Nagy szükség van igazi békeszerető emberekre!

NAGY jelentőségűnek ígérkezett a következő jelmondat: „Nemzetközi irodalmi napok — kortárs írók a béke lehetőségeiről és korlátairól.” A találkozó színhelye egy festői, ősi kastély Köln városában, a Rajna mentén. A konferencián egy ideig nyugodt légkör uralkodott, de aztán kitört a vihar. Az 1982-tes konferenciáról szóló sajtóbeszámoló szerint egyes küldöttek kiabálni kezdtek, lökdösték egymást, és mindenki egyszerre szeretett volna az emelvényre kerülni. E nagy tülekedésnek egyszerűen az volt az oka, hogy a küldöttek más-más országot minősítettek agresszornak a kialakult világkonfliktusért.

A csatamező tehát lehet egy távoli ország, egy kongresszusi terem, vagy akár szomszédod lakása is. A kérdés ez: Miért nem tudnak az emberek békében megférni egymással? A válasz egyszerű: Azért, mert igazi béke csak ott van, ahol Jehova mint a békesség Istene is jelen van az emberek életében. Ahol ő nincs jelen, ott nincs béke (1Thessalonika 5:23).

A Galata 5:22, 23. verse a békét a szent szellem egyik gyümölcsének nevezi. Igazi és tartós békének csak akkor örvendhetünk, ha Isten szelleme munkálja szívünkben a békét. Hogyan? Először is meg kell ismernünk Jehova Istent és Fiát, Jézus Krisztust, majd hinnünk kell bennük (János 17:3). Ez esetben valóra válhat a mi esetünkben is Pál apostol meghitt kérése: „Töltsön el benneteket a reménységet adó Isten hitetek által teljes örömmel és békével, hogy a szent szellem erejével bővelkedjetek a reménységben.” De jegyezzük meg, hogy ugyanebben a levélben Pál a következő kéréssel fejezi be intését: „A békét adó Isten legyen mindannyiotokkal” (Róma 15:13, 33).

Az a békesség, amit a szent szellem hoz létre, merőben más, mint az a béke, amire a világ törekszik. Miért mondjuk ezt?

Másfajta béke

Nemzetközi szinten békéltetőnek olyan embert neveznek, aki szóban és protokollárisan egyetért valakivel, vagyis aki engedményekkel a szemben álló feleket rá tudja venni arra, hogy magatartásuk vagy indítékaik alapvető megváltoztatása nélkül megbéküljenek egymással. Eszerint egy kommunista és egy kapitalista békében megférhet egymással anélkül, hogy bármelyikük feladná elveit. Az Istennel való békesség azonban egészen más. Ugyanis Isten állapítja meg a béke feltételeit. Ő határozza meg ezeket és ő szabja meg, hogyan kell alkalmazni azokat. Jehova Isten nem megy bele kompromisszumokba. Ő feltétlen engedelmességet vár el tőlünk. Azt kívánja, hogy indítékainkat, magatartásunkat, és életmódunkat, vagyis egész énünket teljesen megváltoztassuk (Máté 22:37).

Ma tehát olyan békességre van szükségünk, amely az isteni, és nem az emberi bölcsességen alapszik. Jakab 3:12–18 kimutatja, milyen áldás származik a mennyei bölcsességből:

„Ki bölcs és értelmes köztetek? Mutassa meg helyes magaviseletéből származó cselekedeteit bölcs szelídséggel. Ha azonban keserű féltékenység és viszálykodás van szívetekben, ne kérkedjetek és ne hazudjatok az igazság ellen. Ez nem felülről jövő bölcsesség, hanem földi, állatias, démoni. . . . A felülről jövő bölcsesség mindenekelőtt tiszta, azután békeszerető, ésszerű, engedelmességre kész, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem tesz részrehajló megkülönböztetéseket, nem képmutató. Ezenfelül az igazság gyümölcsének magvát békés körülmények között vetik el azok számára, akik békét teremnek.”

Az isteni bölcsességből származó béke nemcsak a viszályt tudja kiküszöbölni, hanem a másokkal való igazi jó viszonyt is ki tudja fejleszteni őszinte és építő módon.

Ezenkívül az, aki Istennek tetsző módon törekszik a békére, el tudja kerülni, hogy az édeni lázadás óta az emberi szívben gyökerező hajlamok halált eredményező bűnné fejlődjenek ki (1Mózes 8:21; Máté 15:19; Róma 5:12). Pál apostol ennek a védőpajzsnak hatásosságáról ezt írta: „Az Isten békessége, amely minden értelmet felülmúl, megőrzi szíveteket [indítékaitokat] és gondolkodóképességeteket Krisztus Jézus által” (Filippi 4:7).

