közöltem, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen kiszolgáltatták, vett egy kenyeret, és hálaadások után megtörte és azt mondta: ’Ez jelenti a testemet, ami érettetek van. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!’ Hasonlóképpen cselekedett a pohárral is, miután megvacsorázott e szavakkal: ’Ez a pohár jelenti az új szövetséget az én vérem által. Ezt tegyétek, valahányszor isszátok az én emlékezetemre. Valahányszor eszitek ezt a kenyeret és isszátok ezt a poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg el nem jön’” (1Kor 11:23–26, NW).
Mivel Pál nem volt jelen Jézussal és 11 apostolával i. sz. 33. niszán hó 14-én, ezt az információt nyilvánvalóan ’az Úrtól kapta’ ihletett látomás által. Jézus az Emlékünnepet „azon az éjszakán” vezette be, „amelyen kiszolgáltatták” Júdás által zsidó vallásos ellenségeinek, akik rávették a rómaiakat, hogy feszítsék meg Jézust. Azok, akik jogosultak az emlékjegyként használt kenyér és bor fogyasztására, az ő emlékezetére tehetik.
Milyen gyakran legyen megtartva?
Mit jelentenek Pál szavai: „Valahányszor eszitek ezt a kenyeret és isszátok ezt a poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg el nem jön”? A hű felkent keresztények „többször” vehetnek az emlékjegyekből, egészen a halálukig, hogy később feltámasszák őket égi életre. Isten és a világ előtt így többször kijelenthetik abbeli hitüket, hogy Jehova gondoskodott Jézus áldozatáról. Meddig? „Amíg el nem jön” — mondta Pál, ami egyértelműen azt jelenti, hogy a megtartása Jézus eljöveteléig tarthat, amikor fogadja felkent követőit az égben feltámadás által a ’jelenléte’ idején (1Thessalonika 4:14–17). Ez összhangban van azzal, amit Krisztus mondott 11 lojális apostolának: „És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek” (János 14:3).
Vajon naponta, vagy talán hetente kell megemlékezni Krisztus haláláról? Nos, Jézus a Pászka alkalmával vezette be az Úr Vacsoráját és akkor is ölték meg, amikor megemlékeztek Izrael szabadulásáról az egyiptomi fogságból. Sőt Jézust ’pászkabáránynak’ hívják, mivel ő a keresztényekért feláldozott Bárány (1Korinthus 5:7, Csia fordítás). A Pászkát évente egyszer tartották niszán hó 14-én (2Mózes 12:6, 14; 3Mózes 23:5). Ez azt érzékelteti, hogy Jézus haláláról olyan gyakran kell megemlékeznünk, amilyen gyakori volt a Pászka — évente, nem naponta vagy hetente.
Évszázadokon keresztül sok gyakorló keresztény évente egyszer emlékezett meg Jézus haláláról. Mivel ezt niszán hó 14-én tették, ezért Quartodecimánoknak hívták őket, aminek a jelentése „tizennégyesek”. Rájuk vonatkozóan J. L. von Mosheim történész ezt írta: „A Kis-Ázsia területén élő keresztények szokás szerint ezt a szent ünnepet, az Úrvacsora bevezetésének és Jézus Krisztus halálának emlékünnepét, ugyanabban az időben ünnepelték meg, amikor a zsidók a pászkabárányt ették, nevezetesen az első [niszán] hónap tizennegyedik napján . . . Úgy tekintették Krisztus példáját, mint ami kötelező érvényű.”
