Karácsony — Miért ünneplik még Keleten is?

VAN egy keleti hiedelem, amely a Télapót és a karácsonyt juttatja az eszünkbe. Ez a koreai tantétel Csovangsin nevéhez fűződik, és a kínaiaknál, valamint a japánoknál is találhatunk valami hasonlót.

Csovangsinról azt tartják, hogy a konyha és a tűz istene, és az ókori koreai tűzimádattal volt kapcsolatban. (Annak idején a koreaiak óvatosan vitték az égő szenet egyik helyről a másikra, és vigyáztak, hogy soha ki ne aludjon.) Úgy hitték, hogy ez az isten egy évig figyeli, hogy milyen a családtagok magatartása, azután pedig a konyha kemencéjén és a kéményen keresztül távozik az égbe.

Azt mondták, Csovangsin jelentést tesz az ég királyánál a decemberi holdhónap 23. napján. Év végére várták, hogy visszajön a kéményen és a kemencén át, és jutalmat vagy büntetést hoz, mindenkinek a maga érdemei szerint. Azon a napon, amikor visszatért, a családtagok gyertyákat égettek a konyhában és mindenütt a házban. Azokon a képeken, melyek a konyha védőistenét ábrázolják, fellelhető még egy vonás, amely a Télapóra emlékeztet, mégpedig az, hogy piros ruhában ábrázolják. Szokás volt az is, hogy a feleségek hagyományos koreai zoknit készítettek, a téli napfordulón pedig odaadták azt az anyósuknak. Mivel a napforduló után a napok egyre hosszabbak, ez a szokás azt jelképezte, hogy a meny hosszú életet kíván az anyósának.

Ugye, látsz némi hasonlóságot az előző pontok, valamint a Télapó és a karácsony között? A történetek és a szokások nagyon hasonlóak: a kémény, a gyertyák, az ajándékozás, a zokni, egy idős ember piros ruhában és az ünnep időpontja. Persze önmagában véve nem csupán e néhány hasonlóság miatt fogadják el könnyen a karácsonyt a koreai emberek. Mire bevezették a karácsonyt abban az országban, a Csovangsinhoz fűződő hiedelem csaknem teljesen feledésbe merült. Sőt, a legtöbb koreai nem is tudja, hogy valaha is létezett ilyen tanítás.

Azt viszont láthatjuk ebből, hogyan terjedtek el különböző módokon a világ minden részén a téli napfordulóval és az év végével kapcsolatos szokások. Az i. sz. negyedik században a Római Birodalom uralkodó egyháza megváltoztatta a Saturnalia nevét — amely egy pogány római ünnep, a napisten születésének az ünnepe —, és ezt az ünnepet a karácsony részévé tette. A karácsony megünneplése itt is hozzájárult ahhoz, hogy más néven ugyan, de fennmaradjon egy helyi szokás. Hogyan?

Az ajándékozás szerepe

Az ajándékozás az egyik olyan szokás, amely nem merült feledésbe. A koreaiak régóta örömmel adnak és kapnak ajándékokat. Egyrészt ezért lett a karácsony népszerű a koreaiak között.

A II. világháború után a Koreai Köztársaságban állomásozó amerikai katonák szerették volna megszilárdítani a néphez fűződő kapcsolatukat, ezért a templomokban ajándékokat és segélyeket osztogattak, és ezt főleg karácsony napján tették. Sok gyerek látogatott el kíváncsiságból a templomba, és életükben akkor kaptak először csokoládét ajándékba. Érthető, hogy sokan közülük várták a következő karácsonyt.

Ezeknek a gyerekeknek a Télapó egy piros sapkás amerikai katona volt. A Példabeszédek 19:6 ezt mondja: „minden barát az adakozóé.” Igen, az ajándékozás hatásosnak bizonyult. De ahogy az ebből a bibliaversből is kitűnik, az ilyen ajándékok nem garantálják a hosszan tartó barátságot. A Koreai Köztársaságban is sokan vannak, akiknek az egyházhoz fűződő emlékeket csupán a gyerekkorukban kapott csokoládé jelenti. De a karácsony nem merült feledésbe. A koreai gyors gazdasági felvirágzással egy időben az üzleti szellem is virágozni kezdett, és a karácsonyi ajándékozás egyszerű eszköz lett arra, hogy a vásárlókat költekezésre serkentsék. Az üzleteknek a karácsony jó alkalmat jelentett bevételeik növelésére.

Így betekintést nyerünk abba, milyen is a karácsony Keleten. A karácsonyi vásárlási lázat megcélozva újabb és újabb termékek jelennek meg a színen. Már nyár közepén elkezdik a reklámok tervezését. Az eladott áruk mennyisége az év végére éri el a csúcspontját, ezek között vannak a megvásárolt karácsonyi ajándékok, az üdvözlőlapok és a zenei felvételek. A reklámok hatására a legtöbb fiatal rosszul érezné magát, ha otthon kellene maradnia, és nem kapna semmilyen ajándékot karácsony előestéjén.

