Ahogyan eljutott hozzánk a Biblia (Második rész)

A lángok az ég felé csapdostak, miközben egyre több égetnivalót halmoztak a ropogó máglyára. Csakhogy ez nem közönséges tűz volt. Papok és egyházi főemberek nézték végig, amint a hatalmas tüzet Bibliákkal táplálják. London püspöke azonban azzal, hogy a megsemmisítésük érdekében felvásárolta a Bibliákat, tudtán kívül is segítségére volt a fordítónak, William Tyndale-nek abban, hogy fordítása újabb kiadásainak a költségeit fedezni tudja!

Vajon mi vezetett ahhoz, hogy mind a két, harcban álló fél ilyen eltökéltséget nyilvánítson ki? Egyik előző számunkban a középkor késői szakaszáig vizsgáltuk meg a Biblia kiadásának történetét. Most egy új kor hajnalához érkeztünk el, amikor is Isten Szavának az üzenete és tekintélye nagy hatással lesz a társadalomra.

Feltűnik egy úttörő

John Wycliffe-nek, az elismert oxfordi tudósnak, erőteljes prédikációi és írásai voltak a katolikus egyház Biblia-ellenes szokásairól, s a szavahihetőségét „Isten törvényére”, vagyis a Bibliára alapozta. Tanítványait, a lollardokat Anglia összes vidékére kiküldte, hogy angolul prédikálják a Biblia üzenetét mindenkinek, aki csak meghallgatja. Mielőtt 1384-ben meghalt volna, hozzálátott lefordítani a Bibliát latinról korának angol nyelvére.

Az egyház számos okot talált rá, hogy megvesse Wycliffe-et. Wycliffe először is elítélte a papság kicsapongó és erkölcstelen magatartását. Ezenkívül Wycliffe csodálói közül sokan helytelen módon arra használták tanításait, hogy igazolják fegyveres felkeléseiket. A papság még a halála után is vádolta Wycliffe-et, habár ő soha nem pártolta az erőszakos felkeléseket.

Arundel érsek XXIII. János pápának 1412-ben írt levelében utalt „arra a nyomorult és ártalmas fickóra, John Wycliffe-re, akinek az emléke megvetésre méltó, aki az őskígyó ivadéka, s az antikrisztus előhírnöke és gyermeke”. Arundel ezt írta gyalázkodásának tetőpontjaként: „Hogy bűnös szándékát betöltse, kifundálta az írások új, anyanyelvű fordítását mint eszközt.” Ami valójában a legjobban felbőszítette az egyházi vezetőket, az az volt, hogy Wycliffe a saját nyelvükön akarta az embereknek adni a Bibliát.

Egy-két előkelő személy mégis hozzájutott a nemzeti nyelveken megjelenő Szentíráshoz. Egyikük Csehországi Anna volt, aki 1382-ben ment feleségül II. Richárdhoz, Anglia királyához. Annának birtokában voltak Wycliffe-nek az evangéliumokról készült angol nyelvű fordításai, melyeket állandóan tanulmányozott. Amikor királyné lett, kedvező hozzáállása segített előbbre juttatni a Biblia ügyét — méghozzá nemcsak Angliában. Anna arra ösztönözte a prágai (Csehország) egyetem diákjait, hogy jöjjenek Oxfordba. Ott aztán lelkesen tanulmányozták Wycliffe műveit, s némelyiket visszavitték Prágába. Az, hogy Wycliffe tanításai népszerűek voltak a prágai egyetemen, később alapul szolgált Husz Jánosnak, aki itt tanult, és végül itt is tanított. Husz olvasható, cseh nyelvű fordítást készített az ószlavón nyelvű fordításról. Törekvése elősegítette, hogy széles körben használják a Bibliát Csehországban és a környező országokban.

Az egyház visszavág

A papság Wycliffe-re és Huszra is dühös volt, amiért azt tanították, hogy a „puszta szövegnek”, az eredeti, ihletett, mindenféle betoldástól mentes Szentírásnak nagyobb tekintélye van, mint a „széljegyzeteknek”, az egyházilag jóváhagyott Bibliák lapszélein található nehézkes, hagyományokon alapuló magyarázatoknak. Ezek a prédikátorok Isten Szavának a felhígítatlan üzenetét kívánták elérhetővé tenni a közemberek számára.

