Küzdelem azért, hogy véget vessenek a bűnözésnek

„A FIATALOK azt állítják, hogy a fiatalkori bűnözés fő oka az unalom” — állította egy jelentős brit újság egyik szalagcíme. „Az otthoni viszályokat okolják a bűnözés növekedéséért” — írta egy másik. Egy harmadikban pedig ez állt: „A függőség »bűncselekmények ezreinek a mozgatórugója«”. A Philippine Panorama című folyóirat becslése szerint Manilában az összes erőszakos bűncselekménynek a 75 százalékát kábítószer-élvezők követték el.

Más tényezők is hozzájárulhatnak a bűnöző viselkedés elindításához. „Nyomor a mesés gazdagság tőszomszédságában” — ez az egyik dolog, amire a rendőrség nigériai főfelügyelője utal. Az egykorú társak részéről jövő nyomás, a szegényes munkahelyi kilátások, a szigorú jogi elrettentő eszközök hiánya, a családi értékek általános hanyatlása, a hatalom és a törvény iránti tisztelet hiánya, valamint a video- és egyéb filmekben látható határtalan erőszak szintén említésre kerül.

Egy másik tényező az, hogy sok ember már nem úgy vélekedik, hogy a bűnözés nem kifizetődő. Olaszországban a Bolognai Egyetem egyik szociológusa megfigyelte, hogy egy több éves időszakon át „a bejelentett lopások száma és az ezekért elítélt személyek száma ellentétes irányba haladt”. Megfigyelte, hogy „az elítélések száma a bejelentett lopások össz-számához viszonyítva 50 százalékról 0,7 százalékra zuhant”.

Szomorúak, de igazak a The New Encyclopaedia Britannica szavai: „Úgy tűnik, hogy a növekvő bűnözés minden mai, iparilag fejlett ország jellemzője, és a törvényekben, valamint a kriminológiában semmi olyan fejlemény nem mutatható ki, ami jelentős hatással lett volna a problémára . . . A mai urbanizált társadalmaknak, melyekben a gazdasági növekedés és a személyes sikerek az uralkodó értékek, nincs okuk azt feltételezni, hogy a bűnözési arányok nem fognak tovább emelkedni.”

Vajon ez a nézet túlságosan negatív?

Tényleg ilyen rossz a helyzet? Hát néhány helyen nem csökkenésről számolnak be a bűnözés terén? Igaz, hogy néhány helyen tényleg ez a helyzet, de a statisztika félrevezető lehet. Például arról kaptunk tudósítást, hogy a Fülöp-szigeteken egy fegyvertilalom bevezetése után a bűnözés 20 százalékkal csökkent. Ám az Asiaweek című folyóirat elmagyarázta, hogy egy tisztviselő úgy véli, az autótolvajok és a bankrablók már nem lopnak autókat, és nem rabolnak ki bankokat, hanem „áttértek az emberrablásra”. A kevesebb bankrablás és autólopás csökkenést idézett elő a bűncselekmények össz-számában, ám ez a csökkenés sokat veszített a jelentőségéből, amikor figyelembe vették az emberrablások számának négyszeres növekedését!

A HVG című folyóirat így tudósít Magyarországról: „A bűncselekmények száma 1993 első feléhez képest 6,2 százalékkal csökkent . . . A főzsaruk azt azonban már elfelejtették közölni, hogy a visszaesés . . . jelentős részben egy adminisztratív változtatásnak köszönhető.” Ugyanis 250 százalékkal emelték azt az értékhatárt, melyhez képest korábban a lopásokat, csalásokat és vandál eseteket bejegyezték. Tehát az ennél az értékhatárnál kisebb értéket magában foglaló, vagyon elleni bűncselekményeket többé nem jegyzik be. Mivel az országban a vagyon elleni bűncselekmények adják az összbűnözés háromnegyedét, a csökkenés aligha volt valódi.

Kétségtelenül nehéz pontos bűnügyi adatokat elérni. Ennek az egyik oka az, hogy sok bűncselekményt — bizonyos kategóriákban talán akár a 90 százalékukat — nem jelentenek be. De tulajdonképpen lényegtelen arról vitatkozni, hogy a bűnözés csökkent-e vagy növekedett. Az emberek az után sóvárognak, hogy a bűnözés meg legyen szüntetve, nem pedig az után, hogy csak csökkentve legyen.

A kormányzatok próbálkoznak

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyik 1990-es felmérése rámutatott, hogy a fejlettebb országok az éves keretüknek átlagosan a 2-3 százalékát költik a bűnözés megfékezésére, míg a fejlődő országok még ennél is többet, átlagosan a 9-14 százalékát költik erre. Néhány helyen az élvez elsőbbséget, hogy növeljék a rendőrség állományát, és jobb felszerelésekkel lássák el. Az eredmények viszont vegyesek. Néhány magyar állampolgár így panaszkodik: „Ahhoz mindig van elég rendőr, hogy elcsípjék a közlekedési szabálysértőket, de, hogy a bűnözőket elfogják, ahhoz soha.”

Sok kormányzat az utóbbi időben szükségesnek találta, hogy szigorúbb büntetőtörvényeket hagyjon jóvá. Például, mivel „az emberrablás egész Latin-Amerika területén növekvőben van” — állítja a Time folyóirat —, az ottani kormányzatok olyan törvényekkel reagáltak, melyek „nyomatékosak és hasznavehetetlenek is egyben . . . Az egy dolog, hogy törvényeket hagynak jóvá, de megint más alkalmazni azokat” — ismeri be a folyóirat.