Ahogy közeledik a karácsony napja, a szöuli üzletek és áruházak megtelnek ajándékokat vásárló emberekkel, és ugyanez a helyzet más keleti városokban is. A közlekedést forgalmi dugók akadályozzák. A szállodákat, üzletnegyedeket, éttermeket és bárokat elözönlik az emberek. Mulatozások, hangos éneklések hallatszanak mindenfelé. Karácsony előestéjén az utcákon, melyek tele lesznek szeméttel, ittas férfiakat és nőket lehet látni.

Hát ez a helyzet. A karácsony Keleten többé nem keresztény ünnep. Egyértelmű, hogy a Koreai Köztársaságban — csakúgy, mint másutt is — a kereskedelem húzza a lehető legnagyobb hasznot a kereszténységnek ebből az ünnepéből. Ez azt jelentené, hogy csupán a kereskedelem hibáztatható azért, amiért a karácsony ennyire elveszítette krisztusi szellemét? Az igaz keresztényeknek még mélyebbre kell kutatniuk ebben a fontos kérdésben.

A karácsony eredete

Ha egy vadállatot az állatkertbe szállítanak, és ketrecbe zárnak, attól az még vadállat marad. Súlyos hiba lenne azt gondolni, hogy megszelídült, csupán azért, mert egy ideig ketrecben tartották, és látszólag jól érzi magát kölykeivel. Talán te is hallottál már beszámolókat arról, hogy néhány állatkerti dolgozót megtámadtak a gondozott vadállatok.

Bizonyos szempontból csaknem ugyanez a helyzet a karácsony megünneplésével is. Kezdetben ez egy „vadállat” volt, amely nem volt a keresztényiség része. A The Christian Encyclopedia (koreai nyelven)a „Kapcsolat a római Saturnáliával” címszó alatt a következőket jegyzi meg a karácsonyról:

„A pogány Saturnalia és Brumalia annyira beépült a népszerű hagyományok közé, hogy a keresztényiség nem törölhette el csak úgy ezeket az ünnepeket. Konstantin császár elismerte a vasárnapot (mint Phoibosz és Mithras napját, valamint az Úr napját) . . . , és ez vezethetett oda, hogy a negyedik századi keresztények összeegyeztethetőnek találták Isten Fiának születését a fizikai Nap születésével. A pogány ünnep annak kicsapongásával és mulatozásaival annyira népszerű volt, hogy a keresztények örültek, hogy végre ürügyet találhattak arra, hogy továbbra is megünnepeljék, miközben az alig változott a szellemét és a szokásait tekintve.”

Vajon minden ellenállás nélkül be lehetett vezetni egy ilyen változtatást? Ugyanez az enciklopédia ezt mondja: „A nyugati és közel-keleti keresztény igehirdetők tiltakoztak az ellen az illetlen lazaság ellen, amely Krisztus születésének megünnepléséhez kapcsolódott, a mezopotámiai keresztények pedig bálványimádással és napimádattal vádolták nyugati testvéreiket, amiért kereszténynek nyilvánították ezt a pogány ünnepet.” Az igazság az, hogy valami már kezdettől fogva nem volt rendben ezzel az ünneppel. Az enciklopédia megjegyzi: „Mégis gyorsan elfogadták ezt az ünnepet, és az végül annyira meghonosodott, hogy még a tizenhatodik századi reformáció sem tudta kiirtani.”

Igen, a napisten ünnepe, amely nem volt része az igaz keresztényiségnek, beszivárgott az uralkodó egyházba. Más nevet kapott, pogány vonásai azonban megmaradtak. És közrejátszott abban, hogy a pogányság összeszövődjék a névleges keresztény egyházakkal, és megrontsa az embereket szellemileg. A történelem tanúsítja, hogy amint kialakult a kereszténység, a „szeresd ellenséged” felfogást felváltotta az erkölcsi hanyatlás és az erőszakos háborúk.

Idővel nyilvánvaló lett, hogy bár az ünnep nevét karácsonyra változtatták, ez nem változtatott annak pogány eredetén, amely egyértelműen látható a hozzá kapcsolódó szokásokból: dorbézolás, ivászat, mulatozás, tánc, ajándékozás és a házak feldíszítése örökzöldekkel. A karácsonyt minden lehetséges módon kihasználják, hogy elérjék az üzleti szellem célját, vagyis hogy még több árut adhassanak el. A tömegkommunikációs eszközök magasztalják ezt az ünnepet, a nyilvánosságot pedig egyszerűen szórakoztatja. Szöul belvárosában egy áruház, amely fehérneműket forgalmaz, úgy reklámozta magát a televízióban, hogy az áruház kirakatába felállított egy karácsonyfát, amelyet csak fehérneműkkel díszítettek föl. Megvolt a karácsonyi hangulat, arra viszont semmi jel nem mutatott, hogy várnák Krisztust.

