Valóban szükséges bocsánatot kérned?

„SOHA nem kérek bocsánatot” — írta George Bernard Shaw. „Ami történt, megtörtént” — mondhatják mások.

Talán mi magunk is vonakodunk elismerni egy tévedést, mert félünk, hogy elveszítjük az önbecsülésünket. Talán azt tartjuk ésszerű magyarázatnak, hogy a másik személlyel van a probléma. Vagy rászánjuk magunkat arra, hogy bocsánatot kérjünk, de addig halogatjuk, amíg úgy gondoljuk, hogy a dolog már végleg feledésbe merült.

Akkor tehát fontosak a bocsánatkérések? Csakugyan elérhetünk velük valamit?

A szeretet kötelez bennünket a bocsánatkérésre

A testvéri szeretet Jézus Krisztus igaz követőinek egyik azonosítójele. Ő mondta: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (János 13:35). A Szentírás arra ösztönzi a keresztényeket, hogy ’egymást tiszta szívből, buzgón szeressék’ (1Péter 1:22). A mély szeretet kötelez minket a bocsánatkérésre. Miért? Mert az emberi tökéletlenség elkerülhetetlenül okoz olyan érzelmi sebeket, amelyek, ha nem gyógyulnak be, elfojthatják a szeretetet.

Például, ha személyes nézeteltéréseink vannak valakivel a keresztény gyülekezetben, emiatt talán jobban szeretnénk nem beszélni vele. Ha mi okoztuk a sérelmet, hogyan állíthatjuk helyre a szeretetteljes kapcsolatot? A legtöbb esetben bocsánatkéréssel, és azután az arra irányuló erőfeszítéssel, hogy szívélyes hangnemben beszélgessünk. Hittársainknak szeretettel tartozunk, és ha megmondjuk, hogy sajnáljuk, ha sérelmet okoztunk, valamennyit törlesztünk ebből a tartozásból (Róma 13:8).

Szemléltetésül: Két keresztény nő, Mari Carmen és Paqui, már hosszú ideje barátok voltak. De, mivel Mari Carmen elhitt valamiféle ártalmas pletykát, Paquihoz fűződő barátsága megromlott. Anélkül hogy magyarázatot adott volna rá, teljes mértékben kerülte Paquit. Közel egy évvel később Mari Carmen megtudta, hogy a pletyka nem volt igaz. Hogyan reagált ő? A szeretet arra indította, hogy odamenjen Paquihoz, és alázatosan kifejezze: mélységesen megbánta, hogy annyira helytelenül viselkedett. Mindkettőjüknek patakokban folyt a könnye, és azóta is elválaszthatatlan barátok.

Bár talán nem érezzük, hogy bármi rosszat tettünk volna, egy bocsánatkérés megoldhat egy nézeteltérést is. Manuel így emlékszik vissza: „Sok évvel ezelőtt a feleségem és én egyik szellemi testvérnőnk otthonában tartózkodtunk, mialatt ő kórházban volt. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy segítsünk neki és a gyermekeinek, amíg beteg volt. De miután hazajött, arról panaszkodott egyik barátjának, hogy nem vezettük rendesen a háztartási kiadásokat.

Ekkor meglátogattuk őt, és tisztáztuk, hogy talán a fiatal korunk és a tapasztalatlanságunk miatt nem láttuk el úgy a dolgokat, ahogy ő tette volna. Rögtön azt felelte, hogy ő az, aki lekötelezve érzi magát velünk szemben, és igazán hálás mindenért, amit megtettünk érte. A probléma megoldódott. Ez a tapasztalat megtanított arra, hogy mennyire fontos alázatosan bocsánatot kérni, amikor félreértések adódnak.”

