Péter sírja a Vatikánban?

„MEGTALÁLTUK az apostolok fejedelmének sírját” — sugározta a Vatikán rádió XII. Pius pápának a győzedelmes bejelentését. Ez az 1950-es év végén történt, amikor is a Szt. Péter-bazilika alatt folytatott összetett ásatások sorozatát nem sokkal azelőtt befejezték. Egyesek szerint e régészeti kutatás eredményei azt igazolták, hogy Pétert valóban a Vatikánban temették el. Nem mindenki értett azonban ezzel egyet.

Vatikánban a Szt. Péter-székesegyház különleges fontossággal bír a katolikusok számára. „Főleg azért zarándokolnak Rómába, hogy találkozzanak Péter utódjával és áldást kapjanak tőle — magyarázza egy katolikus útikönyv —, mivel Péter Rómába jött, és itt temették el.” De valóban Rómában temették el Pétert? A Vatikánban van a sírja? Megtalálták a csontjait?

Régészeti rejtély

Az ásatások, amelyek körülbelül 1940-ben kezdődtek meg és mintegy tíz évig tartottak, sok vitára adtak okot. Mit találtak a régészek, akiket a pápa jelölt ki? Először is egy pogány temetőt, amelyben számos sír volt. Közöttük a mai pápai oltár alatt egy kamrára bukkantak, vagyis egy olyan falba vésett síremlékre, amelyet úgy terveztek meg, hogy pirosra vakolt oldalfalaival körülzárva szobor vagy büszt helyezkedjen el benne. Végül pedig, elég rejtélyes módon néhány emberi maradvány is napvilágot látott, amely állítólag a két oldalfal egyikéből került elő.

Itt kezdődnek a különböző értelmezések. Számos katolikus tudós szerint a leletek azt a hagyományt igazolják, hogy Péter Rómában tartózkodott, és ott szenvedett mártírhalált Néró uralkodásának idejében, ami az i. sz. 64-ben történt üldözés idejére tehető. Még azt is állítják, hogy a leletek az apostol földi maradványai, s ez egy felirat alapján állapítható meg, mely az egyik értelmezés szerint így szól: „Péter van itt”. Úgy tűnik VI. Pál pápa hitelt adott ennek a feltételezésnek, amikor 1968-ban bejelentette „Szt. Péter halandó földi maradványainak [felfedezését], melyek méltók teljes hódolatunkra és tiszteletünkre”.

Az érvekkel szemben azonban voltak ellenérvek is. A katolikus régész, Antonio Ferrua, egy jezsuita, aki részt vett a vatikáni ásatásokban, többször is kijelentette, hogy „nem engedték közzétenni” mindazt, amit a tárgyról tud, olyan anyagokat, amelyek kétségtelenül ellentmondanának annak a kijelentésnek, miszerint Péter földi maradványait azonosították volna. Ezenkívül egy római útikönyv, amelyet a katolikus Poupard bíboros szerkesztett, és amelyet 1991-ben adtak ki, azt írta, hogy a „Piros Fal alapjainál talált emberi csontok tudományos vizsgálata szerint nem úgy tűnik, mintha bármi köze is volna Péter apostolhoz”. Elég különös, de a következő kiadásban (1991 végén) ez a megfogalmazás eltűnt, s egy új fejezetet toldottak hozzá, melynek címe: „Biztos: Péter a Szt. Péterben”.

A leletek kiértékelése

Nyilvánvaló, hogy a leleteket kiértékelésnek vetik alá, és ezek mindenkinek mást és mást mondanak. Valójában még a katolikus történészek legnagyobb szaktekintélyei is felismerik, hogy „Péter tényleges római vértanúságával és sírjának helyével kapcsolatos történészeti kérdések vita tárgyát képezik”. Mit tárnak fel a leletek?

A síremlék — azok szerint, akik a katolikus hagyományt szerették volna alátámasztani — az a „győzelmi jelvény”, amelyre egy bizonyos Gaiusz utalt, egy pap, aki a harmadik század elején élt. A Caesareai Euszebiosz, egy negyedik századi egyháztörténész szerint Gaiusz azt mondta, hogy Péter győzelmi jelvényét meg tudja mutatni a Vaticanusban. A hagyományt támogatók azt állítják, hogy az emlékmű alá — amelyet „Gaiusz győzelmi jelvényeként” ismernek — az apostolt temették. Mások azonban egészen másképp értelmezik az ásatások eredményeit, rámutatva, hogy az első keresztények nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget halottaik eltemetésének, s ha Pétert még itt is végezték volna ki, még valószínűtlenebb, hogy visszakapták a testét. (Lásd a bekeretezett részt a 29. oldalon.)

