Mindenkivel emberhez méltóan fognak bánni!

„Egy új világot kell teremtenünk, egy sokkal jobb világot, melyben az emberi méltósághoz való örökérvényű jogot tiszteletben tartják” (AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ELNÖKE, HARRY TRUMAN, SAN FRANCISCO, KALIFORNIA, 1945. ÁPRILIS 25.)

MINT oly sok ember a II. világháború után, Truman elnök is hitt abban, hogy az ember képes a múltból tanulni, és egy olyan „új világot” létrehozni, melyben mindenkivel emberhez méltóan fognak bánni. De sajnos napjaink történelme nem ezt mutatja. „Az emberi méltósághoz való örökérvényű jogot” továbbra is a sárba tiporják, hiszen a bajok gyökere nem az embereknél, hanem az emberek legnagyobb ellenségénél keresendő.

A bajok gyökere

A Biblia Sátánként, vagyis az Ördögként azonosítja ezt az ellenséget. Ő egy olyan gonosz szellemteremtmény, aki az emberiség történetének kezdetétől fogva megkérdőjelezte Isten uralkodási jogát. Attól kezdve, hogy megkörnyékezte Évát az Éden-kertben, Sátánnak az volt a célja, hogy elvonja az embereket a Teremtőjük szolgálatától (1Mózes 3:1–5). Gondolj csak bele, milyen végzetes következményei lettek annak, hogy Ádám és Éva engedett az Ördög csábításának! Annak, hogy nem engedelmeskedtek a tiltott gyümölccsel kapcsolatos törvénynek, az lett a közvetlen követkeménye, hogy mindketten ’elrejtőztek Jehova Isten arca elől’. Miért? „Féltem, mivel meztelen vagyok, ezért elrejtőztem” — vallotta be Ádám (1Mózes 3:8–10). Ádámnak megváltozott az égi Atyjával ápolt kapcsolata, és az is, ahogyan magáról vélekedett. Szégyenérzet alakult ki benne, és többé nem érezte jól magát Jehova jelenlétében.

Miért akarta az Ördög, hogy Ádámnak ne legyen önbecsülése? Mert az ember Isten képmására lett megteremtve, és Sátán örömét leli abban, hogy láthatja, amint az ember a viselkedésével nem tudja tökéletesen visszatükrözni Isten dicsőségét (1Mózes 1:27; Róma 3:23). Ez segít megértenünk, hogy miért olyan elterjedt mások megalázása az emberiség történelmében. Mindez azért van így, mert „ennek a világrendszernek az istene”, Sátán mozdítja elő ezt a szellemet, „oly időben, mikor ember uralkodik emberen a maga kárára” (2Korintusz 4:4; Prédikátor 8:9; 1János 5:19). Vajon ez azt jelenti, hogy az emberi méltósághoz való jog örökre elveszett?

Jehova tiszteletben tartja a teremtményei méltóságát

Gondoljunk újra arra, hogy milyen volt az élet az Éden-kertben, mielőtt Ádám és Éva vétkezett. Bőven volt élelmük, megelégedést nyújtó munkájuk, és az a reménység állt előttük, hogy egészségben örökké élhetnek a leszármazottaikkal együtt (1Mózes 1:28). Mindez azt mutatta, hogy Isten szereti őket, és méltóságteljes szándéka van az emberiséggel.

Vajon megváltozott Jehova nézete az emberi méltóságról, amikor Ádám és Éva tökéletlenné vált? Nem. Figyelembe vette az érzéseiket, vagyis azt, hogy szégyellték magukat a meztelenségük miatt. Isten szerető módon „hosszú bőrruhát” készített nekik, azok helyett az ágyékkötők helyett, melyeket fügefalevelekből fűztek össze maguknak (1Mózes 3:7, 21). Isten tehát nem hagyta őket magukra szégyenükben, hanem tiszteletben tartotta a méltóságukat.

