Figyeljünk a hittársainkra, és bátorítsuk őket!

1–2. Mi segített 230 Tanúnak túlélni a halálmenetet a II. világháború végén?

AMIKOR a náci rezsim a II. világháború végén megbukott, a nácik utasítást adtak a koncentrációs táborokban maradt több ezer rab megsemmisítésére. A sachsenhauseni tábor rabjainak kikötővárosokba kellett menniük, hogy hajóra rakják őket, a hajót pedig elsüllyesszék a tengeren. Ez az intézkedés később a halálmenet nevet kapta.

² A sachsenhauseni koncentrációs tábor 33 000 rabjára 250 kilométeres menetelés várt Lübeck kikötővárosáig. A rabok közt 230 Jehova Tanúja is volt, hat országból. A Tanúk azt a parancsot kapták, hogy együtt meneteljenek. Az éhezés és a betegségek miatt nagyon legyengültek. Hogyan tudták túlélni a menetelést? Az egyikük ezt mondta: „Folyamatosan bátorítottuk egymást, hogy menjünk tovább.” Az Istentől kapott „szokásosnál nagyobb erő” és az egymás iránti szeretetük segítette őket, hogy túléljék ezt a megpróbáltatást (2Kor 4:7).

 3. Miért fontos, hogy bátorítsuk egymást?

³ Noha minket nem kényszerítenek menetelésre, sok nehézséggel nézünk szembe. Miután Isten királysága 1914-ben létrejött, Sátánt levetették az égből, és azóta a föld közelében kell tartózkodnia. „Nagy haraggal [tevékenykedik], mivel tudja, hogy rövid ideje van” (Jel 12:7–9, 12). Armageddon közeledtével Sátán mindent megtesz, hogy meggyengítse az Istennel ápolt kapcsolatunkat, ezért próbák elé állít minket, és nyomást gyakorol ránk. Ezenfelül a mindennapi élet gondjait sem könnyű elviselni (Jób 14:1; Préd 2:23). Bármennyire erősek legyünk is lelkileg, és bármilyen erős legyen is a hitünk, olykor annyi nehézség zúdul ránk, hogy elcsüggedünk. Egy testvér például sok-sok hittársát bátorította évtizedeken át, de amikor időskorában neki és a feleségének megromlott az egészsége, nagyon elkeseredett. Csakúgy, mint ennek a testvérnek, nekünk is szükségünk van Jehova „szokásosnál nagyobb [erejére]”, és arra, hogy mások bátorítsanak minket.

 4. Melyik tanácsot kell megszívlelnünk, ha szeretnénk bátorítani egymást?

⁴ Ha szeretnénk bátorítani egymást, szívleljük meg, amit Pál apostol a héber keresztényeknek írt: „figyeljünk egymásra a szeretetre és jó cselekedetekre való ösztönzés végett, nem hagyva fel egybegyűlésünkkel, mint szokásuk némelyeknek, hanem bátorítva egymást, éspedig annál inkább, minél inkább közeledni látjátok azt a napot” (Héb 10:24, 25) Hogyan alkalmazhatjuk ezt a fontos tanácsot?

 5. Mit jelent figyelni egymásra, és mit kíván ez meg tőlünk?

⁵ Ha figyelünk a testvéreinkre, akkor átgondoljuk, mire van szükségük. De vajon tudni fogjuk, mire van szükségük, ha a Királyság-teremben csak röviden üdvözöljük őket, vagy pusztán hétköznapi dolgokról beszélgetünk velük? Nem mondhatnánk. Természetesen nem akarunk „mások dolgába” avatkozni (1Tessz 4:11; 1Tim 5:13). Ám ha szeretnénk bátorítani a testvéreinket, jól meg kell ismernünk őket, például hogy milyen körülmények közt élnek, milyen tulajdonságaik vannak, hogyan gondolkodnak az igazságról, mik az erős és gyenge oldalaik. Érezniük kell, hogy a barátaik vagyunk, és szeretjük őket. Ehhez pedig időt kell töltenünk velük, és nem csak akkor, amikor nehézségeik vannak vagy szomorúak (Róma 12:13).

 6. Hogyan tudnak a vének figyelni a testvérekre?

⁶ A vének a következő tanácsot kapják: „terelgessétek az Isten gondjaitokra bízott nyáját . . . önként . . . buzgó készséggel” (1Pét 5:1–3). Lehetnek-e a vének jó pásztorok, ha nem ismerik a rájuk bízott juhokat? (Olvassátok fel: Példabeszédek 27:23.) Ha a vének készségesen segítenek a testvéreknek, és örömmel töltenek velük időt, annak jó eredménye lesz. A testvérek valószínűleg szívesebben kérnek tőlük segítséget, és könnyebben beszélnek nekik az érzéseikről, aggodalmaikról. Így a vének figyelni tudnak rájuk, és segíteni tudnak nekik.