Ez azt mutaja, hogy „Isten békességét” Fia közvetíti számunkra. Jézus ezt mondta: „Az én békességemet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja” (János 14:27). Az igazi béke tehát nem társadalmi, gazdasági, politikai, vagy valamilyen környezetet érintő reform gyümölcse, hanem annak az eredménye, ha Jehova Istent úgy imádjuk, ahogy az ő Fia, Jézus Krisztus imádta. Mennyire találó Pál apostol leveleinek az effajta bevezetője: „Ki nem érdemelt kedvesség és béke Istentől, az Atyától és az Úr Jézus Krisztustól” (Róma 1:7; 1Korinthus 1:3; 2Korinthus 1:2).

Vajon te békeszerető vagy?

A békeszerető keresztények tudják, hogy tartós béke Jehovától függetlenül nem lehetséges. Az emberi test gyarló és erőtelen. Rá vagyunk utalva Isten szelleme segítségére. Pál így emlékeztette a keresztényeket: „Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.” Majd hozzáfűzte: „Ha azonban állandóan marakodtok és emésztitek egymást, vigyázzatok, el ne pusztítsátok egymást. Azt mondom tehát továbbra is: szellem szerint járjatok, és akkor nem fogjátok cselekedni a test kívánságait. Mert a test kívánsága a szellem ellen tör, és a szellem a test ellen; ezek szemben állnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek” (Galata 5:14–17).

Ha valaki szembekerül egy másik személlyel, a ’test kívánságai’ csalárdul azt akarják elhitetni vele, hogy akkor is neki van igaza, ha valójában nincs. Igyekszik az önzésnek az olyan csúnya megnyilvánulásait, mint az irigységet és a féktelen versengést megszépíteni. Tudatában a minden áron való érvényesülés és a buzgóság olyan tulajdonságként jelentkezik, amely nélkülözhetetlen a siker és győzelem eléréséhez. Ez történt egyes első századbeli, Galáciában élő keresztényekkel is. Engedték, hogy a ’test kívánságai’ megzavarják békéjüket, de nemcsak az egyéni életükben, hanem a gyülekezeti életben is. „Az ellenségeskedések, viszály, féltékenység, dühkitörések, vitatkozások” szeplőként jelentek meg a gyülekezet szellemi külső szépségén, s ezeket a szeplőket a béke helyreállítása érdekében el kellett távolítaniuk (Galata 5:20, 22).

Ma hasonlóképpen megzavarhatják a békét szellemi paradicsomunkban ezek a nem-keresztényi vonások. Az üzleti, munkahelyi, és iskolai tevékenységben, a társadalmi elfoglaltságban, valamint a gyülekezeti ténykedésben gyakran meg fog mutatkozni, hogy a szent szellemnek ez a gyümölcse, a béke, életünk szerves részét alkotja-e vagy sem. Tedd fel magadnak a következő kérdéseket, és döntsd el ezek alapján, hogy békeszerető vagy-e, vagy ellenkezőleg, a béke megrontója:

◻ Fontoskodó vagyok-e és vágyódom-e a mások elismerésére? Avagy ellenkezőleg, alázatos és szerény? (Példabeszédek 11:2; Máté 18:1–4).

◻ Erős-e bennem az anyagi javak megszerzésére irányuló vágy, illetve inkább a megelégedettség jellemez-e a megélhetés és hajlék dolgában? (1Timótheus 6:4–10; Zsidók 13:5).

◻ Előnyben részesítem-e a gyülekezetben az előkelőket vagy a tehetősebb testvéreket másoknál? Illetve egyformán szeretettel kezelem-e az összes hittestvéreimet? (Róma 15:7; Jakab 2:1–4).

Emberi bölcsesség helyett törekedj isteni bölcsességre

Az a rossz szellem, amely rendszerint a békerontókban működik, önző kívánságokból táplálkozik. Figyeld meg, hogyan mutat rá Jakab tanítvány ennek a rossz gyümölcsnek az eredendő okára. Ezt írja: „Honnan erednek a háborúságok és honnan erednek a viszálykodások közöttetek? Vajon nem innen erednek, vagyis az érzéki gyönyör utáni sóvárgásotokból, amely a ti tagjaitokban viaskodik?” (Jakab 4:1). Az, aki a gyülekezet összhangját megbontja, nem szeret békeszertő lenni, mert megengedi, hogy önző kívánságai „viaskodjanak benne”. Engedi, hogy a harcias szellem uralkodjék el bensejében. Önző vágyai — mint valami támadó hadsereg — arra ösztönzik, hogy harcba vesse magát a tekintély, a nagyobb befolyás, az anyagi javak, és más hasonló dolgok megszerzéséért, s eközben az Istenhez fűződő viszonya és hittestvéreivel való kapcsolata megromlik, békéje oda lesz.