Vannak olyanok, akik nem értenek egyet azzal, hogy „Gaiusz győzelmi jelvénye” egy sír (ha egyáltalán azt találták meg). Amellett állnak ki, hogy ez egy emlékmű, amelyet a második század vége felé emeltek Péter tiszteletére, és később „kezdték emléksírként tekinteni”. Oscar Cullmann teológus szerint azonban „a vatikáni ásatások egyáltalán nem azt tárták fel, hogy Péter sírja”.

Mi a helyzet a csontokkal? Be kell vallani, még mindig rejtély, hogy tulajdonképpen honnan valók a csontok. Mivel az első században egy nagy pogány ókori temető állt a mai Vatikáni domb helyén, számos emberi maradványt temettek erre a területre, s már sokat tártak fel belőlük. A hiányos felirat — amelynek megírása a negyedik századra tehető, és amely néhányak szerint az apostol sírjaként határozza meg ezt a helyet, ahol a földi maradványokra találtak — a legjobb esetben is csak úgy utalhat rá, mint amely „Péter csontjainak feltételezett helye”. Ráadásul sok epigráfus azon a véleményen van, hogy ez a felirat azt is jelentheti, hogy „Péter nincs itt”.

„Megbízhatatlan hagyomány”

„A korábbi és megbízhatóbb források nem említik [Péter] vértanúságának helyét, ám későbbi és kevésbé megbízható források lényegében megegyeznek abban, hogy ez a Vatikán területén történt” — mondja D. W. O’Connor történész. Péter sírját tehát megbízhatatlan hagyományok alapján keresték a Vatikánban. „Amikor kezdtek igen fontossá válni a földi maradványok — állítja határozottan O’Connor —, a keresztények kezdtek hinni benne őszintén, hogy Péter [győzelmi jelvénye] a valóságban sírjának pontos elhelyezkedésére utalt.”

Ezek a hagyományok együtt fejlődtek ki a földi maradványok Szentírással ellentétes tiszteletével. A harmadik és a negyedik századtól kezdődően különböző egyházi központok használtak fel földi maradványokat, valódiakat és hamisakat — és nem minden anyagi haszon nélkül — azért küzdve, hogy „szellemi” fölénybe kerüljenek, és hogy saját hatalmukat előmozdítsák. Így hát meggyőződve róla, hogy Péter maradványai csodálatos erőkkel bírnak, zarándokok jártak feltételezett sírjához. A hatodik század végén a hívők gondosan lemért anyagdarabokat dobáltak a „sírra”. „Érdekes módon — mondta egy kortárs beszámoló —, ha a könyörgő hite erős, akkor a ruha, miután visszakapják a sírról, telve lesz isteni erővel és súlyosabb lesz, mint annak előtte.” Ez mutatja, mennyire hiszékenyek voltak abban az időben.

Évszázadokon keresztül ehhez hasonló legendák és hagyományok — amelyek nélkülöztek mindenféle alapot — jelentős mértékben hozzájárultak a vatikáni bazilika tekintélyének növekedéséhez. De eltérő vélemények kezdtek el kibontakozni. A XII. és a XIII. században a valdensek elítélték ezeket a túlzásokat, s Bibliával a kezükben elmagyarázták, hogy Péter sosem volt Rómában. Évszázadokkal később a Protestáns Reformáció képviselői hasonlóképpen érveltek. A XVIII. században híres filozófusok mind történelmileg, mind pedig az Írásokat tekintve alaptalannak tartották e hagyományt. Mind a mai napig hasonló nézeten vannak tehetséges tudósok, katolikusok és mások is.

Péter Rómában halt meg?

Péter, az alázatos galileai halász, biztos nem lelte kedvét semmiféle olyan gondolatban, hogy ő felette állna az első századi keresztény gyülekezetben szolgáló véneknek. Inkább „véntársként” írta le magát (1Péter 5:1–6, Kámory fordítás). Péter alázatos alakja ellentétben áll a feltételezett sírját körülvevő pompával, amit bárki észrevehet, ha a vatikáni bazilikába látogat.

