A hegyi beszéd — „Ti így imádkozzatok tehát”

MIUTÁN Jézus a tanítványait óva intette attól, hogy képmutatóan felhívják magukra a figyelmet, amikor imádkoznak, elmondta a híres Mintaimát. Így vezette be: „Ti így imádkozzatok tehát.” — Máté 6:9a.

A „ti” szócska Jézus hallgatóira utal, s ezzel megkülönbözteti őket a képmutatóktól, akikről korábban tett említést. (Máté 6:5) Az „így” kifejezéssel szembeállítást vezetett be az olyan egyének felfogásával szemben, akik már szinte megszokták, hogy ,ugyanazokat a dolgokat mondják el újra meg újra’. (Máté 6:7) Ez világossá teszi, hogy Jézus nem egyszerűen annak az imának az emlékezetből való ismételgetésére buzdította tanítványait, melyet éppen elmondani készült.

A Mintaima hét kérést tartalmaz. Az első három kéri, hogy Isten cselekedjék nevének megszentelésével kapcsolatban; a többi négy emberi szükségleteket magukba foglaló kérés. Vizsgáljuk meg ezeket egyenként.

(1) „Mi Atyánk a mennyekben, szenteltessék meg a te neved.” (Máté 6:9b) Mivel Ő az emberiség Teremtője, aki jóval a földön túl lakik, helyes ha a teremtmények így szólítják meg Istent: „Atyánk a mennyekben.” (Csel 17:24, 28; 2Krón 6:21; És 66:1) Az i. sz. első században ez a kifejezés különösen helyénvaló volt a zsidók számára, mivel Isten „atyjává lett” annak a népnek, amikor megszabadította őket az egyiptomi fogságból és szövetségi kapcsolatba lépett vele. (5Móz 32:6, 18; 2Móz 4:22; És 63:16) A többes számú „mi” szócska annak elismerése, hogy az imádkozó személyen kívül másoknak is lehet közeli kapcsolatuk Istennel, akik tagjai az imádóiból álló családjának.

Időnként a „név” szónak a Szentírásban magára a személyre vonatkozó rokonértelme is lehet. Például a Jelenések 3:4-ben ezt olvashatjuk: „Van egy kevés neved (személyed) Sardisban, akik nem szennyezték be külső ruháikat.” (Hasonlítsd ezt össze az Ésaiás 30:27; Malakiás 3:16-tal!) A „Szenteltessék meg a te neved” kifejezés magába foglalja azt a gondolatot is, hogy Isten cselekedjék önmaga megszentelése érdekében azáltal, hogy tisztítsa meg az ő Jehova nevét a gyalázattól, amely az első emberpár Éden kerti lázadása óta felhalmozódott ellene. (Zsolt 135:13; Hós 12:5) Isten ezt az imát úgy fogja megválaszolni, hogy eltávolítja a gonoszságot a földről. Arról az időről ezt olvassuk: „És bizonyosan felmagasztalom és megszentelem magam és megismertetem magam sok nemzet szeme előtt; és meg kell tudniuk, hogy én vagyok Jehova.” — Ez 38:23; továbbá a 36:23.

(2) „Jöjjön el a te Királyságod.” (Máté 6:10a) Az a „Királyság” Isten szuverén uralkodása, ami Krisztus Jézus és „szent” társai kezében összpontosuló mennyei messiási kormányzat útján jut kifejezésre. (És 9:6, 7; 11:1–5; Dán 7:13, 14, 18, 22, 27) Az ,eljöveteléért’ mondott ima azt kéri, hogy Isten Királysága jöjjön el az isteni uralom minden ellenségével szemben a földön. Dániel könyve szerint „a [z isteni] Királyság szétzúzza és véget vet mindezeknek a [földi] királyságoknak, maga pedig megáll határtalan időkig”. (Dán 2:44) Ezután az Isten uralma alatt a föld az igazságosság és béke világméretű paradicsomává lesz átalakítva. — Zsolt 72:1–15; 2Pét 3:13; Jel 21:1–5.