Valószínűleg gyakran előfordul, hogy szembetaláljuk magunkat olyan valakivel, akivel nem értünk egyet, vagy olyan helyzettel, ami nem tetszik nekünk. Nos, mit fogunk ilyen esetben tenni? Egyesek lehet, hogy megpróbálnak hangosan és ingerülten beszélni abban a reményben, hogy a másik fél majd enged, és változtat álláspontján. Mások, akik tekintélyük és állásuk megóvásán fáradoznak, erőteljesen szembeszállnak majd minden olyan javaslattal, ami a helyzetet orvosolná. Az ilyen cselekedetek természetesen nem vezetnek békéhez. Otthon, a munkahelyen, és a gyülekezetben azt fogjuk tapasztalni, hogy lelassul az előhaladás és nem lesz sikeres ténykedés. Ezzel ellentétben, „a felülről jövő bölcsesség . . . békeszerető” (Jakab 3:17). Ha a békesség zavartalanul működik, egységet hoz létre mind az emberek közötti kapcsolatban, mind az embereknek Istennel való kapcsolatában (Efezus 4:3). Ebből az okból kifolyólag az isteni bölcsesség erre tanít bennünket:

◻ „Ha tehát ajándékodat az oltár elé viszed, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott az oltár előtt az ajándékodat, és menj el; előbb békülj ki a testvéreddel, és aztán, amikor visszatértél, ajánld fel az ajándékodat!” (Máté 5:23, 24).

◻ „Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, legyetek békességben minden emberrel” (Róma 12:18).

◻ „Törekedjünk tehát azokra a dolgokra, amelyek a békességre és egymás épülésére szolgálnak” (Róma 14:19).

A békére törekvők egyben evangélium hirdetők

Pál apostol elismerte, hogy Jehova Isten bízott meg bennünket a békeüzenet világraszóló hirdetésével, és ezt mondta: „Tőle küldetett az üzenet Izrael fiainak, hogy hirdessék nekik a békesség örömüzenetét Jézus Krisztus által: ő mindenki más Ura” (Cselekedetek 10:36). Jézus nemcsak azért „jött, hogy hirdesse a békesség örömüzenetét”, hanem azért is, hogy megtanítsa őket a békességre (Efezus 2:17). Megmagyarázta, hogy ’arra érdemes’ embereket házról házra fel kell keresni, és erre így utalt: „Bárhol beléptek egy házba, először ezt mondjátok: ’Béke legyen ennek a háznak! ’ ” (Máté 10:11; Lukács 10:5).

Ahogy az első században sem érdekelte mindenkit a „békesség örömüzenete”, ugyanúgy most sem fog mindenkit érdekelni. Nem békés reakciót vált ki belőlük, hanem harcias szellemet. Jézus számolt az evangéliumhirdetés ilyen fogadtatásával, hiszen ezt mondta: „Ha beléptek a házba, üdvözöljétek a háznépét! És ha a ház méltó arra, kívánságotok szerint szálljon a békétek rá, ha nem méltó, a békétek szálljon vissza rátok” (Máté 10:12, 13). Egyesek szívesen veszik ezt az Istentől jövő békességet, mások nem. Bármelyik helyzettel találkozzék is a keresztény, nem szabad hogy elveszítse az Istennel vagy embertársaival való békéjét.

Aki Isten békességét visszautasítja, valójában háborúba lép Istennel. Jézus próféciájában a messiási Királyság-hatalomban való jelenlétének jelét alkotó események felsorolásában a következő figyelmeztető hasonlatot is megemlítette: „Amikor az Emberfia megérkezik az ő dicsőségébe és vele együtt az összes angyalok, . . . elkülöníti az embereket egymástól, miként a pásztor elkülöníti a juhokat a kecskéktől” (Máté 25:31–33). A szétválasztást eredményező vitakérdés tulajdonképpen Isten Királysága kérdésében támad, amelynek élén Jézus Krisztus áll. A megítéltetés alapja az, hogy ki hogyan reagál a „királyság jó hírére”, amelyet Krisztus testvérei közül akár a legkisebb visz is el hozzájuk (Máté 24:14; 25:34–46). E szétválasztó munkában Jézus Krisztus csak békeszerető embereket használ fel a jó üzenet hirdetésére. Ezért nem mondhatja egyetlen ellensége sem: ’Annyira felbosszantottak, hogy nem tudtam odafigyelni „a béke üzenetére” ! ’

Ebben a világban, ahol az emberek és a nemzetek kapcsolatát a folytonos konfliktusok mérgezik meg, valóban szükség van igazi békeszerető emberekre. Ezek megtalálhatók most az igaz krisztusi gyülekezetben. Bárcsak neked is osztályrészül juthatna Isten békessége szent szelleme által! Akkor boldog osztályrészed lehetne a derűs nyugalom, a lelki és szívbéli béke, és megszabadulnál a félelemtől, a viszálytól, a kételytől, és a feszültségektől (Ésaiás 32:17, 18). Ezenfelül a béke jó hírének terjesztésével még annak a nagyszerű kiváltságnak is örvendhetnél, hogy másokat is hozzásegíthetsz ahhoz, hogy békeszeretők legyenek (Efezus 2:17; Máté 28:19, 20).

[Oldalidézet a 30. oldalon]

Az isteni böcsességből származó béke nemcsak a viszályt tudja kiküszöbölni, hanem a másokkal való igazi jó viszonyt is ki tudja fejleszteni őszinte és építő módon