Jézus emberi életének utolsó napja

Késő délután van, i. sz. 33. niszán hó 14., péntek. Néhány férfi és nő készülődik, hogy eltemesse kedves barátját. Egyikük, Nikodémus fűszereket hozott, hogy előkészítsék a holttestet a temetésre. Egy József nevű férfi pedig tiszta vásznat hozott, hogy azzal borítsák be a megkínzott és sebekkel borított testet.

KIK ezek az emberek, és kit temetnek? Vajon mindez minket is érint? Hogy választ kaphassunk ezekre a kérdésekre, menjünk most vissza gondolatban ennek a jelentőségteljes napnak a kezdetéhez.

Niszán hó 14., csütörtök este

A fénylő telihold lassan Jeruzsálem fölé emelkedik. A zsúfolt város most kezd lecsendesedni a napi nyüzsgés után. Ezen az estén a levegőt sült bárányhús illata tölti be. Igen, több ezer ember készülődik egy különleges eseményre — az évenként megünneplésre kerülő pászkára.

Jézus Krisztust és 12 apostolát a megterített asztalnál találjuk egy nagy vendégszobában. Hallgasd csak! Jézus beszél. Így szól: „Kívánva kívántam a husvéti bárányt megenni veletek, mielőtt én szenvednék” (Lukács 22:15). Jézus tudja, hogy vallásos ellenségeinek feltett szándéka, hogy megöljék. De mielőtt ez bekövetkezne, valami igen jelentőségteljes dolog történik ezen az estén.

Miután megtartották a pászkát, Jézus bejelenti: „ti közületek egy elárul engem” (Máté 26:21). Ez elcsüggeszti az apostolokat. Vajon ki lehet az? Rövid beszélgetés után Jézus ezt mondja Iskáriótes Júdásnak: „A mit cselekszel, hamar cselekedjed” (János 13:27). Júdás áruló, de ezt a többiek nem tudják. Júdás most elmegy, hogy eljátssza a Jézus elleni összeesküvésben vállalt aljas szerepét.

Egy különleges ünnep

Jézus most bevezet egy teljesen új ünnepet — azt, amely a halálára emlékeztet majd. Vesz egy kenyeret, hálaimát mond felette, majd szétosztja. „Vegyétek, egyétek” — utasítja őket Jézus. „Ez az én testem, mely ti érettetek adatik.” Mindannyian esznek a kenyérből, majd Jézus vesz egy pohár vörösbort, és áldást mond felette. „Igyatok ebből mindnyájan” — mondja nekik. Majd elmagyarázza: „E pohár amaz új szövetség az én véremben, mely ti érettetek kiontatik.” Az ott maradt 11 hűséges apostolnak a következő utasítást adja: „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (Máté 26:26–28; Lukács 22:19, 20; 1Korinthus 11:24, 25).

Ezen az estén Jézus szeretetteljesen felkészíti lojális apostolait az elkövetkezendőkre, és biztosítja mindegyikőjüket arról, milyen mélységesen szereti őket. Így beszél erről: „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, a miket én parancsolok néktek” (János 15:13–15). Igen, ez a 11 apostol bebizonyította, hogy igaz barát, mivel kitartott Jézus mellett a megpróbáltatásai közepette.

Még azon az estén később — talán éjfél után — Jézus egy emlékezetes imát mond, majd pedig Jehovát dicsérő énekeket énekelnek. Ezután, amint a telihold fénye megvilágítja a tájat, elindulnak a városból kifelé vezető úton, és áthaladnak a Kidron völgyén (János 17:1—18:1).

A Gecsemáné-kertben

Nem sokkal ezután Jézus és az apostolok megérkeznek a Gecsemáné-kertbe. Nyolc apostol a kert bejáratánál marad, Jézus pedig Péterrel, Jakabbal és Jánossal elmegy az olajfák közé. „Szomorú az én lelkem mind halálig — mondja a három apostolnak —; maradjatok itt, és vigyázzatok” (Márk 14:33, 34).