(3) „Legyen meg a te akaratod, miként a mennyben, úgy a földön is.” (Máté 6:10b) Itt nem olyan kérésről van szó, hogy Isten akaratát emberek végezzék el, miként az angyalok végzik azt a mennyben, jóllehet ez is bizonyára meg fog valósulni. (Zsolt 103:19–22; 148:1–14) Ennél a kérésnél inkább arról van szó, hogy maga Isten cselekedjék a földre vonatkozó akaratával összhangban. Hasonló kijelentést találunk a zsoltárosnál:

„Minden, amiben Jehova gyönyörködött, megtette a mennyekben, a földön, a tengerekben és minden vízi mélységben. Ő, aki lesújtott Egyiptom elsőszülötteire, emberre és állatra egyaránt. Jeleket és csodákat küldött közétek ő Egyiptom, a fáraóra és minden szolgájára, lesújtott sok nemzetre és tetterős királyokat ölt meg.” (Zsolt 135:6, 8–10)

Istent a földre vonatkozó akaratának a kivitelezésére kérni azt jelenti, hogy hajtsa végre bolygónkra vonatkozó jó elhatározásait, beleértve ellenségeinek az eltávolítását egyszer s mindenkorra, amint ezt kisebb arányokban már megtette a múltban. — Jel 19:19–21; Zsolt 83:11-19.

(4) „Add meg nekünk ma az erre a napra való kenyerünket.” (Máté 6:11) Lukács evangéliumi beszámolójában ez a kérés így hangzik: „Add meg nekünk erre a napra való kenyerünket a napi szükségletnek megfelelően.” (Luk 11:3) Istent arra kérni, hogy gondoskodjék „az erre a napra való” szükséges dolgokról, előmozdítja a hitet abban a képességében, hogy gondoskodik imádóinak szükségleteiről nap mint nap. Ez nem túlzott bőségű gondoskodásért való könyörgés, hanem a mindennap felmerülő szükségletekért. Ez Istennek az izraelitákhoz szóló parancsára emlékeztet minket, hogy gyűjtsenek a csodálatosan adott mannából „mindenki a maga adagját napról napra”, s nem többet. — 2Móz 16:4.

(5) „És bocsásd meg az adósságainkat, miként mi is megbocsátottunk az adósainknak.” (Máté 6:12) Lukács megmutatja, hogy az ,adósságok’ szón Jézus ,bűnöket’ értett. (Luk 11:4) Az emberek csak akkor nyerhetnek bocsánatot Istentől, ha ők maguk már „megbocsátottak” az ellenük vétkező személyeknek. (Lásd még a Márk 11:25-öt!) Még tovább fokozva ezt a gondolatot, Jézus hozzáfűzte: „Mert ha megbocsátjátok az embereknek a vétkeiket, [a ti] mennyei Atyátok is megbocsát nektek; ha azonban nem bocsátjátok meg vétkeiket, [a ti] mennyei Atyátok sem bocsátja meg vétkeiteket.” (Máté 6:14, 15) Isten csak azoknak a személyeknek ad megbocsátást, akik önként megbocsátanak másoknak. — Hasonlítsd ezt össze az Efézus 4:32; Kolossé 3:13-mal!

(6) „Ne vígy minket kísértésbe.” (Máté 6:13a) Itt nem arra történik utalás, hogy Isten esetleg helytelenség elkövetésére kísért embereket, mivel a Biblia kijelenti: „Az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért.” (Jak 1:13, Károli) A valódi „Kísértő”, aki megpróbálja az embereket Isten elleni bűnre rávenni, Sátán, az Ördög. (Máté 4:3; 1Thess 3:5) Előfordul azonban, hogy a Biblia írói esetenként úgy beszélnek Istenről, mint aki tesz vagy előidéz bizonyos dolgokat, jóllehet csupán arról van szó, hogy megengedi azokat. — Ruth 1:20, 21; Préd 7:13; 11:5.

Az a kérés, hogy „ne vígy minket kísértésbe”, arra kéri Istent, hogy ne engedje hűséges imádóit behódolni vagy ,beadni derekukat’, amikor nyomás alatt Isten elleni engedetlenségre ösztönzik őket. Erre vonatkozóan Pál a következőt írja: „Semmi más kísértés nem esett rajtatok azon kívül, ami általános az emberek előtt. De Isten hűséges, s nem engedi, hogy azon felül legyetek kísértve, mint amit el bírtok viselni, hanem a kísértéssel együtt elkészíti számotokra a kivezető utat, hogy elviselhessétek azt.” — 1Kor 10:13.

(7) „Szabadíts meg minket a gonosztól.” (Máté 6:13b) Itt kérik, hogy ne engedje Isten, hogy az Ördög legyőzze az ő hűséges imádóit. (Hasonlítsd ezt össze a Zsoltárok 141:8, 9-cel!) Jézus tanítványai megbízhatnak Istennek abban a képességében, hogy megválaszolja az ilyen könyörgést. Péter apostol írja: „Jehova tudja, hogyan szabadítsa meg isteni önátadásban élő népét a próba alól” — 2Pét 2:9; hasonlítsd ezt össze a Jelenések 3:10-zel!