ʼTudjuk, hogy feltámadnak majd a feltámadáskorʼ

AZ ÉLETET a Mindenható Isten adományozta az emberiségnek. Éppen ezért ő vissza is tudja adni az embereknek azt. Istentől származnak a legmegbízhatóbb információk az életről és a halálról. Ezek megtalálhatók a Héber és Görög Iratokban, amelyek együttesen alkotják a Bibliát. Ez a Biblia tényeken alapuló üzenetet tartalmaz. Eszerint a legtöbb halott képes lesz visszatérni, és vissza is tér majd (János 5:28, 29).

Ennek szemléltető példája volt a bethániai Lázárról szóló történelmi beszámoló, akit Jézus jól ismert. Lázár megbetegedett és meghalt. Jézus később ezt mondta Lázár húgának, Mártának: „A te [halott] testvéred feltámad.” Ő ezt válaszolta rá: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon” (János 11:23, 24). Igen, Márta ezt tudta. Megbízható ismeretekre támaszkodva nem kételkedett abban, hogy szeretett testvére, Lázár visszatér „az utolsó napon”.

A János 11. fejezetében olvasható történelmi beszámolóból kitűnik, hogy mi történt egész pontosan ezután. Jézus feltámasztotta Lázárt, jóllehet már négy napja halott volt. Ez a feltámadás azt bizonyítja, hogy Isten képes azt az ígéretét beváltani, hogy feltámasztja a halottakat „az utolsó napon”. De Márta hová várta Lázár feltámadását? A többi hívő zsidó elképzelése szerint hol kell a feltámadásnak megtörténnie?

ʼOrszág, ahonnan nincs visszatérésʼ?

Isten a földet az ember természetes lakóhelyének választotta ki. A zsoltáros ezekkel a szavakkal utalt erre: „Az egek Jehova egei, de a földet az emberek fiainak adta” (Zsoltárok 115:16). A Szentírás sehol nem utal arra, hogy ha Ádám és Éva hűséges maradt volna, valahol a földön kívül, másutt élt volna örökké. „Az élet fája” nemde a földön, a Paradicsomban volt, ahol az első emberpár élt, mielőtt ők az Isten elleni engedetlenség útjára léptek volna? (1Mózes 2:9; 3:22). Mivel Isten nem tett ezzel ellentétes kijelentést, így az ő hű szolgái Éden kertjén kívül (Ádám istenfélő fiától, Ábeltől kezdve mostanáig) szükségszerűen a feltámadást az általuk ismert egyedüli otthonukkal – a földdel – hozták kapcsolatba.

Egyesek, akik a Bibliát jól ismerik, közbevethetik: ʼVárjunk csak egy pillanatra, vajon a Jób 16. fejezet 22. verse nem ezt mondja: „nem fog visszatérni az ösvényről, amelyen elmegy”? És Jób 7:9. verse nem kifejezetten ezt mondja: „Aki lemegy a Seolba [a sírgödörbe], nem tér vissza”? Jób a 10. versben még hozzáfűzte: „Nem tér vissza házába, és lakóhelye sem ismeri őt többé.”ʼ

Ezek a versek és más hasonló kijelentések valójában nem azt mutatják, hogy Jób a halált „a vissza nem térés országának” tekintette, ahogyan egyes tudósok állítják? Vajon Jób kijelentései arra utalnak, hogy ő nem hitt egy jövendő feltámadásban? Ha mi választ szeretnénk kapni erre a kérdésre, figyelembe kell vennünk azokat a körülményeket, amelyek között Jób szavait elmondta, és össze kell vetnünk ezt azokkal a gondolatokkal is, amelyeket később e témáról kifejtett.

Jób nem tudta szenvedésének hátterét és okát. Egy ideig tévesen azt gondolta, hogy Isten az oka nyomorúságának (Jób 6:4; 7:17–20; 16:11–13). Annyira elcsüggedt, hogy azt hitte, a sírban nyomban megkönnyebbül (Jób 7:21; 17:1, [16:23, Károli]; vö. 3:11–13). Ott, kortársai álláspontjából nézve, nem lesz látható, nem tér vissza házába, nem fog többé elismerést kapni, nem tér vissza, illetve nincs semmilyen kilátás erre az Isten által meghatározott idő előtt. Isten közbeavatkozása nélkül, teljesen magára hagyatva Jób és Ádám más utódai képtelenek lennének a halálból feltámadnia (Jób 7:9, 10; 10:21; 14:12).

