Láttál már thylacine-t?

AZ ÉBREDJETEK! AUSZTRÁLIAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL

„LÁTTAM-E egy micsodát? — kérdezheted. — Azt sem tudom, mi az a thylacine.”

A „thylacine” tulajdonképpen a Thylacinus cynocephalus teljes állattani név rövidített formája, és egy a világ végéről származó, elragadó állatnak, a tasmaniai tigrisnek vagy tasmaniai farkasnak a neve.

A Thylacinus cynocephalus szó szerint azt jelenti, hogy ’farkasfejű erszényes kutya’, de Ausztrália kis szigetállamának, Tasmaniának a korai, európai telepesei többféle, sokkal egyszerűbb nevet is adtak neki. Gyakoriak voltak az olyan elnevezések mint zebraoposszum, hiéna, zebrafarkas és kutyafejű oposszum. Az ausztráliai bennszülöttek, akik már jóval azelőtt Tasmaniában voltak, hogy a fehér emberek mindössze közel 200 évvel ezelőtt megérkeztek, coorinnának hívták az erszényes farkast.

A tasmaniai tigrist ma már kihaltnak tekintik, de a múzeumokban még lehet találni kitömött példányokat. Az utolsó élő erszényes farkas, amelyről tudunk, 1936-ban pusztult el egy állatkertben Hobartban, Tasmania fővárosában. De vannak, akik azt állítják, hogy kint, a tasmaniai pusztaságban él még néhány erszényes farkas, és továbbra is érkeznek olyan beszámolók, hogy láttak erszényes farkasokat.

Jóllehet nem igazán a tigris családjából származik, a tasmaniai tigris elnevezés kétségtelenül onnan ered, hogy az állat mind csíkos, mind pedig húsevő. Jellegzetes sötétbarna, majdnem fekete csíkok futnak keresztbe a hátán lefelé, egyenes és merev farkán. Egy további lenyűgöző tény, hogy erszényes állat — vagyis a nősténynek erszénye van. A kölykök születéskor aprók, fejletlenek és vakok, de azután megtalálják az utat anyjuk erszényébe, ahol addig szopnak, míg teljesen fel nem nőnek, és elég erősek nem lesznek ahhoz, hogy elhagyják az erszényt. Az apró újszülött körülbelül három hónapig az erszényesfarkas-mama erszényében tartózkodik, mielőtt kimerészkedne. Viszont ha már egyszer kint van az erszényből, nem sokkal később az ifjú erszényes farkas elkezdi követni anyját az élelemkeresésben.

Állítások szerint az erszényes farkas a legnagyobb húsevő erszényes, amit mostanában ismernek. Az erszényesekkel ellentétben, mint amilyen a kenguru, az erszényes farkas nőstényének egyedülálló módon hátranyíló erszénye van. Egyszerre négy kölyköt tud vinni és szoptatni.

Mennyire elterjedt?

Jóllehet Ausztrália sok részén találtak már erszényesfarkas-kövületeket, az ausztrál bennszülöttek róluk készült sziklarajzait, és száraz, mumifikálódott példányokat, úgy tűnik, az erszényes farkas fő természetes környezete Tasmania lehetett. Még ott sem lehetett sok belőle. Elsősorban az emberek felelősek a kihalásáért. Maga a tasmaniai tigris ragadozó állat volt, de nem volt ellenfél az alattomos és kapzsi vadászoknak, melyeknek néhány fehér telepes bizonyult. Mivel az erszényes farkas kíváncsi volt, és jórészt nem félt az embertől, könnyen a fegyver és a csapda áldozata lett.

Sok földműves azt állította, hogy a tasmaniai tigris juhgyilkos, ezért nagy állattenyésztő társaságok, valamint a tasmaniai kormány vonzó jutalmat ajánlott fel értük. A csapdába ejtett élő példányokat tengerentúli állatkertek azonnal megvásárolták. Bár az erszényesfarkas-populációra minden bizonnyal hatással volt egy súlyos, ismeretlen betegség, amely több évvel ezelőtt a tasmaniai vadvilágban sok állatot elpusztított, a számukban bekövetkező, messze legnagyobb tizedelést az emberek végezték.

Egyedülálló vadászmódszerek

Az erszényes farkas általában egyedül vadászott, de néha párokban is. Módszere az volt, hogy célba vett egy állatot, mint amilyen egy kis kenguru, majd utánairamodott, és üldözőbe vette. Mikor a zsákmány lelassult és kimerült, az erszényes farkas leterítette azt, és erős állkapcsával megölte. Ennek a nem mindennapi állatnak egy másik páratlan tulajdonsága az, hogy állkapcsait bámulatos módon 120 fokos szögben is ki tudta nyitni!

Az a szokásuk, hogy a tetemnek csak bizonyos részeit eszik meg — általában csak a belső szerveket —, ahhoz vezetett, hogy egyesek önkényes gyilkosoknak tartották őket. De eme látszólagos pazarlás ellensúlyozására egy másik kisebb, húsevő erszényes, a tisztogató tasmaniai ördög (amely még mindig létezik) nyomon követte a tigrist, és hamar eltakarított minden maradékot — a csontokat, a szőrt és mindent.

Az erszényes farkas minden bizonnyal nem jelentett veszélyt az ember számára. Nincs bizonyíték arra, hogy valaha is emberekre vadászott volna. Egy idősebb ember emlékezetébe idézi, hogy sok évvel ezelőtt egyszer késő este a tábortűznél üldögélt és olvasott, amikor a lángokon keresztül hirtelen megpillantott egy tasmaniai tigrist, amint meglapulva lopakodott, és fenyegetően kúszott felé. Mivel a férfi félt, hogy megtámadja őt, halkan a puskájáért nyúlt, figyelmesen célzott és lőtt. Az erszényes farkas sután hátrabukfencezett, de úgy látszik, nem érte súlyos sérülés, ugyanis felugrott és eltűnt a sötétségben. Akkor a férfi odament, hogy vérnyomokat keressen, és megnézze, mennyire sebesítette meg a tigrist. Éppen a tűz előtt talált egy nagy kuszkuszt, melyben ott volt a golyója. Hát efelé lopakodott az erszényes farkas!

Mi a helyzet azokkal a beszámolókkal, melyek szerint látták?

Azóta, hogy 1936-ban az utolsó erszényes farkas is, amely fogságban volt, elpusztult, sok beszámoló érkezett arról, hogy láttak erszényes farkast, de eddig csak kevés bizonyítékot találtak, hogy meggyőzzék a zoológusokat akár egyetlen létezéséről is. Úgy tűnik, egy mostani fényképen vagy egy élő erszényesfarkas-foglyon kívül semmi nem győzi meg a hivatalos személyeket arról, hogy még mindig létezik erszényes farkas.

Sok idős ember, aki Tasmania vidéki területein él, azt mondja, hogy ha látna egy tasmaniai tigrist, nem jelentené be. Aggasztja őket az a tény, hogy életük korai szakaszában más emberek voltak felelősek ennek a páratlan állatnak a nyilvánvaló kipusztulásáért. Ha tényleg létezik még egyetlen erszényes farkas, ezek az emberek azt akarják, hogy hagyják azt békén.

Így hát, ha megkérdeznék őket, hogy: „Láttak mostanában thylacine-t?”, a válaszuk — igaz vagy sem — az lenne: „Nem!”

[Kép forrásának jelzése a 26. oldalon]

Tom McHugh/Photo Researchers