Jehova megáldotta ezt a házaspárt, amiért szeretetet mutattak ki, és ’azokra törekedtek, amik békességre valók’ (Róma 14:19). A szeretet azt is magában foglalja, hogy tudomásul vesszük mások érzéseit. Péter azt tanácsolta, hogy legyünk „rokonérzelműek” (1Péter 3:8). Ha rokonérzelműek vagyunk, sokkal valószínűbb, hogy észrevesszük a fájdalmat, amit egy meggondolatlan szóval vagy tettel okoztunk, és ösztönzést fogunk érezni arra, hogy bocsánatot kérjünk.

„Az alázatosságot öltsétek fel”

Még a hűséges keresztény vének között is lehetnek időnként heves szóváltások. (Vö. Cselekedetek 15:37–39.) Ezek olyan alkalmak, amikor egy bocsánatkérés nagyon jótékony hatású lehet. De mi fog segíteni egy vénnek vagy egy másik kereszténynek, aki nehéznek találja a bocsánatkérést?

Ennek az alázatosság a kulcsa. Péter apostol ezt tanácsolta: „Mindnyájan . . . az alázatosságot öltsétek fel” (1Péter 5:5). Bár a legtöbb vita esetében mindkét fél okolható, az alázatos keresztény a saját hibáival foglalkozik, és hajlandó beismerni azokat (Példabeszédek 6:1–5).

De annak a személynek is alázatos modorban kell fogadnia a bocsánatkérést, akihez szól. Szemléltetésül: Tételezzük fel, hogy két ember, akinek szükséges kommunikálnia, két különböző hegy tetején áll. Az őket elválasztó szakadékon keresztül lehetetlennek bizonyul a beszélgetés. Amikor viszont egyikük leereszkedik a völgybe, és a másik is követi a példáját, könnyedén beszélgethetnek. Ehhez hasonlóan, ha két kereszténynek szükséges megoldania egy köztük felmerült nézeteltérést, találkozzanak egymással alázatosan a völgyben, hogy úgymond beszélhessenek, és illően bocsánatot kérhessenek (1Péter 5:6).

A házasságban sokat jelent a bocsánatkérés

Két tökéletlen ember házassága elkerülhetetlenül nyújt lehetőségeket a bocsánatkérésre. De ha mind a férj, mind a feleség rokonérzelműek, ez arra fogja ösztönözni őket, hogy bocsánatot kérjenek, ha előfordul, hogy meggondolatlanul beszélnek vagy cselekednek. A Példabeszédek 12:17 rámutat: „Van olyan, aki [meggondolatlanul, NW ] beszél hasonlókat a tőrszúrásokhoz; de a bölcseknek nyelve orvosság.” A ’meggondolatlan tőrszúrásokat’ nem lehet meg nem történtté tenni, de rendbe lehet hozni őket egy őszinte bocsánatkéréssel. Ez persze folyamatos körültekintést és erőfeszítést kíván.

A házasságáról beszélve Zsuzsaa ezt mondja: „Jánosb és én 24 éve vagyunk házasok, de még mindig tudunk meg új dolgokat egymásról. Sajnálatos módon, egy kis idővel ezelőtt elkülönültünk, és pár hétig külön is éltünk. Mégis, odafigyeltünk a Szentírás tanácsaira, amelyeket a vénektől kaptunk, és újra összekerültünk. Most már rájöttünk, hogy mivel meglehetősen különbözik a személyiségünk, összeütközések valószínűleg elő fognak még fordulni. Amikor ez megesik, gyorsan bocsánatot kérünk, és próbálunk erőfeszítéseket tenni, hogy valóban komolyan megértsük a másik véleményét. Boldogan mondhatom, hogy figyelemre méltóan megjavult a házasságunk.” János hozzáteszi: „Azt is megtanultuk, hogy felismerjük azokat a pillanatokat, amikor hajlamosak vagyunk zaklatottá válni. Ezekben az időszakokban rendkívüli érzékenységgel bánunk egymással” (Példabeszédek 16:23).

