Vajon a korai egyház tanította, hogy Isten három személyű Isten?
3. rész — Vajon a hitvédők tanították a Háromság tanát?
Az Őrtorony 1991. november 1-jei és 1992. február 1-jei száma rámutatott, hogy a Háromság tantételét sem Jézus, sem tanítványai, sem az i. sz. első század végén és második század elején élt Apostoli Atyák nem tanították. Vajon a második század későbbi szakaszában élt papok tanították a Háromság tanát?
AZ i. sz. második századnak körülbelül a felétől a végéig terjedő időszakban tűntek fel azok a papok, akiket ma hitvédőknek hívunk. Ők azért írtak, hogy megvédjék a keresztényiséget az akkori korszak római világában uralkodó ellenséges filozófiáktól. Munkásságuk az Apostoli Atyák írási idejének a végére, és az azt követő időszakra tehető.
A görögül író hitvédők közé tartozik Jusztin vértanú, Tatian, Athenegoras, Teofilus és Alexandriai Kelemen. Tertullianus latinul író hitvédő volt. Vajon tanították ők napjaink modern kereszténységének a Háromságát — azt a tant, mely szerint Isten három egyenrangú személyből (Atya, Fiú és Szent Szellem) álló istenség, mindhárom igaz Isten, még sincs három Isten, csak egy Isten?
„A Fiú alsóbbrendű”
Dr. H. R. Boer az A Short History of the Early Church című könyvében ezt a magyarázatot fűzi a hitvédők tanításának témájához:
„Jusztin [vértanú] azt tanította, hogy a világ megteremtése előtt Isten egyedül volt, és hogy ott nem volt Fiú . . . Amikor Isten a világ megteremtésére vágyott . . . létrehozott egy másik isteni lényt, hogy megteremtse számára a világot. Ezt az isteni lényt . . . Fiúnak hívták, mert ő született; Logosznak hívták, mert Isten Értelméből vagy Elméjéből lett . . .
Jusztin és a többi hitvédő tehát azt tanította, hogy a Fiú teremtmény. Magasrangú teremtmény, elég hatalmas teremtmény ahhoz, hogy megteremtse a világot, de ennek ellenére teremtmény. A teológiában a Fiúnak az Atyához fűződő ezen kapcsolatát alárendeltség-nek nevezik. A Fiú alsóbbrendű, azaz másodlagos, függőségben lévő, és az Atya által létrehozott személy. A hitvédők az alsóbbrendűség elvének a hívei voltak.”1
Dr. Martin Werner a The Formation of Christian Dogma című könyvben ezt mondja a Fiú és az Isten közötti kapcsolat legkorábbi értelmezéséről:
„Ezt a kapcsolatot egyértelműen ’alárendeltség’-nek fogták fel, azaz az alárendeltségnek abban az értelmében, hogy Krisztus alárendeltje Istennek. Bárhol is vesszük szemügyre az Új Testamentumban Jézus kapcsolatát Istennel, az Atyával . . . ez a kapcsolat határozottan alárendeltségi kapcsolatként fogalmazódik meg és akként mutatkozik. Az Új Testamentumban az alsóbbrendűség elvét valló legmeghatározóbb egyéniség — a három úgynevezett szinoptikus evangéliumíró feljegyzése szerint — maga Jézus volt . . . Ez az eredeti nézet szilárdan és kétségbevonhatatlanul képes volt hosszú ideig tartani magát. ’A niceai zsinat előtti időkben minden tekintélyes teológus azt a nézetet képviselte, hogy a Logosz alárendeltségben van az Istennel.’ ”2
Ezzel egybehangzóan R. P. C. Hanson a The Search for the Christian Doctrine of God című könyvben megállapítja:
„Az ariánus vita kirobbanása előtt (a negyedik században) nem volt olyan teológus a keleti vagy a nyugati egyházban, aki valamilyen értelemben ne tekintette volna a Fiút alsóbbrendűnek az Atyánál.”3
Dr. Alvan Lamson a The Church of the First Three Centuries című könyvben ezt a bizonyságot fűzi hozzá a niceai zsinat (i. sz. 325) előtt élt egyházi tekintélyek tanításához:
„A niceai zsinat előtt élt Atyák általában, ha nem is egységesen, de támogatták a Fiú alsóbbrendűségét . . . Az a tény, hogy ők a Fiút az Atyától különálló lénynek tekintették, abból a körülményből is nyilvánvaló, hogy nyíltan hirdették a Fiú alárendeltségét . . . Különállónak és alsóbbrendűnek tekintették őt.”4
Robert M. Grant a Gods and the One God című könyvben hasonlóképpen a következőket mondja a hitvédőkről:
„A krisztusi tan védőiratai, mint amilyen az Új Testamentum is, lényegét tekintve az alsóbbrendűség elvét vallják. A Fiú mindig alárendeltségben van az Atyával, aki az Egyetlen Isten az Ó Testamentumban . . . Ami megtalálható ezeknél a korai szerzőknél, nos az nem a Háromság tana . . . Nicea előtt, a keresztény teológusok csaknem egyetemesen az alsóbbrendűség elvét vallották.”5
A kereszténység Háromsága azt tanítja, hogy a Fiú egyenlő Istennel, az Atyával örökkévalóságban, hatalomban, tisztségben és bölcsességben. A hitvédők azonban azt mondták, hogy a Fiú nem egyenlő Istennel, az Atyával. Alsóbbrendűnek tekintették a Fiút. Ez pedig nem a háromságtan tanítása.
