Idézzük fel Jézus földi életének utolsó napjait

A ZSIDÓ niszán hónap hetedik napján vagyunk az i. sz. 33. évben. Képzeld el, hogy megfigyelője vagy a római provinciában, Júdeában történő eseményeknek. Jézus Krisztus és tanítványai, miután elhagyták Jerikót és buja növényzetű környékét, egy poros, kanyargós úton gyalogolnak felfelé. Sok más utazó szintén úton van Jeruzsálem felé az évenkénti pászkaünnep megtartására. Krisztus tanítványai azonban nem csak erre a fárasztó emelkedőre gondolnak most.

A zsidók sóvárognak egy Messiás után, aki felszabadíthatja őket a római iga alól. Sokan hiszik a názáreti Jézusról, hogy ő a várva várt Megmentő. Már három és fél éve, hogy Isten Királyságáról beszél. Betegeket gyógyít, és táplálja az éhezőket. Valóban vigaszt nyújtott az embereknek. A vallásvezetők azonban dühösek, amiért Jézus csípős szavakkal leleplezte őket, és elhatározzák, hogy megölik. Ő mégis ott van, céltudatosan haladva előre a sivár úton tanítványai élén (Márk 10:32).

Mire a nap lemegy az Olajfák hegye mögött, Jézus és társai elérnek a Bethánia nevű faluba, ahol a következő hat éjszakát fogják tölteni. Ott vannak szeretett barátaik, Lázár, Mária és Márta, hogy üdvözölhessék őket. A hűs este enyhülést nyújt a tikkasztó út után, és egyben niszán hó 8. sabbatjának kezdetét is jelenti (János 12:1, 2).

Niszán hó 9.

A sabbat után Jeruzsálemben nagy a sürgölődés. Már látogatók ezrei érkeztek meg a városba a pászkára. De a lármás nyüzsgés, amelyet hallunk, több, mint ami az évnek ebben a szakában megszokott. Kíváncsi tömegek özönlik el a városkapukhoz vezető keskeny utcákat. És amint lökdösődve a zsúfolt kapukhoz érnek, micsoda látvány fogadja őket! Sok örvendező ember jön le az Olajfák hegyéről, a Bethfagéból vezető úton (Lukács 19:37). Mit jelent mindez?

Nézd! A názáreti Jézus egy szamárcsikón lovagolva közeledik. Az emberek leterítik elé ruháikat az útra. Mások frissen vágott pálmaágakat lengetnek, és örömmel ezt kiáltják: „Áldott, a ki jő az Úrnak nevében, az Izráelnek ama királya!” (János 12:12–15).

Ahogy a tömeg Jeruzsálem felé közeledik, Jézus a városra tekint, és mélyen megindul. Könnyekre fakad, és halljuk, amint megjövendöli, hogy a várost el fogják pusztítani. Amikor kis idő múlva Jézus megérkezik a templomhoz, tanítja a tömeget, és meggyógyítja a vak és béna embereket, akik hozzá mennek (Máté 21:14; Lukács 19:41–44, 47).

A főpapok és az írástudók ezt nem hagyják észrevétlenül. Milyen dühösek, amint látják azokat a csodálatos dolgokat, amelyeket Jézus tesz, és a tömeg örvendezését! A farizeusok nem képesek palástolni felháborodásukat, ezért ezt követelik: „Mester, dorgáld meg a te tanítványaidat!” Jézus így felel: „Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.” Mielőtt elmegy, Jézus észreveszi a templomban folytatott kereskedelmi tevékenységet (Lukács 19:39, 40; Máté 21:15, 16; Márk 11:11).

Niszán hó 10.

Jézus korán érkezik a templomba. Előző nap önkéntelenül is felingerelte Atyja, Jehova Isten imádatának durva elüzletiesítése. Ezért nagy buzgalommal kezdi kiűzni azokat, akik adnak-vesznek a templomban. Azután felborítja a kapzsi pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait. Jézus így kiált fel: „Meg van írva: Az én házamat imádság házának nevezik: ti pedig rablók barlangjává teszitek” (Máté 21:12, 13, Újfordítású revideált Biblia).