Később Jehova Izrael nemzetében könyörületet mutatott az árvák, az özvegyek és a jövevények iránt — a társadalom azon tagjai iránt, akikkel a leggyakrabban rosszul bánnak (Zsoltárok 72:13). Például az izraeliták azt a parancsot kapták, hogy a gabona aratásakor, az olajfa termésének szedésekor vagy szőlőszüret idején, ne menjenek vissza a hátramaradt termésért. Annak Jehova parancsa szerint „a jövevényé, az apátlan fiúé és az özvegyé” kellett lennie (5Mózes 24:19–21). Ha betartották ezeket a törvényeket, senki sem kényszerült arra, hogy kolduljon, és még a legszegényebbeknek is tisztességes munkájuk lehetett.

Jézus tiszteletben tartotta mások méltóságát

Isten Fia, Jézus Krisztus a földönléte idején figyelembe vette mások méltóságát. Például Galileában egy olyan férfi jött a közelébe, akit már elborított a lepra. A Mózesi Törvény szerint a leprásoknak a következőt kellett kiáltaniuk, nehogy megfertőzzenek másokat: „Tisztátalan, tisztátalan!” (3Mózes 13:45). Ám ez a férfi nem figyelmeztette a környezetét, amikor odament Jézushoz. Ehelyett arcra borult, és kérve kérte Jézust: „Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani” (Lukács 5:12). Hogyan reagált Jézus? Nem büntette meg a férfit a Törvény megszegése miatt, sőt azt sem tette meg, hogy figyelmen kívül hagyja őt, vagy kitér előle. Ehelyett tiszteletben tartotta a leprás méltóságát azáltal, hogy megérintette, és így szólt: „Akarom. Tisztulj meg!” (Lukács 5:13).

Más alkalmakkor Jézus bemutatta, hogy képes úgy is gyógyítani, hogy nem ér hozzá a beteghez. Voltak, akiket nagyobb távolságról gyógyított meg. Most viszont úgy döntött, hogy megérinti ezt a férfit (Máté 15:21–28; Márk 10:51, 52; Lukács 7:1–10). A férfit ’elborította a lepra’, bizonyára már évek óta nem érintette meg senki. Mennyire jóleső érzés tölthette el, amikor végre újra megérintette őt valaki! Valószínűleg nem vágyott többre, mint hogy kigyógyuljon a leprából. Ám az, ahogyan Jézus meggyógyította őt, minden bizonnyal az egészségén kívül valami mást is visszaadott neki: az emberi méltóságát. Vajon ésszerű abban hinnünk, hogy az emberi méltóság figyelembevétele napjaink társadalmában is létezik? És ha igen, mi mutatja ezt?

Egy szabály, mely méltósággal ruház fel

Jézus következő kijelentése sokak szerint az emberi kapcsolatokról valaha mondott leghíresebb tanács: „Mindazt tehát, amit akartok, hogy az emberek megtegyenek veletek, ti is hasonlóképpen tegyétek meg velük” (Máté 7:12). Ez az aranyszabály, ahogy gyakran nevezik, arra indítja az embert, hogy tisztelje az embertársát, abban a reményben, hogy ugyanezt kapja viszonzásul.

Ahogyan azt a történelem is mutatja, ennek a szabálynak az alkalmazása nem jön magától, sőt sokszor épp az ellenkezőjét teszik az emberek. „Tulajdonképpen élveztem, hogy megalázok másokat — mondja egy férfi, akit most nevezzünk Haroldnak. — Néhány szavammal sikerült őket felzaklatni és zavarba hozni, időnként még sírva is fakadtak.” De történt valami, ami megváltoztatta Harold viselkedését. „Többször is meglátogattak Jehova Tanúi. Visszagondolva szégyellem magam amiatt, amit akkoriban mondtam nekik, és ahogyan olykor viselkedtem velük. De ők nem adták fel, és a Biblia igazsága lassacskán megérintette a szívemet, és arra indított, hogy megváltozzam.” Ma Harold vénként szolgál egy keresztény gyülekezetben.