Az emlékjegyek jelentősége
Pál azt mondta, hogy Jézus „vette a kenyeret, és hálákat adván, megtörte”. Ezt a kekszhez hasonló lisztből és vízből, kovász (vagy élesztő) nélkül sütött kenyeret a fogyasztásnál törni kellett. A Biblia jelképrendszerében a kovász bűnt, vagy romlottságot jelent. Amikor Pál arra ösztönözte a korinthusi keresztényeket, hogy egy erkölcstelen embert közösítsenek ki a gyülekezetből, ezt mondta: „Avagy nem tudjátok-é, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megposhasztja. Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, a minthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti [pászka, Csia f.] bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk. Azért ne régi kovászszal ünnepeljünk, sem rosszaságnak és gonoszságnak kovászával, hanem tisztaságnak és igazságnak kovásztalanságában” (1Korinthus 5:6–8). Ahogy egy kevés kovász megkeleszti az egész tésztát, vagy egy adag kenyeret, úgy a gyülekezet is tisztátalanná válhat Isten szemében, ha egy bűnös ember romboló befolyását nem szüntették meg. Szükséges, hogy kivessék maguk közül a „kovászt”, ahogyan az izraelitáknál sem lehetett kovász a házukban a Kovásztalan Kenyerek Ünnepén, ami a Pászkát követte.
A kovásztalan emlékünnepi kenyérrel kapcsolatban Jézus ezt mondta: „Ez [jelenti, NW] az én testem, mely ti érettetek megtöretik” (1Korinthus 11:24). A kenyér Jézus tökéletes hústestét jelképezte, amellyel kapcsolatban Pál ezt mondta: „Azért a világba bejövetelekor így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nékem, égő és bűnért való áldozatokat nem kedveltél. Akkor mondám: Ímé itt vagyok, (a könyv fejezetében írva vagyon rólam), hogy cselekedjem óh Isten a te akaratodat . . . A mely akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének megáldozása által” (Zsidók 10:5–10). Jézus tökéletes emberi teste bűntelen volt és váltságáldozatul szolgált az emberiség számára (Zsidók 7:26).
Miután imádkozott a tiszta vörös borral teli pohár fölött, Jézus ezt mondta: „Ez a pohár jelenti az új szövetséget az én vérem által. Ezt tegyétek, valahányszor isszátok az én emlékezetemre” (1Korinthus 11:25, NW). Egy másik fordítás így szól: „Ez a pohár jelenti az új szövetséget megerősítve a vérem által” (Moffat). Ahogyan a bikák és kosok vére érvényesítette a Törvényszövetséget Isten és Izrael nemzete között, úgy tette érvényessé Jézus kiontott vére a halálban az új szövetséget. Ennek a szövetségnek a felidézése segít nekünk abban, hogy felismerjük, kik részesülnek jogosan az emlékjegyekből.
Ki részesülhet belőle?
Jézus felkent követői, akik az új szövetségben vannak, jogosan részesülhetnek az emlékjegyekből. Ez a szövetség Isten és a szellemi Izrael között köttetett (Jeremiás 31:31–34; Galátzia 6:16). Az új szövetség azonban az egész engedelmes emberiség számára áldásos lesz, és te azok között lehetsz, akik elfogadják azokat az áldásokat.
Az emlékjegyekben részesülőknek személyes szövetségben kell lenniük azzal a Királysággal, melyet Jézus hozott létre. Amikor Jézus bevezette ezt a vacsorát, így szólt lojális apostolaihoz: „Szövetséget kötök veletek, miként az én Atyám szövetséget kötött velem egy királyságra” (Lukács 22:29, NW). A Királyság-szövetség, melyet Isten hozott létre Dávid királlyal, előremutatott Jézus eljövetelére, annak a személynek az eljövetelére, aki örökké fog uralkodni az égi Királyságban. A 144 000 szellemi Izraelitát — akik részt vesznek vele az uralkodásban — úgy írják le, mint akik az égi Sion hegyén állnak a Báránnyal, Jézus Krisztussal. Amikor feltámasztják őket, együtt uralkodnak Krisztussal, mint társuralkodók és papok (2Sámuel 7:11–16; Jelenések 7:4; 14:1–4; 20:6). Csak azok részesülhetnek jogosan az Úr Vacsorájának jegyeiből, akik benne vannak az új szövetségben és személyes szövetségben állnak Jézussal.