A főpapok, az írástudók és az elöljárók nem bírják elviselni Jézus tetteit és nyilvános tanítását. Mennyire égnek a vágytól, hogy megöljék őt! De tartanak a tömegtől, mivel az embereket bámulatba ejti Jézus tanítása, és ’őrajta függnek, rá hallgatván’ (Lukács 19:47, 48). Amint az este közeledik, Jézus és társai élvezik a kellemes sétát Bethánia felé, ahol egy kiadós éjszakai pihenés vár rájuk.

Niszán hó 11.

Korán reggel van, és Jézus a tanítványaival már úton van az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Amint megérkeznek a templomba, a főpapok és a vének igyekeznek szembeszállni Jézussal. Még élénken él elméjükben a pénzváltók és az árusok elleni tette a templomban. Ellenségei dühösen ezt kérdezik: „Micsoda hatalommal cselekszed ezeket? és ki adta néked ezt a hatalmat?” Jézus szembehelyezkedve velük ezt mondja: „Én is kérdek egy dolgot tőletek, a mire ha megfeleltek nékem, én is megmondom néktek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket. A János keresztsége honnan vala? Mennyből-é, vagy emberektől?” Maguk között tanakodva ellenségei így érvelnek: „Ha azt mondjuk: mennyből, azt mondja majd nékünk: Miért nem hittetek tehát néki? Ha pedig azt mondjuk: emberektől; félünk a sokaságtól; mert Jánost mindnyájan prófétának tartják.” Zavartan és erőtlenül így válaszolnak: „Nem tudjuk.” Jézus nyugodtan felel: „Én sem mondom meg néktek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket” (Máté 21:23–27).

Jézus ellenségei most megpróbálják rávenni őt arra, hogy valami olyat mondjon, amiért letartóztathatják. Ezt kérdezik: „Szabad-é a császárnak adót fizetnünk, vagy nem?” Jézus találóan így válaszol: „Mutassátok nékem az adópénzt.” Ezt kérdezi: „Kié ez a kép, és a felírás?” Így felelnek: „A császáré.” Megszégyenítve őket, Jézus minden hallgatója előtt világosan kijelenti: „Adjátok meg azért a mi a császáré a császárnak; és a mi az Istené, az Istennek” (Máté 22:15–22).

Megcáfolhatatlan érveléssel elhallgattatva ellenségeit, Jézus most a tömeg és a tanítványai előtt folytatja a támadást. Figyeljük meg, amint félelem nélkül leleplezi az írástudókat és a farizeusokat. Ezt mondja: „az ő cselekedeteik szerint ne cselekedjetek. Mert ők mondják, de nem cselekszik.” Bátran egy sor jajt jelent ki rájuk vonatkozóan, vak vezetőkként és képmutatókként azonosítva őket. Így szól: „Kígyók, mérges kígyóknak fajzatai, miképen kerülitek ki a gyehennának büntetését?” (Máté 23:1–33).

Ezek a csípős vádak nem jelentik azt, hogy Jézus nem veszi figyelembe mások jó oldalát. Később figyeli az embereket, akik a templomperselyekbe dobják pénzüket. Milyen megindító megfigyelni egy szegény özvegyasszonyt, aki az egész vagyonát bedobja — két igen csekély értékű pénzérmét! Mély nagyraértékeléssel Jézus kihangsúlyozza, hogy tulajdonképpen jóval többet dobott be, mint azok, akik bőkezűen adakoztak „az ő fölöslegükből”. Gyengéd könyörületből Jézus mélységesen értékeli, amit egy személy képes megtenni (Lukács 21:1–4).