Az első századi tanítás visszatükröződése
A hitvédők és más korai egyházatyák nagymértékben azt tükrözték vissza, amit az első századi keresztények tanítottak az Atya és a Fiú kapcsolatáról. Figyeld meg, hogyan jut ez kifejezésre a The Formation of Christian Dogma című könyvben:
„A korai keresztény korban nem volt jele semmilyen háromságelvű problémának vagy vitának, ami viszont a későbbiekben erőteljes nézetkülönbséget eredményezett az egyházban. Ennek oka kétségtelenül az a tény, hogy a korai keresztények számára Krisztus . . . a magasságos, angyalokból álló égi világ lénye volt, aki teremtve lett, és akit Isten arra a feladatra választott ki, hogy az idők végén létrehozza . . . az Isten Királyságát.”6
Tovább vizsgálva a korai egyházatyák tanítását a The International Standard Bible Encyclopedia elismeri:
„Az egyház legkorábbi gondolkodásában az az irányzat figyelhető meg, hogy amikor Istennek, az Atyának a létezéséről beszélnek, elsősorban nem úgy beszélnek róla, mint aki Jézus Krisztus Atyja, hanem mint aki minden lét forrása. Ezért Isten, az Atya a legkiválóbb Isten. Olyan jelzők vonatkoznak rá, mint akinek nem volt kezdete, halhatatlan, változhatatlan, szavakkal ki nem fejezhető, láthatatlan, nem teremtés útján létező. Ő az, aki a semmiből mindent létrehozott, beleértve a teremtéshez felhasznált anyagot is . . .
Ez azt sugallja, hogy tulajdonképpen egyedül az Atya az Isten, és a Fiú, valamint a Szellem csak másodlagosan azok. Úgy tűnik, számos korai nézet támogatja ezt.”7
Noha ez az enciklopédia a továbbiakban lekicsinyli ezeket az igazságokat és azt állítja, hogy a Háromság tana elfogadott volt a korai időszakban, a tények cáfolják ezt az állítást. Vedd figyelembe John Henry Newman bíboros, híres katolikus teológus szavait:
„Ismerjük el, hogy a tantételek egész körforgását — melynek az Úr a tárgya — a korai egyház következetesen és egységesen vallotta . . . Egészen más a helyzet azonban a Háromság katolikus tanával kapcsolatban. Nem értem, milyen értelemben mondható el, hogy egyetértés létezett a korai [egyházi tekintélyek] állásfoglalása között . . .
Annak a korai időszaknak a hitvallása egyáltalán nem tesz említést . . . a [Háromságról]. Valóban megemlítenek egy Hármast; de ebben a tantételben semmi olyan titokzatosság nincs, hogy a Három Egy, hogy Ők egyenrangúak, egyformán örökkévalók, mindhárman teremtés nélkül léteznek, mindhárman mindenhatók, mindhárman határtalanok, ilyen állítás nem található ebben a Hármasról szóló tantételben, és soha nem is lehetne kikövetkeztetni belőle.”8
Amit Jusztin vértanú tanított
Az egyik legkorábban élt hitvédő Jusztin vértanú volt, aki körülbelül i. sz. 110—165-ig élt. Egyik fennmaradó írása sem említ három egyenrangú személyt egy Istenben.