Harold esete jól mutatja, hogy „Isten szava élő, és erőt fejt ki, és élesebb bármely kétélű kardnál, és egészen odáig hatol, hogy szétválasztja a lelket és a szellemet, az ízületeket és velőjüket, és képes tisztán látni a szív gondolatait és szándékait” (Héberek 4:12). Isten Szavának megvan az ereje ahhoz, hogy megérintse az emberek szívét, és változtasson a gondolkodásukon és a viselkedésükön. Tehát mások méltóságát legfőképpen azáltal tudjuk tiszteletben tartani, ha őszintén vágyunk arra, hogy segítsünk nekik, nem pedig arra, hogy megbántsuk őket, valamint hogy tiszteljük az embereket, ahelyett hogy megaláznánk őket (Cselekedetek 20:35; Róma 12:10).

Mindenki visszakapja a méltóságát

Ugyanez a vágy készteti Jehova Tanúit arra, hogy beszéljenek másoknak a Biblia nagyszerű reménységéről (Cselekedetek 5:42). Leginkább azzal tiszteljük az embertársaink méltóságát, ha megosztjuk velük ’a jó hírt valami jobbról’ (Ézsaiás 52:7). A ’valami jobb’ magában foglalja ’az új egyéniség’ felöltését, mely meg fogja ölni azt ’a káros kívánságot’, hogy megalázzunk másokat (Kolosszé 3:5–10). Ezenkívül Jehova szándékát is értjük alatta, mely szerint hamarosan meg fognak szűnni azok a körülmények és viselkedésformák, melyek megfosztják az embereket a méltóságuktól. Emellett a felbújtó, Sátán, az Ördög is meg fog semmisülni (Dániel 2:44; Máté 6:9, 10; Jelenések 20:1, 2, 10). Csak akkor fogják végre mindenkinek tiszteletben tartani az emberi méltóságát, amikor „telve lesz a föld Jehova ismeretével” (Ézsaiás 11:9).

Buzdítunk, hogy ismerd meg ezt a csodálatos reménységet! Ha kapcsolatot ápolsz Jehova Tanúival, akkor te magad fogod tapasztalni, hogy a bibliai alapelvek alkalmazása méltósággal ruházza fel az embereket. Azt is megtudhatod, hogy Isten Királysága miként fog hamarosan elhozni egy új és sokkal jobb világot, melyben „az emberi méltósághoz való örökérvényű jogot” soha többé nem fogják sárba tiporni.

[Kiemelt rész/kép a 6. oldalon]

A feddhetetlenségük megőrzése által a méltóságuk is megmaradt

A II. világháború alatt több mint 2000 Jehova Tanúját vittek a náci koncentrációs táborokba a hitük miatt. Gemma La Guardia Gluck, egy volt ravensbrücki fogoly a My Story című könyvében felidézi, hogy a Tanúk milyen rendkívüli módon mutatták ki a feddhetetlenségüket: „A Gestapo bejelentette, hogy ha bármelyik Bibliakutató feladja a hitét, és hajlandó aláírni az erről szóló nyilatkozatot, akkor visszakapja a szabadságát, és nem fogják többé üldözni.” A következőket írja azokról, akik visszautasították ezt az ajánlatot: „Inkább tovább szenvedtek, és türelmesen várták a szabadításuk napját.” Miért volt ilyen szilárd az álláspontjuk? A 80-as éveiben járó Magdalena, akinek a szavait az előző cikk elején idéztük, ezt mondja: „Az, hogy hűségesek maradjunk Jehovához fontosabb volt, mint az, hogy bármi áron ragaszkodjunk az életünkhöz. A méltóságunk megőrzése azt jelentette, hogy megőrizzük a feddhetetlenségünket.”

[Kép az 5. oldalon]

Jézus tiszteletben tartotta azok méltóságát, akiket meggyógyított

[Kép a 7. oldalon]

Jehova Tanúi azáltal tartják tiszteletben mások méltóságát, hogy megosztják velük ’a jó hírt valami jobbról’