Jézus most hagyja el a templomot utoljára. Néhányan a tanítványai közül megjegyzést tesznek a templom pompájára, hogy „szép kövekkel és ajándékokkal van felékesítve”. Meglepetésükre Jézus így felel: „Ezekből, a miket láttok, jőnek napok, melyekben kő kövön nem marad, mely le nem romboltatnék” (Lukács 21:5, 6). Amint az apostolok követik Jézust a nyüzsgő városból kifelé, azon tűnődnek, vajon mire gondolhatott.

Nos, egy kicsit később Jézus és az apostolai az Olajfák hegyén ülnek, élvezve annak nyugalmát és csendjét. Mivel Jeruzsálem és a templom pompás látványa tárul eléjük, Péter, Jakab, János és András szeretnék tisztázni Jézus megdöbbentő jövendölését. Ezt mondják: „Mondd meg nekünk, mikor lesznek meg ezek, és mi lesz a jele a jelenlétednek és a dolgok rendszere befejezésének?” (Máté 24:3, NW; Márk 13:3, 4).

Válaszában a Tanítómester egy igen figyelemreméltó próféciát közöl. Megjövendöl súlyos háborúkat, földrengéseket, élelmiszerhiányokat és járványokat. Jézus megjövendöli azt is, hogy a Királyság jó hírét prédikálni fogják szerte a földön. Így figyelmeztet: „akkor nagy nyomorúság lesz, a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha” (Máté 24:7, 14, 21; Lukács 21:10, 11).

A négy apostol figyelmesen hallgatott, amint Jézus ’jelenléte jelének’ más vonásait is kifejtette. Kihangsúlyozta annak fontosságát, hogy ’vigyázzanak’. Miért? Ezt mondja: „mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok” (Máté 24:42; Márk 13:33, 35, 37).

Jézus és az apostolai számára ez egy felejthetetlen nap volt. Valójában ez Jézus nyilvános szolgálatának utolsó napja a letartóztatása, tárgyalása és kivégzése előtt. Mivel kezd későre járni, elindulnak vissza Bethániába a dombon át vezető, rövid úton.

Niszán hó 12. és 13.

Jézus niszán hó 12. napját a tanítványaival tölti nyugalomban. Tudatában van annak, hogy a vallásvezetők kétségbeesetten meg akarják őt ölni, ő pedig nem akarja, hogy megakadályozzák a pászka megünneplésében a következő estén (Márk 14:1, 2). Másnap, niszán hó 13-án az emberek buzgón teszik az utolsó előkészületeket a pászka megünneplésére. Kora délután Jézus elküldi Pétert és Jánost, hogy készítsék elő a pászkát egy jeruzsálemi emeleti szobában (Márk 14:12–16; Lukács 22:8). Nem sokkal naplemente előtt Jézus és a másik tíz apostol találkozik velük, hogy megünnepeljék utolsó pászkájukat.

Niszán hó 14., naplemente után

Alkonyatkor Jeruzsálemet lágy fény világítja meg, amint az Olajfák hegye mögül feljön a telihold. Egy nagy, berendezett szobában Jézus és a 12 letelepedik egy megterített asztalhoz. „Kívánva kívántam a husvéti bárányt megenni veletek, mielőtt én szenvednék” — mondja (Lukács 22:14, 15). Egy kis idő múlva az apostolok meglepődve figyelik, amint Jézus felkel, és leveti felsőruháit. Vesz egy törülközőt és egy edényt teli vízzel, és elkezdi megmosni a lábukat. Az alázatos szolgálatnak micsoda felejthetetlen leckéje ez! (János 13:2–15).

Jézus azonban tudja, hogy ezek közül a férfiak közül egy — Iskáriótes Júdás — már előkészületeket tett, hogy elárulja őt a vallásvezetőknek. Érthető, hogy aggódni kezd. Kijelenti: „ti közületek egy elárul engem.” Az apostolok igen elszomorodnak ezért (Máté 26:21, 22). Miután megünnepelték a pászkát, Jézus ezt mondja Júdásnak: „A mit cselekszel, hamar cselekedjed” (János 13:27).