 7. Mit tartsunk észben, ha egy csüggedt személy bántóan beszél velünk?

⁷ Pál apostol ezt írta a tesszalonikai gyülekezetnek: „támogassátok a gyöngéket”. (Olvassátok fel: 1Tesszalonika 5:14.) A lehangolt és csüggedt személyek bizonyos értelemben gyengék. A Példabeszédek 24:10-ben ezt olvassuk: „Elcsüggedsz a nyomorúság napján? Szűkös lesz az erőd.” Ha valaki mélységesen elcsügged, a szavai sokszor „féktelenek” (Jób 6:2, 3). De gondoljunk arra, hogy amit mond, nem feltétlenül mutatja, milyen valójában. Rachelle is tapasztalta ezt. Súlyosan depressziós édesanyjáról ezt mondja: „Anya sokszor olyasmit mondott, ami nagyon bántó volt. Általában próbáltam arra gondolni, hogy ő igazából szerető, kedves és nagylelkű. Megtanultam, hogy aki depressziós, sokszor nem gondolja komolyan, amit mond. Ilyenkor az a legrosszabb, ha visszavágunk.” A Példabeszédek 19:11 ezt írja: „Az ember éleslátása fékezi haragját, és ékességére van, ha szemet huny a törvényszegés felett.”

 8. Kiket kell különösképpen biztosítanunk a szeretetünkről, és miért?

⁸ Hogyan „figyeljünk” egy olyan személyre, aki noha helyrehozta a múltban elkövetett vétkét, még mindig szégyelli magát, és el van keseredve? Pál ezt írta a korintuszi gyülekezet egyik tagjáról, aki megbánta a bűnét: „bocsássatok meg kedvesen, és vigasztaljátok őt, hogy túl nagy szomorúsága valamiképpen el ne nyelje az ilyet. Buzdítalak tehát titeket, hogy bizonyítsátok az iránta való szereteteteket” (2Kor 2:7, 8). Egy szótár szerint a „bizonyítnak” fordított kifejezés azt jelenti, hogy ’megerősít, igazol’. Nem indulhatunk ki abból, hogy a hittársunk úgyis tudja, hogy szeretjük, és törődünk vele, ezt meg kell erősítenünk a szavainkkal és a tetteinkkel.

 9. Mit jelent „a szeretetre és jó cselekedetekre való ösztönzés”?

⁹ Pál ezt írta: „figyeljünk egymásra a szeretetre és jó cselekedetekre való ösztönzés végett”. Olyan ez, mint amikor szeretnénk megakadályozni, hogy kialudjon a tűz. Ilyenkor megmozgatjuk a fát, és meglegyezzük a parazsat (2Tim 1:6). Ehhez hasonlóan a szavainkkal és a tetteinkkel arra buzdíthatjuk a testvéreinket, hogy továbbra is buzgón végezzék Jehova szolgálatát. A helyénvaló dicséret nélkülözhetetlen ahhoz, hogy jótettekre ösztönözzük egymást.

10–11. a) Kinek van szüksége dicséretre? b) Hogyan segíthet a dicséret annak, aki „hibás lépést” tett? Mondj példát!

¹⁰ Akár el vagyunk csüggedve, akár nem, mindannyiunknak szüksége van dicséretre. Egy vén ezt írta: „Az édesapám sohasem dicsért meg. Így aztán úgy nőttem fel, hogy nem volt elég önbecsülésem . . . Bár már ötvenéves vagyok, még mindig nagyra értékelem, ha a barátaim arról biztosítanak, hogy ügyesen végzem a felvigyázói teendőimet . . . Tapasztalatból tudom, milyen sokat jelent a buzdítás, ezért mindent megteszek, hogy ösztönözzek másokat.” A dicséret mindenkire jó hatással van, beleértve az úttörőket, időseket, és azokat, akik lehangoltak (Róma 12:10).

¹¹ Mit tegyenek azok, „akik szellemileg képesítettek”, ha helyre kell igazítaniuk valakit, aki „hibás lépést” tett? Ha szeretettel adnak neki tanácsot, és megdicsérik, amiért lehet, arra ösztönözhetik, hogy újra azt tegye, ami jó (Gal 6:1). Egy testvérnőnek, Miriamnak is így tudtak segíteni. Miriam ezt írja: „Nagyon megviselt, hogy néhány közeli barátom elhagyta a gyülekezetet, és ugyanebben az időben az édesapám agyvérzést kapott. Elkeseredtem, és úgy próbáltam megvigasztalódni, hogy járni kezdtem egy világi fiúval.” Miriam úgy érezte, nem méltó Jehova szeretetére, és azon gondolkodott, hogy elhagyja az igazságot. Ám amikor egy vén arra emlékeztette, milyen hűségesen szolgálta eddig Istent, nagyon meghatódott. Lehetőséget adott a véneknek, hogy beszéljenek vele, és biztosítsák őt arról, hogy Jehova még mindig szereti. Ennek eredményeként megerősödött a Jehova iránti szeretete. Megszakította a kapcsolatát a világi barátjával, és hűségesen szolgálta tovább Jehovát.

