A nukleáris veszély a múlté végre?
„A BÉKE a földön napjainkban valószínűbbnek tűnik, mint a II. világháború óta valaha.” Ez az optimista értékelés, amely egy hírmagyarázótól származik az 1980-as évek végéről, azon a tényen alapszik, hogy a jelentős leszerelési megállapodások és a nem várt politikai megrázkódtatások egyszer s mindenkorra véget vetettek a hidegháborúnak. Azonban a korábbi szuperhatalmak szembenállására annyira jellemző nukleáris veszély is a múlté lett? A tartós béke és biztonság ténylegesen csak karnyújtásnyira volt?
Az atomfegyverek elterjedésének veszélyei
A hidegháború ideje alatt, miközben „a rémület egyensúlyára” építettek, hogy fenntartsák a békét, a szuperhatalmak megegyeztek abban, hogy engedélyezik a nukleáris szakértői vizsgálatok békés célok érdekében történő fejlesztését, korlátozzák azonban az atomfegyverek előállítására való felhasználását. 1970-ben hatályba lépett az atomsorompó-szerződés, amelyet később mintegy 140 nemzet ratifikált. Ennek ellenére olyan potenciális atomhatalmak, mint Argentína, Brazília, India és Izrael mind a mai napig elutasítják a szerződés aláírását.
1985-ben azonban egy másik potenciális atomhatalom, Észak-Korea aláírta. Így amikor 1993. március 12-én Korea bejelentette a szerződéstől való visszalépését, logikus volt, hogy a világ nyugtalansággal reagált. A német hírmagazin, a Der Spiegel megjegyezte: „Az atomsorompó-szerződéstől való visszalépés precedenst teremt: Ázsiával kezdve most atomfegyverkezési verseny fenyeget, amely veszélyesebbé válhat, mint amilyen a szuperhatalmak közötti bombaversengés volt.”
Mivel a nacionalizmus miatt meghökkentő mértékű az újonnan született nemzetek száma, valószínűleg az atomhatalmak száma is növekedni fog. (Lásd a bekeretezett részt.) Charles Krauthammer újságíró így int: „A szovjet veszély elmúlta nem jelenti a nukleáris veszély végét. A valódi veszélyt az atomhatalmak számbeli növekedése jelenti, és ez éppen hogy csak megkezdődött.”
Eladó bombák
Az atomhatalmi címre pályázók arról áhítoznak, hogy megszerzik az ilyen fegyverek által nyújtott tekintélyt és hatalmat. Az egyik országról az a hír járja, hogy legalább két nukleáris robbanófejet vásárolt Kazahsztántól. Ez a volt szovjet tagköztársaság hivatalosan „hiányzó tételként” veszi jegyzékbe a robbanófejeket.
1992 októberében a németországi Frankfurtban őrizetbe vettek néhány férfit, akiknél 200 gramm erősen radioaktív cézium volt, ami elegendő lenne egy teljes város vízkészletének megmérgezéséhez. Egy héttel később hét csempészt kaptak el Münchenben, akiknél 2,2 kilogramm uránium volt. A köztisztviselőket megrémítette, hogy két hét leforgása alatt két nukleáris csempésztársaságot lepleztek le, mivel világviszonylatban az egész elmúlt évben csak öt ilyen esetről érkezett jelentés.
Azt nem tudjuk, hogy ezek a személyek terroristacsoportoknak vagy valamelyik ország kormányának szándékozták-e ezt értékesíteni. A nukleáris terrorizmus lehetősége mindamellett növekszik. Dr. David Lowry az atomfegyverek elterjedésével kapcsolatos információk európai központjának munkatársa ilyen magyarázatot ad a veszélyről: „Egy terroristának mindössze csak annyit kell tennie, hogy egy jó hírű szakemberhez mintát küld tesztelésre az erősen dúsított urániumból, mondván ennyivel és ennyivel rendelkezünk, és íme itt a bizonyíték. Valahogy úgy, mint amikor az emberrabló elküldi az áldozat levágott fülét.”
