Miért tűnik hiábavalónak az élet?

SALAMON király ezt kérdezte: „mi válik javára életében az embernek, hiábavaló életének pár napján, amely elsuhan, mint az árnyék?” (Prédikátor 6:12, Katolikus fordítás). Bízhatunk abban, hogy az élet egyszer több lesz annál, mint ahogy azt Salamon megfogalmazta? Igen, mivel Isten ihletett Szava, a Biblia, mely csalhatatlan és megbízható, ezt ígéri (2Timóteusz 3:16, 17).

A Biblia feltárja, mi volt Isten eredeti szándéka a földdel. Azt is megtudhatjuk belőle, miért van oly sok igazságtalanság, elnyomás és szenvedés. Miért fontos tisztában lennünk ezekkel? Mert az emberek főként azért érzik hiábavalónak az életet, mivel nem tudják, vagy figyelmen kívül hagyják, hogy mi Isten szándéka a bolygónkkal és az emberiséggel.

Mi Isten szándéka a földdel?

Jehova Istena az ember otthonául alkotta meg a földet. Az volt a szándéka, hogy tökéletes férfiak és nők örökké boldogan és megelégedetten éljenek rajta, paradicsomi körülmények közt. Ez az alapvető igazság ellentétben áll azzal a széles körben elfogadott, ám Írás-ellenes tanítással, hogy Isten egy próba helyszínéül alkotta meg a földet, hogy kiderüljön, méltó-e az ember a szellembirodalomban való teljesebb életre. (Lásd az „El kell hagynunk a földet ahhoz, hogy teljesebb életet élhessünk?” című kiemelt részt a 6. oldalon.)

Isten a maga képmására alkotta meg a férfit és a nőt, vagyis úgy, hogy vissza tudják tükrözni nagyszerű tulajdonságait (1Mózes 1:26, 27). Tökéletesnek teremtette őket. Mindenük megvolt ahhoz, hogy egy örökkévalóságon át tartalmas életük legyen, hiszen az volt a feladatuk, hogy töltsék be és műveljék meg a földet, hogy az egész bolygó olyan szép paradicsom legyen, mint az Éden-kert (1Mózes 1:28–31; 2:8, 9).

Miért történt másként?

Nyilvánvaló, hogy valami nem úgy alakult, ahogy kellett volna: az emberiség általában véve nem tükrözi vissza Isten tulajdonságait, és a földön messze nincsenek paradicsomi körülmények. Vajon mi történt? Ősszüleink, Ádám és Éva visszaéltek a szabad akaratukkal. Olyanok akartak lenni, mint Isten, vagyis maguk akarták meghatározni, mi a jó, és mi a rossz. Ezzel Sátán, az Ördög példáját követték, aki fellázadt Isten ellen (1Mózes 3:1–6).

Tehát a gonoszság nem valamiféle rejtelmes terv része, melyet Isten előre kigondolt. Azóta van gonoszság, hogy Sátán, majd Ádám és Éva, fellázadt Isten uralma ellen. Ennek következtében ősszüleink elveszítették a paradicsomot és a tökéletességet. Bűnössé váltak, és meg kellett halniuk. Miattuk az utódaikra, az egész emberi családra is ugyanez a sors várt (1Mózes 3:17–19; Róma 5:12). Ezért vannak ma olyan állapotok a világban, melyek miatt hiábavalónak tűnik az élet.

Miért nem vetett véget Isten azonnal a gonoszságnak?

Néhányakban felmerül a kérdés, hogy Isten miért nem pusztította el rögtön Ádámot, Évát és Sátánt, és miért nem kezdett mindent elölről. De vajon ez bölcs lépés lett volna? Nos, mit szólnál ahhoz, ha egy kormány nyomban kivégezne bárkit, aki kétségbe vonja a hatalmát? Biztosan te is úgy gondolod, hogy ez ellenszenvet keltene a jóérzésű emberekben, és aláásná a kormány tekintélyét.

Isten úgy döntött, hogy nem számol le azonnal a lázadókkal. Bölcsen időt adott arra, hogy egyszer s mindenkorra rendeződjenek azok a vitás kérdések, melyek az uralkodási módját illetően felmerültek az Édenben.

A gonoszság meg fog szűnni

Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy Isten csak egy ideig engedi meg a gonoszságot. Azért engedi meg, mert tudja, hogy miután az uralmát érintő vitás kérdések tisztázódnak, helyre tud hozni mindent, amit a gonoszság okozott.