A feltámadásba vetett hit

Jób bizonytalanságát azzal kapcsolatban, amit átélt, és keserű kifakadásait a közvetlen jövőjével kapcsolatban nem szabad úgy értelmezni, hogy Jób nem hitt a feltámadásban. Az, hogy Jób hitt a feltámadásban, világosan kitűnik a Jób 14:13–15. vers szavaiból. Ebben a szakaszban Jób azt kéri, bárcsak „elrejtőzködhetnék” a Seolban, hogy utána Isten „megemlékezzék róla”. Ezenkívül a Jób 19:25–27. verseiben ez a hithű és feddhetetlen férfiú beszélt egy „megváltóról”, és arról, hogy „később Istent megláthatja”. Igen, Jób hitt a feltámadásban. Hitte, hogy Isten vissza tudja őt hozni és vissza is hozza az életbe, miként Ábrahám is meg volt arról győződve, hogy Isten képes feltámasztani a halottakat (Zsidók 11:10, 16, 19, 35).

A zsidók még ma is hisznek a földi életre való feltámadásban. Az Encyclopoedia Judaica (Zsidó Enciklopédia) (1971) kijelenti: „Az a hit, hogy végül is a halottak a földön életre kelnek”, a judaizmus „alaptanítása”. Az Enciklopédia a továbbiakban ezt mondja: „Ezt az elképzelést a jámbor zsidók oly komolyan és szó szerint vették, hogy még arra is volt gondjuk, hogy milyen ruhában temessék el őket, és hogy minden szervük együtt legyen teljesen eltemetve, méghozzá Izraelben.”

Érdekes módon a Biblia semmit sem szól arról, hogy Isten a feltámadáskor a halott oszlásnak indult test tagjait hozná újra össze. A régóta halott emberek atomjai az egész földön szétszóródtak, vagy beépültek más állati és növényi szervezetekbe – sőt olykor még más emberekbe is, akik később szintén meghaltak. Nyilvánvaló, hogy a feltámadáskor ugyanazok az atomok csak egyetlen feltámadt emberbe kerülhetnének. Isten tehát jótetszése szerint az embereket olyan testben hozza vissza az életbe, amelyből nem fog hiányozni semmi sem, amelyben nem lesznek semmilyen fogyatékosságok, amiktől a halál előtti életben valaki szenvedett. (Vö. 1Korinthus 15:35–38.)

Fel fogják-e ismerni a feltámadottakat azok a barátok és rokonok, akik szintén visszatérnek az életbe? Logikusnak tűnik, hogy felismerjék, mert ha nem tudnánk felismerni a feltámadottakat és ők minket, akkor hogyan tudhatná valaki, hogy kedves hozzátartozója tért vissza? Még ha Lázár teste már oszlásnak indult is, a rokonai és ismerősei fel tudták őt ismerni, miután Jézus feltámasztotta. Így mi is várhatjuk, hogy Jehova Isten szeretetteljesen gondoskodni fog arról, hogy a földi életre való feltámadás után megismerjük egymást.

Égi reménység kevesek számára

Amint már említettük, Isten a földet az ember lakóhelyének szánta. Jézus Krisztus azonban az emberiség közül egy bizonyos kiválasztott számú személy számára a romolhatatlan, halhatatlan szellemi életet helyezte kilátásba, akik majd vele lesznek az égben (2Timótheus 1:10). Miután Jézus egy „új és élő utat” nyitott meg az égi életre, egy ideig minden keresztény erre az égi reményre kapott elhívást (Zsidók 9:24; 10:19, 20). De hányan nyerik el végül is ezt a jutalmat? Az ihletett ʼkinyilatkoztatás, amelyet Isten adott Jézusnak, hogy megmutassa rabszolgáinak azokat a dolgokat, amelyeknek meg kell történniükʼ, 144 000-ben állapítja meg a ʼföldről megvásároltakʼ számát (Jelenések 1:1; 7:4–8; 14:1, 3).

Miért támad fel az égi életre ʼa földről megvásároltakʼ csak viszonylag ilyen kis számú csoportja? Ugyanez a Jelenések könyve megadja az okot, hogy miért csak ennyien kerülnek oda. A 20. fejezetben az 5. és 6. versben ezt olvassuk: „Ez az első feltámadás. Boldog és szent mindaz, akinek része van az első feltámadásban, ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem Istennek és a Krisztusnak lesznek a papjai, és királyokként uralkodnak vele ezer esztendeig.” (Lásd még Jelenések 5:9, 10.)

