Mikor áldja meg Jehova a céltudatos erőfeszítéseket?

— Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal.

— Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet.

— Mi a te neved?

— Jákób.

— Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél (1Mózes 32:26–28).

EZ AZ érdekes párbeszéd annak eredményeként hangzott el, hogy a 97 éves Jákob rendkívüli módon mutatta be, milyen erős és fürge. Bár a Biblia nem úgy jellemzi, mint erős embert, Jákob mégis egész éjjel birkózott vagy tusakodott egy angyallal. Miért tette ezt? Azért, mert nagyon aggódott a miatt az ígéret miatt, melyet az ősatyái kaptak Jehovától, és ami az ő öröksége volt.

Évekkel ezt megelőzően Jákob testvére, Ézsau lemondott az elsőszülöttségi jogáról egy tál főzelékért cserébe, így ez a jog Jákobé lett. De nézzük most azt az időt, amikor Jákob fülébe jut a hír, hogy Ézsau négyszáz emberrel közeledik. Jákob — aki érthető módon nyugtalan — annak megerősítését kéri Jehovától, hogy betartja az ígéretét, mely szerint a családja boldogan fog élni a Jordánon túli területen. Imáival összhangban Jákob határozott lépéseket tesz. Nagylelkű ajándékokat küld a közeledő Ézsaunak, valamint védelemképpen kettéosztja a tábort, és a feleségeit meg a gyermekeit a Jabbók révén túlra viszi. Könnyek között, emberfeletti erőfeszítések árán és megfeszített erővel egész éjjel tusakodik egy angyallal, „hogy kegyet nyerjen magának” (Hóseás 12:4, NW; 1Mózes 32:1–32).

Nézzünk most meg egy korábbi esetet, mely Ráhellel kapcsolatos, aki Jákob második és egyben legszeretettebb felesége volt. Ráhel jól ismerte Jehova ígéretét, hogy Jákob áldásban részesül. Ráhel testvérének, Leának — Jákob első feleségének — négy fia született, míg Ráhel meddő maradt (1Mózes 29:31–35). Ráhel azonban nem adta át magát az önsajnálkozásnak, hanem Jehovához könyörgött imában, és imáival összhangban határozott lépéseket is tett. Ahhoz hasonlóan, ahogyan ősanyja, Sára cselekedett Hágárral, Ráhel is a szolgálólányát, Bilhát vitte Jákobhoz másodfeleséga gyanánt, hogy úgy történjen, ahogy Ráhel mondta: „én is gyermekhez jussak általa” (Katolikus fordítás). Bilha két fiat szült Jákobnak, Dánt és Naftalit. Naftali születésekor Ráhel elmondta, hogy mekkora lelki erőfeszítéseket kellett tennie: „Nagy tusakodással tusakodtam az én nénémmel, és győztem.” Ráhel később két saját fiúval is megáldatott, Józseffel és Benjáminnal (1Mózes 30:1–8; 35:24).

Miért áldotta meg Jehova Jákobnak és Ráhelnek az erőfeszítéseit, melyek tettekkel és érzésekkel voltak kapcsolatosak? Azért, mert ők Jehova akaratát tartották a legfontosabbnak, és nagyra becsülték az örökségüket. Eltökélten imádkoztak Jehova áldásáért, továbbá Isten akaratával és a kéréseikkel összhangban határozott lépéseket tettek.

Jákobhoz és Ráhelhez hasonlóan ma sokan tanúsíthatják, hogy lelkesnek kell lenni az erőfeszítésekben ahhoz, hogy az ember elnyerje Jehova áldását. Erőfeszítéseik közben ezek a személyek gyakran sírva fakadnak, elkeserednek és tehetetlennek érzik magukat. Egy keresztény anyuka, Elizabeth visszaemlékszik, hogy egy hosszabb kihagyás után csak céltudatos erőfeszítések árán tudott újra rendszeresen jelen lenni a keresztény összejöveteleken. Nagy erőpróbát jelentett neki, hogy ott tudjon lenni, hiszen öt kisfiú anyja volt, a férje nem hívő, ezenkívül a legközelebbi Királyság-terem harminc kilométerre volt az otthonától. „Ahhoz, hogy megpróbáljak rendszeresen eljutni az összejövetelekre, rendkívüli önfegyelemre volt szükségem, de tudtam, hogy ez rám is, és a fiaimra is jó hatással van. A fiúknak segített felismerni, hogy ez az életút megéri a fáradságot.” Jehova megáldotta Elizabeth erőfeszítéseit. Három fia aktívan részt vesz a keresztény gyülekezeti életben, és közülük ketten a teljes idejű szolgálatban tevékenykednek. Elizabeth örül fiai szellemi előrehaladásának, és ennek így ad hangot: „Már túlszárnyaltak a szellemi növekedésben!” Micsoda áldás ez a céltudatos erőfeszítéseiért!

Céltudatos erőfeszítések, melyeket Jehova megáld

Biztosak lehetünk benne, hogy ha céltudatos erőfeszítéseket teszünk, és fáradságot nem kímélve dolgozunk, az jutalommal jár. Minél több erőfeszítést teszünk egy feladat vagy megbízatás érdekében, annál nagyobb megelégedést érzünk majd utána, hisz Jehova így alkotott meg minket. Salamon király ezt írta: „minden ember egyen, igyon, és élvezze a fáradságos munkájából fakadó jót. Isten ajándéka ez” (Prédikátor 3:13, NW; 5:18, 19). Ám ahhoz, hogy Isten megáldjon bennünket, meg kell bizonyosodnunk arról, hogy jó irányúak-e az erőfeszítéseink. Ésszerű-e például elvárni, hogy Jehova megáldja az életünket, ha a szellemi dolgok csak másodlagos helyre szorulnak? Vajon egy önátadott keresztény reménykedhet Jehova helyeslésének elnyerésében, ha elfogad olyan állást vagy előléptetést, amely miatt rendszeresen hiányozni fog a keresztény összejöveteleken lévő hitépítő társaságból és az ott kapott oktatásról? (Héberek 10:23–25).

