A féltékenység kis híján tönkretette az életem

A FÉLTÉKENYSÉG valóban rettenetesen kezdett hatni rám, amikor hozzámentem második férjemhez, Markhoza. Együttesen számos nevelt gyermekkel kellett törődnünk, és a korábbi házastársunkkal is kapcsolatban kellett állnunk. A helyzet néha elviselhetetlen volt. Valahányszor családi összeütközésre került sor, úgy tűnt, hogy Mark nem áll ki mellettem. Azt kezdtem érezni, hogy még mindig a volt feleségét szereti. Ahelyett, hogy uralkodtam volna a féltékenységemen, engedtem, hogy uralni kezdje az életemet. Mindig fenyegetettnek éreztem magam, ha ott volt valahol Mark előző felesége.

Állandóan Markot figyeltem, sőt a szemét is, hogy lássam, merre néz. Olyan dolgokat is belemagyaráztam a tekintetébe, amik eszébe se jutottak. Olykor nyíltan megvádoltam azzal, hogy még mindig szerelmes a volt feleségébe. Egy alkalommal ez annyira lesújtotta, hogy felállt, és elment egy keresztény kongresszusról. Bűnösnek éreztem magam Jehova előtt. Gyötrelmessé tettem a családom életét, mert végtére a gyermekekre is kihatott mindez. Gyűlöltem magam azért, amit csinálok, de akármennyire próbálkoztam is, úgy látszott, hogy egyszerűen nem tudok uralkodni a féltékenységemen.

Mark, ahelyett hogy segített volna, megtorlóan kezdett viselkedni. Ha vádoltam őt, rám ripakodott: „Féltékeny vagy, igenis féltékeny.” Sőt a jelek szerint mindent elkövetett azért, hogy féltékennyé tegyen. Talán úgy gondolta, ez orvosolni fogja a féltékenységemet, de ettől csak rosszabbá vált a helyzet. Más nőket kezdett nézni, ecsetelve, mennyire csinosak. Ettől még inkább úgy éreztem, hogy alábbvaló vagyok, és nem kívánatos. Odáig fajultak a dolgok, hogy egy újabb érzelem — a gyűlölet — ütötte fel a fejét. Ezen a ponton már annyira összezavarodtam, hogy csak azt kívántam, tűnjön el az életemből ő és a családja.

Amikor a Biblia azt mondja, hogy „az irígység [féltékenység, NW] . . . a csontoknak rothadása”, a lényegre tapint (Példabeszédek 14:30). Ekkor már az egészségem is megérezte ezt. Gyomorfekély fejlődött ki nálam, ami hosszú időbe telt, míg meggyógyult. Továbbra is gyötrelmessé tettem az életem azzal, hogy Mark minden megmozdulására gyanakvással tekintettem. Átkutattam a zsebeit, és ha telefonszámokat találtam, telefonáltam, hadd lássam, ki válaszol. Lelkem legmélyén annyira szégyelltem magam; sírtam Jehova előtti szégyenemben. Mégsem tudtam megálljt parancsolni magamnak. Saját énem volt a legrosszabb ellenségem.

A szellemiségem olyan mélyre süllyedt, hogy nem tudtam többé imádkozni. Szerettem Jehovát, és igazán azt akartam tenni, ami helyes. Ismertem minden írásszöveget, ami a férjekre és a feleségekre vonatkozik, de képtelen voltam alkalmazni azokat. Most először életemben, nem akartam már élni — annak ellenére, hogy csodálatos gyermekeim voltak.

A keresztény gyülekezet vénei nagy buzdítással szolgáltak, és minden tőlük telhetőt megtettek, hogy segítsenek. De amikor a féltékenységem témáját hozták fel, zavartságomban letagadtam azt, nem akarva elismerni, hogy ilyen problémám van.

Az egészségem végül olyannyira megromlott, hogy kórházba kellett mennem műtét végett. Ott-tartózkodásom idején felismertem, hogy nem mehet így tovább az élet. Mark és én úgy határoztunk, hogy elkülönülünk három hónapra, hogy megvizsgáljuk helyzetünket, éspedig anélkül, hogy ennyire az érzelmek hatása alatt lennénk. Ebben az időszakban történt valami csodálatos. Az Ébredjetek! folyóiratban megjelent egy cikk ezzel a címmel: „Segítség alkoholista szülők felnőtt gyermekeinek”b.

Tudjátok, anyám alkoholista volt. Bár testileg nem bántalmaztak a szüleim, soha nem mutattak ki fizikai vonzódást egymás iránt vagy irántam. Nem emlékszem, hogy anyám bármikor is a karjaiba zárt volna, vagy hogy azt mondta volna nekem valamikor, hogy szeret. Valójában tehát úgy nőttem fel, hogy nem igazán tudtam, hogyan szeressek, vagy — ami éppilyen fontos — milyen az, mikor szeretnek.

Anyám gyakran beszélt nekem apám viszonyairól, és arról, hogy nem tud megbízni benne. Ezért nézetem szerint úgy nőttem fel, hogy általában nem bíztam a férfiakban. Neveltetésemnél fogva mindig alábbvalónak éreztem magam másoknál, főleg más nőknél. Az Ébredjetek!-cikk olvasása segített felfognom e dolgok jelentőségét. Most értettem meg először a féltékenységgel kapcsolatos problémám eredendő okait.

Megmutattam férjemnek, Marknak az Ébredjetek!-cikket, és neki is segített abban, hogy jobban megértsen. Hamarosan mindketten képesek voltunk megfogadni azt a tanácsot, amelyet az elkülönülést fontolgató pároknak ad a Biblia. Megbékültünk (1Korinthus 7:10, 11). Soha nem volt még olyan jó a házasságunk, mint most. A legtöbb dolgot együtt csináljuk, kivált ha keresztényi tevékenységekről van szó. Mark több empátiát tanúsít. Szinte mindennap elmondja nekem, mennyire szeret, és most tényleg elhiszem ezt.

Ha tudom, hogy találkozni fogunk Mark volt feleségével, olyankor mindig erőért imádkozom Jehovához, kérve, hogy segítsen érett keresztényi módon viselkednem. Ez be is válik. Még a volt feleséggel szembeni ellenséges érzéseim is mindinkább alábbhagynak. Nem időzöm már negatív gondolatoknál, és nem engedem, hogy a képzelgésem elragadjon.

Még mindig jelentkeznek nálam bizonyos, féltékenységet kifejező helytelen érzések. Csak az Isten új világában megvalósuló tökéletes élet fog teljesen megszabadítani tőlük. Időközben megtanultam uralkodni a féltékenységen, s nem engedem, hogy az uralkodjon rajtam. Igen, a féltékenység kis híján tönkretette az életem, de hála Jehovának és szervezetének, most sokkal boldogabb ember vagyok, s az egészségem is helyreállt. Újra szoros kapcsolatban vagyok Istenemmel, Jehovával. (Beküldött cikk.)

[Lábjegyzetek]