A becslések szerint Nagy-Britanniában 1992-ben több mint 100 000 olyan polgárőri program létezett, amely vigyáz a környék biztonságára, s ezek legalább négymillió otthont foglaltak magukban. Hasonló programokat valósítottak meg Ausztráliában is az 1980-as évek derekán. Az Ausztrál Kriminológiai Intézet szerint ezeknek az a céljuk, hogy azáltal csökkentsék a bűnözést, hogy „segítenek a lakosságnak jobban figyelni a közbiztonságra; javítanak a lakosság azon magatartásán és viselkedésén, hogy jelentsék a bűncselekményeket és a szomszédságukban észlelt gyanús eseményeket; valamint a vagyonok azonosításának és a hatásos biztonsági eszközök beszerelésének segítségével csökkentik a bűnözésre való sebezhetőséget”.

A zárt láncú televíziót néhány helyen arra használják, hogy kapcsolatot létesítsenek a rendőrkapitányságok és a kereskedelmi épületek között. A rendőrségeken, a bankokban és az áruházakban videokamerákat használnak a bűncselekmények elleni elrettentő eszközként, vagy pedig a törvényszegők azonosításának eszközeként.

Nigériában a rendőrség ellenőrzési pontokat alakított ki az országutakon, abbeli erőfeszítésében, hogy elfogja a rablókat és az autóeltérítőket. A kormányzat különítményt hozott létre a kereskedelemben tapasztalható törvénysértő cselekedetek ellen, hogy megakadályozza a csalásokat. A közösségi vezetőkből álló bizottságok, melyek igyekeznek jó kapcsolatot kialakítani a rendőrség és a közösségek között, tájékoztatják a rendőrséget a bűnöző tevékenységekről és a kétes hírű személyekről.

Akik ellátogatnak a Fülöp-szigetekre, megjegyzik, hogy az otthonok általában nincsenek őrizetlenül hagyva, és sok embernek van házőrző kutyája. Az üzletemberek üzleteik védelme érdekében privát biztonsági embereket alkalmaznak. Az autókhoz való lopásgátlóknak nagy keletjük van. Akik anyagilag megengedhetik maguknak, azok szigorúan őrzött parcellákra és közösen birtokolt területekre vonulnak vissza.

A londoni The Independent című újság ezt a megjegyzést tette: „Ahogy a polgárok elvesztik a jogszabályokba vetett bizalmukat, növekvő számban maguk szervezik meg a saját közösségük védelmét.” Azonkívül egyre többen felfegyverkeznek. Példának okáért az Egyesült Államokban a becslések szerint minden második háztartásban van legalább egy fegyver.

A kormányzatok állandóan új módszereket fejlesztenek ki a bűnözés leküzdéséhez. Ám V. Fszjevolodov, az ukrán Belügyi Akadémia munkatársa rámutat, hogy az ENSZ-források szerint annyira sok tehetséges ember talál „egyedülálló módszereket a bűnöző tevékenység folytatására”, hogy „a hatósági személyek kiképzése” képtelen felvenni velük a versenyt. Az agyafúrt bűnözők pénzmosással hatalmas pénzösszegeket juttatnak vissza az üzletekbe és a szociális intézményekbe, beolvadnak a társadalomba, és „magas pozíciókat szereznek maguknak a társadalomban”.

Elvesztik bizalmukat

Néhány országban ráadásul az emberek növekvő számban kezdik azt hinni, hogy részben magával a kormányzattal van a gond. Az Asiaweek idézte az egyik bűnözésellenes csoport vezetőjét, aki ezt mondta: „Azoknak a gyanúsítottaknak, akiket letartóztatunk, körülbelül a 90 százaléka vagy rendőr, vagy katona.” Akár igazak, akár nem, az ehhez hasonló jelentések hatására egy törvényhozó megjegyezte: „Ha azok, akiket feleskettek, hogy tartsák meg a törvényt, maguk is törvényszegők, akkor a társadalmunk bajban van.”

Az olyan korrupciós botrányok, melyekbe magas rangú tisztviselők keveredtek bele, a világ különböző részein megrázkódtatták a kormányzatokat, amivel csak még jobban aláásták a polgárok bizalmát. Az emberek, amellett hogy egyre kevésbé hisznek a kormányzatnak abban a képességében, hogy meg tudja fékezni a bűnözést, most már azt is megkérdőjelezik, hogy egyáltalán eltökélt szándéka-e ezt tenni. Egy pedagógus ezt kérdezte: „Hogyan tudnának ezek a hatóságok most szembeszállni a bűnözéssel, amikor ők maguk is nyakig vannak a sárban?”

A kormányzatok jönnek és mennek, a bűnözés pedig marad. De hamarosan eljön az az idő, amikor nem lesz többé bűnözés!

[Képek a 7. oldalon]

Bűnözés elleni elrettentő eszközök: zárt láncú televíziós kamera és monitor, legördíthető acélkapu és kiképzett kutyákkal dolgozó őrök

[Kép a 8. oldalon]

A bűnözés következtében az emberek a saját ajtajuk mögé zárt rabok