Amint Júdás elmegy, Jézus bevezet egy étkezést küszöbönálló haláláról való megemlékezésre. Vesz egy darab kovásztalan kenyeret, imában hálát ad érte, megtöri, és arra utasítja a 11 tanítványát, hogy vegyenek belőle. Ezt mondja: „Ez az én testem, mely ti érettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Azután vesz egy pohár vörösbort. Miután áldást mond, továbbadja a poharat nekik, és azt mondja, hogy igyanak belőle. Jézus hozzáteszi: „ez az én vérem, az új szövetségnek vére, a mely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára” (Lukács 22:19, 20; Máté 26:26–28).

Ezen a jelentőségteljes estén Jézus értékes oktatást nyújt hűséges apostolainak, többek között a testvéri szeretet fontosságáról (János 13:34, 35). Biztosítja őket arról, hogy meg fogják kapni a „segítőt”, a szent szellemet. Ez majd eszükbe juttat mindent, amit ő mondott nekik (János 14:26, NW). Később, még azon az estén kétségtelenül nagyon bátorító számukra, amint hallják Jézust, hogy buzgón imádkozik értük (János 17. fejezet). Miután hálaénekeket énekeltek, elhagyják az emeleti szobát, és követik Jézust, amint kimegy a hűvös, késő éjszakai levegőre.

Áthaladva a Kidron völgyén Jézus és az apostolai egyik kedvelt helyük, a Gecsemáné-kert felé veszik útjukat (János 18:1, 2). Amíg az apostolok várnak, Jézus egy kicsit távolabb megy, hogy imádkozzon. A rá nehezedő érzelmi nyomás sokkal erősebb, mint ahogyan azt szavakba lehetne önteni, mivel buzgón Isten segítségét kéri (Lukács 22:44). Már az a puszta gondolat is, hogy drága égi Atyjára milyen gyalázatot hozna, ha kudarcot vallana, rendkívüli gyötrelmet okoz neki.

Jézus alighogy befejezte imáját, amikor Iskáriótes Júdás megérkezik egy tömeggel, amelynél kardok, botok és fáklyák vannak. „Üdvöz légy Mester!” — mondja Júdás, és gyöngéden megcsókolja Jézust. Ez a jel az embereknek, hogy letartóztassák Jézust. Péter hirtelen kirántja a kardját, és levágja a főpap rabszolgájának egyik fülét. „Tedd helyére szablyádat” — mondja Jézus, miközben meggyógyítja a férfi fülét. „A kik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök” (Máté 26:47–52).

Minden rendkívül gyorsan történik! Jézust letartóztatják és megkötözik. Az apostolok a félelem és a zűrzavar miatt elhagyják Mesterüket, és elmenekülnek. Jézust elvezetik Annáshoz, az előző főpaphoz. Azután Kajafáshoz, a mostani főpaphoz viszik kihallgatásra. A kora reggeli órákban a Szanhedrin hamisan istenkáromlással vádolja Jézust. Majd Kajafás elviteti őt a római kormányzóhoz, Poncius Pilátushoz. Ő Heródes Antipáshoz, Galilea uralkodójához küldi Jézust. Heródes és katonái kigúnyolják Jézust. Azután visszaküldik Pilátushoz. Pilátus megerősíti, hogy Jézus ártatlan. De a zsidó vallásvezetők nyomást gyakorolnak rá, hogy ítélje halálra Jézust. Erőteljes szóbeli és fizikai bántalmazás után Jézust kiviszik a Golgotára, ahol kegyetlenül egy kínoszlopra szegezik, és gyötrelmes halált hal (Márk 14:50—15:39; Lukács 23:4–25).

A történelem legnagyobb tragédiája lett volna, ha Jézus halála örökre véget vetett volna életének. Örömünkre azonban nem így történt. I. sz. 33. niszán hó 16-án tanítványai meglepődtek, amikor megtudták, hogy feltámadt a halálból. Idővel több mint 500 ember tanúsíthatta, hogy Jézus újra él. És 40 nappal a feltámadása után hűséges követők egy csoportja látta őt, amint felemelkedett az égbe (Cselekedetek 1:9–11; 1Korinthus 15:3–8).