Jézus emberi megszületéséről például ezt írja a Biblia Katolikus fordítása a Példabeszédek 8:22–30-ban: „Alkotó munkája elején teremtett az Úr, ősidőktől fogva, mint legelső művét . . . Amikor létrehozott, még ősvizek sem voltak . . . korábban hívott létre, mint a halmokat . . . Ott voltam mellette, mint a kedvence.” Ezeket a verseket tárgyalva ezt mondja Jusztin a Dialogue With Trypho című művében:
„Az Írás kijelentette, hogy ezt az Utódot az Atya nemzette minden teremtett dolog előtt; és bárki elismeri azt a tényt, hogy akit nemzenek, az számszerűen különbözik attól, aki nemzi őt.”9
Mivel a Fiú Istentől született, Jusztin kétségtelenül használja az „Isten” kifejezést a Fiúval kapcsolatban is. A First Apology című művében ezt a megállapítást teszi: „A világegyetem Atyjának van egy Fia; aki mivel Isten elsőszülött Szava, szintén Isten.”10 A Biblia is utal Isten Fiára, „Isten” címmel látva el őt. Az Ésaiás 9:6 „Erős Isten”-nek nevezi őt. De a Bibliában „istenek”-nek neveznek bizonyos angyalokat, embereket, hamis isteneket és a Sátánt is. (Angyalok: Zsoltárok 8:5 [8:6, Károli]; vö. Zsidók 2:6, 7. Emberek: Zsoltárok 82:6. Hamis istenek: 2Mózes 12:12; 1Korinthus 8:5. Sátán: 2Korinthus 4:4.) A Héber Iratokban az „Isten” szó: ʼEl, egyszerűen „Hatalmas”-t vagy „Erős”-t jelent. A Görög Iratokban ennek megfelelője a the·osʹ szó.
Továbbá, az Ésaiás 9:6-ban használt héber kifejezés határozottan megkülönbözteti a Fiút és Istent. Ebben a versben a Fiút „Erős Isten”-nek, azaz ’El Gib·bohrʹ-nak nevezik, nem pedig „Mindenható Isten”-nek. Ez utóbbi kifejezés héberül ’El Shad·daiʹ, és kizárólag Jehova Istenre alkalmazva található.
Figyeld meg azonban, hogy bár Jusztin „Isten”-nek nevezi a Fiút, soha nem mondja azt, hogy a Fiú egyike lenne három egyenlő személynek, melyek mindegyike Isten, de a három csak egy Istent alkot. Ehelyett ezt mondja a Dialogue With Trypho című könyvében:
„Létezik egy . . . másik Isten és Úr [az emberi megszületése előtti Jézus], aki alárendeltségben van minden dolog Alkotójával [a Mindenható Istennel]; akit [a Fiút] Angyalnak is neveznek, mert Ő [a Fiú] jelenti be az embereknek, akármit is kíván a minden dolgok Alkotója — aki felett nincs más Isten — bejelenteni nekik . . .
[A Fiú] különbözik Tőle, attól a személytől, aki minden dolgot alkotott — úgy értem, hogy számszerűen [különbözik], nem akaratban.”11
Egy érdekes szövegrész tűnik fel Jusztin First Apology című művének 6. fejezetében, ahol az ellen a pogány vád ellen tiltakozik, mely szerint a keresztények ateisták. Ezt írja:
„Mind Őt [Istent], mind a Fiút, (aki Tőle származik, és aki megtanította nekünk ezeket a dolgokat, valamint számtalan más jó angyalt, akik követik őt, és akik Hozzá hasonlónak lettek megalkotva), valamint a prófétai Szellemet imádjuk és tiszteljük.”12
Bernhard Lohse, ennek a szövegrésznek az egyik fordítója ezt a megjegyzést teszi: „Mintha nem lenne elég, hogy az angyalok eme felsorakoztatását úgy említi meg, mintha ezeket a lényeket a keresztények tisztelnék és imádnák, Jusztin még attól sem riad vissza, hogy az angyalokat a Szent Szellem felsorolása előtt említse.”13 (Lásd még az An Essay on the Development of Christian Doctrine című munkát is.)14
Nos, bár úgy tűnik, hogy Jusztin vértanú eltért attól a tiszta bibliai tantételtől, hogy ki legyen a keresztény imádatának a tárgya, kétségtelenül mégsem tekintette a Fiút az Atyával egyenlőnek, sem nem tekintette az angyalokat Vele egyenlőknek. Jusztinnal kapcsolatban újból idézünk Lamson Church of the First Three Centuries című könyvéből:
„Jusztin úgy tekintette a Fiút, mint aki különbözik az Istentől, és alárendeltségben van vele: nem modern értelemben véve különbözik, mintha három lény vagy személy egyikét formálná meg . . . hanem lényegét és természetét tekintve különbözik; akinek valódi, lényegi, egyéni létezése van, Istentől, attól a személytől elválasztva, akitől minden hatalma és címe származik; olyan lény, aki Istentől alacsonyabb rendűként teremtetett, és aki minden dologban Isten akaratának veti alá magát. Az Atya a legfőbb lény, a Fiú alsóbbrendű: az Atya a hatalom forrása, a Fiú a hatalmat átvevő: az Atya teremt, a Fiú, mint az ő szolgája, vagy eszköze, végrehajt. Szám szerint ketten vannak, de akaratban, vagy szándékban egyek; mindig az Atya akarata érvényesül a Fiú akarata felett.”15
Továbbá Jusztin sehol sem mondja azt, hogy a szent szellem személy, mely egyenlő lenne az Atyával és a Fiúval. Így tehát semmilyen értelemben nem lehet becsületesen azt állítani, hogy Jusztin a modern kor kereszténységének a háromságtanát tanította volna.
Amit Kelemen tanított
Alexandriai Kelemen (i. sz. körülbelül 150—215-ig) szintén „Isten”-nek hívja a Fiút. Még „Teremtő”-nek is nevezi, olyan kifejezéssel élve, melyet a Bibliában soha nem használnak Jézussal kapcsolatban. Vajon úgy értette, hogy a Fiú minden tekintetben egyenlő a mindenható Teremtővel? Nem. Kelemen nyilvánvalóan a János 1:3-ra utalt, ahol a Biblia ezt mondja a Fiúról: „Minden általa jött létre.”16 Isten a Fiút használta fel közvetítőként a Saját teremtői munkájában (Kolossé 1:15–17).
A Legfőbb Istent Kelemen „a mi Urunk Jézus Atyjá”-nak és „Istené”-nek nevezi,17 és azt mondja, hogy „az Úr a Teremtő Fia.”18 Kelemen ezt is mondja: „Mindennek Istene csak az egyetlen jóságos, igazságos Teremtő, és a Fiú az Atyában [van].”19 Tehát azt írta, hogy a Fiú felett van egy Isten.
Kelemen úgy beszél Istenről, mint aki az „örök élet első és egyetlen adományozója, mely örök életet a Fiú — aki ezt Tőle [Istentől] kapta — nekünk adja.”20 Az örök élet eredeti Adományozója nyilvánvalóan felette áll annak, aki továbbadja azt. Ezért Kelemen azt mondja, hogy Isten az „első és a legfenségesebb.”21 Továbbá azt mondja, hogy a Fiú „van a legközelebb Ahhoz, aki egyedül a Mindenható”, és hogy a Fiú „minden dolgot az Atya akarata szerint rendez el.”22 Kelemen újra és újra kimutatja Isten felsőbbségét a Fiú felett.
Alexandriai Kelemennel kapcsolatban ezt olvassuk a The Church of the First Three Centuries című könyvben:
„Számos olyan szövegrészletet idézhetnénk Kelementől, amelyben a Fiú alárendeltsége világosan bizonyítható . . .
Csodálkozunk azon, ha valaki csupán az átlagos figyelmet szentelve képes Kelement olvasni, és el tud képzelni egyetlen pillanatot is, amikor Kelemen szám szerint azonosnak — egynek — tekintette a Fiút az Atyával. A Fiú függőségi és alárendelt természete — nekünk úgy tűnik — mindenhol elismert. Kelemen úgy hitte, hogy Isten és a Fiú számszerint különböző; másszóval két lényben hitt — egy legfőbb lényben, és egy másik, alsóbbrendűben.”23
Továbbá újra elmondható: Még ha úgy tűnik is, hogy Kelemen néha túlmegy azon, amit a Biblia Jézusról mond, mégsem beszél sehol sem a Háromságról, amely három egyenlő személyből áll egy Istenben. A hitvédők, nevezetesen Tatian, Teofilus és Athenagoras, akik a Jusztin és Kelemen közötti időszakban éltek, hasonló nézetet vallottak. Lamson azt mondja, hogy ezek a személyek „nem voltak jobb háromságtanban hívők, mint maga Jusztin, azaz nem egy megosztott, egyenrangú Hármasban hittek, hanem ezzel a hiedelemmel teljesen összeegyeztethetetlen tantételt tanítottak.”24
Tertullianus teológiája
Tertullianus (i. sz. körülbelül 160—230-ig) volt az első, aki a latin trinitas szót alkalmazta. Henry Chadwick megjegyzése szerint Tertullianus indítványozta a gondolatot, hogy Isten ’egy lényegű, három személyből álló lény.’25 Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezzel három egyenrangú és egyformán örökkévaló személyre gondolt. Mégis az ő elképzeléseire építettek később azok az írók, akik a Háromság tana felé haladtak.