A három apostol vár, mialatt Jézus beljebb megy a kertbe, hogy imádkozzon. Erőteljes felkiáltásokkal és könnyhullatással így könyörög: „Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt.” Óriási felelősség hárul most Jézusra. Micsoda fájdalmat jelent neki, ha arra gondol, mit mondanak majd Jehova ellenségei, amikor egyetlen-nemzett Fiát megfeszítik mint valami bűnözőt! És még ennél is gyötrőbb fájdalmat okoz neki az a gondolat, hogy milyen gyalázatot jelentene drága égi Atyjának, ha kudarcot vallana ebben a gyötrelmes megpróbáltatásban. Jézus olyan mélyről jövően imádkozik és olyan gyötrelmet él át, hogy izzadságcseppjei vércseppekként hullnak a földre (Lukács 22:42, 44).

Jézus éppen befejezi harmadik imáját, amikor férfiak közelednek fáklyákkal és lámpásokkal. Élükön nem más, mint Iskáriótes Júdás áll, és egyenesen Jézus felé tart. „Üdvöz légy Mester!” — mondja Júdás, és igen gyengéden megcsókolja Jézust. Jézus így felel: „Júdás, csókkal árulod el az embernek Fiát?” (Máté 26:49; Lukács 22:47, 48; János 18:3).

Az apostolok hirtelen rájönnek, mi történik. Urukat és drága barátjukat mindjárt letartóztatják! Péter kardot ragad hát, és levágja a főpap szolgájának fülét. Jézus gyorsan ezt mondja: „Elég eddig.” Megérintve a szolga fülét meggyógyítja azt, majd erre utasítja Pétert: „Tedd helyére szablyádat; mert a kik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök” (Lukács 22:50, 51; Máté 26:52). A tisztviselők és a katonák megragadják Jézust és megkötözik. Az apostolok — félelmükben és zavarukban — otthagyják Jézust és elmenekülnek az éjszakába (Máté 26:56; János 18:12).

Niszán hó 14., péntek reggel

Jóval elmúlt már éjfél, péntek hajnal felé jár az idő. Jézust először a korábbi főpap, Annás házához vezetik, akinek még mindig nagy befolyása és hatalma van. Annás kifaggatja őt, azután pedig Kajafás főpap házához küldi, ahol összeült a Szanhedrin.

A vallásvezetők most megpróbálnak tanúkat keresni, hogy vádat koholjanak Jézus ellen. De még a hamis tanúk sem beszélnek egybehangzóan. Jézus ezalatt meg sem szólal. Kajafás taktikát változtat, és ezt parancsolja: „Az élő Istenre kényszerítelek téged, hogy mondd meg nékünk, ha te vagy-é a Krisztus, az Istennek Fia?” Ez tagadhatatlan tény, Jézus tehát bátran válaszol: „Én vagyok. És meglátjátok majd az embernek Fiát ülni a hatalomnak jobbján, és eljőni az ég felhőivel” (Máté 26:63; Márk 14:60–62).

Kajafás így kiált: „Káromlást szólott. Mi szükségünk van még bizonyságokra?” Erre néhányan arcul ütik Jézust és leköpdösik. Mások öklükkel az arcába vágnak, és gyalázkodóan beszélnek róla (Máté 26:65–68; Márk 14:63–65). Pénteken, nem sokkal a hajnali órák után a Szanhedrin újból összeül, valószínűleg azért, hogy törvényes látszatát keltsék az éjszakai jogtalan kihallgatásnak. Jézus ismét bátran kijelenti, hogy ő a Krisztus, az Isten Fia (Lukács 22:66–71).