Isten szelleme bizonyságot tesz a felkentek szellemével együtt arról, hogy az Ő gyermekei és örökösök Krisztussal együtt. Pál apostol ezt írta: „Maga a Szellem a mi szellemünkkel együtt tesz tanúságot arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek örökösök is, Istennek örökösei, a Krisztusnak örököstársai, ha csakugyan együtt szenvedünk vele, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk” (Róma 8:16, 17, Csia f.). Isten szent szelleme, vagy tevékeny ereje idézi elő a felkentekben azt a bizonyosságot, hogy égi életre hívattak el. Úgy érzik, nekik címeztek mindent az Írásokból, ami az égi életről szól, és készek feláldozni minden földi dolgot, beleértve az emberi életet. A földi Paradicsomban az élet csodálatos lenne ugyan, de nem ez a reménységük (Lukács 23:43). Egy biztos és megváltoztathatatlan remény, mely nem a hamis vallás nézőpontján alapul, feljogosítja őket arra, hogy vegyenek az emlékjegyekből.
Jehovának nem tetszene, ha egy személy úgy tűntetné fel magát, mint aki égi elhívatású király és pap, mikor nem kapott ilyen elhívást (Róma 9:16; Jelenések 22:5). Isten kivégezte Kórét, amiért elbizakodottan papságra vágyott (2Mózes 28:1; 4Mózes 16:4–11, 31–35). Mit tegyen tehát valaki, ha a korábbi vallásos elképzelésekből fakadó erős érzések helytelenül arra késztették, hogy vegyen az emlékjegyekből? Abba kell hagynia, nem részesülhet belőle többet, és alázatosan imádkoznia kell Istenhez megbocsátásért (Zsoltárok 19:14).
Ahogyan ez kihatással van rád
Ha valaki szeretne részesülni Jézus váltságáldozatának áldásából és örökké szeretne élni a földön, nem várják el tőle, hogy vegyen az emlékünnepi jegyekből. Például a Bibliában nincsen utalás arra vonatkozóan, hogy az istenfélő emberek, mint például Ábrahám, Sára, Izsák, Rebeka, Boáz, Ruth és Dávid részesültek volna valaha is ezekből a jegyekből. De nekik és mindazoknak, akiknek vágyuk van az örökkétartó életre ezen a bolygón, hitet kell gyakorolniuk Istenben és Krisztusban, valamint Jehovának a Jézus váltságáldozatáról való gondoskodásában (János 3:36; 14:1). A Jézus halálának évenkénti megtartása emlékeztet bennünket erre a nagyszerű áldozatra.
Jézus áldozatának a jelentőségére mutatott rá János apostol, amikor ezt mondta: „Ezeket azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek. És ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus. És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is” (1János 2:1, 2). A felkent keresztények mondhatják el, hogy Jézus ’engesztelő áldozat az ő vétkeikért’. Mindazonáltal, ő áldozat az egész világ bűnéért is, lehetővé téve az engedelmes emberiség számára az örök életet a Paradicsomban, mely most már oly közel van.
Ha részt veszel Krisztus halálának emlékünnepén, hasznát fogod látni egy elgondolkodtató bibliai előadásnak. Felidézed majd, hogy mennyi mindent tett értünk Jehova és Jézus Krisztus. Szellemileg hasznos lesz számodra olyan emberekkel összejönni, akik mély tiszteletet éreznek Isten és Jézus Krisztus iránt, valamint Jézus váltságáldozata iránt. Ez az alkalom talán jól meg fog erősíteni abbeli vágyadban, hogy elfogadd Isten ki nem érdemelt kedvességét, amely örök élethez vezet. Őszinte szívvel meghívunk, hogy találkozz Jehova Tanúival 1992. április 6-án naplementekor, hogy megemlékezz Jézus Krisztus haláláról, mivel az Úr Vacsorája jelentőségteljes lehet számodra.