Jézus élete és te

Hogyan érint ez téged — valójában mindannyiunkat? Nos, Jézus szolgálata, halála és feltámadása Jehova Istent dicsőíti, és döntő jelentőségű a nagyszerű szándékának megvalósulásában (Kolossé 1:18–20). Alapvető jelentősége van számunkra azt illetően, hogy bűneink bocsánatot nyerhetnek Jézus áldozata alapján, és így személyes kapcsolatunk lehet Jehova Istennel (János 14:6; 1János 2:1, 2).

Ez még az emberiség halottait is érinti. Jézus feltámadása megnyitja az utat, hogy visszatérhessenek az életbe Isten megígért paradicsomi földjén (Lukács 23:39–43; 1Korinthus 15:20–22). Ha szeretnél még többet megtudni ezekről a dolgokról, meghívunk, hogy vegyél részt Krisztus halálának emlékünnepén 1998. április 11-én, Jehova Tanúinak a környékeden található egyik Királyság-termében.

[Kiemelt rész a 6. oldalon]

„Rablók barlangja”

JÉZUS nyomós okkal mondta azt, hogy a kapzsi kereskedők Isten templomát „rablók barlangjává” tették (Máté 21:12, 13, Úf ). Hogy kifizethessék a templomadót, a zsidóknak és a más országokból jött prozelitáknak át kellett váltaniuk külföldi pénzüket elfogadható fizetési eszközre. Alfred Edersheim a The Life and Times of Jesus the Messiah című könyvében kifejti, hogy a pénzváltók üzleti tevékenységüket a provinciákban adár hó 15-én, egy hónappal a pászka előtt kezdték el. Adár hó 25-től beköltöztek a templom területére Jeruzsálemben, hogy hasznot húzzanak a zsidók és a prozeliták hatalmas tömegeinek beözönléséből. A kereskedők virágzó üzletet működtettek, minden átváltott pénzdarab után illetményt számolva fel. Az, hogy Jézus úgy utalt rájuk, mint rablókra, azt sugallja, hogy az illetményeik olyan magasak voltak, hogy valósággal kizsarolták a szegényektől a pénzt.

Néhányan nem tudták elhozni saját áldozati állataikat. Aki elhozta, annak meg kellett vizsgáltatnia az állatot egy ellenőrrel a templomban — illetmény ellenében. Sokan nem akarták kockáztatni, hogy az állatot esetleg nem fogadják el, miután olyan nagy távolságról hozták el, ezért egy léviták által „elfogadott” állatot vásároltak a tisztességtelen kereskedőktől a templomban. „Sok szegény földművest alaposan kiuzsoráztak ott” — mondja egy tudós.

Bizonyított, hogy az egykori főpapnak, Annásnak és családjának komoly érdekeltsége volt a templomi kereskedőknél. Rabbinikus írások beszélnek az „Annás fiainak [templomi] vásáráról”. A templom udvarában a pénzváltóktól és az állatok eladásából származó jövedelem bevételük egyik fő forrása volt. Egy tudós azt mondja, hogy Jézus azon tette, hogy kiűzte a kereskedőket, „nem csupán a papok tekintélye ellen irányult, hanem a zsebük ellen is”. Bárhogy legyen is, az ellenségei kétségtelenül meg akartak szabadulni tőle! (Lukács 19:45–48).

[Táblázat a 4. oldalon]

Jézus emberi életének utolsó napjai

szombat Sabbat (1998. április 6., hétfő) 101., 4. bek.

16 vasárnap Jézus feltámadt 128.

* A felsorolt számok A legnagyobb ember, aki valaha élt című könyv fejezeteire utalnak. A Jézus szolgálatának utolsó szakaszára vonatkozó részletes szentírási hivatkozásokat tartalmazó táblázat végett lásd „A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos” című könyv 290. oldalát. Mindkét könyv megjelent a Watchtower Bible and Tract Society of New York, Inc. kiadásában.