A Király földi alattvalói

Teljesen nyilvánvaló, hogy nem minden ember fog papokként és királyokként uralkodni, mert ha mindenki király lenne, akkor kik felett ʼuralkodnánakʼ? Ez a különlegesen kiválasztott csoport, amely Jézus hűséges apostolai körül alakult ki, a föld felett fog uralkodni, amely részben a Jelenések 7:9–17. versekben leírt „nagy sokasággal” fog benépesülni. Ezek közül már milliók boldogan tekintenek előre a most már gyorsan közeledő „Mindenható Isten nagy napja háborújára”, amely megtisztítja földünket az összes igazságtalanságtól. Isten ki nem érdemelt kedvességéből ők túlélik a nagy nyomorúságot anélkül, hogy egyáltalán meg kellene halniuk (Jelenések 16:14; 21:14; Példabeszédek 2:21, 22).

ʼDe mi a helyzet a halottakkal, a mi szeretteinket is beleértve?ʼ – kérdezhetnéd jogosan. Jézus azt mondta Mártának, hogy mások „még ha meghalnak is, életre kelnek” (János 11:25). Ez lesz a földi feltámadás. Krisztus és 144 000 égi király- és paptársának uralma alatt a halottak milliói, akiket Isten emlékezetében megőrzött, feltámadnak, és lehetőséget kapnak arra, hogy Jehova igaz imádatát megismerjék. Hűségük esetén elnyerik az örök élet jutalmát az egész földre kiterjedő Paradicsomban. Erre azon „az utolsó napon” kerül majd sor, amire Márta is hivatkozott, amikor Jézus szavaival egyetértett, hogy bátyja, Lázár visszatér majd az életbe (János 5:28, 29; 11:24; Lukács 23:43).

Remény, amelynek alapja biztos garancia

A Bibliában feljegyzett feltámasztások mintákul szolgáltak, és garanciák arra, hogy a Szentírás szerinti feltámadási reménység igaz és megvalósul. Többek között szó van a kereszténység előtti korból Illés és Elizeus próféták által véghezvitt feltámasztásokról, valamint Isten Fia (Lázár feltámasztását beleértve), Péter és Pál apostol által véghezvitt feltámasztásokról, de különösen Jehova Isten által történt feltámasztásról, aki a Fiát támasztotta fel. Ezeket a bibliai beszámolókat a következő helyeken olvashatod: 1Királyok 17:17–24; 2Királyok 4:32–37; Máté 28:1–10; Lukács 7:11–17; 8:40–56; János 11:38–44; Cselekedetek 9:36–42; 10:38–42; 20:7–12.b

Ilyen sok bizonyítékkal dokumentált feltámasztási reménység alapján Pál a következőkről tudta biztosítani az athéniakat: „Isten. . . kitűzött egy napot, amelyen megítélni szándékozik a lakott földet igazságosságban egy általa kijelölt férfi útján, és erről minden embert biztosított azzal, hogy feltámasztotta őt a halottak közül” (Cselekedetek 17:30, 31).

Igen, Jézus feltámadása a legnagyobb garancia arra, hogy a feltámadási reménység megvalósul. Nekünk is szilárd alapunk van arra, hogy fenntartás nélkül bízzunk Jehova Isten hatalmában és szeretetében. Mártával együtt mi is meggyőződéssel vallhatjuk: ʼTudjuk, hogy feltámadnak a halottak az utolsó napon, a feltámadáskor!ʼ

Miután Pál hallgatósága a Mars-dombon hallotta „a halottak feltámadásáról” szóló tanúskodását, három csoportra oszlott: „Néhányan gúnyolódni kezdtek, míg mások ezt mondták: ʼMajd még meghallgatunk téged erről máskor.ʼ . . . De néhány férfi csatlakozott hozzá és hívő lett” (Cselekedetek 17:32–34).

Hogyan tekinted te a feltámadási reménységet? Jehova beváltja ígéretét: feltámasztja a halottak millióit, illetve milliárdjait. Vajon ott leszel-e, hogy viszontláthasd hozzátartozóidat, ők pedig téged? Ez nagymértékben most rajtad múlik, hogy te mit teszel. Kész vagy-e Istennek az örök élet elnyerésére vonatkozó követelményeit megismerni, és hajlandó vagy-e ezzel összhangban élni? Jehova Tanúi örömmel nyújtanak további tájékoztatást a halottakra vonatkozó reménységről, valamint arról, hogy hogyan lehet túlélni a dolgok eme rendszerének a végét (János 17:3).

[Lábjegyzetek]