Ezután a papi fejedelmek és a vének elvezetik Jézust, hogy Ponczius Pilátus, Júdea római helytartója kihallgassa őt. Azzal vádolják Jézust, hogy fellázítja a nemzetet, megtiltja az adófizetést a császárnak és „király Krisztusnak mondja” magát (Lukács 23:2; vesd össze: Márk 12:17). Miután Pilátus kikérdezi Jézust, kijelenti: „Semmi bűnt nem találok ez emberben” (Lukács 23:4). Amikor Pilátus meghallja, hogy Jézus galileai, Heródes Antipáshoz, Galilea uralkodójához küldi, aki a pászka miatt éppen Jeruzsálemben van. Heródes nem akar igazságot szolgáltatni. Csupán valamilyen csodát akar látni Jézustól. Mivel Jézus nem elégíti ki a kíváncsiságát, sőt meg sem szólal, Heródes és a katonái kicsúfolják és visszaküldik Pilátushoz.

„Mi gonoszt tett ez? — kérdezi újra Pilátus. — Semmi halálra való bűnt nem találtam ő benne; megfenyítvén azért őt, elbocsátom!” (Lukács 23:22). Így megostoroztatja Jézust; ez egy többágú ostor, amely nagy fájdalmat okoz, amint belehasít Jézus hátába. Azután a katonák töviskoronát nyomnak a fejébe. Kigúnyolják, és megverik egy kemény pálcával, a töviskoronát pedig még jobban a fejébe nyomják. Jézus mindezen a leírhatatlan fájdalmon és bántalmazáson át is megőrzi rendkívüli méltóságát és erejét.

Pilátus — talán abban a reményben, hogy Jézus megkínzott állapotának látványa majd némi könyörületet vált ki az emberekből — újra kiviszi őt a tömeg elé. Így szól: „Ímé kihozom őt néktek, hogy értsétek meg, hogy nem találok benne semmi bűnt.” A papi fejedelmek azonban ezt üvöltözik: „Feszítsd meg, feszítsd meg!” (János 19:4–6). Látva, hogy a tömeg egyre jobban követelőzik, Pilátus végül enged a tömegnek és átadja nekik Jézust, hogy megfeszítsék.

Gyötrelmes halál

Már délelőtt van, talán dél felé közeledik az idő. Jézust kiviszik egy Jeruzsálemen kívüli helyre, amelyet Golgotának hívnak. A kezénél és a lábánál fogva hatalmas szögekkel a kínoszlophoz szegezik. Szavakkal ki sem lehet fejezni, milyen gyötrelmet jelent neki, amikor a kínoszlopot felemelik, és testének súlya felszakítja a szögek okozta sebeket. Nagy tömeg gyűlik össze, hogy lássák, amikor megfeszítik Jézust és a két bűnözőt. Sokan gyalázkodóan beszélnek Jézusról. A papi fejedelmek és mások így gúnyolódnak: „Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani.” Még a katonák is, és a két megfeszített bűnöző is gúnyolják Jézust (Máté 27:41–44).

Délben hirtelen, amikor Jézus már egy ideje az oszlopon függ, isteni eredetű, félelmetes sötétséga borul a vidékre, és három óra hosszáig tart. Talán ez készteti az egyik gonosztevőt arra, hogy megdorgálja a másikat. Azután Jézushoz fordul, és így könyörög neki: „emlékezzél meg én rólam, mikor eljősz a te országodban!” Micsoda bámulatos hitet mutat ki ez a férfi a közelgő halála ellenére! „Bizony mondom néked — felel neki Jézus — velem leszel a paradicsomban” (Lukács 23:39–43).

Délután három óra körül Jézus érzi, hogy hamarosan meg fog halni. „Szomjúhozom” — mondja. Azután hangos szóval felkiált: „Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?” Jézus Dávid szavait idézi, amint úgy érzi, mintha Atyja megvonná tőle a védelmét, hogy feddhetetlensége a végsőkig ki legyen próbálva. Valaki savanyú borba mártott szivacsot nyújt Jézus szájához. Ő vesz belőle, majd elcsukló hangon ezt mondja: „Elvégeztetett!” Azután felkiált: „Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet”, majd lehajtja fejét, és meghal (János 19:28–30; Máté 27:46; Lukács 23:46; Zsoltárok 22:2).