Annak érdekében, hogy fölényét fitogtassa a többi keresztény felekezettel szemben, a katolikus egyház arra törekedett, hogy hitelt szerezzen a „későbbi és kevésbé megbízható” hagyománynak, amely azt állítja, hogy Péter egy ideig Rómában tartózkodott. Különös azonban, hogy más ókori hagyományok szerint nem a Vatikánban temették el, hanem valahol máshol, Rómában. Miért nem ragaszkodnak akkor a Bibliában feljegyzett tényekhez, azaz a Péterről írt, első kézből származó ismeretnek egyetlen forrásához? Világosan kitűnik Isten Szavából, hogy engedelmeskedve azoknak az utasításoknak, amelyeket a Jeruzsálemben lévő keresztény gyülekezet vezető testületétől kapott, Péter az ókori világ keleti részén teljesítette feladatát, ideértve Babilont is (Galátzia 2:1–9; 1Péter 5:13; vö. Cselekedetek 8:14).

Pál apostol amikor i. sz. 56 körül a Rómában élő keresztényeknek írt, a gyülekezet mintegy 30 tagját üdvözölte, anélkül hogy egyáltalán említést tett volna Péterről (Róma 1:1, 7; 16:3–23). Majd i. sz. 60 és 65 között Pál hat levelet írt Rómából, de egyáltalán nem tett említést Péterről; ez elég közvetett bizonyíték arra nézve, hogy Péter nem volt ott.a (Vö. 2Timótheus 1:15–17; 4:11.) Pál római tevékenységéről a Cselekedetek könyvének a vége ír, de ismét csak nem említi meg Pétert (Cselekedetek 28:16, 30, 31). Tehát, ha tárgyilagosan, teljesen elfogulatlanul vizsgáljuk a bibliai bizonyítékokat, akkor egyedül arra a következtetésre juthatunk, hogy Péter nem prédikált Rómában.b

A pápa „fölénye” megbízhatatlan hagyományokon és az Írások kifordított használatán alapul. Jézus a keresztényiség alapja, nem Péter. ’Krisztus a feje a gyülekezetnek’ — mondja Pál (Efézus 2:20–22; 5:23, Vida fordítás). Jézus Krisztust küldte el Jehova, hogy megáldja és megmentse mindazokat, akik hisznek (János 3:16; Cselekedetek 4:12; Róma 15:29; lásd még 1Péter 2:4–8).

Mindazoknak tehát, akik útnak indulnak Péter sírjához — amelyről őszintén hiszik, valóban az —, hogy „találkozzanak utódjával”, szembe kell nézniük azzal a nehézséggel, vajon „megbízhatatlan hagyományokat” fogadnak el, vagy pedig Isten hitelt érdemlő Szavának hisznek. Mivel a keresztények szeretnék, hogy az imádatuk elfogadott legyen Isten előtt, elszántan tekintenek „a hitnek . . . bevégezőjére Jézusra”, és arra a tökéletes példára, amelyet ő hagyott maga után, hogy azt kövessük (Zsidók 12:2; 1Péter 2:21).

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész a 29. oldalon]

„Az ásatások során nem találtak biztos nyomokat arra, hogy a kamra alatt egy sír lett volna; igazából azt sem lehet bizonyosan állítani, hogy Szt. Péter testét a keresztény közösség egyáltalán visszakapta a kivégzőktől, hogy el tudják temetni. Az események rendes menete szerint könnyen megeshetett, hogy egy olyan ember testét, aki idegen (peregrinus) volt, a közjog alapján pedig közönséges gonosztevő, a Tiberisbe vetették . . . Azonkívül ezekben a korai időkben nem volt olyan nagy érdeklődés a relikviák, vagyis a halottak testi maradványainak megőrzése iránt mint később, amikor a világ közelgő végében már kevésbé hittek, s a vértanúk kultusza ütötte fel a fejét. Éppen ezért, tehát igen valószínű annak a lehetősége, hogy nem kapták vissza Szt. Péter testét, hogy el tudják temetni.” (Jocelyn Toynbee és John Ward Perkins: The Shrine of St. Peter and the Vatican Excavations.)