Isten nem mondott le a földdel és az emberiséggel kapcsolatos szándékáról. Ézsaiás próféta által megerősíti, hogy ő mint a föld alkotója „nem pusztán a semmiért teremtette [a földet, hanem] azért formálta meg, hogy lakjanak rajta” (Ézsaiás 45:18). Hamarosan visszaállítja az eredeti, tökéletes állapotot a földön. Miután egyértelműen tisztázódik, hogy igazságos az uralma, joggal használja majd fel hatalmas erejét arra, hogy véghezvigye a szándékát, és véget vessen minden gonoszságnak (Ézsaiás 55:10, 11). Azzal, hogy Jézus Krisztus belefoglalta a mintaimába azt a kérést, hogy legyen meg Isten akarata, mint az égben, úgy a földön is, arra tanított, hogy imádkozzunk Isten szándékának a megvalósulásáért (Máté 6:9, 10). De mit is jelent ez?

Amikor megvalósul Isten akarata

Istennek például az az akarata, hogy a szelídek örököljék a földet (Zsoltárok 37:9–11, 29; Példabeszédek 2:21, 22). Jézus Krisztus „megszabadítja [majd] a segítségért kiáltó szegényt, az elnyomottat is”. „Az elnyomástól és erőszaktól megváltja lelküket” (Zsoltárok 72:12–14). Nem lesz többé háború, halál, könny, fájdalom és szenvedés (Zsoltárok 46:9; Jelenések 21:1–4). Milliók fognak feltámadni a földre azok közül, akik az idő alatt haltak meg, míg Isten megtűrte a gonoszságot. Ők is részesülhetnek majd az áldásokból (János 5:28, 29).

Jehova teljes mértékben helyre fog hozni mindent, amit Sátán lázadása okozott. Így „a korábbi nyomorúságok [mindaz, ami ma fájdalmat és szomorúságot okoz] feledésbe merülnek” (Ézsaiás 65:16–19). Biztos, hogy így lesz, mert Isten nem hazudik. Minden ígéretét valóra váltja. Az élet nem lesz többé „hiábavalóság és szélkergetés” (Prédikátor 2:17). Tartalmas és boldog lesz.

De addig is adhat-e értelmet már most az életünknek az, hogy tudjuk, mit tanít a Biblia, és mi Istennek a földre vonatkozó szándéka? Ezzel a kérdéssel foglalkozik a cikksorozat utolsó cikke.

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész a 6. oldalon]

El kell hagynunk a földet ahhoz, hogy teljesebb életet élhessünk?

Sokan, akik nem ismerik, hogy mi Isten szándéka a földdel, évszázadok óta azt tanítják, hogy el kell hagynunk a földet ahhoz, hogy teljesebb életet élhessünk.

Egyesek például azt vallották, hogy „mielőtt a lélek beköltözik az emberbe, magasabb létformában él” (New Dictionary of Theology). Mások elképzelése az volt, hogy a léleknek „börtön a test, ahol büntetését tölti az égben elkövetett bűneiért” (Cyclopedia of Biblical, Theological, and Ecclesiastical Literature).

Görög filozófusok, mint például Szókratész és Platón, a következőt tanították: Miután a lélek elhagyja az anyagi testet, végre „[elszakad] a bolyongástól és az esztelenségtől és a félelmektől és a vad vágyaktól és az összes többi emberi bajoktól, és . . . a hátralévő időt valóban az istenekkel tölti” (Platón válogatott művei. Phaidón 81a).

Úgynevezett keresztény vezetők később beleolvasztották a tanításaikba azt a görög filozófusoktól származó nézetet, hogy „az emberek halhatatlan lélekkel születnek” (Christianity—A Global History).

Ezzel szemben figyeld meg, milyen három alapvető igazságot tanít a Biblia:

1. Istennek az a szándéka a földdel, hogy örökre az ember otthona legyen, és nem egy próba helyszínéül alkotta, hogy lássa, ki méltó arra, hogy az égben éljen vele. Ha Ádám és Éva engedelmeskedett volna Isten törvényeinek, még ma is élnének a paradicsomi földön (1Mózes 1:27, 28; Zsoltárok 115:16).

2. A legtöbb vallás azt tanítja, hogy az embernek van lelke, vagyis egy anyagtalan része. Ám a Biblia tanítása sokkal világosabb: az ember maga a lélek, és a föld porából alkotta meg Isten (1Mózes 2:7). A Biblia egyszer sem beszél úgy a lélekről, mintha halhatatlan lenne. Ellenkezőleg, azt mondja, hogy a lelket el lehet pusztítani, és így megszűnik létezni (Zsoltárok 146:4; Prédikátor 9:5, 10; Ezékiel 18:4, 20). Az első lélek, azaz Ádám meghalt, és visszatért a porba, melyből Isten megteremtette, vagyis visszatért a nemlét állapotába (1Mózes 2:17; 3:19).

3. Azért bízhatunk egy jövőbeli életben, mert Isten azt ígéri, hogy fel fogja támasztani a halottakat egy paradicsomi földre, és nem azért, mintha halhatatlan lelkünk lenne, mely a halálunk után tovább él a szellembirodalomban (Dániel 12:13; János 11:24–26; Cselekedetek 24:15).