Mivel késő délután van, azonnal intézkednek, hogy eltemessék Jézust, mielőtt napnyugtakor elkezdődne a sabbat (niszán hó 15.). Arimathiai József, a Szanhedrin jól ismert tagja, aki titokban egyben Jézus tanítványa is, engedélyt kap arra, hogy eltemesse Jézust. Nikodémus, aki szintén a Szanhedrin tagja, és titokban hitt Jézusban, száz font értékű mirhával és aloéval járul hozzá a temetéshez. Jézus testét óvatosan egy közeli, új sírboltba helyezik.

Újra él!

Még sötét van, amikor vasárnap reggel Mária Magdaléna néhány asszonnyal Jézus sírjához megy. De lám! Valaki elgördítette a sír bejáratánál lévő követ. Nahát! A sír üres! Mária Magdaléna elfut, hogy szóljon Péternek és Jánosnak (János 20:1, 2). Nem sokkal azután, hogy elmegy, egy angyal jelenik meg a többi asszonynak. Az angyal ezt mondja: „Ti ne féljetek.” Majd így ösztönzi őket: „menjetek gyorsan és mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy feltámadott a halálból” (Máté 28:2–7).

Amint elsietnek, találkoznak magával Jézussal! Jézus ezt mondja nekik: „menjetek el, mondjátok meg az én atyámfiainak” (Máté 28:8–10). Később Mária Magdaléna a sírboltnál áll és sír, amikor Jézus megjelenik neki. Nem tudja visszafojtani az örömét, és elszalad, hogy elmondja a tanítványoknak az örömteli híreket (János 20:11–18). Ezen a felejthetetlen vasárnapon a feltámadott Jézus ötször jelenik meg a tanítványoknak, és ezzel semmi kétséget nem hagy bennük azt illetően, hogy ő tényleg életben van!

Ahogyan mindez minket érint

Vajon ma, a XXI. század küszöbén hogyan érintenek minket azok az események, amelyek 1966 évvel ezelőtt történtek? Az egyik szemtanú így magyarázza ezt: „Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa. Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért” (1János 4:9, 10).

Milyen értelemben mondhatjuk, hogy Krisztus halála „engesztelő áldozat”? Engesztelő azért, mert lehetővé teszi, hogy jó kapcsolatban legyünk Istennel. Az első ember, Ádám fellázadt Isten ellen, és így leszármazottjaira a bűnt és a halált hagyta örökségül. Jézus viszont az életét adta váltságul, hogy kifizesse az árat az emberiséget sújtó bűnért és halálért, így alapot nyújtva Isten irgalmára és jóindulatára (1Timótheus 2:5, 6). Ha hitet gyakorolunk Jézus bűnengesztelő áldozatában, megszabadulhatunk az ítélettől, melyet a bűnös Ádámtól örököltünk (Róma 5:12; 6:23). Ezenfelül nagyszerű lehetőségünk nyílik arra is, hogy személyes kapcsolatunk legyen szerető égi Atyánkkal, Jehova Istennel. Más szóval Jézus kiemelkedő áldozata soha véget nem érő életet jelenthet számunkra (János 3:16; 17:3).

Ezek és más ezzel kapcsolatos gondolatok kerülnek megbeszélésre április 1-jén, csütörtökön este, több tízezer helyen szerte a világon, amikor milliók jönnek majd össze, hogy megemlékezzenek Jézus Krisztus haláláról. Meghívjuk, legyen jelen Ön is. Jehova Tanúi az Ön lakóhelyén örömmel elmondják, hol és mikor tud részt venni ezen az összejövetelen. Ha jelen lesz, az kétségkívül mélyíti majd értékelését az iránt, amit szerető Istenünk és drága Fia tettek Jézus emberi életének utolsó napján.

[Lábjegyzet]

[Táblázat/képek a 7. oldalon]

JÉZUS HALÁLA ÉS FELTÁMADÁSA

15. péntek este A sabbat kezdete

[Lábjegyzet]