12. Milyen eredménye van annak, ha megszégyenítünk vagy bírálunk másokat, illetve ha bűntudatot ébresztünk bennük?

¹² Ha valakit igazságtalanul másokhoz hasonlítunk, merev szabályokhoz mérünk, vagy felrójuk neki, hogy miért nem tesz többet, jó esetben is csak átmenetileg érhetünk el eredményt. Ahelyett, hogy megszégyenítenénk, bírálnánk vagy bűntudatot keltenénk benne, inkább dicsérjük meg, és segítsünk neki megerősíteni a Jehova iránti szeretetét. Ennek jó és maradandó eredménye lesz. (Olvassátok fel: Filippi 2:1–4.)

13. Mit jelent bátorítani a hittársainkat? (Lásd a képet a cikk elején.)

¹³ Fontos megfogadnunk ezt a tanácsot: „[bátorítsátok] egymást, éspedig annál inkább, minél inkább közeledni látjátok azt a napot.” Bátorítani másokat azt jelenti, hogy ösztönözzük őket, hogy kitartóan, egyre buzgóbban végezzék Isten szolgálatát. Ha szeretetre és jó cselekedetekre ösztönözzük a hittársainkat, az olyan, mint amikor felélesztjük a kialvóban levő tüzet. Ha pedig bátorítjuk őket, az olyan, mint amikor rakunk a tűzre, hogy ne veszítsen az erejéből, vagy hogy nagyobb lánggal égjen. Úgy alkalmazhatjuk a fenti tanácsot, ha erősítjük és vigasztaljuk azokat, akik elcsüggedtek. Figyeljünk rá, hogy kedvesen, szeretettel beszéljünk velük (Péld 12:18). Sőt, legyünk gyorsak a hallásra, és lassúak a szólásra (Jak 1:19). Ha együtt érzően meghallgatjuk őket, felismerhetjük, mi a problémájuk gyökere, és így segíteni tudunk nekik.

14. Hogyan segített egy vén egy elcsüggedt testvérnek?

¹⁴ Figyeljük meg, hogyan tudott kedvesen segíteni egy felvigyázó egy testvérnek, aki már több éve tétlen volt. Figyelmesen meghallgatta, és a beszélgetésükből azt szűrte le, hogy még mindig nagyon szereti Jehovát. A tétlen testvér Az Őrtorony minden egyes számát alaposan megvizsgálta, és igyekezett rendszeresen ott lenni az összejöveteleken. De csalódott néhány testvérben, és neheztelt rájuk. A felvigyázó együtt érzően meghallgatta, nem ítélte el, és kedvesen biztosította őt és a családját arról, hogy a testvérek szeretik őket. A testvér idővel felismerte, hogy hagyta, hogy a rossz tapasztalatai elvegyék a kedvét Isten szolgálatától. A felvigyázó meghívta, hogy vegyen részt vele a prédikálómunkában. A segítségével újra tevékeny lett, és ismét felvigyázóként szolgál.

15. Mit tanulhatunk Jehovától?

¹⁵ Amikor segíteni próbálunk azoknak, akik lehangoltak, nem biztos, hogy azonnal eredményt érünk el. Folyamatos támogatásra van szükségük. Pál ezt mondta: „ne mondjatok le a gyengékről, mindenkivel türelmesen bánjatok” (1Tessz 5:14, An American Translation). Ahelyett, hogy gyorsan lemondanánk róluk, kitartóan támogassuk őket. Jehova mindig is türelmesen bánt azokkal a szolgáival, akik elkeseredtek. Például megértő volt Illéssel, figyelembe vette az érzéseit, és megadta neki, amire szüksége volt ahhoz, hogy folytatni tudja a szolgálatát (1Kir 19:1–18). Mivel Dávid őszintén megbánta a bűnét, kedvesen megbocsátott neki (Zsolt 51:7, 17). A 73. zsoltár írójának is segített, aki majdnem felhagyott a szolgálatával (Zsolt 73:13, 16, 17). Jehova irgalmasan, kedvesen bánik velünk, különösen, amikor lehangoltak vagyunk (2Móz 34:6). Irgalma „minden reggel megújul”, és „nem szűnik meg” (Sir 3:22, 23). Jehova elvárja tőlünk, hogy kövessük a példáját, és bánjunk gyöngéden azokkal, akik elkeseredtek.

16–17. Mi legyen az elhatározásunk, és miért?

¹⁶ A sachsenhauseni koncentrációs tábort elhagyó 33 000 rabból több ezren vesztették életüket. Ám mind a 230 Jehova Tanúja átvészelte a megpróbáltatást. Az egymástól kapott bátorításnak és támogatásnak fontos szerepe volt abban, hogy életben maradtak.

¹⁷ Mi most azon az úton haladunk, „amely az életre visz” (Máté 7:14). Jehova szolgái hamarosan beléphetnek az igazságos új világba (2Pét 3:13). Ezért határozzuk el, hogy segítünk egymásnak, miközben együtt haladunk az örök élethez vezető úton.