Békés „időzített bombák” és „halálgyárak”
1992 elején 420 atomreaktor játszott szerepet az elektromos áram előállítására irányuló békés törekvésben, és további 76 reaktor állt építés alatt. Az évek során azonban az erőműbalesetek miatt több megbetegedésről, elvetélésről és fogyatékosan született gyermekről érkezett jelentés. Egy beszámoló szerint 1967-ig az egyik szovjet plutóniumerőműben történt balesetek háromszor erősebb kisugárzást okoztak, mint ami a csernobili katasztrófa idején történt.
Természetesen az 1986 áprilisában az ukrajnai Csernobilban történt esetre irányult nagyobb figyelem a tömegtájékoztatásban. Grigorij Medvegyev, aki a csernobili erőmű helyettes vezetője és nukleáris mérnöke volt az 1970-es években, rávilágít, hogy a légkörbe került „hatalmas mennyiségű, hosszan tartó radioaktivitás tíz hirosimai atombombához hasonlítható, amennyiben a hosszú távú hatásokat vesszük figyelembe”.
Medvegyev a Csernobilszkaja kronika című könyvében 11 súlyos atomreaktor-balesetet sorol fel a korábbi Szovjetunióból, amelyek az 1980-as évek közepéig történtek, és további 12 balesetet az Egyesült Államokból. Az utóbbiak között van az 1979-es Three Mile Island-i megrendítő baleset is. Ezzel az esettel kapcsolatban Medvegyev megjegyzi: „Ez volt az első komoly csapás, amely az atomenergiáról kialakított kép ellen irányult, és sokak elméjében — bár nem mindenkiében — eloszlatta az atomerőművek biztonságosságáról szőtt illúziókat.”
Ez magyarázatul szolgál arra, hogy miért történnek még mindig szerencsétlenségek. 1992 folyamán a balesetek száma Oroszországban majdnem 20 százalékkal növekedett. Az egyik ilyen baleset után, amely Oroszországban az év márciusában a szentpétervári Szosznovi Bor erőműben történt, a sugárzás szintje Északkelet-Angliában 50 százalékkal nőtt, Észtországban és Dél-Finnországban pedig a maximálisan megengedhető szint kétszeresét érte el. John Urquhart, a Newcastle Egyetem professzora elismeri: „Nem tudom bebizonyítani, hogy Szosznovi Bor okozta a növekedést — de ha nem Szosznovi Bor volt, akkor mi?”
Néhány szakember azt állítja, hogy a Csernobil-típusú reaktorok tervezésüknél fogva hibásak, és egyszerűen túl veszélyes működtetni őket. Mindamellett több mint egy tucat még mindig használatban van, hogy segítsen kielégíteni az elektromos áram iránti óriási keresletet. Sőt néhány reaktorkezelőt még azzal is vádoltak, hogy az áramtermelés fokozása érdekében kikapcsolták a biztonsági hatástalanító rendszereket. Az ehhez hasonló beszámolók rémületbe ejtik az olyan országokat, mint Franciaország, amely az elektromos áram 70 százalékát atomerőművekben termeli. Egy újabb „Csernobil” esetén Franciaországban az erőművek nagy részét esetleg tartósan be kellene zárni.
Még a „biztonságos” reaktorok is nyilvánvalóan kockázatossá válnak az elöregedés miatt. 1993 elején egy biztonsági rutinellenőrzés folyamán több mint száz vékony rést találtak Németország egyik legrégebbi reaktorának acélcsővezetékén Brunsbüttelben. Hasonló repedésekre bukkantak Franciaország és Svájc egyes reaktoraiban is. Az első olyan komolyabb baleset, ahol valószínűleg a kor is elősegítő tényező volt, 1991-ben történt egy japán erőműben. Ez rosszat sejtet az Egyesült Államok számára is, ahol a kommerciális reaktorok mintegy kétharmada több mint tíz éves.
Atomreaktor-balesetek bárhol és bármikor történhetnek. Minél több a reaktor, annál nagyobb a veszélyeztetettség; minél öregebb a reaktor, annál nagyobb a veszély. Nem minden ok nélkül nevezte az egyik újság az erőműveket ketyegő időzített bombáknak, és radioaktív halálgyáraknak.
Hová tegyék a hulladékot?