Akkor is bocsánatot kell kérned, ha nem érzed magad hibásnak? Amikor mély érzések játszanak közre, nehéz elfogulatlannak lenni a tekintetben, hogy hol van a hiba. De a házasságban a béke a fontos. Vizsgáljuk meg Abigail, egy izraelita nő példáját, akinek a férje igazságtalanul bánt Dáviddal. Bár nem Abigail volt a hibás férje ostobaságáért, mégis ő kért bocsánatot. „Bocsásd meg azért a te szolgálóleányodnak vétkét” — esedezett. Válaszul Dávid előzékenyen bánt vele, és alázatosan elismerte, hogy ha Abigail nem lett volna, akkor talán ártatlan vért ontott volna ki (1Sámuel 25:24–28, 32–35).

Hasonlóképpen egy June nevű keresztény nő is, aki már 45 éve házas, úgy érzi, hogy a sikeres házasság megkívánja az arra irányuló készséget, hogy elsők legyünk a bocsánatkérésben. Ezt mondja: „Azt mondom magamnak, hogy a házasságom sokkal fontosabb, mint az én egyéni érzéseim. Így, mikor bocsánatot kérek, úgy érzem, hozzájárulok a házasságom sikeréhez.” Egy Jakab nevű idősebb férfi kijelenti: „A feleségemtől még a legjelentéktelenebb dolgokért is bocsánatot kérek. A komoly műtétje óta mindig könnyen lehangolttá válik. Rendszerint átkarolom, és azt mondom neki: »Sajnálom, kedvesem! Nem akartalak felzaklatni!« Rögtön úgy felélénkül, mint egy növény, amit megöntöztek.”

Ha megsértünk egy személyt, akit rendkívül szeretünk, egy gyors bocsánatkérés nagyon hatásos lehet. Milagros szívből egyetért ezzel, mert ezt mondja: „Önbizalomhiányban szenvedek, és egy nyers szó a férjemtől fel tud zaklatni. De amikor bocsánatot kér, azonnal jobban érzem magam.” Találóan mondja a Szentírás: „Lépesméz a gyönyörűséges beszédek; édesek a léleknek, és meggyógyítói a tetemeknek” (Példabeszédek 16:24).

Gyakoroljuk a bocsánatkérés művészetét

Ha gyakorlattá tesszük, hogy bocsánatot kérünk, amikor szükséges, valószínűleg úgy találjuk majd, hogy az emberek kedvezően reagálnak. Talán még ők maguk is bocsánatot fognak kérni. Amikor sejtjük, hogy felzaklattunk valakit, miért ne tennénk szokásunkká, hogy bocsánatot kérünk inkább, mintsem hogy mindent megtegyünk, csakhogy elkerüljük egy hiba beismerését? A világban talán úgy gondolják, hogy a bocsánatkérés a gyengeség jele, de valójában keresztény érettségről tanúskodik. Természetesen nem akarunk olyanok lenni, mint azok, akik elismernek valamiféle tévedést, de minimálisra csökkentik a felelősségüket. Például, mondtuk már őszinteség nélkül, hogy sajnálunk valamit? Ha késve érkezünk, és ezért hevesen mentegetőzünk, elhatározzuk, hogy dolgozni fogunk azon, hogy pontosak legyünk?

Akkor tehát tényleg szükséges bocsánatot kérnünk? Igen, szükséges. Magunknak és másoknak is tartozunk ennyivel. Egy bocsánatkérés segíthet enyhíteni a fájdalmat, amit a tökéletlenség okozott, és rendbe hozhatja a feszült kapcsolatokat. Minden egyes bocsánatkérés, amit megteszünk, egy lecke az alázatosságból, és arra képez minket, hogy érzékenyebbek legyünk mások érzéseivel kapcsolatban. Ennek következtében a hittestvérek, a házastársak és mások is úgy tekintenek majd minket, mint aki megérdemli a ragaszkodásukat és a bizalmukat. Elmebeli békére teszünk szert, és Jehova Isten is meg fog áldani bennünket.

[Lábjegyzet]

[Képek a 23. oldalon]

Az őszinte bocsánatkérés előmozdítja a keresztény szeretetet