Azzal a hamis ígérettel, hogy nem esik bántódása, Huszt 1414-ben ravaszul rávették, hogy jelenjen meg a konstanzi (Németország) katolikus tanács előtt, és álljon ki a nézetei mellett. A tanácsot 2933 pap, püspök és bíboros alkotta. Husz beleegyezett, hogy megtagadja tanításait, ha azok hamisnak bizonyíthatók a Szentírás alapján. A tanács előtt ez nem volt kérdéses. Az, hogy Husz kihívást intézett a tekintélyük ellen, elég ok volt ahhoz, hogy 1415-ben máglyán megégessék, miközben fennhangon imádkozott.

John Wycliffe megvetésének és meggyalázásának végső kifejeződése az volt ugyanennek a tanácsnak a részéről, hogy elrendelte: Angliában hantolják ki és égessék el Wycliffe csontjait. Ez az utasítás annyira visszataszító volt, hogy nem is hajtották végre, csak 1428-ban a pápa követelésére. De mint mindig, az efféle heves ellenállás most sem lohasztotta le mások lelkesedését, olyanokét, akik szerették az igazságot. Sőt, inkább csak megerősítette azt az elhatározásukat, hogy ki fogják adni Isten Szavát.

A nyomtatás hatása

Csupán 35 évvel Husz halála után, 1450-ben Johannes Gutenberg mozgatható betűk segítségével nyomtatni kezdett Németországban. Első nagy munkája a latin nyelvű Vulgata egyik kiadása volt, mely 1455 körül készült el. 1495-re a Biblia egészét vagy egy részét nyomtatták már németül, olaszul, franciául, csehül, hollandul, héberül, katalán nyelven, görögül, spanyolul, szlavón nyelven, portugálul és szerbül (ebben a sorrendben).

A holland tudós Desiderius Erasmus készítette el a görög szöveg első teljes, nyomtatott kiadását 1516-ban. Erasmusnak az volt a vágya, hogy a Szentírást „az összes nép összes nyelvére lefordítsák”. Ő azonban habozott nagy népszerűségét kockáztatni azzal, hogy saját maga fordítsa le. De követték mások, akik bátrabbak voltak. Ezek között a személyek között kiemelkedő volt William Tyndale.

William Tyndale és az angol nyelvű Biblia

Tyndale Oxfordban tanult, 1521 körül pedig Sir John Walsh házához került mint Walsh gyermekeinek magántanítója. Walshék gazdagon terített asztala mellett az étkezések alkalmával sokszor volt rá példa, hogy a fiatal Tyndale szópárbajt vívott a helybeli papokkal. Tyndale tárgyilagosan szállt szembe a véleményükkel úgy, hogy kinyitotta a Bibliáját, és írásszövegeket mutatott meg nekik. Walshékat idővel meggyőzte, amit Tyndale mondott, a papokat pedig ritkábban hívták meg, és kevésbé lelkes fogadtatásban volt részük. Ez persze még több keserűséggel töltötte el a papságot Tyndale-lel és a hitével szemben.

Egyszer, egy vita alkalmával Tyndale egyik vallásos ellenfele kijelentette: „Inkább Isten törvénye nélkül, mint a Pápáé nélkül.” Képzeld el, milyen meggyőződéssel válaszolt Tyndale: „Ellenszegülök a Pápának és minden tőle származó törvénynek. Ha Isten megkíméli életemet, néhány év múlva elérem, hogy egy szántó-vető fiú többet tudjon a Szentírásból, mint ön.” Tyndale elhatározása kikristályosodott. Később ezt írta: „Tapasztalatból jöttem rá, mennyire lehetetlenség megszilárdítani a laikus embereket bármilyen igazságban is, hacsak nincs előttük kézzelfoghatóan, az anyanyelvükön az írás, hogy megérthessék a szöveg lényegét, értelmét és a benne rejlő sorrendiséget.”