Az emberek nemrégiben megdöbbenten tapasztalták, hogy a francia Alpok egyik folyómenti kirándulóövezetét elkerítették és rendőrökkel őriztetik. A The European folyóirat ilyen magyarázatot közölt: „Azok a rutinellenőrzések, melyeket egy helyi hölgy két hónappal ezelőtt berilliummérgezés miatt történt halála után rendeltek el, feltárták, hogy a kirándulóhelyen a radioaktivitás szintje százszorosa a környező területeken mért szintnek.”
A berilliumot, ezt a különböző módokon előállítható, nevezetes könnyűfémet a repülőgépgyártásnál használják, és ha sugárral kezelik, akkor az atomerőművekben alkalmazzák. Nyilvánvalóan a berilliumot előállító üzem a kirándulóövezetben vagy környékén helyezte el a veszélyes sugárkezeléses folyamatból visszamaradt hulladékot. „A berilliumpor még sugárkezeletlen állapotban is — jegyzi meg a The European —, az ismert ipari hulladék egyik legmérgezőbb formája.”
Ezalatt, Novaja Zemlján — mely szigetet az 1950-es évek elején a szovjetek nukleáris kísérleti területnek használtak — harminc éven keresztül állítólag mintegy 17 000 konténer radioaktív hulladékot dobtak a partról a vízbe. Továbbá atom-tengeralattjárók radioaktív darabjait és legalább 12 reaktor részeit rakták ebbe a könnyen hozzáférhető szeméttárolóba.
Akár szándékosan történik, akár nem, a nukleáris szennyeződés veszélyes. Azzal a tengeralattjáróval kapcsolatban, amely a norvég partoktól távol süllyedt el 1989-ben, a Time ilyen figyelmeztetést közölt: „A roncsból máris cézium-137, egy rákkeltő izotóp szivárog. Mindeddig még túl kicsinek tartják a szivárgást ahhoz, hogy az hatással lehetne a tenger élővilágára vagy az emberi egészségre. A Komszomolec azonban két atomtorpedót is szállított, melyek 13 kilogramm 24 000 éves felezési idejű plutóniumot tartalmaznak olyan magas méregtartalommal, hogy annak már egy szemcséje is ölni képes. Orosz szakértők arra figyelmeztettek, hogy a plutónium belekerülhet a vízbe, és hatalmas kiterjedésben megfertőzheti az óceánt már 1994-ben.”
Természetesen nem egyedülállóan Franciaországnak és Oroszországnak jelent nehézséget, hogy megszabaduljon a radioaktív hulladékoktól. Az Egyesült Államokban „hegyekben áll a radioaktív hulladék, és nincs állandó tárolási hely számára” — számol be a Time. Elmondja, hogy egymillió hordó halálos méreg áll átmeneti raktárban „az elkallódás, a lopás és a szakszerűtlen kezelés miatti környezeti károk” állandóan jelenlevő veszélyének kitéve.
Mintha csak szemléltetni akarta volna ezt a veszélyt, 1993 áprilisában a szibériai Tomszkban egy korábbi fegyvergyár területén egy második Csernobil kísértetét idézve felrobbant az egyik nukleáris hulladékot tároló tartály.
Nyilvánvaló, hogy a nukleáris veszély állítólagos végetértén alapuló, béke és biztonság bármiféle kikiáltása nem kellőképpen megalapozott. A béke és biztonság mégis közel van. Honnan tudjuk?
[Kiemelt rész a 4. oldalon]
ATOMHATALMAK
12 ország, és számuk tovább növekszik
MÁR ATOMHATALOMNAK NYILVÁNÍTOTTÁK vagy TÉNYLEGESEN AZ: Belorusszia, Dél-afrikai Köztársaság, Egyesült Államok, Franciaország, India, Izrael, Kazahsztán, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország, Pakisztán, Ukrajna.
LEHETSÉGES ATOMHATALOM: Algéria, Argentína, Brazília, Dél-Korea, Észak-Korea, Irak, Irán, Líbia, Szíria, Tajvan.
[Kép az 5. oldalon]
Az atomenergiának még a békés célokra történő felhasználása is veszélyes lehet
[Forrásjelzés]
A háttérben: U.S. National Archives photo
[Kép forrásának jelzése a 2. oldalon]
Cover: Stockman/International Stock
[Kép forrásának jelzése a 3. oldalon]
U.S. National Archives photo