Tertullianus elképzelése az Atyáról, a Fiúról és a szent szellemről meglehetősen távol állt a kereszténység Háromságától, mivel az alsóbbrendűség elvét vallotta. Úgy tekintette a Fiút, mint aki alárendeltje az Atyának. Az Against Hermogenes című könyvben ezt írta:
„Nem kell azt feltételeznünk, hogy létezik egyéb lény is Istenen kívül, aki nem nemzés és nem teremtés által él . . . Miképpen volna lehetséges, hogy az Atyán kívül bármi is idősebb, és ebből következően valóban nemesebb lenne, mint Isten Fia, az egyetlen-nemzett és először nemzett Szó? . . . Az [Isten], akinek a léte nem igényelt Alkotót, sokkal magasabb rangra lesz emelve, mint az [a Fiú], akit teremtő hozott létre.”26
Az Against Praxeas című könyvében Tertullianus arra is rámutat, hogy a Fiú különbözik a Mindenható Istentől és alárendeltségben áll vele szemben:
„Az Atya a teljes lényegű személy, de a Fiú az egésznek a származéka és része, amint azt Ő Maga is elismeri: ’Az Atyám nagyobb nálam’ . . . Így, az Atya különbözik a Fiútól, mivel nagyobb mint a Fiú, olyannyira, hogy Az, aki nemz, az is egy személy, és Az, akit nemzettek, az egy másik személy; Az is, aki küld, az egy személy, és Az, akit elküdtek, az egy másik személy; és Az, aki alkot, az is egy személy, és akin keresztül megalkotják a dolgot, az egy másik személy.”27
Tertullianus az Against Hermogenes című művében a továbbiakban megállapítja, hogy volt idő, amikor a Fiú nem létezett mint személy, rámutatva ezzel arra, hogy nem tekintette a Fiút örökkévaló lénynek ugyanabban az értelemben, mint amilyen Isten volt.28 Newman bíboros ezt mondta: „Tertullianust eltérő hitűnek [nem a hagyományos tantételekben hívőnek] kell tekinteni a mi Urunk örökkévaló eredetét illetően.”29 Tertullianusszal kapcsolatban Lamson kijelenti:
„Ez az értelem, vagy Logosz, ahogyan a görögök hívták, később volt, ahogyan Tertullianus is hitte, és átváltozott a Szóvá, vagy Fiúvá, azaz valódi lénnyé, és öröktől fogva csak mint az Atya öröksége létezett. Tertullianus az Atyához képest alsóbbrendű ranggal látta el őt . . .
Napjaink Háromságának bármely általánosan elfogadott magyarázata szerint megítélve, reménytelen az a kísérlet, hogy Tertullianust ne [mint eretneket] ítéljék el. Jelenleg nem tudná kiállni a próbát.”30
Nem a Háromság
Ha elolvasnád a hitvédők összes írását, úgy találnád, hogy bár bizonyos tekintetben eltértek a Biblia tanításától, mégsem tanította egyikük sem azt, hogy az Atya, a Fiú és a szent szellem egyenrangúak örökkévalóságban, hatalomban, tisztségben és bölcsességben.