Akkoriban még nem nyomtattak angol nyelven Bibliát. Ezért Tyndale 1523-ban Londonba ment, hogy Tunstall püspök támogatását kérje a fordításhoz. Mivel kemény elutasításban részesült, elment Angliából, hogy szándékát keresztülvigye, s soha nem is tért vissza. Kölnben (Németország) betörtek az első nyomdájába, s csak egy hajszálon múlott, hogy Tyndale megmenekült, és magával vitt néhány értékes, még össze nem fűzött oldalt. Wormsban (Németország) azonban az angol nyelvű „Újszövetség”-nek legalább 3000 példánya készült el. Ezeket Angliába küldték, ott pedig 1526 elején már kezdték is terjeszteni. Ezek némelyike azok között a Bibliák között volt, amelyeket Tunstall püspök felvásárolt és elégetett, amivel tudtán kívül is segítségére volt Tyndale-nek abban, hogy folytathassa a munkáját!

A kutatásnak tisztább megértés az eredménye

Tyndale nyilvánvalóan örömmel végezte a munkáját. Ahogy a The Cambridge History of the Bible fogalmaz: „A Szentírás boldoggá tette őt, a ritmusában pedig van valami fürgeség és élénkség, amely kifejezi a boldogságát.” Tyndale célja az volt, hogy a Szentírást a lehető legpontosabb és legegyszerűbb nyelven engedje szólni a közemberekhez. Tanulmányai során megmutatkoztak előtte a bibliai szavak jelentései, melyek évszázadokig egyházi tantételekbe voltak burkolva. Mivel sem a halál fenyegető veszélye, sem hatalmas ellenfelének, Sir Thomas More-nak az ártalmas tolla nem félemlítette meg Tyndale-t, ezért a fordításába belefoglalta ténymegállapításait.

Mivel Tyndale Erasmus eredeti görög nyelvű szövegéből dolgozott, nem pedig a latin nyelvű szövegből, a „szeretet” szót választotta a „jótékonyság” helyett, hogy még teljesebben fejezze ki a görög a·gaʹpe szó jelentését. A „gyülekezet” szót is használta az „egyház” szó helyett, „megbánást” a „vezeklés” helyett, és „véneket”, nem pedig „papokat” írt (1Korinthus 13:1–3; Kolossé 4:15, 16; Lukács 13:3, 5; 1Timótheus 5:17, Tyndale). Ezek a kiigazítások megsemmisítőleg hatottak az egyház tekintélyére és a hagyományos vallási szokásokra, mint amilyen a papoknak való gyónás.

Tyndale szintúgy megőrizte a „feltámadás” szót is, a purgatóriumot és a halál utáni tudatosságot pedig elutasította, mint ami Biblia-ellenes. A halottakra vonatkozóan ezt írta More-nak: „Azzal, hogy az égbe, a pokolba vagy a purgatóriumba helyezi őket, lerontja azokat az érveket, melyekkel Krisztus és Pál bizonyította a feltámadást.” Tyndale ezzel a Máté 22:30–32-re és az 1Korinthus 15:12–19-re utalt. Helytálló módon mindinkább hitt abban, hogy a halottak öntudatlanok maradnak a jövőbeli feltámadásig (Zsoltárok 146:4; Prédikátor 9:7; János 11:11, 24, 25). Ez pedig azt jelentette, hogy a Máriához és a „szentekhez” való imádkozás egész elrendezése értelmetlen, mivel ők nem hallanak, és közbenjárni is képtelenek öntudatlan állapotukban.

Tyndale a Héber Iratokat fordítja

Tyndale 1530-ban elkészítette a Pentateuchusnak, a Héber Iratok első öt könyvének az egyik kiadását. Ezzel ő lett az első, aki héberről közvetlenül angolra fordította a Bibliát. Szintén Tyndale volt az első angol fordító, aki használta Jehova nevét. David Daniell londoni tudós ezt írja: „Tyndale olvasóira bizonyára nagy erővel hatott az, hogy ismét feltűnt Isten neve.”

Mivel Tyndale világosságra törekedett, különféle angol szavakat használt egyetlen héber szó lefordítására. A héber szerkezeteket azonban szorosan követte. Ennek eredményeképpen megmaradt a héber nyelv tömör ereje. Tyndale maga mondta a következőt: „A héber nyelv sajátságai ezerszer olyan jól egyeznek meg az angol nyelvvel, mint a latinnal. A beszédmód is ugyanolyan, így hát ezer olyan hely van, ahol az embernek csak szóról szóra angolra kell fordítania.”

