Az élet — Drága vagy olcsó?

„Minthogy az ember Isten képmására lett megalkotva, az, aki elveszi egy ember életét, azt pusztítja el, ami a legértékesebb és a legszentebb a világon” (William Barclay: The Plain Man’s Guide to Ethics).

SZERINTED is az élet a legértékesebb a világon? Az emberek viselkedése arról árulkodik, hogy sokan nem értenek egyet az imént idézett íróval. Milliók életét oltották már ki szívtelenül erőszakos emberek, akik önző céljaik hajszolása közben mit sem törődtek embertársaikkal (Prédikátor 8:9).

Az élet mint fogyóeszköz

Jellemző példa erre az I. világháború. Abban a szörnyű küzdelemben többször is előfordult, hogy „céltalanul áldoztak fel embereket”, ahogyan A. J. P. Taylor történész fogalmaz. Tekintélyre és dicsőségre törve a katonai vezetők úgy használták embereiket, mintha azok fabatkát sem érnének, és csupán fogyóeszközök lennének. A verduni (Franciaország) csatában több mint félmillióan estek el. „Nem volt [stratégiailag fontos] díj, amelyet meg lehetett nyerni vagy el lehetett veszíteni — írja Taylor —, csak halomra gyilkolt emberek voltak, és az áhított dicsőség” (The First World War).

Ma sem szokatlan így lebecsülni az élet értékét. Kevin Bales tudós rámutat, hogy az utóbbi időben „a népességrobbanás milliónyi szegény és sebezhető emberrel árasztotta el a világ munkaerőpiacait”. Ezekre az emberekre egy életen át tartó küzdelem vár a fennmaradásért egy olyan elnyomó kereskedelmi rendszerben, amelyben „az élet olcsó lett”. Bales szerint azok, akik kihasználják őket, úgy bánnak velük, mintha rabszolgák lennének, „a meggazdagodás eldobható eszközei” (Disposable People).

„Szélkergetés”

Sok más oka is van annak, hogy embermilliók teljesen értéktelennek érzik magukat, és kétségbe vannak esve; úgy gondolják, senkit sem érdekel, hogy élnek-e vagy sem. A háború és az igazságtalanság mellett szárazság, éhezés, betegségek, családon belüli halálesetek és számtalan más baj sújtja az egész emberiséget, ami miatt sokan elgondolkodnak, hogy egyáltalán érdemes-e élni (Prédikátor 1:8, 14).

Persze nem mindenki nyomorog és szenved. De még azok is, akik nem élnek kegyetlen elnyomás alatt, gyakran az ókori Izrael királyának, Salamonnak a szavait ismételgetik, aki ezt kérdezte: „mi jut az embernek minden fáradságos munkájából, és szívének törekvéseiből, melyekkel fáradozik a nap alatt?” Az életükre visszatekintve sokan arra a következtetésre jutnak, hogy ténykedésük jórészt „hiábavalóság és szélkergetés” volt (Prédikátor 2:22, 26).

„Ennyi lett volna az egész?” — kérdezik, amikor visszatekintenek az életükre. Csakugyan, hány ember fejezheti be az életét igazán „elégedetten”, ahogy annak idején Ábrahám patriarcha? (1Mózes 25:8). A legtöbben nem tudnak szabadulni a hiábavalóság érzésétől. Az élet azonban nem szükségszerűen hiábavaló. Isten minden ember életét értékesnek tartja, és azt szeretné, ha mindannyian valóban tartalmas, kielégítő életet élnénk. Hogyan fog ez valóra válni? Erről szól a következő cikk.