Ez a második és a harmadik század más íróira is igaz, például Irenaeuszra, Hippolytuszra, Origenészre, Cyprianusra és Novatianuszra. Bár néhányan, bizonyos tekintetben egyenlővé teszik az Atyát és a Fiút, más vonatkozásban viszont a Fiút alárendeltnek tekintették Isten, az Atya előtt. És még csak nem is töprengett azon egyikük sem, hogy a szent szellem egyenlő-e az Atyával és a Fiúval. Origenész (i. sz. körülbelül 185—254-ig) például kijelenti, hogy Isten Fia „minden teremtmény közül az Elsőszülött”, és hogy az Írások „úgy ismerik őt, mint a legrégebbit a teremtés minden műve közül”.31
A korai egyházi tekintélyek írásainak tárgyilagos olvasása megmutatja, hogy a kereszténység Háromságának a tantétele nem létezett az ő idejükben. A The Church of the First Three Centuries ezt mondja:
„A Háromság modern, népszerű tantétele . . . nem talál támogatást Jusztin írásaiban: és ezt a megfigyelést ki lehet terjeszteni minden egyházatyára, aki a niceai zsinat előtt élt; azaz minden keresztény íróra, aki a Krisztus születése utáni három évszázadban élt. Igaz, az írók beszélnek az Atyáról, a Fiúról és a prófétai, vagy szent Szellemről, de nem abban az értelemben, mintha egyenrangúak lennének, nem úgy, mint számszerint egy lényről, nem úgy, hogy Hárman vannak Egy személyben, semmilyen értelemben sem úgy, ahogyan azt a Háromságban hívők vallják. A tények éppen az ellenkezőjét mutatják. Az Egyházatyák magyarázata szerinti háromságtan a lényegét tekintve különbözik a modern tantételtől. Ezt olyan bizonyítható tényként jelentjük ki, mint bármely tényt az emberi meggyőződés történelmében.”32
Tertullianus előtt a Háromságot valójában meg sem említették. Tertullianus „eltérő hitű” háromságtana pedig teljesen különbözik attól, amit ma annak hisznek. Hogyan fejlődött hát ki a mai formájában értelmezett háromságtan? Mit értettek a Háromság tanán i. sz. 325-ben a niceai zsinaton? Ezeket a kérdéseket vizsgáljuk meg sorozatunk 4. részében Az Őrtorony egy későbbi számában.
Referenciák:
1. Harry R. Boer: A Short History of the Early Church, 1976, 110. o.
2. Martin Werner: The Formation of Christian Dogma, 1957, 125. o.
3. R. P. C. Hanson: The Search for the Christian Doctrine of God, 1988, 64. o.
4. Alvan Lamson: The Church of the First Three Centuries, 1869, 70—71. o.
5. Robert M. Grant: Gods and the One God, 1986, 109., 156., 160. o.
6. The Formation of Christian Dogma, 122., 125. o.
7. The International Standard Bible Encyclopedia, 1982, 2. kötet, 513. o.
8. John Henry Cardinal Newman: An Essay on the Development of Christian Doctrine, Hatodik kiadás, 1989, 14—18. o.
9. The Ante-Nicene Fathers, kiadta Alexander Roberts és James Donaldson, az Edinburgh kiadás amerikai utánnyomása, 1885, I. kötet, 264. o.
10. Ugyanott, 184. o.
11. The Ante-Nicene Fathers, 1. kötet, 223. o.
12. Ugyanott, 164. o.
13. Bernhard Lohse: A Short History of Christian Doctrine, németből fordította: F. Ernest Stoeffler, 1963, második fűzött borítású nyomtatás, 1980, 43. o.
14. An Essay on the Development of Christian Doctrine, 20. o.
15. The Church of the First Three Centuries, 73—74., 76. o.
16. The Ante-Nicene Fathers, II. kötet, 234. o.
17. Ugyanott, 227. o.
18. Ugyanott, 228. o.
19. Ugyanott.
20. Ugyanott, 593. o.
21. Ugyanott.
22. Ugyanott, 524. o.
23. The Church of the First Three Centuries, 124—125. o.
24. Ugyanott, 95. o.
25. Henry Chadwick: The Early Church, 1980-as nyomtatás, 89. o.
26. The Ante-Nicene Fathers, III. kötet, 487. o.
27. Ugyanott, 603—604. o.
28. Ugyanott, 478. o.
29. An Essay on the Development of Christian Doctrine, 19., 20. o.
30. The Church of the First Three Centuries, 108—109. o.
31. The Ante-Nicene Fathers, IV. kötet, 560. o.
32. The Church of the First Three Centuries, 75—76. o.
[Kép a 27. oldalon]
Kelemen
[Forrásjelzés]
Historical Pictures Service
[Kép a 28. oldalon]
Tertullianus
[Forrásjelzés]
Historical Pictures Service