Az, hogy Tyndale alapvetően betű szerint közelítette meg a szöveget, héber kifejezésekkel ízesíti a fordítását. Ezek némelyike bizonyára eléggé szokatlannak tűnt első olvasásra. Mégis a Biblia végső soron annyira ismert lett, hogy ezek közül a kifejezések közül sok ma már része az angol nyelvnek. Ezek közé a példák közé tartoznak a „szíve szerint való ember” (mint az 1Sámuel 13:14-ben), a „pászka” és a „bűnbak” kifejezések angol megfelelői. Sőt, az angol nyelvű Biblia olvasói a héberek gondolkodásával is megismerkedtek, s így nagyobb bepillantást kaptak az ihletett Szentírásba.

Tilalom alatt a Biblia és Tyndale

Felpezsdítő volt az a lehetőség, hogy az ember a saját nyelvén olvashatja Isten Szavát. Az angol néptömegek úgy reagáltak, hogy minden példányát megvásárolták, amit csak be lehetett csempészni az országba ruhabálákba vagy egyéb portékákba rejtve. A papság közben azon tűnődött, hogy ha a Biblia azzá válik, amit végső tekintélynek tartanak, akkor az állásukat elkerülhetetlenül elveszítik. A helyzet ennélfogva még inkább élet-halál kérdésévé vált a fordítók és a támogatóik számára is.

Tyndale titokban dolgozott tovább Antwerpenben (Belgium), mert az egyház és az állam állandó jelleggel üldözte. Hetente két napot mégis annak szentelt, amit ő kikapcsolódásnak nevezett: más angol menekülteken, a szegényeken és a betegeken segített. Pénzének nagy részét erre költötte. Még mielőtt lefordíthatta volna a Héber Iratok második felét, pénzért elárulta egy angol férfi, aki a barátjának tüntette fel magát. Amikor Tyndale-t 1536-ban Vilvoorde-ban (Belgium) kivégezték, utolsó lelkes szavai így hangzottak: „Uram, nyisd fel Anglia királyának szemét!”

VIII. Henrik király 1538-ban személyes okokból elrendelte, hogy minden angliai templomban helyezzenek el Bibliákat. Bár Tyndale-nek nem adtak hitelt, az a fordítás, melyre a választás esett, alapjában véve az övé volt. Tyndale műve így olyannyira ismert és kedvelt lett, hogy „a legtöbb későbbi [angol nyelvű] fordítás alapvető jellegét meghatározta” (The Cambridge History of the Bible). Tyndale fordításának nem kevesebb mint 90 százalékát közvetlenül átvették az 1611-es King James Versionben.

Angliában gyökeres változást jelentett szabadon hozzájutni a Bibliához. Az egyházakban olyan élénk viták folytak a Bibliáról, hogy időnként megzavarták az egyházi miséket! „Az idősek megtanultak olvasni, hogy közvetlenül hozzáférhessenek Isten Szavához, a gyermekek pedig csatlakoztak az idősekhez, és hallgatták őket” (A Concise History of the English Bible). Ebben az időben Európa más országaiban és nyelvein is rendkívüli módon megnövekedett az elterjesztett Bibliák száma. Az angliai Biblia-mozgalom azonban az egész világra kiterjedő hatást fejtett ki. Hogy hogyan történt ez meg? És vajon hogyan érintették a további felfedezések és kutatások a napjainkban használatos Bibliákat? Befejező beszámolónkra ennek a sorozatnak a következő cikkében kerül sor.

[Kép a 26. oldalon]

Tyndale 1526-os „Újszövetsége” — az egyetlen ismert, teljes példány, melyet megmentettek a lángoktól

[Forrásjelzés]

© The British Library Board

[Táblázat/képek a 26–27. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Kulcsidőpontok a Biblia továbbadásában

Időszámításunk szerint

Wycliffe hozzálát a Bibliához (1384 előtt)

1400

Huszt kivégzik 1415-ben

Gutenberg — az első nyomtatott Biblia kb. 1455-ben

1500

Korai nyomtatott fordítások

Erasmus görög nyelvűszövege 1516-ban

Tyndale „Újszövetsége” 1526-ban

Tyndale-t kivégzik 1536-ban

VIII. Henrik 1538-ban elrendeli, hogy a templomokban Bibliákat helyezzenek el

1600

A King James Version 1611-ben

[Képek]

Wycliffe

Husz

Tyndale

VIII. Henrik