A karácsony a Szentírás fényében

Milyen tanulságot vonhatunk le az ilyen történelmi háttérből és fejleményekből? Ha egy inget vagy blúzt már az elejétől rosszul gomboltunk be, akkor azt csak úgy igazíthatjuk helyre, hogy újra kezdjük a gombolást, nem igaz? De igen, ez bizony így van. A kereszténység mégis elfogadta a karácsonyt, pedig ez az ünnep a pogány napimádatban gyökerezik. Úgy érzik, hogy ezzel az ünnep szentté vált mint Krisztus születésnapja, és új színezetet kapott.

Fontos tanulságot vonhatunk le abból a történelmi eseményből, amely az ókori Júdában történt. I. e. 612-ben a júdaiak a jeruzsálemi templomban bevezették a pogány napimádatot. Vajon az ilyen pogány imádat szentté vált csupán azért, mert azt olyan helyen gyakorolták, amelyet Jehova Isten tiszta imádatának szenteltek? A Biblia egyik írója, Ezékiel a következőket írta a jeruzsálemi templomban gyakorolt napimádatról: „ímé az Úr templomának bejáratánál, a tornácz és az oltár között vala mintegy huszonöt férfiú, kik . . . orczájokkal keletre fordultak, s ezek kelet felé leborulva imádták a napot. És mondá nékem: Láttad-é, embernek fia? avagy kevés-é Júda házának ily útálatosságokat cselekedni, a milyeneket itt cselekedtek? hogy még a földet is betöltik erőszakossággal, és engem megint haragra ingerelnek, ímé, hogy tartják a venyigét orrukhoz!” (Ezékiel 8:16, 17).

Igen, ez a pogány imádati forma nem vált szentté — sőt, az egész templomot veszélyeztette! Ezek a gyakorlatok egész Júdát áthatották, és ahhoz járultak hozzá, hogy elterjedt az erőszak és kezdetét vette az erkölcsi hanyatlás azon a földön. Hasonló a helyzet a kereszténységgel is, amelyben a Saturnalia napimádatában gyökerező szokások előtérbe kerülnek karácsonykor. Fontos megjegyeznünk, hogy néhány évvel azután, hogy Ezékiel a fenti látomást kapta, Jeruzsálemnek el kellett szenvednie Isten ítéletét, ugyanis a babiloniak elpusztították (2Krónika 36:15–20).

Lehet, hogy kicsit mosolyogtál a bevezető cikkben említett koreai tudós szavain, ahogyan a festményen látható fiatal Jézusról beszélt. De nagyon is indokolt, hogy valaki, akinek nincs pontos ismerete Krisztusról, így reagáljon. Arra indíthatja azokat az embereket, akik megünneplik a karácsonyt, hogy komolyan elgondolkozzanak. Miért? Mivel a karácsony egyáltalán nem ad pontos képet Krisztusról. Sőt, elhomályosítja előttünk, milyen helyzetben is van jelenleg. Jézus többé már nem jászolban fekvő kisded.

A Biblia újra és újra kihangsúlyozza, hogy Jézus jelenleg a Messiás, Isten égi Királyságának hatalmas királya (Jelenések 11:15). Arra készül, hogy megszüntesse a szegénységet és a szenvedést, amely karácsony idején eszébe jut néhány embernek, miközben jótékonyságból adakoznak.

Őszintén szólva a karácsony nem válik hasznukra sem a keresztény országoknak, sem más — például a keleti — országoknak. Eltereli a figyelmet az igaz keresztény üzenetről, amely Isten Királyságáról és a jelenlegi gonosz rendszer végéről szól (Máté 24:14). Arra buzdítjuk önt, kérjen felvilágosítást Jehova Tanúitól arról, hogyan jön majd el ez a vég. És azt is megtudhatja tőlük, hogy ezt a véget tartós áldások követik majd a földön, Isten Királyságának és az uralkodó Királynak, Jézus Krisztusnak az uralma alatt (Jelenések 21:3, 4).

[Lábjegyzet]

[Oldalidézet a 6. oldalon]

A karácsony közrejátszott abban, hogy a pogányság összeszövődjék a névleges keresztény egyházakkal

[Kép az 5. oldalon]

Sok gyerek látogatott el kíváncsiságból a templomba, és ott csokoládét kaptak ajándékba. Azután várták a következő karácsonyt

[Kép a 7. oldalon]

Karácsony előestéje Szöul belvárosában (Koreai Köztársaság)

[Kép a 8. oldalon]

Krisztus már nem kisded, hanem Isten Királyságának hatalmas Királya