Amikor valaki egész életében fáradságot nem kímélve dolgozik azért, hogy a világban karriert fusson be, vagy anyagi jólétnek örvendjen, nem feltétlenül ’élvezi a jót’, ha mindezt azon az áron éri el, hogy kizárja az életéből a szellemi dolgokat. Jézus a magvetőről szóló példázatában ismertette annak következményeit, amikor valakinek nem jó irányúak az erőfeszítései. A ’tövisek közé vetett’ mag jelentését Jézus így magyarázta: „ez az, aki hallja a szót, de a dolgok ezen rendszerének aggodalma és a gazdagság megtévesztő hatalma megfojtja a szót, és ő gyümölcstelenné válik” (Máté 13:22). Pál is ugyanennek a csapdának a veszélyeire figyelmeztetett, majd elmondta, hogy akik anyagias életutat követnek, azok „kísértésbe, csapdába, sok értelmetlen és káros kívánságba esnek, amelyek pusztulásba és romlásba döntik az embereket”. De hát mi az ellenszere a szellemileg romboló életmódnak? ’Menekülj ezektől a dolgoktól, reménységedet ne a bizonytalan gazdagságba vesd, hanem Istenbe, aki gazdagon megad nekünk mindent az élvezetünkre’ — folytatta Pál (1Timóteus 6:9, 11, 17).

Függetlenül attól, hogy hány évesek vagyunk, vagy milyen régóta szolgáljuk Jehovát, mindannyian hasznot meríthetünk azoknak a céltudatos erőfeszítéseknek a követéséből, melyek Jákob és Ráhel életében jól megfigyelhetők. Ők ugyanis, miközben Isten helyeslését keresték, sohasem veszítették szem elől az örökségüket, akármilyen félelmetes vagy elkeserítő helyzetbe kerültek is. Napjainkban mi éppolyan félelmetes, elkeserítő vagy akár lehangoló nyomásokkal és nehézségekkel kerülünk szembe, mint ők. A kísértés célja, hogy adjuk fel a harcot, és így mi is Sátán támadásának áldozataivá váljunk. Szándéka eléréséhez Sátán mindent megtesz, ami csak hatalmában áll — legyen szó akár szórakozásról vagy kikapcsolódásról, sportról vagy hobbiról, karrierről vagy anyagi jólétről. Legtöbbször azzal kecsegtet bennünket, hogy jó eredményeket fogunk elérni, ám ezek csak hébe-hóba válnak valóra. Akiket rászed vagy elcsábít, hogy folyjanak bele a fentiekhez hasonló tevékenységekbe, igen gyakran azt tapasztalják, hogy a végén többnyire kiábrándulttá válnak. A régen élt Jákobhoz és Ráhelhez hasonlóan mi is elszántan küzdjünk, és kerekedjünk felül Sátán mesterkedésein.

Az Ördögnek az minden vágya, hogy lássa, hogy meghátrálunk, és azt érezzük, hogy a helyzetünk reménytelen, nincs mit tenni, és semmi értelme próbálkozni. Mennyire létfontosságú tehát, hogy egytől-egyig mindannyian óvakodjunk a fatalista gondolkodásmódtól: „engem senki sem szeret”, és „Jehova elfelejtkezett rólam”. Ha megadnánk magunkat ezeknek a gondolatoknak, az felérne az önpusztítással. Nem arra utalna ez inkább, hogy feladtuk, és már nem küzdünk addig, míg áldást nem kapunk? Ne feledjük: Jehova a céltudatos erőfeszítéseinket áldja meg.

Kitartóan küzdjünk Jehova áldásáért!

Szellemi egészségünk nagymértékben annak a függvénye, hogy Jehova szolgáiként megértünk-e két alapigazságot: 1. senki sem ura teljes mértékben az élet gondjainak és bajainak, valamint 2. Jehova odafigyel azoknak a kiáltására, akik megfontoltan hozzá fordulnak segítségért és áldásért (2Mózes 3:7–10; Jakab 4:8, 10; 1Péter 5:8, 9).

Bármilyen nehéz helyzetbe kerülj is, vagy bármilyen tehetetlennek érezd is magadat, ne engedj „a minket könnyen behálózó bűnnek”, azaz a hit hiányának (Héberek 12:1). Ne hagyd abba a küzdelmet egészen addig, amíg áldásban nem részesülsz! Légy türelmes, és gondolj az idős Jákobra, aki egész éjjel birkózott az áldásért. Akárcsak egy földműves, aki tavasszal elveti a magot, és várja az aratást, te is türelmesen keresd Jehova áldását a szellemi tevékenységeid közben, bármilyen kevésnek érezd is azt, amit meg tudsz tenni (Jakab 5:7, 8). Emellett sohase felejtsd el a zsoltáríró szavait: „A kik könyhullatással vetnek, vígadozással aratnak majd” (Zsoltárok 126:5; Galácia 6:9). Állj szilárdan, és maradj azok között, akik küzdenek!

[Lábjegyzet]